Háború – kisebb-nagyobb szüneteket tartó örök állapot.
a Kurázsi mama aktuálisabb, mint valaha.
1939-ben, Lengyelország megszállása után keletkezett, emigrációban.
Nemcsak a mindenkori háborúval állítja szembe a nézőt/olvasót, hanem a kezdődő második világháborúval is.
Kurázsi mama egyszerre lelkiismeretlen kereskedő-kalmár, gyerekeiért közdő anya, kisember. Kisember, aki már csak a háborúban gondolkodik, aki számára már nincs kilépés, aki túlél mindenkit, és konokul vonul tovább és tovább.
Bátorságnak, becsületességnek, szeretet- és békevágynak – kereszt a sorsa.
Az utóbbi, a némán áldozatot hozó az egyetlen, aki anélkül, hogy egyszer is szót kaphatna,
mintha fénnyel világítaná be az egész történetet.
Talán egyedül ő az, akivel azonosulni tudunk – a néma békevággyal. És elgondolkodhatunk azon,
hogy lenne-e annyi kurázsink, mint Kattrinnak volt,
hogy Kurázsi mamaként mi is tolnánk-e kocsinkat tovább, minden áron,
hogy okosak és bátrak lennénk-e, mint Eilif,
vagy netán becsületes jámborok, mint Stüsszi,
hogy engednénk-e magunkat meggyőzni a tábori pap – vagy más ideológiai vezér – lelkesítő szólamai által… és így tovább.
És nem csak „lenne” meg „volna” – van ma is helyzet, melyben választani és dönteni kell.
Ma sincs a lengyeleknek beleszólásuk saját ügyeikbe, ma is vannak megszállott területek,
ma is vannak semleges pénztárosok, kocsit s üzletet mentő Kurázsi mamák, és persze kisember áldozatok.
Nem is jó belegondolni, mi lesz, ha egyszer csak kitör a béke. Bár ez a veszély egyelőre nem nagyon fenyeget.
Emese kritika

bertolt_brecht_-_kurázsi_mama_és_gyermekei.pdf |