-Érdekes az elmélet -mondta Arnold-, de nem tudom,
hogyan tudnád valaha is bizonyítani.- A domb legmeredekebb
részéhez értek, és Webb kifogyott
a lélegzetbõl, ami a vállaszhoz kellet.
- Nem is probálkozom vele - mondta, amikor ismét
levegõhöz jutott. Csak a következményeit
kutatom.
- Mint például?
- Nos, gondolkozzunk logikusan, és lássuk mire jutunk
vele. Eggyetlen alapfeltevésünk, emlékezz csak,
az, hogy a Világegyetem végtelen.
- Így van. Személy szerint nem tudom, mi más
lehetne még.
- Nagyon jó. Ez azt jelenti, hogy végtelen számú
csillagnak és bolygónak kell lennie. Következésképp
- a véletlen törvényszerüségei
alapján- minden lehetséges eseménynek nem
egyszer, hanem végtelen számú alkalommal
kell bekövetkeznie. Helyes?
- Azt hiszem.
- Akkor léteznie kell végtelen számú
világnak is, amely pontosan olyan, mint a Föld; mindegyiken
egy Arnold és egy Webb, amint éppen erre a dombra
mászik, ahogy mi is tesszük, és ugyanazt mondja,
amit mi mondunk.
- Ezt elég nehéz megemészteni.
- Tudom, hogy megdöbbentõ a gondolat, de a végtelen
is az. Engem viszont azoknak a világoknak a létezése
érdekel, amelyek nem pontosan ugyanolyanok, mint ez itt.
Azok a Földek, ahol Hitler nyerte meg a háborút,
és a horogkeresztes zászló lobog a Buchingham-palotá,
a Földek, ahol Kolombusz sohasem fedezte fel Amerikát,
a Földek, ahol a Római Birodalom a mai napig létezik.
Tulajdonképpen azok a Földek, ahol a történelem
legfontosabb "mi lett volna, ha...?" kérdéseire
más vállasz született.
- Ha visszamegyünk egészen az elejére, feltételezem,
arra gondolsz, hogy a majomember, mindannyiunk leendõ apucija,
nyakát töri, mielõtt egyetlen gyermeke is születik.
- Errõl van szó. De maradjunk csk azoknál
a világoknál, amelyeket ismerünk, azoknál,
ahol mi vagyunk, akik hegyet mászunk ezen a tavaszi délutánon.
Gondolj az összes tükrözõdésünkre
azon a milliónyi többi bolygón. Egyesek pontosan
ilyenek, de minden olyan lehetséges variációnak
is léteznie kell, ami nem ütközik a logika törvényeibe.
- Viselhetnénk- buztosan viselünk -minden elképzelhetõ
fajta ruhát vagy egyáltalán semmilyet. Itt
süt a nap, de a többi, számtalan milliárdnyi
másik Földön nemm. Sokukon tavasz helyett tél
van vagy nyár. De vegyünk számításba
alapvatõbb változásokat is.
Az a szándékunk, hogy felmegyünk erre a dombra,
és leereszkedünka másik oldalon. De gondold
el, mennyi minden történhet velünk a következõ
néhány percben. Bármilyen valószínûtlen
is, mindaddig, amíg lehetséges, valahol meg kell
történnie.
- Értem -mondta Arnold lassan, miközben nyilvánvaló
vonakodással emésztette a gondolatot. Enyhe bosszúság
suhant át a z arcán. -Akkor feltételezem,
hogy valahol szívrohamban összeesel, amikor a következö
lépést megtetted.
- De nem ebben a világban. - Web felnevetett. - Erre már
rácáfoltam. Lehet, hogy te leszel az a balszerencsés.
- Vagy talán - mondta Arnold - elegem lesz ebbõl
a beszélgetésbõl, elõhúzok
egy fegyvert, és lepuffantalak.
- Nagyon is lehetséges - ismerte be Webb -, csakhogy biztos
vagyok benne: neked ezen a Földön nincs fegyvered. És
ne feledd, hogy az alternatív világok millióin
azonnal jól elverlek.
Az ösvény erdõvel borított emelkedõn
kanyargott, két oldalán sûrûn álltak
a fák. A levegõ friss és édes volt.
Nagy csend honolt, mintha a természet hallgatag figyelemmel
minden energiáját arra öszpontosította
volna, hogy a tél rombolása után újjáépítse
a világot.
- Kíváncsi lennék- folytatta Webb -, mennyire
válhat valószínûtlenné valami,
mielõtt lehetetlen lesz. Említettünk néhány
alig hihetõ eseményt, de egyik sem fantasztikum.
Itt vagyunk egy angol vidéki gyalogútomn, egy olyan
ösvényen, amit tökéletesen ismerünk.
Közben pedig egy másik világban a - hogy is
nevezzem õket? - az ikreink elmennek addig a kanyarig,
és bármivel találkozhatnak, amit a képzelet
szülhet. Hiszen, mint az elején mondtam, ha a kozmosz
végtelen, minden lehetõségnek meg kell történnie.
- Így tehát lehetséges - mondta Arnold koránysem
olya könnyednevetéssel, ahogy akarta -, hogy egy tigrisbe
vagy valami hasonló kellemetlen dologba botlunk.
- Természetesen - felelte Webb vidáman, belemelegedve
a témába. - Ha lehetséges, meg is kell történnie
valakivel, valahol a Világegyetemben. Miért ne lehetnénk
mi azok?
Arnold elégedetlenü felhorkantott. - Kezdünk
meddõ vitába bonyolódni - tiltakozott. -
Ha nem találunk egy tigrist ott a kanyar után, megcáfoltnak
tekintem az elméletedet, és másrol fogunk
beszélni.
- Ne bolondozz - mondta Webb vidáman. - Az nem cáfol
meg semmit. Semmiképpen sem lehet...
Ezek voltak utolsó szavai életében. Végtelen
számú Földön végtelen számú
Webb és Arnold találkozott barátságos,
ellenséges meg közömbös tigrisekkel. De
ez nem volt azok közül a Földek közül
való, ez sokkal közelebb volt ahhoz a ponthoz, ahol
a valószínûtlenség a lehetetlent sürgette.
Persze nem volt teljesen elképzelhetetlen, hogy elõzõ
éjszaka az esõáztatta domboldal besüpped,
hogy felfedjen egy vészjósló repedést,
amely a föld alatti világba vezetett. Hogy mi volt
az, ami az ismeretlen nappali fény vonzására
nehézkesen felmászott abból a repedésbõl-
nos, valójában nem volt kevésbé valószínûtlen
jelenség, mint az óríás kalamári,
Boa constrictor vagy a jurakori dzsungel vad gyíkjai. Szétfeszítette
ugyan a zoológiai valószínûség
törvényeit, de nem a végsõ határokig.
Webb igazat szólt Egy végtelen kozmoszban mindennek
meg kell történnie valahol -beleértve a kivételes
balszerencsét is. Mert az éhes volt, és
egy tigris vagy egy ember apró, bár elfogadható
morzsa lett volna fél tucat tátott szája
bármelyikének.