TI: Ebek öröme AU: Wodehouse, P. G. NA: Révbíró Tamás (fordító) DT: elbeszélés PD: 1997/06 (elektronikus változat) SO: Kéziratként a fordítótól KW: angol irodalom, 20. sz. NT: A dőlt betűs kifejezések `` között vannak. //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\ Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi Internet szolgáltatásainak URL címei: , és . \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY //////////////// P. G. Wodehouse: ---------------- Ebek öröme Gyönyörű délután volt. Az ég kéklett, a nap sárgállott, a pillangók csapongtak, a madarak csiviteltek, a méhek döngicséltek - hogy rövidre fogjuk, mosolygott az egész világ. Lord Emsworth kisebbik fiára, Freddie Threepwoodra, aki egy farkaskutya társaságában, sportkocsijában ült a blandingsi kastély bejárata előtt, mindez csekély hatást gyakorolt. Az ő gondolatait a kutyakeksz foglalta le. Freddie ekkoriban már ritka vendég volt a kastélyban. Néhány évvel ezelőtt feleségül vette Mr. Donaldson bájos leányát, a Donaldson-féle Ebek Öröme örökösnőjét: ez a vállalat ama célt tűzte zászlajára, hogy egészséges és tápláló kutyakeksz termelésével mozdítja elő az amerikai kutyák jólétének ügyét. Freddie Threepwood az egyesült államokbeli Long Island Citybe költözött, és a cég szolgálatába állt. Jelenleg azért tartózkodott Nagy-Britannia területén, mert apósa ki akarta terjeszteni az Ebek Öröme hatókörét, s ennek érdekében elküldte vejét, hogy puhatolja ki, miként lehetne növelni a forgalmat a szigetországban. Aggie, a fiatalasszony is elkísérte férjét, de ő körülbelül egy hét elteltével túlságosan csöndesnek találta a blandingsi életet, és továbbutazott a francia Riviérára. Megállapodtak, hogy angliai kampánya végeztével Freddie ott csatlakozik hozzá. Freddie Threepwood épp szárítgatta a bal fülét, amelyet a kutya nedves cirógatásban részesített az imént, amikor egy szerfölött elegáns, alacsony termetű, fekete keretes monoklit viselő, idős úr lépdelt le a bejárati lépcsőn. A londoni bohémvilág ismert figurája, Freddie nagybátyja, Galahad volt az: a férfi, akire évek óta büszkén tekintett a színházak, a lóversenyek és az eleven hangulatú éttermek világa. A lépcső aljára érve szívélyesen üdvözölte Freddie-t. Nővérei, Constance, Julia, Dora és Hermione a családi címer szégyenfoltjának tekintették Gallie-t, de Freddie-ből mindig nagyfokú elismerést váltott ki. Ő rendkívül bölcs és találékony embernek tartotta nagybátyját, aminthogy kétségkívül az is volt. — Nini, Freddie öcsém - így Gallie -, hová-hová azzal a jószággal? — Átviszem Fanshaw-ékhoz. - Marling Hallba? Ott lakik az a csinos lány, akivel a múltkor együtt láttalak, ugye? - Úgy van. Valerie Fanshaw. Az ő apja a megyei kutyafelügyelő. Tudod, hogy az mit jelent. - Mit jelent? - Annyi kutya tartozik a fennhatósága alá, amennyi a világon sincs. Márpedig mi tehetne jobbat ezeknek a kutyáknak, mint a Donaldson-féle Ebek Öröme, amelyben az összes létfontosságú vitamin megtalálható? - Kutyakekszet akarsz eladni neki? - Tuti üzlet. Valerie az apja szeme fénye, és rajong ezért a kutyáért. Azt mondta: ha nekiadom, elintézi, hogy az öreg óriási megrendeléssel álljon elő. Én meg leszállítom az árut. - De édes Freddie öcsém, ez Aggie kutyája. A feleséged magán kívül lesz, ha megtudja. - Számoltam ezzel. A mesém készen áll. Azt mondom majd neki, hogy a kutya elpusztult, és veszek neki egy ugyanilyet. Aggie meg fog békülni vele. De nincs időm itt trécselni; tűzök elfele. Majd látjuk egymást - mondta Freddie, azzal eltűnt egy füstfelhőben. Gallie összeszorította ajkát. Bukmékerek, lóversenytéri ügyeskedők és kártyavirtuózok körében leélt élete során látóköre meglehetősen szélesre tágult, de ezt a taktikát mégsem tudta helyeselni. Fejcsóválva tért vissza a kastélyba, és a hallban szembejött vele Beach, a komornyik. Beach kissé zihált, mert sietett, és nem volt már az az áramvonalas ifjú inas, aki annak idején a blandingsi kastély szolgálatába lépett. - Elszalasztottam Mr. Fredericket, uram? - Egy hajszállal. Miért? - Ez a sürgöny érkezett Mr. Frederick számára, Mr. Galahad. Gondoltam, talán fontos lehet. - Aligha. Talán a négyórai futam eredményét küldték meg neki valahonnan. Adja csak ide, majd átadom neki, ha megjön. Továbbment, és kezdte magányosnak érezni magát. Társaságkedvelő ember volt, szüksége lett volna valakire, akivel elbeszélgethet. Megtehette volna természetesen, hogy odamegy nővéréhez, Constance-hoz, aki a teraszon regényt olvasott, és beszédbe elegyedik vele, de valami azt súgta, hogy ennek csekély lenne a hozadéka, és még kevesebb örömöt lelne benne. Gallie beszélgetései főként a sötét múltjából vett anekdoták fölelevenítéséből álltak, és Connie az ilyesminek nem volt jó közönsége. Némi megfontolás után úgy döntött, hogy bátyját, Clarence-t keresi fel, akivel mindig kellemesnek találta az eszmecserét. A szelíd és álmatag főrendre a könyvtárban lelt rá, amint elmerülten bámulta a semmit. - Á, hát itt vagy, Clarence - mondta, mire Lord Emsworth egy riadt - Mivanmivan? - kiáltással felpattant, és szikár alakja reszketni kezdett. - Vagy úgy, te vagy az, Galahad! - tette hozzá. - Senki más. Mi a baj, Clarence? - Baj? - Valami nyomja a lelkedet. A tünetek félreismerhetetlenek. Ha az embernek nyugalom hatja át a lelkét, akkor nem ugrál, mint a fürdőzés közben meglepett nimfa, amikor azt mondják neki, hogy itt van. Öntsd ki a szíved. Lord Emsworth örömmel megtette. Épp együttérző hallgatóságra volt szüksége. - Connie aggaszt - kezdte. - Hallottad, mit mondott reggelinél? - Ma nem jöttem le reggelizni. - Á, akkor alighanem kimaradtál belőle. Hát a reggeli kellős közepén - sózott heringet ettem éppen - azt találta mondani, hogy meg akar szabadulni Beachtől. - Megszabadulni? `Beachtől?` - Azt mondta, hogy Beach túl lassú. Hogy liheg. Hogy egy fiatalabb, ügyesebb komornyikra van szükségünk. A frász jött rám. A torkomon akadt a sózott hering. - Nem hibáztatlak. Blandings elképzelhetetlen Beach nélkül. És ugyanúgy elképzelhetetlen egy fiatalabb, ügyesebb komornyik a kormánynál. Magasságos ég! Sejtem, milyen fickóra gondol: valami ifjú akrobatára, aki szaltókat vet, és a lépcsőkorláton közlekedik. Állj a sarkadra, Clarence. - Ki? Én? - kérdezte Lord Emsworth. Annyira bizarr volt az ötlet, hogy megfontolásra sem tartotta érdemesnek. Mint említtetett, Lord Emsworth szelíd és álmatag ember volt, a húga, Constance viszont erőteljes, parancsoló modorú, az érett korú Kleopátrára emlékeztető asszony. Névleg Lord Emsworth volt a ház ura, s mint ilyen, gyakorolhatott volna elnöki vétót, de a gyakorlatban Connie szava volt a törvény. Gondoljuk csak meg, hányszor vette rá bátyját, hogy a falubeli iskola évnyitó ünnepségén cilindert viseljen. Lord Emsworth hiába érvelt, hiába könyörgött, hiába mutatott rá a napnál világosabban, hogy vidéken az efféle egyszerű horgászsapka tökéletesen megfelel az alkalomra. Minden évben, mikor eljött az augusztus, mégis mindig ott egyensúlyozta feje búbján azt a nyomorult cilindert, egyenesen provokálva a gyerekeket, hogy pogácsával célba dobáljanak rá a teasátorban. - Connie-val szemben nem állhatok a sarkamra. - De én igen, és meg is teszem. Kirúgni Beachet? Még mit nem! Tizennyolc évi áldozatkész szolgálat után! Botrány! - Persze kapna nyugdíjat. - Hiába próbálja Connie holmi nyugdíjígérgetéssel szépíteni a dolgot. Csomagolhatja, ahogy akarja, a szikár tény akkor is az, hogy ki akarja rúgni Beachet. Ezt nem szabad megengedni neki. Jóságos ég! Ezen az alapon a canterburyi hercegérseket is ki lehetne rúgni. Folytatta volna még, de odakintről ebben a pillanatban lábak csosszanása jelezte, hogy Freddie megérkezett Fanshaw- éktól, és a szobája felé tart. Lord Emsworth összerándult. Mint oly sok brit arisztokrata atya, ő is fenntartásokkal viseltetett a másodszülött fiak iránt, ráadásul Freddie, amióta Amerikában élt, fölszedett valami fürge, eleven rámenősséget, amivel Lord Emsworth idegeire ment. - Frederick - mondta megrázkódva, mire Galahad észbe kapott. - Nálam van egy távirat, amely neki jött - mondta. - Fölviszem hozzá. - Tedd azt - helyeselt őlordsága. - Én meg azt hiszem, lemegyek, és megnézem a virágaimat. Kiment a szobából, és a rózsakertbe érve szórakozottan totyogott fel-alá; időnként beleszimatolva a kert díszeibe. Ebben a tevékenységben általában nagy örömöt talált, de fájó szívére ezúttal a rózsaillat sem nyújtott enyhet. Nyugtalanul visszabotorkált a könyvtárba, és leemelte a polcról kedvenc sertéstenyésztési kézikönyvét, ám a disznók sem nyújtottak vigaszt. A gondolat, hogy Beach kikopik Blandings látképéből - ha ekkora tömeg esetében egyáltalán lehet kikopásról beszélni - lehetetlenné tette az összpontosítást. Sötét mélabúba süppedt, amelyből borongásának tárgya zökkentette ki. - Engedelmet, mylord - mondta Beach. - Mr. Galahad azt kívánta, hogy értesítsem: beszélni szeretne önnel a dohányzóban. - Miért nem jön ő ide? - Kificamította a bokáját, mylord. Ő és Mr. Frederick lezuhant a lépcsőn. - Aha - mondta Lord Emsworth, de nem mutatott feltűnő érdeklődést. Freddie mindig fura dolgokat művelt. Ami azt illeti, Galahad is. - Hogyan történt? - Mr. Galahad úgy tájékoztatott, hogy átnyújtott Mr. Fredericknek egy sürgönyt. Mr. Frederick pedig, miután felbontotta, és megismerkedett a tartalmával, harsány kiáltást hallatott, megtántorodott, belekapaszkodott Mr. Galahad vállába, és mindketten legurultak a lépcsőn. Mr. Frederick ugyancsak kificamította bokáját. Visszavonult a szobájába, és ágyba feküdt. - Szent Isten! Nagy fájdalmaik vannak? - Tudomásom szerint a kínok mostanra javarészt enyhültek már. A konyhalány sietett segítségükre, ő ugyanis a Barnuskáknál tanult. - A `kicsodáknál?` - A Barnuskáknál, Mylord. Ismereteim szerint ez afféle női cserkészszervezet. Tagjai megtanulják az elsősegélynyújtás alapelemeit. - Mi? Elsősegélynyújtás? Á, vagy úgy: elsősegélynyújtás! - derült fel Lord Emsworth, mint akinek sikerült a sorok között olvasnia. - Kötszerek, gyógyszerek, meg ez, meg az, mi? - Pontosan, mylord. Mire Lord Emsworth a dohányzóba ért, a barnuska már befejezte egészségügyi szolgálatát, és visszatért A `Filmvászon Sztárjai`hoz. Gallie egy kanapén hevert, a baleset szemmel láthatólag nem nagyon viselte meg. Épp egy szivart pöfékelt. - Beach azt mondja, elestél - mondta Lord Emsworth. - Csúnyán - ismerte be Gallie. - De ki nem esett volna el, ha a tökkelütött unokaöccse lerántja két lépcsőfordulón? - Beach szerint Frederick azért tette ezt, mert valami rossz hírt kapott a táviratban, amit odaadtál neki. - Úgy van. Aggie táviratozott. - Aggie? - A felesége. - Azt hittem, Frances a felesége. - Nem Frances. Niagara. - Fura egy neve van. - A szülei érzelmi okokból keresztelték így. Niagara Fallsban voltak nászúton. - Aha, igen. Már hallottam Niagara Fallsról. Ahol hordóban szokás átkelni, igaz? Hát én ebből nem kérnék. Rém kényelmetlen lehet, bár idővel bizonyára megszokja az ember. És mi volt olyan riasztó abban a táviratban? - Aggie azt írta benne, hogy holnapután idejön, és itt is marad. - Semmi kifogásom. - De Freddie-nek van kifogása, és meg is mondom, mi az. Odaadta Aggie kutyáját Valerie Fanshaw-nak. - Ki az a Valerie Fanshaw? - Fanshaw ezredes lánya, Marling Hallból. Tudod, az a harsány, integetős fickó. Nem találkoztál vele? - Nem - jelentette ki Lord Emsworth, aki, ha csak tehette, sohasem találkozott senkivel. - De mi rosszat találhat Frances abban, hogy Frederick egy kutyát adott ajándékba ennek a fiatal nőnek? - Nem azt mondtam, hogy `egy kutyát`. Az `ő kutyáját `. Az ő saját, hőn szeretett farkaskutyáját. Bár talán ezt is el lehetne simítani valahogy, ha Valerie Fanshaw tésztaarcú és szemüveges volna, de sajnos nem az. A haja, mint a csurrantott arany, a szeme ibolyakék, ami pedig az alakját illeti, azt a sok évi vadászat, halászat, lövészet, lovászat - nem beszélve a golfászatról, úszászatról és teniszészetről - sudárrá és hajlékonnyá tette. Olyan, mint egy szépségkirálynő, arról pedig talán te is tudsz, hogy ritka az az ifjú feleség, aki támogatja, ha a férjecskéje a fenti személyleírású teremtések között vegyül el. Ha Aggie csak egy pillantást vet Valerie Fanshaw-ra, és megtudja, hogy Freddie kutyákat hint a lába elé, még az is lehet, hogy elválik tőle. - Tán csak nem! - Arrafelé ez könnyen megy. Az amerikai asszonyok úgy válnak, ahogy más kezet mos. - Szent egek. És akkor Frederick mit tehetne? - Hát a lány apja biztosan nem tartaná meg a kutyakeksz- birodalomban. Szerintem visszajönne ide lakni. - Mi? Ide, a kastélyba? - fakadt ki Lord Emsworth döbbenten. - Irgalmas Isten! - Láthatod, milyen súlyos a helyzet. De már átgondoltam a dolgot, meghánytam-vetettem eshetőségeinket, és örömmel jelenthetem ki, hogy rábukkantam a megoldásra. Mielőtt Aggie megérkezik, vissza kell szereznünk azt a kutyát. - Megkéred Rosalie Fanshaw-t, hogy küldje vissza? - Nem éppen. Ő sosem mondana le róla. A kutyát el kell csórni, és itt jössz be te a képbe. - Én? - Ki más? Freddie meg én mozgásképtelenül, kínok közt fetrengünk, Connie-t pedig aligha kérhetjük meg. Te vagy az egyetlen hadra fogható erő. Fürge intellektusod alighanem megsúgta már, mi a teendőd. Mit csinál az, akinek kutyája van? Utasítja a komornyikot, hogy esténként engedje ki futni egyet. - Tényleg? - Ez elkerülhetetlen. Különben a szőnyegek bánják. Késő este minden kutyát kiengednek, mégpedig alkalmasint a hátsó ajtón által. - Mi van a hátsó ajtón? - Által. - Csakugyan? Persze, persze. Valóban. - Tehát átruccansz Fanshaw-ékhoz - mondjuk, úgy este tíz tájban -, meglapulsz a hátsó ajtó környékén, míg az állat meg nem jelenik, akkor pedig szépen visszahozod ide. Lord Emsworth halálra váltan meredt rá. - De Galahad! - Semmi értelme degalahadezni. Ennek meg kell lennie. Ugye nem akarod, hogy Freddie életének gyökerei kiszáradjanak és elsorvadjanak, igaz? Arról nem beszélve, hogy hátralevő életét a kastélyban élje le. Aha; látom, ettől összerezzentél. Számítottam rá. A fenébe is, nem olyan nagy dolog, amit kérek. Csak annyi, hogy álldogálj egy hátsó kertben, aztán csórj el egy kutyát. Egy gyerek is képes volna rá. Ha nem akarnám titokban tartani az ügyet, egy barnuskát bíznék meg vele. - De mi van, ha a kutya nem akar velem jönni? Végül is alig találkoztunk. - Gondoltam erre. A nadrágszáradat be kell hinteni ánizzsal. A kutyák a világ végére is elmennek az ánizs után. - Nincs is ánizsom. - Beach biztosan tud szerezni. És Beach sosem kérdezősködik. Bezzeg Connie fiatalabb, ügyesebb komornyikja bizonyára tele lenne kérdésekkel. Á, Beach - tette hozzá, mert megnyomta volt a csengőt -, van ánizs a háznál? - Igen, Mr. Galahad. - Megkérem, hozzon egy adaggal. - Igenis, uram. Ha a kérdés meglepte a komornyikot, ennek nem adta tanújelét. Tapasztalt inas meglepődést sohasem tanúsít. Meghozta az ánizst. A megjelölt órában Lord Emsworth elhajtott Freddie sportkocsiján, és illata az egekig szállt. Gallie pedig magára maradva újabb szivarra gyújtott, és figyelmét a `Times` keresztrejtvényére összpontosította. A koncentrálás azonban nehezére esett. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a keresztrejtvények az utóbbi időben fölöttébb megnehezedtek, ő pedig alapvetően Napisten-Rá és Ausztráliai futómadár-Emu típusú ember volt. Mióta látta a bevetésre induló Lord Emswortht, balsejtelmek és félelmek marcangolták. Azt kívánta, bárcsak jobban hinne bátyja küldetésének sikerében. Az élethosszú kapcsolat folyamán régen leszűrte már azt a tapasztalatot, hogy a családfő gyönge nádszál, melyben, ha vész közelg, támaszt keresni dőreség. Ismeretségi körében közszájon forgott, milyen zsenialitással képes hibázni. Galahad azon törte a fejét, vajon a rendelkezésére álló melléfogási lehetőségek bőséges tárházából Lord Emsworth vajon melyiket választja. Árokba fordul a kocsival? Másik házhoz megy? Vagy egyszerűen mindenestül elfelejti a feladatot, és az út szélén parkírozva sertésekről ábrándozik? Lehetetlenség volt kitudni. Gallie lelki állapotát annak a tábornoknak érzelmeihez lehetne hasonlítani, aki zseniális stratégiát eszelt ki, de kételkedik abban, hogy csapatai képesek-e végrehajtani. A tábornokok ilyen körülmények között többnyire zaklatottan szokták rágni a bajuszukat; bizonyára ő is így járt volna el, ha visel bajuszt. Az ajtó mögül súlyos zihálás hangzott fel. Beach lépett be. - Miss Fanshaw van itt, uram - jelentette. Gallie csak futólag találkozott Valerie Fanshaw-val, és az azóta eltelt idő alatt a lány előnyös vonásainak némelyikét már el is felejtette. Most, hogy újból előtte állt, Gallie rájött, milyen pontos volt a leírás, amelyet Lord Emsworth-nek adott róla. Valerie Fanshaw a szó legteljesebb, legigazabb értelmében egy angyal volt és egy bombázó - röviden: pontosan az a típus, akinek ifjú férjek a legkevésbé ajándékozhatják feleségük kedvenc farkaskutyáját. - Jó estét - mondta Gallie. - Bocsásson meg, hogy nem sietek üdvözlésére, ahogy az etikett előírná. Kificamítottam a bokámat. - Részvétem - mondta Valerie. - Remélem, nem zavarom. - Szó sincs róla. - Azt mondtam a komornyiknak, hogy Mr. Threepwoodot keresem, de elfelejtettem, hogy ketten vannak. Igazából Freddie-hez jöttem. - Ágyban van. Kificamította a bokáját. A lány kissé tanácstalan lett. - Nem keverte össze a szereplőket? - kérdezte. - A bokáját ön ficamította ki. - Freddie is. - Mind a ketten? Miért, mi történt? - Együtt estünk le a lépcsőn. - És mi vitte rá magukat? - Á, semmi, csak úgy. Üzen valamit Freddie-nek? - Ha nem terhelem vele. Csak annyit, hogy minden rendben van. Említette önnek, hogy kutyakekszet szeretett volna eladni apámnak? - Említette. - Hát beszéltem erről Papával, és azt mondta, hogy ki fogja próbálni. Nem hinné, hogy az a keksz megmérgezné szegény oktalan állatokat, és ha már annyira akarom, rendel belőle. - Nagyszerű. - És visszahoztam a kutyát is. Galahad csak a legszenzációsabb hírek hallatán ejtette ki monokliját. A lencse most úgy zuhant ki helyéről, mint egy meteor. - Hogy mit csinált? - kiáltotta, és újból szemébe nyomta a monoklit, hogy még tágabbra nyílt szemmel bámulhasson a lányra. - Délután kaptam tőle egy farkaskutyát, és most visszahoztam. - Azt akarja mondani, hogy nem kell a kutya? - Kelleni kellene, de nem tarthatom meg. A szerencsétlennek az volt a belépője a házunknál, hogy nyílegyenesen rárontott apám spánieljére, és szét akarta tépni. Apám él-hal azért a spánielért. "Ki engedte be a házba ezt a paranoiás fenevadat?" - ordította. Megmondtam, hogy én. "És honnan szereztél ilyen bestiát?" - üvöltötte. Mondtam, Freddie-től kaptam ajándékba. "Akkor most szépen visszaviszed annak a Freddie-nek, akárki legyen is!" - ööö... - Harsogta? - Igen, harsogta. "És hadd tegyem hozzá - tette hozzá -, hogy most azonnal megyek, fogom a puskámat, tízig számolok, és ha ez az állat még akkor is itt van, szétlövöm a fejét, Isten legyen irgalmas a lelkéhez." Szerencsére vág az eszem; azonnal fölismertem, hogy Papának nincs kedve magához édesgetni a kutyát, úgyhogy visszahoztam. Azt hiszem, a személyzet épp vacsoráztatja odalent. Persze hiányozni fog. De hát ugye könnyen jött, könnyen ment. Ezt mondván Valerie Fanshaw visszatért Gallie bokájának témájához; kifejezte abbeli reményét, hogy nem kell amputálni, majd eltávozott. Ha valaki e pillanatban hozzálátott volna Gallie bokájának amputálásához, ő talán észre sem veszi, annyira betöltötte gondolatait az öröm, hogy milyen elképesztő szerencse érte szeretett unokaöccsét. Ha, mint hitte, Freddie urző angyala idézte elő a happy endet, mint a bűvész, aki nyulat varázsol elő a cilinderből, hát Gallie szerette volna megveregetni a vállát annak az angyalnak, és értésére adni, milyen nagyra becsüli tevékenységét. A megváltás rejtekutakon jár - mondta magában, és csöngetett Beachnek egy szódás whiskyért, hogy az alkalmat méltóképp ünnepelje meg. Nem csekély idő telt el, mire óhaja valósággá vált; Beach mentegetőzött is a késedelem miatt. - Meg kell mondjam, határtalanul sajnálom, hogy ily soká várattam, Mr. Galahad. Fanshaw ezredes telefonhívása hátráltatott. - Úgy látom, ezek a Fanshaw-ék nagyon kultiválnak bennünket ma este. Tartalmaz a család Fanshawné asszonyt is? - Úgy tudom, hogy igen, Mr. Galahad. - Akkor semmi kétség, hamarosan ő is bekukkant. És mit akart az ezredes? - Őlordságát kereste, de képtelen voltam fellelni a házban. - Kiment kószálni egyet. - Csakugyan? Erről nem volt tudomásom. Fanshaw ezredes azt kérte volna tőle, hogy holnap reggel békebírói minőségében fáradjon át Marling Hallba. Mint hallom, az ottani komornyik tetten ért egy betörőt a hátsó ajtónál, és bezárta a pincébe. Fanshaw ezredes reméli, hogy őlordsága szigorú ítéletet szab ki majd a bűnözőre. Gallie monoklija aznap este már másodszor hullott ki helyéről. Mint láttuk, az az eshetőség nem aggasztotta, hogy fivére esetleg minden szerencsétlenség nélkül éli végig az esti kalandot, de ilyesmihez még csak hasonlóra sem számított. Ez még Clarence-től is kimagasló teljesítmény volt. - Beach - szólalt meg -, ez új gondolatsort indít el. Maga betörőt említett. - Igen, uram. - Aki Fanshaw-ék hátsó ajtajánál ólálkodott, és most Fanshaw-ék pincéjében van. - Igen, uram. - Nos, akkor jól figyeljen ide. Az a betörő, akit emleget, nem más, mint Clarence, Emsworth kilencedik earlje. - Uram! - Biztosíthatom. Én vezéreltem Marling Hallba titkos küldetéssel, amelynek mibenlétét nem áll módomban felfedni, és hogy miként sikerült elfogatnia magát, azt sosem tudjuk meg. Legyen elég annyi, hogy sikerült, és most ott ül a pincében. Boros- vagy szenespince? - Értesüléseim szerint szenes, uram. - A mi dolgunk tehát, hogy kihozzuk onnan. Ne szóljon semmit. Gondolkodom, gondolkodom. Ha egy hétköznapi ember iparkodik kiókumlálni szenespincébe zárt fivére kiszabadításának tervét, e folyamat többnyire hosszadalmas, és homlokráncolással, fejvakarással, alkalmankénti ujjpattintgatással jár együtt, de az olyan férfi esetében, mint Gallie, ez nem így zajlott le. Nyúlfarknyi idő elteltével máris képes volt kijelenteni, hogy megvan a megoldás. - Beach! - Uram? - Menjen fel a hálószobámba, nyissa ki a zsebkendős fiókot, és találni fog benne egy üvegcsét, amelyben fehér tabletták vannak. Azt hozza le nekem. - Igenis, uram. Ez volna az említett üvegcse, uram? - kérdezte Beach néhány perc múltán visszatérve. - Ez az. Most még néhány apró, de fontos részlet. Cimborája magának Fanshaw-ék komornyikja? - Ismeretségben állunk, uram. - Akkor nem fog meglepődni, ha maga váratlanul beállít hozzá? - Nem hinném, Mr. Galahad. Olykor amúgy is megteszem, ha utam Marling Hall közelében visz el. - És ilyen alkalmakkor lecsúszik ez-az, ugyebár? - Uram? - Bedobnak egy-két pohárkával, igaz? - Ó, hogyne, uram. Mindannyiszor megkínál némi frissítővel. - Akkor nincs is más hátra, mint az üdvrivalgás. Látja ezt az üvegcsét, Beach? A benne lévő anyagnak mind közönségesen Micky Finn a neve. Hallott róla? - Nem, uram. - Igen elismert nyugtatószer az Egyesült Államokban. Amikor legutóbb New Yorkban jártam, egy kedves barátom, aki bármixer a Nyolcadik Sugárúton, megdöbbenve vette tudomásul, hogy nem hordok ilyet magamnál. Égre-földre bizonygatta, hogy enélkül senki sem létezhet. Meg is ajándékozott néhány tablettával, hangsúlyozva, hogy előbb-utóbb okvetlenül jól jön majd. Mostanáig nem volt alkalmam hasznát venni, de azt gondolom, most jött el az idő, hogy a szer a segítségünkre siessen. Tud követni, Beach? - Nem, uram. - Ugyan, ugyan. Ismeri a módszereimet, hát alkalmazza. Csempésszen egy pirulát a komornyik italába, és meglátja: menten összecsuklik, mint a gyönge liliomszál. Innen már sima lesz az útja: megkeresi a pincét, eloldozza láncairól őlordságát, és szépen hazafuvarozza. - De Mr. Galahad! - Mi az? - Aligha... - Ne jöjjön nekem felszínes kifogásokkal. Ha Clarence nem szabadul ki virradat előtt, ronggyá lesz a neve. Mindenki hátat fordít neki, és ujjal mutogat rá. - Igen, uram, de... - És a dolog másik vetületét se tévessze szem elől. Ha végrehajtja ezt a szimpla feladatot, őlordsága hálája nem ismer majd határokat. Degesz erszények cserélnek majd gazdát. Drága fűszerekkel, ritka kenetekkel, olajokkal megrakott tevék zörgetnek majd a blandingsi kastély hátsó kapuján, és címzettként a maga neve lesz feltüntetve. El sem tudja képzelni, mennyit kaszálhat az ügyön. Ez nyomatékos érv volt. Beach dupla tokája megszűnt boldogtalanul rezegni. Szemében kigyúlt az eltökéltség lángja. Olyan komornyiknak látszott, aki V. Henrik tanácsát megfogadva tigrist utánoz cselekvésiben, inát feszíti, felszítja vérét, bősz dühvel álcázza szelíd természetét, szörnyű tekintetet ád szemének, mely érc ágyúként les ki a fej kapu likán, s oly félelmesen boltozza a szemöldök, miként vad, pusztító óceán mosta, rongyolt szikla csügg le erkélyként háborgó töve fölé. - Igenis, Mr. Galahad - mondta. * Gallie ismét elővette a keresztrejtvényt, és minden eddiginél erősebb meggyőződésévé vált, hogy a meghatározások szerzője agylágyulásban szenved. Idő múltával súlyos zihálás riasztotta fel szunyókálásából, amely a vízszintes hetes értelmezésére tett meddő kísérletek közben vett erőt rajta. Beach érkezett vissza a frontról, és olyan benyomást keltett, mint akinek mélyreható spirituális élményben volt része. - Nos? - így Gallie. - Minden rendben? Simán ment? - Igen, Mr. Galahad. - Beadta a normál felnőtt adagot? - Igen, Mr. Galahad. - És kiszabadította őlordságát? - Igen, Mr. Galahad. - Ez a beszéd. Most hol van? - Fürdik, Mr. Galahad. Meglehetősen beszennyeződött. Kíván még valamit, uram? - A világon semmit. Bújjon ágyba, és álma békés legyen. Jó éjt. - Jó éjszakát, uram. Eltelt néhány perc, mialatt Gallie a függőleges 12-vel birkózott, s ekkor magányát olyan látogató zavarta meg, akire nem számított. Nagyon ritkán fordult elő, hogy a nővére, Constance az ő társaságát kereste volna. Attól eltekintve, hogy idegesen összerázkódott, ha a közelébe került, Constance nem sokat kommunikált vele. - Á, helló, Connie - szólította meg. - Értesz a keresztrejtvényekhez? Lady Constance nem mondta azt, hogy "Pokolba a keresztrejtvényekkel", de látnivaló volt, hogy csupán a neveltetése tartja vissza ettől. A fensőbbséges dühnek abban az állapotában leledzett, amelytől Lord Emsworth oly gyakran változott megszeppent kocsonyává. - Galahad! - mondta. - Nem láttad Beachet? - Épp az imént csevegtem vele. Miért? - Fél órája csöngetek neki. Úgy látom, képtelen ellátni a munkáját. - Clarence említette már, hogy ez a véleményed. Azt mondta, ki akarod rúgni. - Ki is fogom. - Én nem tenném. - Hogyhogy? - Utóbb elátkoznád azt a napot. - Nem értelek. - Akkor hadd mondjak el egy kis mesét elalvás előtt. - Megkérlek, hogy ne idétlenkedj, Galahad. Komolyan mondom, néha úgy érzem, hogy neked még kevesebb eszed van, mint Clarence-nek. - A történet - engedte el füle mellett a sértést Galahad - a család érdekei iránti feudális hűségről szól, amelyet nem lehet eléggé nagyra becsülni. Oly kedvező fényben tünteti fel Beachet, hogy szerintem utána te is egyetértesz majd velem abban: ha a kirúgásáról beszélsz, már megbocsáss a kifejezésért, csak a szél lebegteti a szádat. - Te ittál, Galahad? - Csupán néhány üdvpoharat ürítettem a Komornyik egészségére, akinek neve legendákban és népdalokban örökre fennmarad. Íme a történet. Jól adta elő, egyetlen apró részletről sem feledkezve meg, s miközben ajkain a história mind jobban s jobban kibontakozott, úgy erősödött Lady Constance arcán a hamuszürke árnyalat, úgy kezdett mindinkább levegő után kapkodni és nyeldekelni, amivel kétségkívül fölkeltette volna bármely gégész szakorvos szakmai érdeklődését. - Hát ennyi - fejezte be Gallie. - Ha netán nem rendített volna meg Beach önfeláldozó magatartása, ha esetleg nem méltányolnád ördögi ügyességét, amellyel Micky Finnt csempész mások italába, akkor is be kell látnod: őrültség volna piros lapot mutatni neki. Nem engedheted meg, hogy megyeszerte híresztelje Clarence történetét, márpedig azt te is tudod, hogy ha kirúgod, hónapokig ebből fog élni. Ha én lennék a helyedben, Connie, kétszer is meggondolnám a dolgot. Elégedett tekintettel méregette a roncsot, aki valaha az ő sudár, délceg nővére volt. Tudta olvasni a nyeldeklés üzenetét. Látta, hogy húga éppen kétszer is meggondolja a dolgot. Révbíró Tamás fordítása A mű eredeti címe: `Sticky Wicket at Blandings`. Megjelent a `Plum Pie` című kötetben: Pan Books, 1968. Első kiadás: Herbert Jenkins, London, 1966.