GERGELY Márta - Többsincs osztály TARTALOM Egy nyolcadikos arcképe Gazdátlan osztály Keserű Mandula Őszintébben! Két író, egy olvasó Ki tartozik az osztályhoz? Mi lesz a Cserebogárból? Lopott kutya Ajándék kutya Mi férfiak Vasárnapok és hétköznapok Osztályfőnök a volánnál Mennyi idő kell egy szerelmes levélhez? A létszámfeletti A valóság titkai EGY NYOLCADIKOS arcképe Budapesten, a Zrínyi Miklós téren áll egy öreg iskola. Hetven évvel ezelőtt, vagyis még a múlt század végén építették. Magas kora ellenére jól tartja magát, mert vaskos és erős, de udvara oly kicsi, hogy például évnyitókor el sem fér ott az egész tanulósereg. Külön kell évnyitót tartani az alsó és a felső tagozatnak. Néhány szép hársfa áll az iskola előtt, de különben az egész környék csupa fal és aszfalt. A Zrínyi Miklós tér kicsike tér, körös-körül van építve magas házakkal. A házak földszintjét műhelyek, üzletek, raktárak foglalják el, ennek következtében már kora reggeltől kezdve teherautók forgolódnak a téren, bőgetik motorjaikat, farolnak, néha még a gyalogjáróra is feltolatnak hatalmas kerekeikkel. A térbe torkolló utcák is meglehetősen szűkek és forgalmasak. Az egyik ilyen öreg belvárosi utcában lakik szüleivel és nagyszüleivel Szűcs Gyula, a Zrínyi téri iskola jelenleg nyolcadik bé osztályos tanulója. Gyuszi nagyapja, nyugdíjas gázszerelő, valaha szintén a Zrínyi téri iskolában végzett el hat osztályt. Akkor még eleminek hívták, nem általánosnak. Gyuszi édesanyja, aki most egy közeli nagy nyomdában dolgozik, nyolc évig járt a Zrínyi térre, itt végezte el a négy polgárit. 5 Gyuszi vaskos, tömzsi, nagyon szőke, kék szemű fiúcska volt, amikor elsős korában először lépte át a Zrínyi téri iskola simára koptatott cementküszöbét. Nehezen ült még a padban, izgett-mozgott, már az első napokban sokszor közbeszólt erős, kissé éles hangján. Ha kiengedték őket a folyosóra, rögtön futkározni, sőt száguldozni kezdett. Könnyen keveredett verekedésbe is. Ha nekiment valamelyik gyereknek, vagy éppen feltaszította, még neki állt feljebb. Minek állt az útjába? Mindenképpen azon igyekezett, hogy felhívja magára a figyelmet. Előfordult, hogy kilépett a padból, odaállt a tanító néni elé, és mutatta a muszkliját, hogy ő milyen erős. Egyszer meg savanyú cukrot hozott a tanító néninek, és megsértődött volna, ha nem fogadja el. Mindenáron azt akarta, hogy a tanító néni őt szeresse a legeslegjobban. Megkérdezte tőle, van-e férje, mert ő, ha megnő, szívesen elveszi feleségül. A tanító néni újságpapirosokat adott nekik, hogy arra tintával vonalakat húzzanak. Gyuszi már két perc múlva felugrott, vitte, lobogtatta a maga újságpapirosát, hogy a tanító néni nézze meg, ő milyen ügyes. A többiek nevettek rajta, Gyuszi pirosra gyúlt arccal nézett rájuk, ökölbe szorította azt a kis kezét, nekirontott volna az osztálynak; de a tanító néni megsimogatta fehérszőke buksiját, ettó'l lecsillapodott. j Mindez régen-régen történt, közel nyolc évvel ezelőtt. Hét-nyolc esztendő akkora nagy idő egy gyermek életében, mint a felnőttekében húsz vagy harminc, de még annál is több. Mert a felnőtt húsz-harminc év alatt sem változik annyit, mint egy gyermek hatéves korától tizennégy éves koráig. 6 A felnőttek lassabban ^ltoznak, lassabban okosodnak, , közel sem szednek föl annyi újat, mint egy iskolás gyerek. Ha csak azt tekintjük, hogy mekkorát gyarapodott Gyuszi - és vele minden társa - súlyban, magasságban! Három olyan elsős kitelne belőle, mint amilyen volt. Ez a gyors növekedés és gyarapodás a legfontosabb különbség felnőttek és gyermekek között. Ha a felnőttek húszéves koruk után is annyit tanulnának évről évre, mint amennyit a gyermekek tanulnak, akkor az emberiség száz év múlva, de talán már ötven év múlva is tízszer olyan okos lenne, mint amilyen most. Hanem azért a gyermekekkel is megtörténik - bizonyára éppen azért, mert annyi sok újat kell felszedniük -, hogy egyben-másban nem tudnak lépést tartani saját életkorukkal. A rendelkezésükre álló néhány röpke esztendő alatt nem képesek mindent megtanulni, amit kell. Hiszen még testi fejlődésük sem egyenletes, növésben sem mindenki éri el nyolcadikos korára a nyolcadikos szintet. Gyuszi osztálytársai között vannak jó néhányan, akik nyugodtan elsétálhatnának a hóna alatt, mások viszont, például Szilágyi Géza, akit hosszú nyaka miatt mindenki csak Nyokának hív, egész fejjel magasabb nála. (Igaz, hogy sokkal vékonyabb.) Tudásban, készségekben még nagyobb különbségek is adódnak. Fülöp Öcsi dadogva olvas, és olyan gyalázatos a helyesírása, mint egy harmadikosé. De nem, még ez sem igaz, mert egy értelmes és szorgalmas harmadikos jobban és szebben ír nála. Ami éppen a helyesírást illeti, azzal Gyuszi sem dicsekedhet, ez a leggyengébb oldala. Senki ne gondoljon arra, hogy szarvashibákat ejt jeles tanuló létére! Nem, erről szó sincs, de dolgozatírás közben most is előfordul vele, hogy inkább körülményesen és cikornyásan megkerül egy-egy szót csak azért, mert nem tudja, hogyan kell írni, például azt, hogy különben vagy külömben. De hatodikban még az is előfordult vele, hogy a kisebbet kissebbnek írta. Helyesírás dolgában Gyuszi körülbelül a nyolcadik helyen áll az osztályban. A nyolcadik bében van három leány és két fiú, akinek kifogástalan a helyesírása, azonkívül még két olyan tanuló, aki nem is tartozik a jelesek közé, de helyesírásban jobb nála. Hát aztán? - kérdezhetné valaki! Ez is probléma? Ha valaki hét teljes éven át minden félévkor és minden év végén jeles bizonyítványt visz haza, legfeljebb egy-két négyessel, az igazán elégedett lehetne. Gondoljon azokra, akik keservesen küszködnek a közepesért, nem szólva a szerencsétlenekről, akiket a bukás veszélye kerülget, pótvizsgával csúsznak át, vagy éppen osztályt ismételnek! Magára vessen az elégedetlenségéért, aki mindenáron és mindenben első akar lenni. Aki oly nehezen viseli el, hogy mások jobbak nála ebben vagy abban. A nyolcadik bé közvéleménye szerint Gyuszinak az a hibája, hogy most is o szeretne a középpontban lenni, akárcsak elsős korában, amikor kirohant az újságpapirossal a tanító nénihez, hogy dicsérje őt meg. Irigy és féltékeny mindenkire, aki Őt valamiben lefőzi, márpedig sokan és sokban lefőzik. Itt van mindjárt a helyesírás, amiben heten is túltesznek rajta, de minden más tantárgyban is vannak kitűnőbbek nála. Itt van például a matematika. Persze hogy Gyuszi eléri és megkapja a jelest, de hol van ő Róna Lacitól, aki tavaly kerületi szinten végzett első helyen a matematikaversenyen? Mindkettőjüknek ötöse van, de ötös és 8 ötös között óriási lehet.^ különbség, Róna Laci óvatos becslés szerint is ötször annyit tud, mint Gyuszi, olyan matematikai könyveket tanulmányoz, amelyek becsületére válnának egy gimnazistának is. Gyuszit egyáltalán nem vigasztalja az a tény, hogy Róna Lacinak nincs kézügyessége, hogy a műhelyfoglalkozásokon izzad, mint egy kis ló, sehogy se áll a kezében a szerszám, és rajzban is szörnyen gyenge. Gyuszinak ügyes keze van, vitathatatlanul ötös politechnikából. Csakhogy az a baj, mégsem a legügyesebb! A bukással küzdő, dadogva olvasó, jószerint írástudatlan Fülöp Öcsi is túltesz rajta a műhelyben, ördöngösen ügyes és pontos minden munkája. Ami a rajzot illeti, Gyuszi legfeljebb tizedik, tizenkettedik az osztályban. Aztán itt van a sport meg a torna. Vannak jeles tanulók, akiknek életét a testnevelés keseríti meg. Ilyen például Geiger Péter, aki kövér és lúdtalpas, emiatt mindenki Pusinak becézi. (Pusi a malac népies neve.) Az egész osztály röhög, ha tornaórán Pusinak kötélre kell másznia, Ő maga nevet önmagán a legjobbízűen. Egyáltalán nem izgatja, hogy annyira nehézkes és ügyetlen. Négyesnél rosszabb jegyet azért nem kap, mert talajtornában, ebben-abban, amihez nem kell ügyesség, igyekszik megfelelni a követelményeknek. Miska bácsi, a testnevelő tanár, aki egyben az úttörőcsapat vezetője, nagyon szereti Pusit, mert az úttörőmunkában nincs nála készségesebb és okosabb fej az egész iskolában; Pusi szerkeszti a csapatfali-ujságot és a szervezőmunkában olyan megbízható, mint egy tanár. Miska bácsinak az a véleménye: jobb, ha valaki gyengén tornászik, mint ha egyáltalán nem tornászik, mert 9 olyanok is vannak, akik fölmentetik magukat. Pusinak ez eszébe sem jut; ha még ennyit sem tornászna, elhízna egé-? szén, és akkor már nem Pusinak becéznék, hanem Cocának. Fehér Boriskaraj krónikás, egy nagy fejű, hallatlanul okos lány, szintén azok közül való, akik fölmentést szereztek tornából, egyszerűen azért, mert ebből az egyből nem kaphatna ötöst, és akkor nem lenne kitűnő rendű. Tehát másokban is dolgozik a hiúság, nemcsak Szűcs Gyulában! Gyuszi jó tornász, jól fut, mindenben megfelel a követelményeknek. Miska bácsi egyszer azt mondta neki, hogy elsősorban az erő-sportokban van jövője, például a súlyemelésben, mert zömök, erős alkat, izmos a nyaka, végtagjai nem nagyon hosszúak. Csakhogy ez még csak a jövő zenéje! Ebben a korban még nem lehet az ember súlyemelő. Azok-10 ban a sportágakban pedig, amelyek máris oly népszerűek a nyolcadik bében, például a fociban, a labdajátékokban Gyuszi legfeljebb közepesnek mondható. Benne van ugyan az osztály csapatában, persze hátvédet játszik, de a mérkőzéseken mindenki csak a sztárokat biztatja, Csongrádit meg Lénártot. Gyuszi sokszor éppen túlbuzgóságból követ el hibát a mérkőzéseken, fölöslegesen szaladgál, hátvéd létére még lesre is fut. Igen, igen, a túlbuzgóság! Ez az ő legnagyobb átka, végzete. De hát bűn az, hiba az, ha valaki teljesítményekre vágyik? Lehetne ő jeles tanuló, ha nem dolgozna benne akkora becsvágy? Aligha! Nincs őneki semmihez valami rendkívüli tehetsége, igazán nem nevezhetjük lángeszűnek. Hol tartana ő, ha nem lenne ilyen becsvágyó, ha nem törekedne ennyire az elsőségre? No ugye! A buzgóság erény, a túlbuzgóság egy kicsit nevetséges, vagy legalábbis könnyen sodorja nevetséges helyzetbe gazdáját. Gyuszit igazában mindenki szereti a nyolcadik bében, a tanárok is, a gyerekek is. Elfogadták a buzgóságát és túlbuzgóságát egyaránt. Mindenkinek van hibája! Valaha régen, az elsős tanító néni megsimogatta a buksiját, amikor oly haragosan szembefordult az osztállyal. Egy nyolcadikos nagyfiút nem szokás simogatni, de például Klári néni, aki ötödikben és hatodikban az osztályfőnökük volt, sohasem szólította másképpen, csak Gyuszinak. Igaz, mindenkit a keresztnevén, sőt legtöbbször a becenevén szólított, az egész osztályt, mintha mindenki a gyereke volna. Még azt is tudta, hogy Róna Lacit a gyerekek egymás közt Gágónak nevezik, méghozzá azért, mert Laci szemüveget visel már kicsi kora óta, és a szemüveget kiskorában szemügágónak mondta. Klári néni minden gyerekéről tudta, hogy milyen 11 I volt kicsi korában, mert többször is meglátogatott minden családot, és sokat beszélgetett a szüló'kkel, de még az alsó tagozatos tanító nénikkel is. Klári néni öreg volt, és nyugdíjba ment, amikor ó'k a hatodik osztályt elvégezték. Szerette volna osztályát még tovább vezetni, de nem lehetett, megbetegedett a szívével. Nagyon sírt, amikor elbúcsúzott tó'lük. Hát hogyne! Rengeteg osztályban tanított sok évtizedes tanári pályája során, de mégiscsak ők voltak a legeslegutolsók, talán azért is szerette őket a szokásosnál jobban. A hetedikben férfi osztályfőnököt kaptak, méghozzá elég fiatalt, akit mindenki Kemény tanár úrnak szólított. Egyedül csak Gyuszi kísérelte meg, mindjárt az elején, hogy Ernő bácsinak szólítsa. De a fiatalember ránézett, és egy icipici szünet után azt mondta neki: - Ide hallgass, Szűcs! Tudtommal nem vagyunk rokonságban. Vagyis mindjárt az első osztályfőnöki órán leégette Gyu-szit. Akkoriban vitatkoztak is sokat ezen a számukra szokatlan osztályfőnöki magatartáson. Gyuszi dühös volt a leége-tésért, kijelentette, hogy Ernő felvágós és beképzelt. Más férfi tanárokat is bácsinak szólítanak a Zrínyi téri iskolában, és egyáltalán nem sértődnek meg, mert tudják, hogy a tanulók csak azt bácsizzák, akit szeretnek. De Róna Laci és Szilágyi Géza, sőt még Fehér Boriska is védték az új osztályfőnököt. Abban nincs semmi, hogy megtartja a három lépés távolságot. Attól még nagyon jó tanár lehet, mint ahogy mindenki elismeri, hogy az, sokat tud, sokat lehet tanulni tőle. Sokkal modernebb felfogású, 12 mint szegény Klári néni^ki, valljuk be, gügyögött egy kicsit, kotyogott, mint a jó kotlós a csibéivel. Ez, mondjuk, rendjén is volt ötödikben és hatodikban, amikor még, ahogy mondani szokás, hátukon volt a tojáshéj. De hetedikben, amikor már az egész osztály rohamosan nőni kezd, jobb, ha emberszámba veszi őket az osztályfőnök. Vagyis hozzászoktatja őket ahhoz, hogy már nem prüntyikék. Boriska kijelentette: neki tetszik az, hogy még a lányokat is vezetéknevükön hívja felelni, őt például Fehérnek szólítja, Szabó Ildikót meg Szabónak. Ez valami új és érdekes. Sőt mi több, ez azt jelenti, hogy bizonyos egyenjogúságot valósított meg az osztályban fiúk és lányok között. Mert a vezetéknévből ki sem derül, hogy fiú vagy lány az illető, és ez neki, Boriskának azért tetszik, mert emancipált lánynak tartja magát. Még hogy emancipáltnak! Gyuszi ráförmedt. Az nem volt egyenjogúság meg emancipáció, hogy Klári néni a keresztnevén szólított-mind€hkit, akár fiú volt, akár leány ? De Boriska csak türelmesen mosolygott, oldalra hajtotta azt a nagy, sötét fejét, és anyáskodva nézett a nála fejjel magasabb Gyuszira. Gyuszi és Boriska azon kevesek közül valók, akik elsős koruk óta együtt járnak, sőt egy házban is laknak, ezért anyáskodik Gyuszival. Gyuszi ezt általában nem is bánja, régi jó barátok, de néha bosszantja az, hogy Boriska őt gyerekesnek tartja. Ez persze a hátulütője annak, ha valakivel anyáskodnak. Nehéz ügy! Emiatt nehéz volna lemondani Boriska barátságáról. Talán az a baj, hogy Gyuszi túlságosan is bizalmas barátnőjéhez. Neki panaszolja el, ha valami összeütközése van a nagyanyjával vagy éppen apjával, ha otthon valamiért viharos a légkör, sokszor átmegy Boriskáékhoz. Még azt is Borinak vallotta be, hogy szerelmes Szabó Ildikóba, mert magának Ildikónak 13 nem merte volna bevallani. És Ildikó Boriska egyik legjobb barátnője. Ami Kemény tanár urat illeti, Gyuszi okult a kezdeti balsikerből, soha többé nem szólította Ernő bácsinak. De ezzel még nincs minden megoldva és elintézve! Ha eddig is küszködött nem teljesen kifogástalan helyesírása miatt, most még erősebben szurkolt, hogy dolgozataiba ne kerüljön komoly hiba. De a szurkolás valahogy nem használ a helyesírásnak! Ha az ember túlságosan fél valamely hiba elkövetésétől, annál valószínűbb, hogy beleesik. A helyesírás olyan dolog, ami a vérében kell legyen az embernek. Ha már gondolkodnia kell azon, hogy Palvicz Ottó nevét a Kőszívű ember fiaiból hány 1-lel kell írni, akkor biztosan kettővel írja, pedig elég volna egy is. Egyszer egyik dolgozatában azt találta leírni valakiről, hogy „téves hiszemei" vannak. Kemény tanár úr persze hullámos vonallal húzta alá, mint értelmetlenséget, de szóvá is tette az osztály előtt, azzal a megjegyzéssel: jeles tanuló dolgozatában nincs helye az ilyen badarságnak! Nem is adta meg a jelest Gyuszinak, akárhogy törte magát. No hiszen, egy-két négyes minden évben becsúszott a bizonyítványába, ezért nem volt soha kitűnő. No de épp magyarból? Ez még sohasem történt meg vele. Ez még a hazafiúi büszkeségén is csorbát ejt az embernek. Mind a magyarórákon, mind az osztályfőnöki órákon, Gyuszi, amennyire csak tudta, meghúzta magát. Ez így volt hetedikben! Aki őt ismeri, az tudja, milyen nehezére esett. Úgy félt a baklövéstől, a leégéstől, mint a helyesírási hibától, tehát nem szólt, nem jelentkezett még akkor sem, amikor szíve csordultig volt buzgalommal. Hiszen Ő imádja az irodalmat, még a nyelvütnt is imádja. A mondatok elemzése izgalmasabb, mint a rejtvényfejtés. Azelőtt, ha felelni hívták, nagy lélegzettel és lendülettel fogott hozzá. Örült, hogy szép dolgokról beszélhet. Klári néni méltányolta is az ő lelkesedését, sugárzó szemmel hallgatta, és egy idő múlva azzal állította meg: | - - Köszönöm, Gyuszikám, szép volt, jeles! ] Ezzel szemben hogyan feleltet Kemény tanár úr? Akárhogyan lelkesedik is az ember, élőszóval még köny-nyebben botlik, mint írásban. Megtörténik, éppen a lendület következtében, hogy valamit nem pontosan vagy éppen helytelenül fogalmaz. Egyszer nyelvtanórán felelés közben Gyuszi egy mondatában azt találta mondani: a többi névszók. Kemény tanár úr tüstént közbevágott: - A többi után nem használunk többes számot. Hűvösen, nyugodtan mondta, Gyusziban mégis elakadt 1 a lélegzet. Egyszerre úgy érezte, nem is képes arra, hogy tovább elemezzen. Hirtelen így válaszolt: - Petőfi Sándor A négyökrös szekérben is többes számot használ a többi után. „A társaságnak többi tagjai.. . beszélgetőnek s énekelgetének." - Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek - felelte hidegvérrel az osztályfőnök. - Ha ugyan hallottál valaha Jupiterről! Gyuszi igenis tudja, hogy Jupiter a rómaiak főistene, akit a görög mitológiából vettek át. A görögök Zeusznak hívták. Bori adta kölcsön neki a mitológiát. De nem mondta meg Kemény tanár úrnak, hogy tud Jupiterről, annak elle-nére sem, hogy osztályfőnöke őt, Szűcs Gyulát, ökörnek tartja. Hát csak hadd tartsa! Még azt is megbánta, hogy Petőfit idézte. Magg sem érti, miért tette, nem akart ő 15 9 ott fel Á szembeszállni, csak védekezett, mintegy megkísérelte, hogy elbújjék Petőfi mögött. De hát ez balul ütött ki. Nyolcadikban félévkor mindenképpen szeretné kijavítani a négyesét magyarból. Ez már nem csupán önérzeti kérdés. Mindenki azt mondja, otthon is ezt sulykolják a fejébe, hogy a nyolcadik osztály első féléve és maga a félévi bizonyítvány sorsdöntő dolog, ez kihat egész életére. Gyuszi apja, aki nagy sportember, fiatal korában birkózott is, nem győzi a lelkére kötni, hogy a nyolcadik osztály első féléve olyan, mint valami világ - de legalább Európa-bajnoki elődöntő. Szűcs István,*Gyuszi apja, építészmérnököt szeretne nevelni a fiából, mert ő maga csak építésztechnikus. Arra nem tudta rászánni magát, hogy beiratkozzék az egyetemre, de a fiával mindenképpen el akarja végeztetni. És ennek előfeltételeit már most, az általános iskolában biztosítani kell. Gyuszinak be kell jutnia egy igen szigorú, nagy tekintélyű középiskolába, ahol alapkiképzést szerez a műszaki tudományokban, matematikában, rajzban. De ez olyan iskola ám, ahova csak úgy özönlenek a jelesek, sőt a kitűnőek-ben is válogathatnak. A legkevesebb, hogy Gyuszi kitűnő rendű bizonyítvánnyal jelentkezzék. Még akkor sem bizonyos, hogy bekerül. Az se olyan nagy baj - mondja, mondogatja Gyuszi anyai nagyapja, Szeiler János nyugdíjas gázszerelő. Ha nem veszik fel abba a világhírű gimnáziumba, majd fölveszik egy másikba, matematika-fizika tagozatra, és ha nem lesz Gyusziból építészmérnök, akkor lesz gépészmérnök, az sem ér kevesebbet. De a villamos ipar sem volna rossz! Egy bizonyos, a család mérnökön alul nem adja, ezt ők már eltervezték, amikor Gyuszi óvódás volt, de talán még böl-csődés idejében. A lényeg, amiben egyetértenek, az az, hogy 16 Gyuszinak nyolcadikban vé^re el kell érnie a kitűnőrendű-séget, mert a család nem akar kockáztatni. Ez az egy szem gyerekük van, sőt egy szem unokájuk. Jó, hát ezen ne múljon, Gyuszi maga is szeretne végre ki-tűnó'rendű lenni, mindig is szeretett volna, nemcsak a nyolcadikban. Csakhogy ez, mint a tapasztalat bizonyítja, nem egyedül az iparkodáson múlik. Ha Gyuszi apja bajnoki elődöntőnek nevezte a nyolcadik osztályt, Gyuszi inkább úgy tekinti, mint valami akadályversenyt, ahol is rengeteg különféle, sokszor váratlan árkot és palánkot kell átugrania. Még abból is baj lehet, ha túl nagy lendületet vesz az ember, mert olyanért is diszkvalifikálják - hogy sportnyelven szóljunk -, amire nem számított. Jó példa erre az, amit Mikszáth Noszty fiúja után így nevezhetnénk: Szűcs Gyula esete Ombolya Zoltánnal. Ha új iskolaév kezdődik, nincs az anélkül soha, hogy egy-két gyereket el ne veszítene az osztály, többnyire elköltözés miatt - sok régi házat lebontanak itt a belvárosban -, de anélkül sincs új év, hogy ne kapjon néhány vándormadarat. Ilyen vándormadár ez az Ombolya Zoltán, aki pont az utolsó évben csapódott a nyolcadik béhez. A nevét nem könnyű megtanulni, de ő maga elég szembeötlő jelenség. Jó kiállású, nyúlánk, csinos fiú, és választékos eleganciával öltözködik, külföldi cuccai vannak, ezt a vak is azonnal látja. Arany karórája van, méghozzá Moszkva márkájú, a szakértők szerint több mint kétezer forintba kerül. Eddig Szőke Erzsinek volt a legdrágább órája az osztályban, de az is csak hétszáz forintos. Elképzelhetjük, micsoda feltűnést keltett az osztályban ilyen drága holmi. De ez még csak a kezdet. Ombolya Zoltán még meg sem melegedett a nyolcadik bében, amikor egyszerre csak japán 2 Gergely Zsebrádiót hozott az iskolába, és biológiaórán tánczenét fogott vele. Először csak egészen halkan és a pad alatt. Kosa tanárnő föl sem figyelt rá azonnal, mert a Zrínyi téren aznap délelőtt is csúcsforgalmat bonyolítottak le a teherautók, és mert még jó idő volt, nem zártak be egészen minden ablakot. De később Kosa tanárnő mégis becsukatta az ablakokat, éppen a külső zaj miatt. Ombolya pedig vérszemet kapott, és percről percre valamicskét erősített a rádió hangján. Amikor Kosa tanárnő elkobozta rádiót, Ombolya fölényesen vonogatta a vállát, és óra után kijelentette : van Őneki otthon még egy táskarádiója. Ez a nagyvilágias magatartás azonban nem tévesztette meg a nyolcadik bét. - És mit szólnak a szüleid, ha a rádiót Kosa tanárnő csak év végén adja vissza? - kérdezte Szabó Ildikó.*^ Joga van hozzá! - Hogyhogy mit szólnak? Az én rádióm! - mondta az elegáns Ombolya. - Szóval nem is érdekli őket? - És ha behívatják az apádat? - Nagyon kedves, hogy így aggódtok értem, hogy eny-riyire törődtök velem - válaszolta a gavallér Ombolya, és cipzáras kék vászonnadrágja zsebébe dugta mindkét öklét. - De a dolgaimat magam szoktam intézni! Ami Gyuszit illeti, a zsebrádió körüli vitába nem avatkozott bele. Körülbelül sejteni lehet, hogy miféle madár ez az Ombolya, az is bizonyos, hogy hazudik összevissza. Ki tudja, hányadik iskolája már a Zrínyi téri? Úgy viselkedik, mintha meg akarná őrizni inkognitóját. Megjátssza az előkelő idegent, aki még azt sem szeretné, ha valamiképpen kiismernék. „No de - kérdezhetné tőle valaki -, ha téged nem érdekel az egész osztály, akkor mi az ördögnek hoztad el a zsebrádiót? Mégiscsak az osztály előtt produkáltad magadat, vagy nem?" Az ember még saját magán is nehezen ismeri ki magát, nemhogy egy ilyen Ombolyán. Gyuszi igazán nem gondolta volna, hogy éppen ő lesz az, aki Ombolya Zoltánt pártfogásba veszi. Ez már októberben történt, egy magyarórán. Kemény tanár úr felelni hívta ki Ombolyát. - A múlt órán hiányoztam - próbálkozott a fiú. Csakugyan hiányzott, elég gyakran előfordult, hogy egykét napig nem jött iskolába. - Nem baj - mondta az osztályfőnök. - Adyról már har- 18 19 madik hete tanulunk. Mondd el, amit tudsz róla. írd fel a táblára, hol és mikor született Ady Endre. Ombolya száját húzogatva kivánszorgott a táblához, kezébe vette a krétát, és felírta ezt a szót: „Adi..." Az osztály rögtön zúgni kezdett, Ombolya megfordult. Kemény tanár úr is odafordult. - Az osztály azért zúg - magyarázta Ombolyának -', mert Ady Endre nevét y-nal írjuk. így jószerint rá sem ismer senki. - Ja? - mondta Ombolya, és hanyag mozdulattal kijavította. De ez nem segített rajta. Nem tudta, hol született a forradalom viharmadara, sem azt, hogy mikor. Kemény tanár úr akkor azt mondta: - Ki vállalja az osztályból, hogy Ombolya Zoltánnal átveszi az eddig tanultakat? És akkor egy pillanatnyi csend után Gyuszi nyújtotta fel a kezét. Miért tette? Hogy jó pontot szerezzen osztályfó'nöke eló'tt? Vagy csakis a szokásos túlbuzgalomból? Nem volt valami okos dolog, az biztos. Az osztályban Gyuszin kívül van még hét jeles tanuló, só't néhány kitűnó' is, mégsem jelentkezett senki, egyszerűen azért, mert Ombolyáról volt szó. Amikor a nyolcadik bét még csak ötödik bének és hatodik bének hívták, vagyis Klári néni vezette az osztályt, mindennapos dolog volt, hogy a sikeres tanulók egy-egy tantárgyban segítették azokat, akik nehezen boldogultak. Legalább öt-hat embert mentettek meg így a bukástól. Ha Klári néni tett fel olyan kérdést, mint amilyent most Kemény tanár úr tett fel, heten-nyolcan, sokszor még ennél is többen jelent- 20 keztek, mert hiszen nem kefr az illetőnek még jeles tanulónak sem lennie ahhoz, hogy egy-egy tantárgyból segítséget nyújtson valakinek. Köztudomású, hogy például Fehér Boritól sokan kértek már és kérnek még most is segítséget - tanári felszólítás nélkül is. Ami Gyuszit illeti, ötödikes korában egy teljes iskolaéven át foglalkozott Fülöp öcsivel, aki már akkor is osztályismétlő volt. Öcsi mindennap feljárt Szűcsékhez, valósággal beszállásolta magát, Szűcséknél evett és játszott, mert ez nem megy másképp. Az ember nem tanulhat a tanulópárja helyett, ez világos. Az ilyen megrögzött alakokon, mint amilyen Öcsi is volt, csakis úgy segíthetünk, ha magunkhoz szoktatjuk őket, vagyis barátkozunk velük. Fülöp Öcsire még az ajtót is rázárta azelőtt a mamája, hogy tanuljon, a papája meg úgy%regverte minden egyesért és intőért, hogy néha kék-zöld foltokkal tarkítva jött iskolába. Mégse tudott semmit, pedig már másodszor járta az osztályt. Az ilyen gyerek, akit folyton vernek meg bezárnak a tanulásért, valósággal megutálja azt. Hiába tömik belé a leckét, kihányja, nem tudja megemészteni. De ha jó hosszú időn át mindennap együtt van olyannal, aki gusztussal tud tanulni, neki is megjön valamicskét az étvágya. Csakhogy Ombolya Zoltán egészen más fából van faragva, vagy inkább: más tésztából gyúrták. Nem sokat tudnak róla, de amennyit tudnak, elég ahhoz, hogy mindenkit óvatosságra intsen. Gyuszi elhamarkodta ezt a jelentkezést. Bori mindjárt a magyaróra után, a tízpercben meg is kérdezte régi barátját: - Most mit kezdesz ezzel a gróf gyerekkel? Gyuszi csak pislantott egyet búsan, nem válaszolt sem- t mit. Még azt se mondta barátnőjének: most aztán segíts, eszelj ki valamit. Bori úgyis olyan, hogy már sportból is segít, ó't minden érdekli, ami az osztályban történik. Néhány napig nem történt semmi, nem is történhetett, mert Ombolya Zoltán, akit Bori grófgyereknek nevezett, megint nem jött iskolába. De jó is lenne, ha megszabadulnának tó'le! i Eddigi mulasztásairól mindig hozott valami igazolást, de azért persze mindenki bizonyosra vette, hogy igazában iskolát kerül. Egyáltalán nem látszik olyan betegesnek, akinek minduntalan bedagad a torka. Bizonyosságot erró'l Fülöp Öcsi révén szereztek. Egy délután Fülöp Öcsi azt újságolta, hogy a délelőtti mozielő-adáson találkozott Ombolyával. Még cigarettával is megkínálta Öcsit, amíg az előcsarnokban várakoztak. Öcsi ezt egyenesen Gyuszinak mesélte, hiszen tudott arról, hogy hivatalosan vállalkozott Ombolya pártolására. - Kérdezted tőle, hogy miért nem jön iskolába? - érdeklődött Gyuszi. - Á - felelte Öcsi. - Inkább még ő hívott, hogy menjek ki vele mozi után a Római partra, van őnekik ott. valami kabinjuk meg csónakjuk is. Hogy majd evezünk egyet. Mit tehet ilyenkor egy pártfogó? Bori azt tanácsolta, hívják fel telefonon Ombolyát. Biztosan van telefonjuk! Csakugyan volt. Iskola után, estefelé Gyuszi Boriakhoz ment be. Mert Bódéknak is van telefonjuk. Hamarosan megtalálták az Ombolya nevet. Ez nagyon ritka név, csak egyetlenegy van belőle a telefonkönyvben: doktor Ombolya Viktor jogtanácsos, II. kerület, Dália utca 8. Lehetséges, hogy Ombolya ilyen messziről jár a Zrínyi téri iskolába? Borinak az volt a véleménye, hogy igenis lehetséges. A 22 pája vagy a mamája valamelyik belvárosi hivatalban dolgozik, és ezen a címen vétette fel fiacskáját a Zrínyi téribe. Mindenesetre próbáljuk meg! Magától értetődik, hogy Bori telefonált, neki van már gyakorlata. Gyuszi ott állt mellette, és fülelt. - Ombolya-lakás? - kérdezte Bori, és utána mindjárt: - Zoltánnal szeretnék beszélni! -^s mert nyilván megkérdezték, ki keresi, így folytatta: -ÍFgy osztálytársa a nyolcadik béből! * j Férfihang hallatszott ki a telefonból. Gyuszi közel hajolt, de így sem értette, amit mond. Megkérdezte halkan: - A papája ? J Bori a fejét rázta, hogy nem. Aztán már csak egy-egy bizonytalan igent és nemet mondott. - A bátyja volt, ifjabb Ombolya Viktor - adta meg a felvilágosítást, amikor letette a kagylót. - Rögtön azt kérdezte: „Mi az, már megint csavarog az a disznó?" Vagyis rögtön kitalálta, hogy miért keressük. Még azt is mondta, kár volt kivenni ezt a díszpintyet a javítóból, meg hogy kutyából nem lesz szalonna. Meg hogy legyünk nyugodtak, megkapja a magáét a fiatalúr, a papa agyon is veri, ha megtudja, hogy már megint nem volt iskolában. - Hm - mondta Gyuszi, mert nem tudta, mit mondjon. -- Ha igazán agyonveri az apja - folytatta Bori -, akkor megszabadulunk tőle, az biztos. De erre azért nem számíthatunk. - Ha igaz az, hogy javítóban volt - jegyezte meg Gyuszi -, akkor nem sokat javítottak rajta! - Nincs is javító - válaszolta a felvilágosult Bori. - Ez csak mese! Egyszerűen intézetbe adták, mert otthon nem lak vele. 23 - Hát ha ott se sikerült, akkor mit kezdjünk vele mi? - Te vállaltad - mondta Bori. Gyuszi sóhajtott. Ombolya Zoltán másnap sem jött iskolába. De már az első órán belépett a nyolcadik bébe maga az igazgató egy magas termetű, csüngő bajuszú, kabátos férfival. Az igazgató elnézést kért Jolán nénitől, a számtantanárnőtől, amiért megzavarta az órát, aztán a következő kérdést tette feí: - Ki volt közületek az a leány, aki tegnap estefelé telefonált Ombolya Zoltán lakására ? Bori egy pillanatnyi szünet után felállt a helyén. - Fehér Bori! - nevezte Őt nevén az igazgató, de olyan hangon, mint aki nagyon és kellemetlenül lepődött meg -Te? 24 - Igen, én - felelte Borklágy hangon. - Meg is mondtam volna a nevemet, de nem kérdezte senki. - Hol van a fiam? Hol van Zoltán? Mit tudsz róla? - szólalt meg váratlanul és érdes hangon az idegen, kabátos férfi, és mintha még a bajusza is felborzolódott volna. A szemét mindenesetre furcsán méregette Borira. Gyuszi nem tűrhette, hogy továbbra is Borit faggassák, méghozzá ilyen hangon. Felugrott. - Honnan tudjuk mi azt? Épp arra voltunk kíváncsiak, hogy miért nem jött iskolába, ha a délelőtti moziba el tudott menni. - Miféle moziba? No, ugye, hogy tudjátok! - kiáltotta az idegen, és még ki is nyújtotta hosszú karját, amelynek végén hosszú mutatóujj meredezett. Gyuszi alig észrevehetően egy pillantást vetett Fülöp Öcsire. Öcsi értően nézett vissza, felállt a helyén, és megadta a felvilágosítást: - Hát ha nem hazudott a kedves fia, mert különben nagyokat szokott gurítani, akkor tessék megkeresni a Római parton, a kabinban. Még engem is hívott, hogy menjek vele. - És ezt miért nem mondtatok tegnap ? - kiáltott fel az idősebb Ombolya. Öcsi vállat vont, Gyuszira nézett. Gyuszi fogadta a pillantást, és Borihoz továbbította. Ki itt a legokosabb? Még mind a hárman álltak a helyükön. Bori a dirire pillantott, bájosán, ahogy szokta, és kissé félrehajtotta azt a nagy fejét. - Igazgató bácsi, kérem, igazán nem gondoltuk, hogy a szülei nem tudnak róla. Erre nem is gondolhattunk! Mi csak az osztály nevében kerestük őt, mivel Szűcs Gyuszi 25 elvállalta, hogy tanul vele magyarból. Máskor is gyakran hiányzott. - Hiányzott?! - kiabált megint az atya. De az igazgató bácsi csillapítóan nézett rá, sőt a kezét is a karjára tette. - Köszönjük a felvilágosítást - mondta udvariasan. - A viszontlátásra! Bólintott Joli néni felé. Az osztály felállt, a látogatók kimentek. Gyuszi még ugyanazon a számtanórán cédulát kapott Fülöp öcsitől: „Nem keletet volna megmondani a rómait???" Gyuszi nem válaszolt írásban, hanem csak vallanak egyszerű rándításával közölte Öcsivel: teljesen mindegy. Gyuszit a mellette ülő Csongrádi is faggatta még óra alatt, mesélje el, mi volt. Bori körül is nagyon összehajoltak a lányfejek. Joli néni kétszer is ingerülten kopogott, figyelmeztetvén, hogy számtanóra van, nem pedig krimivetítés a televízióban. Igen, ebben az Ombolya-ügyben van valami krimiszerű. Miért nem jár iskolába Ombolya Zoltán? Vagy még inkább: hova tűnt el Ombolya? Mindenki szeret nyomozni és titkokat bogozni, ezért olyan népszerűek a krimifilmek. Az a jó krimi, amelyiknek nem lehet mindjárt kitalálni a végét. Ebben az Ombolya-féle krimiben még az is érdekes, hogy az apa maga is nyomoz, méghozzá itt a nyolcadik bében akarta megtudni, hova tűnt el a fia, és valamiféle cinkossággal gyanúsította Borit, Gyuszit és Fülöp Öcsit. Gyuszi maga is nagyon szereti a krimifilmeket a televízióban, de ettől az Ombolya-féle krimitől nincs elragadtatva. 26 Amennyire fontos, hog^a krimiben túl korán ki ne derüljön az igazság - mert akkor tüstént vége lenne a filmnek -, még ennél is fontosabb, hogy a végén a néző igenis mindent megtudjon. Az igazságnak kétséget kizáróan kell kiderülnie. Szabadlábra kell helyezni az ártatlanul gyanúsítottakat, és el kell fogni az igazi tettest. De az Ombolya-féle krimiben, a nyolcadik bé saját krimijében, épp a végén nem derül ki semmi. Elmúlik néhány nap, és Zoltán egyszerre csak megjelenik az iskolában, mintha mi sem történt volna. Persze tüstént körülfogják és faggatják, elsősorban arról, miért van az a kék folt a szeme alatt. Zoltán nagyokat hazudik, valóságos rémtörténetet ad elő, hogy micsoda jó kis galeriban dolgozott ő odakint a Római parton. Pénzük volt, szórakozni jártak, táncoltak és ittak. Igen, ittak is! Feltörtek három víkend-házat, és közben összeverekedtek egy másik galeri tagjaival. - Hazudsz! - mondja Gyuszi dühösen. - A papád ruházott meg, attól van rajtad a kék folt. - Fogd be a szád! - válaszol sötéten Ombolya. - Ti köptetek be, ezért még számolunk! Mi következhetik ezután? Egymásnak ugranak, összeverekednek, pártfogó a pártfogoltjával. Gyuszi talán erősebb, de Ombolya magasabb, a karja is hosszabb. Belép a tanár, és mindketten intőt kapnak a verekedésért. Gyuszi otthon a mamájával íratja alá. - De ha apád megtudja - mondja Szűcsné -, szorulunk mindketten. Hogyan akarsz félévkor kitűnő lenni, ha éppen magatartásból nem kapod meg az ötöst ? 27 GAZDÁTLAN OSZTÁLY Lehetséges, hogy Kemény tanár úr elfeledkezett arról, mit vállalt Szűcs Gyula, amikor Ombolya Ady nevét i-vel írta? Amikor intőt adott mindkettőjüknek, nem szólt semmit. Nem vetette Gyuszi szemére, hogy verekedett azzal, akit segítenie kellett volna. De Kemény tanár úr olyan, hogy nehezen ismeri ki magát rajta az ember. Különben pedig, ha az osztályfőnök csakugyan elfelejtette volna, Gyuszi lelkiismeretét ez nem nyugtatja meg. Az egész osztály hallotta, látta, mi történt, ő pedig nem tartja meg a szavát. Ez bántja, bosszantja, izgatja. Még akkor is, ha senki nem tesz említést róla, sőt annál inkább. Mert ha valaki számon kérné tőle, miért nem teljesíti, amit vállalt, akkor tíz érvet és okot hozhatna fel magyarázat- és mentségképpen. Többször is elhatározta, hogy majd osztályfőnöki órán feláll, és bejelenti, hogy visszavonja vállalását. Férfiasán beismeri, hogy elhamarkodta a dolgot. Ombolya Zoltán nem olyan ember, aki segítségre szorul, illetve aki ilyesmire igényt tart. Egyáltalán nem érdekli a tanulás. Miért is érdekelné? Azt akarja elhitetni mindenkivel, még saját magával is, hogy már eleget tud, sőt, hogy okosabb a felnőtteknél is. 28 Köp arra, amit az iskolában tanítanak, neki arra nincs szüksége. Csak a buta tökfejek hisznek a felnőtteknek, az olyan stréberek, mint amilyen például Szűcs Gyula. A nagy verekedés után még kétszer is egymásnak ugrottak Gyuszival, és ezekből csak azért nem lett újabb intő, mert véletlenül nem látták a tanárok. Hát hogyne pofozkodna az ember, ha szemtől szembe strébernek meg tökfejnek nevezik? Vagyis épp azzal gúnyolják, amire a legbüszkébb: hogy jól tanul és szorgalmas. Átkozott helyzet! Miközben töri magát, hogy elérje félévkor a kitűnőrendűséget, Ombolya Zoltán gáncsot vet neki, mint egy hosszútávfutónak. És mi a legrosszabb? Az a legrosszabb, hogy Ombolya bizonyos sikereket ér el az osztály előtt Gyuszi rovására tett megjegyzéseivel. Maga Fülöp Öcsi is, aki pedig Gyuszi-nak köszönheti, hogy most a nyolcadik bébe járhat, és nem bukdácsol valahol a hatodikban, a legjobb esetben a hetedikben, kárörvendően vigyorog Ombolya „bemondásain". November első napjaiban meg az történt, hogy Ombolya rajzolt a táblára egy rövid nyakú, nagy fejű kisbabát, cucli-val a szájában és partedlivel a tokája alatt, és félreértések elkerülése végett aláírta: „GYUSSZANTYU, A TANÁROK KEDVENCE!" Ostoba, ócska tréfa, az osztály mégis nevet rajta. Hogyan adja vissza a kölcsönt? Talán rajzoljon mellé egy hátulgom-bolóst, aki táblát visz a kezében, és arra az van írva: „Engem nem ejtenek át a felnőttek!" Ez először is későn jutott az eszébe, idő sem maradt volna rá, meg aztán az ilyen visszavágás nem szokott jól elsülni, mert az eredeti ötlet mégiscsak Ombolyáé. 29 Megint csak vágja szájon? És akkor mi van? Újra csak megkockáztat egy intőt a verekedésért. Ombolya nem törődik az intőivel, legalábbis úgy tesz, mintha nem törődne velük, legfeljebb megint monoklival jön iskolába, az apai ökölcsapások következtében. Bori azt tanácsolta Gyuszinak, ne törődjön a kihívásokkal, nézze levegőnek Ombolyát, majd abbahagyja a gúnyolódást és piszkálodást. De könnyen tanácsol ilyet egy leány! Különben pedig Borin sem ismeri ki magát egészen. Valami gyanús csillogás van a szemében, amikor az Ombolya-ügy-rol tárgyal barátjával. Gyusziban él a félelem és gyanú, hogy maga Bori is strébernek tartja őt, ha csak egy icipicit is. Valahol, agyának egy csücskében, még Bori is Ombolyával tart. Mit tehet az ember az ilyesféle gyanúsítás ellen ? Tanuljon szántszándékkal rosszabbul? Ez nem is segítene rajta. Azonkívül, hogy a továbbtanulását kockáztatná, még csak le sem mosná róla a stréber nevet. Gyuszinak különben még soha olyan rosszul nem ment a munka az iskolában, mint ebben a néhány hétben, október végén és november elején. Négyesnél jobbra alig sikerült egy-két felelete, de becsúszott egy hármas is. Mondja ő is azt, hogy nem érdekli ? Utánozza Ombolyát ? Vagyis ahelyett, hogy Ombolya tanulna tőle nyelvtani elemzést és irodalmat, ő tanuljon Ombolyától hazudozástant és felvágástant? Ahogy múltak a hetek, egyre lehetetlenebbé vált, hogy felálljon, és osztályfőnöki órán beszámoljon kudarcáról. Akkor el kellene mondania, meg kellene ismételnie néhány olyan esetet, amikor Ombolya igenis túljárt az eszén, nevetségessé tette, sőt megszégyenítette. Ha bepanaszolná Ombo- 30 iyát, talán az egész osztály*ellene fordulna, mert most már nemcsak stréber, de árulkodós is. És kérdés, nagy kérdés, hogyan minősítené panaszait maga Kemény tanár úr, aki mindig is elhárította magától, hogy beavatkozzék a gyerekek kis kakasviadalaiba. Könnyen megtörténhetik, hogy újból csak megszégyenülne, mert például az osztályfőnök azt mondhatná neki: „Máskor gondold meg, Szűcs, mielőtt valamire vállalkozol." Megint csak Gyuszit leckéztetné, ahelyett, hogy Ombolyát teremtené le: miért nem fogadja el a segítséget. Hiszen ha Ombolya nem lenne olyan, amilyen, akkor egyáltalán nem szorulna segítségre. Nem buta fickó, ha tanulni akarna, egyedül is megtehetné, épp az a bökkenő, hogy nem akar. Vinné el az ördög Ombolyát, csinálna legalább akkora disznóságot, hogy kicsapnák, akkor Gyuszi is megszabadulna ettől a gondtól. De egészen más történt. Egy sötét és borús novemberi szombaton, amikor még az utolsó órán is a villanyt kellett égetni a nyolcadik b-ben, néhány perccel az utolsó kicsöngetés előtt Kemény tanár úr egyszerre csak becsukta az osztálykönyvet. Felállt a katedrán, nyakát szokása szerint kissé a válla közé húzta, vagyis inkább a vállát emelte föl, és azt mondta: - Kedves nyolcadik bé! El kell búcsúznunk egymástól. Úgy volt, hogy én már szeptemberben nem jövök vissza ide a Zrínyi téri iskolába. Jobb is lett volna. Ugyanis más munkakörbe kerülök. Habár szemtől szemben állt az osztállyal, nem nézett rájuk, hanem valahova a terem hátsó falára, el a fejük fölött. - Már csak néhány hónap van hátra általános iskolás 31 időtökből. Bízom abban, hogy új osztályfőnökötök majd szerencsésebben és sikeresebben vezet benneteket, eligazít abban is, hol és hogyan tanuljatok tovább. Kívánok nektek sok sikert, jó eredményt, minden jót! Csengettek, elhallgatott. Mindenki láthatta, hogy meg van illetődve. Töpreng és küszködik, hogy mondjon-e még valamit. Mert egy teljes iskolaév és hozzá még két hónap, mégiscsak nagy idő, és ennyit töltöttek együtt. De csak biccentett, aztán kifelé indult. Az osztály némán állt föl. Kemény tanár úr kissé merev léptekkel ment az ajtóig, és amikor kinyitotta, még visszafordult egy pillanatra. Ha egy felnőtt férfi, egy tanár ilyen nehezen és zavartan viselte el ezeket a pillanatokat, hogyan is viselkedett volna helyesen maga a nyolcadik bé? Amikor Klári néni búcsúzott tőlük, az évzárókor történt, az osztály tele virággal, és mindenki sírt, még a fiúk is, legjobban Klári néni. Szép és meghatott szavak hangzottak el. Jelen volt a szülői munkaközösség választmánya, közöttük például Gyuszi mamája is, mert ő a szülői munkaközösség elnöke. Előre ki voltak jelölve azok, akik az osztály nevében búcsúztak Klári nénitől, megköszönték sok-sok áldozatos munkáját, nem csupán az osztály, de jószerint az egész tanulóifjúság, sok-sok azóta felnőtt nemzedék nevében. Kinek lett volna lélekjelenléte ahhoz, hogy akár csak egy szót, egyetlen búcsúszót mondjon Kemény tanár úrnak a nyolcadik bé nevében ? Kemény tanár úr nem is várt, nem akart semmiféle búcsúszót, különben nem hagyta volna mondanivalóját a csengetés előtti utolsó percekre. Úgyszólván kiszakította magát hirtelen és élesen, és ebbe még 32 Szűcs Gyula szíve is belesajf ott, holott nem szerette osztályfőnökét, vagy legalábbis nem tudott arról, hogy szeretné. Ezen a szombati napon szitáit a köd. A Zrínyi térre sűrű és piszkos sötétség telepedett a déli órákban is. Semerre se talált utat a teherautókból kipufogó büdös és fekete füst. A lányok kényeskedve lépegettek a latyakban, nehogy sáros legyen a harisnyájuk. - Szmogfelhő - mondta Fehér Bori, és fehér orrocskájá-val beleszimatolt a ködbe. - - Az mi? - kérdezte Gyuszi. - így hívják a füstös és kormos levegőt a nagyvárosok fölött. Azt hiszem, angol szó - felelte Bori, mert nyelveket is tanul, és rengeteget olvas. Velük volt Szabó Ildikó is. Ő az egyetlen a lányok közül, akinek sohasem lesz sáros a harisnyája, pedig nem néz a lába elé. Olyan könnyű járása van. Ők hárman, Ildikó, Bori és Gyuszi, egy utcában laknak, amelyik ide nyílik a Zrínyi térre. Bori és Gyuszi pedig olyannyira szomszédok, hogy egy házban is laknak, méghozzá ugyanazon az emeleten. Majdnem mindig együtt mennek haza az iskolából. - Piszokság volt Ernőtől, hogy így itt hagyott minket -szólalt meg váratlanul Ildikó. Mert ő már csak ilyen szókimondó, éles csőrű madár. Vele nem fordulhatna elő, hogy bácsizza az osztálytőnököt, de a háta mögött kereken le-ernőzi. Pláne most már! - Ugyan - felelte neki lágy kis hangján a nagy fejű Bori. - Hiszen megmondta szegény, hogy már szeptemberben sem akart visszajönni! De biztosan nem kapta meg idejében a kinevezését az új állásába. Erről nem tehet! - Te tanárpárti - mondta Ildikó. - Mindig őket véded! - Rájuk is fér egy kis védelem - bölcselkedett Bori. -A tanári pálya nem könnyű pálya! - Nekem mondod? - rázott egyet aranyhajú fején Ildikó. - Az én mamám is mindig azzal szekírozza apámat, hogy szerezzen neki valami állást egy könyvkiadónál vagy a rádiónál, mert az sokkal könnyebb, és jobban is fizetik. Biztosan Ernőké is ilyenféle állásba ment. Azért mondta, hogy más munkakörbe kerül. Különben pedig, ha másik iskolába helyezték volna, azt már szeptemberben elintézik. Ildikónak tanítónő a mamája, ezt Gyuszi eddig is tudta. Viszont annál rejtélyesebb, hogy miért tüzel annyira Kemény Ernő ellen. Különös, szeszélyes kis teremtés, heves természetű. Úgy látszik, igaz a közmondás, hogy az ellen- 34 tétek vonzzák egymást, és azért szerelmes a béketűrő Szűcs Gyuszi éppen ebbe a szikrázó szemű kislányba. Szerette volna megkérdezni Ildikótól, miért haragszik annyira Kemény Ernőre olyanért, amit saját bevallása szerint a saját mamája is szívesen megtenne. De csak azt kérdezte : - Miért, a te mamád nem szeret tanítani ? - Dehogynem - felelte Ildikó szinte haragosan és méltatlankodva, hogy ilyen magától értetődő dolgot kérdeznek tőle. - Csakhogy az én mamámnak három gyereke van. Próbálná csak egyszer egy férfi, mi az, három gyerek mellett még rendesen dolgozni is! És nálunk még nagymama sincsen! No, szia, szaladok, mert a húgaim délután mennek iskolába. Éppen odaértek ugyanis Ildikóék kapujához, és a kislány villámgyorsan eltűnt a vén belvárosi ház sötét kapuboltjában, az örökké ott csúfoskodó szemeteskukák sorfala között. Borinak és Gyuszinak már rövid útja van hazáig. - Én mindig úgy szerettem volna egy kistestvért - mondta Bori. - Te nem? - Ezen még nem gondolkodtam - felelte Gyuszi. Mert csakugyan! Soha még eszébe sem jutott, hogy testvére is lehetne. Az ember megszokja, hogy egyetlen gyerek, és kész! De Bori is egyetlen, és ő, úgy látszik, mégsem szokta meg. - Még szerencse, hogy itt vagy te. Úgy nőttünk fel, mint a testvérek - mondta Bori, amikor fölfelé mentek a lépcsőn a második emeletre. - Emlékszel, hogy mindig a te biciklidre akartam felülni, és rábeszéltelek, hogy te tologassad a babakocsit? 3* 35 - Erre nem emlékszem - mondta Gyuszi, és elnevette magát. - Csak arra, hogy Jakaboknak volt egy kutyájuk, te nagyon féltél tőle, mégis mindig vele akartál játszani. Öreg ez a ház is, majdnem olyan öreg, mint a Zrínyi téri iskola. Kapott néhány belövést a háborúban, ezért a lépcsőház emberemlékezet óta alá van dúcolva. Legalábbis az ő emlékezetük óta, mert Budapest ostroma meg a felszabadulás, az őnekik már történelem. Igaz, a felnőttek sokat emlegetik azokat a súlyos időket, és a pinceajtón halványan mind a mai napig látszik a kopott felírás: „Óvóhely". Valószínű, hogy néhány év múlva lebontják ezt a házat is. Ócska már és korszerűtlen. Udvara négy oldalról körül van építve, néhány hársfa tengődik a szűk, kikövezett négyszögben, felnyúlnak egészen a negyedik emeletig, hogy nyáron kapjanak egy kis napot. Minden emeleten folyosók futnak körbe, itt játszottak ők gyerekkorukban, ezeken a folyosókon, itt bicikliztek, és tolták a babakocsit. Gyusziék udvari lakásban laknak, de az még talán világosabb, mint Boriéké, mert az utca szűkebb az udvarnál, és hársfák sincsenek ott, csak autóbuszmegálló, éppen a ház előtt. Reggelenként Gyuszi sokszor becsönget Boriért a lépcsőházi ajtón, amikor iskolába indul. Ha délutánosok, akkor Gyuszi Bori ablakán szokott bekopogtatni. Mert Borinak van külön szobája, és az az udvari folyosóra nyílik, a konyhájuk ajtaja mellett. A következő héten délutános volt a nyolcadik bé. Közismert dolog, hogy a délutáni tanítás csak szükségmegoldás; a Zrínyi térre is, mint annyi más iskolába, még egyszer annyi gyerek jár, mint amennyi egyszerre elfér benne. Ugyanazokban a padokban, amelyekbe a nyolcadik bé már szinte nehezen fér be, a nap másik felében negyedikesek 36 lötyögnek, mert számukig kisebb és alacsonyabb padok megfelelőbbek volnának. De ezt már mindenki megszokta. Még a tanárok is megszokták, hogy a délutános hetekben egy kicsit mindig nyugtalanabbak a gyerekek, többet recsegnek a padok, több a forgolódás, a nevetgélés és a fecse-gés is, többször kell rájuk kopogni. Egyetlen tanár sem csodálkozott azon, hogy a gazdátlanul maradt nyolcadik bé a szokottnál is nyugtalanabbul kezdte el ezt a délutános hetet. Még inkább részvéttel is voltak irántuk, mint afféle ideiglenes árvák iránt. így például Kosa tanárnő, aki régóta ismeri őket, szívhez szólóan beszélt hozzájuk, amikor végre sikerült lecsillapítania a pokoli lármát, amivel a nyolcadik bé fogadta. Nyugodjanak meg, nem maradnak gazdátlanok, az iskolavezetó'ség igenis gondoskodik arról, hogy pótolja a hiányt, amit Kemény tanár úr hirtelen távozása idézett elő. Geiger Péter, a Pusi-nak becézett rajtitkár meg is kérdezte Kosa tanárnőtől: - Csak annyit tessék megmondani: a testületből kapunk új osztályfőnököt, vagy pedig kívülről hoznak valakit? - Nem tudom, Péter... Hidd el, ha tudnám, megmondanám! Hidd el, ha ez olyan egyszerű volna, akkor az iskola vezetősége azonnal megoldotta volna ezt a kérdést. - Persze - mondta Pusi megértőén. - Már majdnem minden tanárnak van osztálya. Mi szóltunk Miska bácsinak, de ő se vállalhatja, mert csapatvezető. És aki a csapatot Vezeti, nem lehet osztályfőnök. Meg neki, mint testnevelő tanárnak, különben is túl magas az óraszáma! - Miska bácsi bizonyára nagyon örült a megtiszteltetésnek - felelte Kosa tanárnő barátságosan -, de osztályfőnököt mégsem választhattok magatok! Ez nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe! 37 - Mit izgultok? - dörmögte a férfias hangú Csongrádi, Gyuszi padtársa. - Ezt a kis időt év végéig egészen jól kibírnánk osztályfőnök nélkül is. - És ki osztályoz magyarból és történelemből ? - kérdezte Gyuszi. - A helyettesek? - Hát aztán! - mondta Csongrádi. Pedig nem buta fickó, nem is tanul rosszul, sőt, még szeret is iskolába járni. Jó hely az iskola, de úgy gondolja, még jobb volna, ha tanulni nem kéne benne. A magyar és a történelem éppenséggel olyan tantárgyak, amelyeket Csongrádi fölöslegesnek tart. Villanyszerelő akar lenni és sportember. Róna Laci, azaz Gágó, a nyolcadik bé legjobb matematikusa, az egyik tízpercben kisebb előadást tartott az egybegyűlteknek arról, hogy az ő szülei valósággal fel vannak háborodva a történteken, tudniillik hogy az iskolavezetés elengedte Kemény tanár urat, mielőtt még megfelelő helyettest talált volna. - Az én apám is vezető állásban dolgozik -¦ hangoztatta Gágó. - De ő nem tűrné, hogy valakinek az áthelyezése miatt fennakadás legyen a termelésben! Szombaton, utolsó órán, pontosan egy héttel azután, hogy Kemény tanár úr elbúcsúzott tőlük, Fazekas tanár úr jött be hozzájuk, a párhuzamos nyolcadik cé osztályfőnöke. Idős tanár, szikár és gyors mozgású. Megállt előttük hátrakulcsolt kézzel, végignézett a padsorokon, és azt mondta félig tréfásan, félig komolyan: - No, ti híresek! Olyan híretek van, hogy a testületben senki nem akar vállalni benneteket! - No bumm! - szólalt meg erre félhangosan Virágosi Albin osztályismétlő, egy lehetetlenül hosszú és vékony 38 fickó, aki mégis az első padban ül, mert rosszul lát, és még azért is, hogy szem előtt legyen. A kilátást így sem zavarja, mert olyan egyszálbélű, a feje is csak féladag. Ombolya pedig, mert dehogyis hagy ki ő ilyen szereplési alkalmat, felállt a helyén, és még megtetézte: - Tessék mondani, tanár úr... Most sírjunk? Fazekas tanár úr elvörösödött haragjában. - Micsoda banda vagytok ti?! Lennétek csak az én osztályom, majd megtanítanálak benneteket! Voltak már az én kezem alatt nagyobb vagányok is, mint ti vagytok! Miért mondta ezt Fazekas tanár úr ? Szűcs Gyulának, de még másoknak is, olyan sejtése támadt, hogy talán Fazekas veszi át őket, mint eró'skezű ember, a saját osztályát pedig, mert azt már megnevelte, átadja valakinek, esetleg egy nő tanárnak. Tanítás után a Zrínyi téren a nyolcadik bé rajtanácsának néhány tagja izgatottan tárgyalta a kérdést. Gyuszi ugyan nem tagja a rajtanácsnak, mégis ott ácsorgott közöttük. Borit várta, mert Bori igenis rajtanácstag, és nélküle még kevésbé fontos kérdést sem tárgyalhatnak. Szilágyi Géza, azaz Nyoka, odatette az ujját, ahol hosszú nyaka kezdődik, vagyis lányos torkára, és azt mondta: - Ide a rozsdás kést, hogy igenis Fazék lesz az osztályfőnökünk! - És az nem is lenne rossz, mert végre helyreáll a rend és nyugalom - így Gágó. - Nem fogja tűrni a pimaszkodást, ellátja a baját az Ombolya- és Virágosi-féléknek. Pusi, a rajtitkár ezen annyira elgondolkodott, hogy szinte fenn is akadt az a gömbölyű szeme. Mert a szeme is gömbölyű, mint ő maga egészben. - Régimódian gondolkodtok - mondta határozottan. - 39 Azért is tetszik nektek Fazekas, mert ő is régimódi. Én nem mondom, hogy nem jó tanár, de konzervatív. És akkor Fehér Bori: - Nem értek rá ezen vitatkozni ? Felfújjátok, amit Fazekas mondott! Szerintem az csak olyan tanári szólásmondás. Egyáltalán nem volna ésszerű, hogy most, az utolsó métereken otthagyja a saját osztályát azért, hogy minket ráncba szedjen. - Annál kevésbé - csatlakozott Pusi -, mert a nyolcadik cé egy szikrával se különb nálunk! Ha a céseket átadják egy nő tanárnak, akkor már két problémás osztálya lesz a Zrínyi téri iskolának! Azt gondoljátok, a cében nincs Ombolya meg Virágosi ? - Nem tudom, miért vagytok úgy oda a férfi tanárokért -avatkozott bele Gyuszi. - Szerintem, amikor Klári néni volt az osztályfőnökünk, legalább olyan jól húzott az osztály, mint Kemény Ernő" uralkodása alatt. Mert a mi osztályunk olyan, hogy jobb vele szépen beszélni. - Úgy is van! - mondta Bori. - Ti is konzervatívok vagytok, ha azt hiszitek, csak egy férfi tanár tudja kézben tartani az osztályt. No, menjünk, mert halál éhes vagyok! Ildikó már előbb hazament, ő nem vett részt a rögtönzött tanácskozáson. Bori és Gyuszi kettesben indultak el. És akkor Bori egyszerre csak azt mondta: - És ha szólnánk Klári néninek, hogy jöjjön hozzánk vissza erre a néhány hónapra ? Mint nyugdíjas ? - Az én nagyapám is nyugdíjas, mégis dolgozik az üzemben havonta negyven órát ötszáz forintért - mondta Gyuszi egy pillanat alatt föllelkesülve. - Ez volna a legjobb! - És akkor ő tanítaná nálunk megint a magyart és a történelmet. Ez ki is telne a negyven órából, 40 - Menjünk el hozzá! - indítványozta Gyuszi. - Úgyse vállalja - visszakozott Bori. - Meg aztán hallottad, mit mondott Kosa tanárnő. Az nem az önkormányzat dolga, hogy osztályfőnököt válasszon. - Mi csak a tippet adjuk. Hátha a vezetőségnek ez nem is jutott eszébe ? - Hát jó - mondta Bori. - Klári nénihez éppen elmehetünk. - Holnap délelőtt? Tizenegykor átmegyek érted. - Nem bánom, de amíg Klári nénivel nem beszéltünk, ne szólj senkinek. Mert hátha leégünk? De megint minden másképpen történt, mint ahogy Gyuszi eltervezte. Gyuszi apai nagyszülei Budakeszin laknak. És a nagypapának éppen akkortájt, november elején van a neve napja. Ezért, Szűcs István, Gyuszi édesapja már szombaton kiadta a parancsot, hogy másnap Budakeszire mennek, és felkö-szöntik a nagyapát. - Holnapra alapos takarítást terveztem - mondta Szűcs Istvánné született Szeiler Ágnes. - Menjünk inkább a jövő héten! - Miért? Olyan sürgős az a takarítás? - haragudott a férje. - Hát akkor mondok mást! Menjetek ti ketten Gyuszi-val... - Szép is volna! És mit mondjak a szüleimnek, miért nem jött ki a feleségem? - No jó - mondta a mama. - Kimegyek a békesség kedvéért! És sóhajtott. Férje persze meghallotta a sóhajtást, és keserűen kitört: 41 - Ha neked olyan nagy áldozat az, hogy a vasárnapot az én szüleimmel töltőd, akkor inkább maradj itthon! - Dehogyis áldozat! - tiltakozott a mama. - Mondom, takarítani akartam, hogy a nehéz munka ne maradjon anyámra. - No persze! Mert a te anyádról van szó. Az én szüleim, az más! - így a férfi. Ezek után Gyuszi meg se merte kockáztatni, hogy akár egy szót is szóljon. Hogy neki is egészen más terve volt vasárnapra! Hogy osztályfőnököt akar szerezni a nyolcadik bének! Erről még korai volna beszélni. És akkor mit mondjon? Különben is puskaporos a hangulat. Jobb, ha ilyenkor hallgat az ember. Szeiler nagypapa és nagymama például azért morgott és zsémbelt: mi az ördögöt csinálnak ilyen rossz, esó's, lucskos időben egész nap azon a sáros Budakeszin? Csak kuksolhatnak a szobában, hallgathatják az öregek panaszait a reumájukra. Itt benn a városban mégiscsak más, ha egy kicsit eláll az eső, még sétálni is elmehetnek a szép, tiszta Duna-partra. De ha zuhog is egész nap, mit számít a meleg, barátságos városi lakásban ? A Szeiler nagyszülők haragusznak a saját lányukra, mert nincs magához való esze. Egy vasárnapja van a dolgozó nőnek! Szűcs Istvánná szeret olvasni; még azt sem engedheti meg magának, hogy vasárnap délután a karosszékbe kuporodva, az olvasólámpa kedves fényében belemerülhessen egy jó könyvbe ? Némelyik gyerek azt hiszi, a felnőttek élete könnyebb, mert azt teszik, amit akarnak. Gyuszi tapasztalatból tudja, hogy ez nem igaz. Nemcsak anyja nem töltheti el vasárnapját kedve szerint, de igazában maga a családfő, Szűcs István sem. Ő sem jókedvéből megy Budakeszire, ő is találna jobb. 42 érdekesebb elfoglaltságot^ío de fiúi kötelesség is van a világon. Azért is olyan erélyes, azért olyan mogorva, mert olyan dologra kényszeríti a családját, amihez neki magának sincs kedve. Amikor autóbuszra ülnek, zordonabb a kedvük, mint amilyen ez a novemberi reggel. Párás és borús, de nem hideg. A budai utak mentén még tartják színes leveleiket a fák. Különösen szép az arányló levélszőnyeg alattuk. Gyuszi kibámult az autóbusz ablakán. Valaha régen, kisebb korában a világon a legjobban apját szerette, méghozzá épp azért, amiért most eltávolodott tőle: apját tartotta a legerősebbnek, mindig annak kellett történnie, amit ő akart. Kisfiú korában az volt a legnagyobb boldogsága, ha apjával tölthette a vasárnapot. De most ezerszer szívesebben járna a maga útján. Oly korán elindultak, hogy be sem szólhatott Boriéknak, ne várja őt tizenegykor. Nem csengethette fel őket vasárnap a reggeli pihenőidőben. Baljós hangulatban indult ez a vasárnap, hanem azért arra senki nem számított, ami később bekövetkezett. A délelőtt még csak eltelt valahogyan. Nem is esett az eső, így tehát a budakeszi Szűcs nagypapa megmutogatta fiának a malacokat az ólban meg a nagy disznót is, amit majd karácsony táján levágnak. Gyuszit inkább a kutyák érdekelték. Nagyapáék pulija ötöt kölykezett az idén, a kis fekete gombolyagok ott futkároznak a sáros udvarban, felugráltak Gyuszi nadrágjára, ezért majd az édesanyja haragszik. Egyelőre nem látja, mert bent van a konyhában, segít az anyósának az ebéd elkészítésében. Rétest is sütöttek; a budakeszi nagymama mindig rétest süt, ha fia családját vendégül látja. 43 Amikor asztalhoz ültek, épp a rétes miatt támadt mindjárt egy kis szóváltás. Az idősebbik Szűcsné sopánkodott: a mai világban nem kapni igazi jó réteslisztet, ezért a nyújtásnál mindig szakad a tészta. A budakeszi nagymamának valósággal a szavajárása az: „a mai világban". De mindig csak olyankor emlegeti a mai világot, amikor valami rosszat akar mondani. A fiatalabbik Szűcsné óvatosan megjegyezte: kész réteslapot is lehet kapni, négy forint harminc fillérért. Azelőtt az ő édesanyja is sokat vesződött a rétestészta nyújtásával, de most már mindig kész réteslapot használ, a lánya rábeszélte. Ha a kedves mama megengedi, legközelebb hoz Pestről réteslapokat. Megtakarítják a sok munkát meg bosszúságot. A budakeszi nagymama megbotránkozva emelte föl vékony, ritkás szemöldökét. - Azt már nem, édes leányom! Amíg én élek, az én házamba ilyen vacak nem kerül. - Tessék megengedni, hogy egyszer kipróbáljuk! - próbálkozott a menye. - Tudom én, milyen az, vannak asszonyok, akik a levesbe is kész tésztát tesznek. De ki eszi azt meg? Meg aztán drága is! Négy harminc egy levél rétesért. - Két levélre való van egy csomagban. - A mai fiatalok nem tudnak takarékoskodni.- mondta feddően a nagymama. A fiatalabb Szíícsné elpirult, aztán egyszerre csak azt mondta: - Szerintem a disznóhizlalás manapság nem nagyon gazdaságos. Most, hogy olcsóbb lett a zsír meg a zsírsza- 44 lonna... Ha mindent összeszámolunk, a fűszereket meg a sok kóstolót, amit szét kell küldözgetni... Tovább nem is mondhatta, mert a saját férje hallgattatta el: - Hagyjuk ezt, kérlek! Igen? - Kérlek szépen, édes lányom! - mondta a nagypapa sértődötten. - Elfelezhetjük mi a disznót mással is! Még drágábban is eladhatjuk! - Bocsánatot kérek - mondta a fiatalabbik Szűcsné -, én csak azt mondtam, hogy... - Vesződünk azzal a disznóval, takarítjuk az ólat, főzöm neki a moslékot - mondta haragosan a budakeszi nagymama -, és akkor ez a köszönet érte! - Jól van, jól van - csillapította öreg feleségét a nagypapa, és váratlanul, hogy elterelje a beszélgetést a disznóról, unokájához fordult: - Hát teneked hogy megy a tanulás, Gyuszikám ? Meglesz-e a kitűnő bizonyítvány félévkor ? - Nemigen - felelte Gyuszi. - Jelenleg nincs is osztályfőnökünk. Szerencsétlen osztály vagyunk - és anyjára vetett egy pillantást. Mert a mamának megmondta, hogy Kemény tanár úr elment az iskolából. - És még nem is tudjátok, ki lesz az új osztályfőnök? -kérdezte a mama kissé elcsodálkozva. - Állítólag senki nem akar vállalni minket. - No persze, nem olyan egyszerű év közben - vélte a mama, mint valaki, aki járatos iskolai dolgokban. - Nem értem - mondta Szűcs István, és eltolta maga elől a levesestányért. - Erről én nem is tudok. Mióta nincs osztályfőnökötök ? - Csak egy hét óta. És magyar- meg történelemórákon mindig más jön be helyettesíteni - magyarázta Gyuszi. 45 - Te vagy a szülői munkaközösség elnöke - fordult most Szűcs István a feleségéhez. - Miért nem mégy be abba az iskolába ? Micsoda dolog az, hogy ilyesmi történik, éppen a nyolcadikban ? - Ebbe nem avatkozhatunk bele - mondta a mama kissé idegesen. - Biztosan megoldanák, ha tudnák. És meg is oldják. - És közben a fiadnak leromlik a tanulmányi eredménye! Hallottad, mit mondott! Azért nem lesz kitűnő, mert elment az osztályfőnöke. És tavaly miért nem lettél kitűnő ? - fordult hirtelen a fiáÉoz. - Akkor még volt osztályfőnökötök! És szeretném tudni, hogy mások, a többiek... Azok hogyan lesznek mégis kitűnőek? Mert remélem, nem akarod elhitetni velem, hogy senki nem lesz kitűnő az osztályban? - Majd megbeszéljük otthon - szólt közbe a mama csillapítón és védelmezőn. - Persze, majd otthon! - haragudott a családfő. - Szóltatok egy szót is arról nekem, hogy valami baj van az iskolában? Még az ellenőrzőjét se láttam ebben az évben. - Ne haragudj, István, de nem is kérted! - Miért kell azt kérni? Hány intőt írtál alá helyettem? - Csak egyet vagy kettőt - vallotta a mama. - Magaviseletből - tette hozzá Gyuszi. - De nem tehettem róla, mert Ombolya... - Nem tehettél róla! Persze hogy nem! Te semmiről sem tehetsz! Mindenről csak a tanárok meg a többi gyerek. Ilyenkor kisfiú vagy! Hátulgombolós! Elbújsz a mamád szoknyája mögé! Anyád pedig még segédkezet nyújt ehhez! Összejátszotok ellenem, eltitkoljátok, ha valami baj van. Mert nekem semmi közöm hozzá, én csak az apja vagyok! - Ne haragudj, István, de ingerültséggel meg veszekedés-46 sel nem lehet az ilyet elintézni. Az a baj, hogy te mindjárt fenn vagy a hatodik emeleten... - Vagyis én vagyok a hibás ? Most már nemcsak a tanárok meg a többi gyerek, hanem én is? - verte az asztalt a családfő. - Mindenki, csak épp a drága fiad, az nem! Az nem tehet semmiről! Mit gondolsz, miféle embert nevelsz így belőle? Miféle anyámasszony katonáját? Szűcs nagypapa megint tett egy kísérletet arra, hogy helyreállítsa a családi békét. - No jól van! Ne veszekedjetek! Jó gyerek az én unokám! Majd kijavítja azokat a jegyeket! Ugye, Gyuszikám, kijavítod ? Kitűnő leszel félévre ? Gyuszi, a jó gyerek felpillantott. - Tessék elhinni, nagypapa, hogy az nem olyan egyszerű. Hiába is ígérném... Miért is nem mondta azt a nagyapának, hogy igen, kijavítom? Hiszen ezt várta volna tőle, és ettől talán le is csillapodott volna a családi vihar. Egy jó gyereknek, ahogyan a nagyapa elképzeli, igenis meg kellett volna ígérnie, hogy kitűnő lesz félévre. De hát ez a jóság? Hogy az ember ráhagyja? Támadt egy kis csend. Aztán az apa szólalt meg: - Tehát meg se ígéred. És most talán azt várod, hogy még meg is dicsérjelek a becsületességedért! Csakhogy ez nem becsületesség, fiam, hanem tunyaság! Kényelmesség! Majd bolond leszel megerőltetni magad. Igaz? Mit érdekel téged a jövőd? Csak arra az egyre felelj nekem, hogyan lesz belőled ilyen módon építészmérnök? Ha már a középiskolába sem jutsz be, hogyan vesznek föl az egyetemre? És mert Gyuszi hallgatott, az apja sürgette: 47 - Felelj, ha kérdezlek! Nem babra megy a játék! A jö-vődró'l van szó! És akkor Gyuszi, mert úgy érezte, mintha gúzsba kötötték volna, azt válaszolta: - Mindenkiből nem lehet építészmérnök... - Mindenkiből?! - kiabálta Szűcs István. De akkor a fiatalabb Szűcsné felugrott, és ő is kiabálni kezdett: - Hagyd békében azt a gyereket! Ezzel nem megyünk semmire! Legyen belőle tisztességes ember, olyan, aki szereti a munkáját. És akkor mindegy, hogy milyen szakmája lesz! - Most már értem. Most már mindent értek - felelte erre komoran Szűcs István. - Ez így nem mehet tovább. - Mi nem mehet tovább? - kérdezte a mama majdnem sírva. - Ez nem nevelés - mondta Szűcs István, és most már föl is kelt az asztaltól, rágyújtott. - Ha rajtad múlik, te még húszéves korában is pátyolgatod meg védelmezed. Még katonakorában is szaladgálsz utána a laktanyába. így nem lehet férfit nevelni! Most már tisztán látok! Felelőtlen pu-hány lesz a fiamból. Hát nem! Én ezt nem tűröm tovább! Legyek én a rossz apa... Inkább én legyek a rossz! Édesapám! Elvállalják-e a fiamat néhány hónapra, amíg elvégzi az általánost? - Elfér itt minálunk - dörmögte a nagypapa. Mert úgy látszik, ő rögtön megértette a fiát. - Hát akkor itt marad - döntött Szűcs István. - Majd elvégzi itt a nyolcadikat. Itt legalább tiszta lappal indul. És nem foghatja a tanárokra meg a többi gyerekre a maga hibáját. Meg arra, hogy nincs osztályfőnöke. Édesapámék 48 majd gondoskodnak arról, hogy rendesen tanuljon. És ha a lábát se teszi ki a házból egyelőre, az se baj. Megér az a kitűnő bizonyítvány annyit... Fogják csak szigorúan! A jövőjéről van szó! És ha ő nem éri fel ésszel, akkor majd én igenis rákényszeríteni! Ha te nem ígéred meg a kitűnőt félévre - fordult a fiához -, majd megígérem én! Majd én megmutatom neked, hogy mit lehet, mit nem! Ha neked nincsen akaratod, nekem van! A hirtelen támadt csendbe hirtelen belecsipogott a nagymama : - Jó tanítók vannak itten is... Meg aztán otthon az anyja nem ér rá, hogy annyit foglalkozzon vele. Nem igaz, Ágnesem? Ágnesem egészen fehér volt az izgalomtól. Lassan kérdezte : 4 Gergely 49 - Ki akarod venni a fiadat abból az iskolából, ahova • nyolcadik éve jár ? - Amit mondtam, megmondtam - felelte Szűcs István. - Gyuszi! Eredj ki az udvarra! - parancsolta Szűcsné Szeiler Ágnes. Gyuszi fölkelt a kihűlt leves mellől. Nem nézett senkire, úgy ment ki a szobából, aztán a házból is. Amikor az udvarra ért, hirtelen futni kezdett. A kiskutyák kitörő örömmel fogadták, maga az anyakutya is eszeveszett boldogsággal ugrálta körül. Gyuszimost már azzal sem tqró'dött, hogy összesározzák a nadrágját. Mit számít az már? Egy biztos: bármint végződjék is a nagy mérkőzés odabent, ő nem marad itt Budakeszin a nagyszülőknél. Ez egyszerűen lehetetlen. Elhiszi, hogy itt Budakeszin is van iskola, még jó tanítók is, ahogyan a nagymama csipogta, de ő nem marad ki a Zrínyi téri iskola nyolcadik bé osztályából, olyan nincs! Borira gondolt, a barátnőjére, akivel most ott kellene ülnie Klári néninél. Ha tizenegyre odamennek, mint tervezték, akkor még most ott lennének, hiszen nemrégen harangoztak, alig múlt tizenkettő. Mi lenne ővele itt Budakeszin, egy vadidegen osztályban ? Már tizedszer futotta körül az udvart a kutyákkal. Egy lelket sem ismer közülük, még a nevüket sem tanulná meg talán év végéig sem. Mi lenne ő itt, egy idegen osztályban ? Egyszerűen senki és semmi, az a furcsa érzése van, mintha itt Budakeszin ő nem volna ugyanaz a Szűcs Gyula, mint a Zrínyi téren, és ha nem ugyanaz, akkor azt is mondhatjuk: Szűcs Gyula itt már nem is Szűcs Gyula, hanem legföljebb az öreg Szűcs kőművesmester unokája. Ebben az idegen iskolában Ombolya lenne belőle, vagy legalábbis olyanféle. Hogyan kívánhatja tőle az apja? Mit mondhatna ő az itteni 50 gyerekeknek saját magáról*? Nem, nem, legyen ő csak stréber vagy akármi, de ott marad a Zrínyi téren. És ha anya nem képes Őt megvédeni - mert hiszen hárman vannak ellene -, akkor úgyis megszökik, ha nem is éppten a Római partra. A kutyák a tizenkettedik kör után sem fáradtak el, de Gyuszi igen. Habár egyformán lihegtek mindannyian. Az eső is csipogni kezdett, tűvékony szemekben, hogy mindjárt észre se vette. És akkor kilépett a házból a fiatalabb Szűcs Istvánné, ki volt sírva a szeme. Hozta a fia kabátját. - Hazamegyünk - mondta, miközben nyújtotta a kabátot. - És apa? - kérdezte Gyuszi. A mama nem felelt. Még azt sem mondta, hogy Gyuszi menjen be, és köszönjön el. Kézen fogta a nagy kamasz fiát, kiléptek az udvarból, és elindultak a buszmegállóhoz. Közben a vékonyszemű eső jól megsűrűsödött. - összevesztetek? - kérdezte Gyuszi jó sokára. A mama rápillantott. Kék szeme van, de nem olyan haragos és élénk, mint Szabó Ildikónak, hanem sötétebb és szomorkásabb. - Te nem vagy oka - felelte. Hosszú csönd következett. Odaértek a megállóhoz. És mert mégis furcsa, hogy némán álldogáljanak, Gyuszi egyszerre csak elkezdte mesélni anyjának, hogy hova is akart ő ma délelőtt elmenni Borival és miért. - Szeretnétek, ha megint Klári néni lenne az osztályfőnökötök? - Vannak, akik Miska bácsit szeretnék, de ő úgyse vállalja. Fazekas tanár úr azt mondta, senki nem vállal minket. 4* 51 - Ha akarod, elmehetünk Klári nénihez. Délután. Előbb persze telefonálunk neki. - De akkor Borinak is szólunk - mondta Gyuszi. - Gondolod, hogy Klári néni vállalja ? - Azt nem tudom. De mindenképpen elmehetünk hozzá. Már az is jólesne neki, hogy eszetekbe jutott. - Ugye ? - mondta Gyuszi. - És most rögtön, ahogy beérünk a városba, nem telefonálhatnánk neki? - Előbb megebédelünk egy jó kis vendéglőben. Mi ketten - mondta anya, és elmosolyodott, mint egy pajkos iskolás lány, aki tudja, hogy majd lesz nemulass ezért a kis kiruccanásért, de megéri. Ha most hazamennének a másik pár nagyszülőhöz, akkor máris vége volna a mulatságnak, a szabadságnak. Rögtön elkezdődne a faggatózás, hogy mi történt, hol hagyták apát, és jönnének a prédikációk: ugye, mondtuk, hogy ne menjetek Budakeszire! Ott maradt az a rengeteg finom étel, még a rétes is. Az ott maradiaknak nem lesz valami nagy étvágyuk. Szegény apa! Ő is jót akar a maga módján. 52 KESERŰ MANDULA Nincs is a budapesti Belvárosban annál finomabb és elegánsabb vendéglő, mint amelyikben anya és fia ezen a vasárnapon kettesben ebédeltek. És micsoda különleges ételeket! Tejfeles fácánlevest és nyúlgerincet, utána csokoládés palacsintát. A mama innen a vendéglőből hívta fel Klári nénit és Fehéréket is, pontosan úgy, ahogy a fia kívánta. Klári néni telefonszámát még fejből tudta, abból az időből, amikor a fia osztályfőnöke volt. Ugyanis már ötödikben is Szűcsnét választotta elnökének a szülői munkaközösség. Kipirultán, mosolyogva jött vissza az asztalhoz, igazán úgy, mint egy iskolás lány. - Megbeszéltem, hogy a Vörösmarty cukrászdában találkozunk - mondta a fiának, és intett a fizetőnek. Gyalog sétáltak végig a Váci utcán, noha egy kicsit még mindig esett az eső. A cukrászdában Szűcsné saját magának feketét rendelt, a fiának meg gesztenyepürét. Hamarosan megérkeztek Fehérek, együtt az egész család. Borinak katonatiszt az apja, kissé zömök, nagy fejű, barna, élénk szemű férfi. Bori mamája feltűnően szép asz-szony, de Bori az apjához hasonlít inkább. No persze, min- 53 den lány szeretne szép lenni, Bori is, de Gyuszinak azért az a véleménye, hogy Bori szerencsés, amiért az apjára fajzik. Mert Fehér százados sokkal vidámabb lélek, mint a szoborszép felesége. És borzasztóan szereti azt a nagy fejű kislányát. Néhány perccel később befutott maga Klári néni is, kézen vezetve két kis unokáját, egy ötéves vékony fiúcskát meg egy négyéves vastag kislányt. - Ne haragudjanak, hogy őket is lehoztam, de másképp magam se jöhettem volna - mondta azon a meleg és friss hangján. A hangja nem változott semmit, hanem ő maga annál inkább. Egy kicsit kövérebb lett, és mintha ezáltal alacsonyabb is. - Civil nagymama lett belőlem! - Hát éppen arról van szó, hogy ne maradjon civil -kezdte mindjárt a velején Fehér százados, és Klári néni lányunokáját tüstént a térdére ültette. - A nyolcadik bé közfelkiáltással megint Klári nénit akarja osztályfőnökének. - Szép is lenne! - mondta az öreg tanárnő, és leült, mosolygott, jól megnézett mindenkit. - Hogy megnőttetek! - mondta Borinak és Gyuszinak. -örökké bánom, hogy akkor hittem az orvosoknak, és nyugdíjba mentem. Többet dolgozom, mint valaha. - Épp azért tessék visszajönni - mondta Bori. - Lehetetlen! - Pedig - mondta Gyuszi rábeszélően - ha most megint új osztályfőnököt kapunk, ilyen rövid idő alatt, ami év végéig még hátravan, meg se tud szeretni bennünket! -Én első látásra megszerettelek benneteket! - mondta Klári néni. - Mert akkor még kicsik voltunk - vette át a szót Bori. - De most mi vagyunk a rettenetes nyolcadik bé! 54 -No ne mondd! •** - Nem mi mondjuk, a tanárok mondják. Állítólag senki nem akar vállalni minket - mondta Gyuszi. - Ne tessék minket mostoha kézre adni! Mégiscsak Klári néni osztálya voltunk! - Ravasz kis kutyák vagytok •- mondta Klári néni megereszkedett hangon, és hirtelen könnybe lábadt a szeme. - Mit fájdítjátok a szívemet? Nem értitek meg, hogy lehetetlen? Először is, itt ez a két kis mitugrász... Az unokáim. Elvállaltam őket, a fiam meg a menyem négy évre külföldre mentek kiküldetésbe. - Be tetszik őket adni az óvodába - ajánlotta Bori. - Hiszen járnak óvodába! Nem is bírnám másképp, nem vagyok már harmincéves. No meg aztán hogyan gondoljátok? Menjek be az iskolába, és kérjem vissza az osztályomat? Mondjam én is azt, hogy különben mostoha kézre jutnak? Sértsem meg az egész testületet? - Mi ezt a részét vállaljuk - mondta Fehér százados. - Szűcs mamával együtt! Bemegyünk az iskolába, beszélünk a vezetőséggel, aztán küldöttséget indítunk Klári néniért. - Neked egy lépést sem kell tenned, drága Klári néni -mondta Szűcsné. - A tanácsnál is elintézzük! Nem kell fel-függesztetned a nyugdíjadat. A gyerekek úgy gondolják, hogy kisegítő óraadóként vállald el az osztályt, csökkentett óraszámban. - Mint ahogy a többi nyugdíjas is dolgozik - erősítette Gyuszi. De Klári néni most még erősebben ingatta a fejét. - Lehetetlen! Az osztályfőnökötök teljes óraszámban tanított, igaz? Más osztályokban is, nemcsak nálatok. Őt nem 55 helyettesítheti egy nyugdíjas, hanem csak olyan, aki teljes óraszámban tanít. Erre nem gondoltatok ? Nem, erre nem gondoltak. Egy pillanat alatt elhervadt, lekonyult a nagy lelkesedés. - De hát miért lehetetlen az, ami olyan szép lenne ? -kiáltott váratlanul Gyuszi, hogy még más asztaloktól is odanéztek. - Hajaj! - sóhajtott Fehér százados. - Ábrándos lelkek - mondta Klári néni. - Sajnos, az élet ritkán engedi meg, hogy az ábrándok valóra váljanak. De azért ne búsuljatok! Ahogy én titeket ismerlek, megszerettetitek magatokat az új osztályfőnökkel, akárki lesz is az! - Tetszik gondolni ? - kérdezte borúsan Bori. - Kemény tanár úr például nem nagyon akarta, hogy szeressük - panaszkodott Gyuszi. - Hát aztán! Az iskolában tanulni kell, az a legfontosabb. - De nemcsak az a fontos - lázadozott Gyuszi. - Csak azt tessék megmondani - szólalt meg Bori lágyan -, hogy szívesen jönne-e vissza hozzánk, ha valahogy mégis lehetne? - Csacsi kérdés - felelte az öreg tanárnő'. - Mintha azt kérdeznéd, szeretnék-e megint fiatal lenni ? Most pedig meséljetek inkább az osztályról. Megvan-e mindenki ? - Csak Poharas Jenó'ke bukott tavaly osztályismétlésre. De kaptunk helyette másik bukósat, egy Virágosi nevezetűt. Az még csak a csodálatos figura! - És Fülöp öcsi? - Ő megvan! Szilágyi Géza is hozzánk jár, pedig átköltöztek másik kerületbe, de inkább vállalta a villamoso-zást... Gyuszinak már a száján volt, hogy hirtelen kimondja: 56 én sem hagynám el az osatályt, nincs az a kincs, pedig épp ma délben akarta apám, hogy kimaradjak, és menjek Budakeszire. De még idejében meggondolta. Ez az ügy még nincs is egészen elintézve. Este, ha apa hazajön, még biztosan lesz folytatása. De Szűcs István nem jött haza aznap este, még éjszakára sem. Reggel, amikor a mama már munkába ment, Gyuszi pedig iskolába készült, a nagymama őt faggatta: - Mi történt apáddal? összevesztek? - Dehogyis - mondta Gyuszi. Mert nem volt kedve ahhoz, hogy mindent elmeséljen a nagymamának, és akkor legjobb, ha egy szót se szól az ember. - Csak mi előbb eljöttünk anyával, neki meg biztosan nem volt kedve bejönni abban az esőben. - Este már nem is esett - gyanakodott a nagymama. Biztosan még tovább is faggatta volna, de Gyuszi máris indult. Becsengetett Boriért, néhány házzal odébb pedig Ildikó várta őket a kapuban. - Mit gondoltok - kérdezte Bori -, beírjam a rajnaplóba, hogy elment az osztályfőnökünk? Utóvégre mégiscsak ő volt a raj vezetője. - Papíron -jegyezte meg az éles nyelvű Ildikó. - Szerintem - szólt Gyuszi kissé fontoskodva - sürgősen össze kell hívni a rajtanácsot. Tegyünk valamit, mielőtt még rosszabb hírbe keveredünk. - Az már szerintem lehetetlen - így Ildikó. - Micsoda? Hogy tegyünk valamit? - Hogy ennél is rosszabb hírbe keveredjünk - találta el Bori. - Kíváncsi vagyok, ki helyettesít az első órán. Mivelhogy első óra mindjárt magyar, az eltávozott osztályfőnök órája. 57 lll'l Ililllll Korán értek az iskolához, be sem engedik még ilyenkor a népet, ott zsibong a kapu előtt. Mert ha túl sok idejük marad tanítás előtt, akkor lármáznak és dobálóznak az osztályban, könnyen össze is verekednek. Ez tehát afféle elővigyázatosság. A kapuban mindig ott áll egy ügyeletes tanár. Csak háromnegyed nyolckor engedi fel őket. Akárcsak tanítás után, ilyenkor is a legtöbb rohanni kezd, így például Fülöp Öcsi is. Mire Gyusziék fölértek a második emeletre, osztályuk elé, ott találták Fülöp Öcsit megtorpanva. Mert a nyolcadik bé ajtajában egy,különös lány állt, egy rövidre nyírt hajú, iskolaköpenyes, eléggé alacsony és vékony lány, akinek azonban szénnel volt kirajzolva mandulavágású, világosbarna szeme. - Hová rohansz? - kérdezte éppen Fülöp Öcsitől. - Te ki vagy? - kérdezte vissza Öcsi. - Tóth Etelka vagyok, az osztályfőnököd - nevezte meg magát az idegen lány, és Gyusziékra pillantott. - Nyolcadik bé szintén ? - Óriási! - szólta el magát a mindig szókimondó Ildikó. - Menjünk be - mondta az új osztályfőnök, és kinyitotta az ajtót. Szép tiszta ilyenkor az osztály, a levegő is friss, a kályha duruzsolását is hallani lehet. Mert itt a Zrínyi téren még régimódi, hatalmas vaskályhákkal fűtenek. - Ne tessék haragudni, hogy tegeztem - dörmögte Öcsi, ahogy a helyére ment. - Nem tesz semmit - mondta Tóth Etelka, és Gyusziék-hoz fordult. - Örülnék, ha megmondanátok a neveteket, de előbb üljetek a helyetekre. Másképp nem tudom gyorsan megjegyezni, hogy ki kicsoda. 58 Ő maga megállt a tanári asztal mellett. Ott egy nagy, vonalozott, bekockázott papiros volt kiterítve, és amikor Bori, Ildikó és Gyuszi megmondták a nevüket, az ifjú tanárnő bejegyezte azokat a megfelelő rubrikákba. - Térképet készítek az osztályról az ülésrend szerint. A névsort már megtanultam az osztálykönyvből - magyarázta. Nagy robajjal nyílt az ajtó, és bebukott rajta Csongrádi és Kecskés, mögöttük pedig feltűnt Juhász Mari. Persze megtorpantak attól, amit láttak. Tóth Etelka nekik is bemutatkozott, de aztán már annyian jöttek egyszerre, hogy támadt egy kis torlódás. No, mindegy, azért a körülményekhez képest feltűnően rendben folyt a bemutatkozás. A leg-mulatságosabb az volt, hogy akik néhány perccel a becsön- 59 getés előtt érkeztek, elképedt csodálkozással léptek be pusztán azért, mert hiányzott nekik a megszokott lárma. Sokan megijedtek, hogy netán elkéstek, azért van ilyen csend az osztályban. De nem késett el senki, még a kis növésű Harmat Jancsi is befutott csöngetésre. - Ki hiányzik? - kérdezte az osztályfőnök. Ilyen esős őszi időben mindig hiányzik néhány ember. A hetesek bemondták a hiányzókat, Tóth Etelka azokat is berajzolta a térképbe, aztán fölemelte azt a szénnel körülrajzolt tekintetét. 4. - Most pedig dolgozatot írtok, gyerekek. Nem az igazi dolgozatfüzetbe, hanem csak a háziba. Erre a dolgozatra nem is kap senki osztályzatot. A dolgozat címe - kezébe vette a krétát, és a táblához fordult, arra írta fel nagy betűkkel: „Bemutatom osztályomat". Gyorsan írt, de még az írása is olyan, mint egy kitűnőrendű általános iskolásé. - Mindent természetesen nem írhattok meg egy dolgozatban, az még egy ötkötetes regénybe sem férne bele. Mindenki gondolkodjék előbb, és válassza ki, mit tart a legfontosabbnak és a legérdekesebbnek, vagyis a legjellemzőbbnek a nyolcadik bé-re. Róna Laci, azaz Gágó felnyújtotta a kezét. - Tanárnő kérem - kérdezte tisztelettudóan, de nagyon határozottan -, ha dolgozatot írunk, akkor miért nem kaphatunk rá osztályzatot? - Mert még nem ismerjük egymást elég jól - felelte az új osztályfőnök. - Véleményem szerint - mondta Gágó - a tanárnő ebből az egy dolgozatból is meg tudja ítélni, hogy ki milyen jegyet érdemel a munkájára. Véleményem szerint - folytatta -60 a dolgozatra érdemjegy jár a tanulónak, ugyanúgy, mint ahogy a dolgozónak fizetést kell kapnia munkájáért. - Rendben van - felelte a tanárnő alig egy pillanatnyi gondolkodás után. - Akkor te megkapod az osztályzatodat. Van még valaki, aki ragaszkodik az osztályzathoz? Csend támadt, majd Virágosi Albin dörmögése hallatszott: - Én ugyan nem ragaszkodók az egyeshez! Az osztály nevetett egy kicsit. De Gágó még nem ült le, fülig pirosodott az eltelt néhány másodperc alatt, és most újra megszólalt: - Tanárnő, kérem, én nem úgy gondoltam, hogy egyedül csak az enyémet tessék osztályozni. Általában gondolom, hogy helyes, ha a munkánkat értékelik. Micsoda egy fej ez a Gágó - gondolta egy kis csodálattal Gyuszi. Habár egyáltalán nem tudta eldönteni, helyes-e az, amit Gágó mond, helyes-e egyáltalán, hogy így beleköt az új osztályfőnök újításába. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy olyan elegánsan és szabatosan fogalmaz. No de az új osztályfőnöknek is gyorsan vált az esze! - Akkor szavazzunk - mondta határozott, érdes kis hangján. - Döntse el az osztály, kapjatok-e osztályzatot, vagy ne. Ki van az osztályozás mellett? Elsőnek természetesen Gágó karja emelkedett a levegőbe, és aztán sorra a kitűnőké és jeleseké: Geiger Péteré, Szilágyi Gézáé, Szőke Erzsébeté, Szabó Ildikóé. Aztán következett néhány négyes rendű, mint Varjú Irénke, és még Gyuszi padszomszédja, a közepesnél alig jobb Csongrádi is fölemelte a karját. Kicsibe múlt, hogy Gyuszi is az osztályozásra szavazott, mert hiszen úgy 3átta, a többség van mel-'ette, és ha már őneki amúgy sincsen határozott véleménye - nem is érti pontosan, miért olyan fontos ez -, nem szándékozott szembehelyezkedni a többség véleményével. Hanem akkor meglátta, hogy Bori karba font kézzel ül, vagyis tüntetőén mutatja, hogy eszébe sincs az osztályozás mellett szavazni. Akkor hát Gyuszi sem! Tóth Etelka összeszámolta a szavazatokat. Tizenkilencen szavaztak az osztályozás mellett. Ezek után fölösleges is volt, hogy megszavaztatta a maradékot is; harmincöt főnek tizenkilenc több mint a fele, nem számítva, hogy öten még hiányoznak is. A tanárnő javaslatát, hogy ezt a dolgozatot ne osztályozza, inindössze néhányan támogatták, olyanok, ,|!l|| mint Virágosi Albin osztályismétlő, Fülöp Öcsi volt osz- tályismétlő, természetesen Ombolya Zoltán, az előkelő ide-'* gen, no meg Bori és Gyuszi. Gágó az első menetben fölényes győzelmet aratott új osztályfőnökükkel szemben! De Gyuszi még akkor sem tulajdonított ennek különös jelentőséget. Ez a szavazási móka jó néhány percet elvett az órából, neki pedig nagy kedve volt ehhez a dolgozathoz. A többiek még pusmogtak, Ő már szélsebesen írni kezdett: „A mi osztályunknak rossz híre van, de azt hiszem, ez nem egészen igazságos. Nem tudom összehasonlítani más osztályokkal, mert én mindig csak ebbe az egybe jártam, nem is kívánkozok el innen..." Egy pillanatra megállt, gondolkodott, kívánkozik, az ikes ige, tehát gyorsan kijavította kívánkozomra. Ebben a pillanatban .eveiét kapott szerelmétől, Szabó Ildikótól. De ez egyáltalán nem volt szerelmes levél: „Te miért szavaztál arra a hülyeségre?" 62 „Mert bőr az egér" - írta?Válaszul ugyanarra a cédulára, és visszaküldte Ildikónak. És írta tovább a dolgozatot, rövidre nyírt üstökével egészen a füzetre hajolva, már csak azért is, hogy Csongrádi ne lásson bele. Csongrádi még nem írt egy szót sem, és szokása, hogy belepislog az ő dolgozatába. Nem irigységből takarja előle, de nevetséges, hogy valaki ne a saját gondolatait írja, pláne ilyen témáról. „A mi osztályunk szívesen fogad minden jövevényt, és nagyon sajnáljuk, ha valaki elköltözés miatt vagy más okból elkerül innen. Nagyon téved, aki azt gondolja, hogy csak a jó tanulók szeretik az osztályukat. A gyengébbek is ragaszkodnak hozzá. Itt van például Fülöp, aki majdnem megbukott ötödikben, és azért bánkódott, hogy ha megbukik, akkor már nem járhat velünk. Nem is bukott meg, megemberelte magát. Szerintem ha akkor elmarad tőlünk, azóta még kétszer megbukott volna." - Mi az ördögöt tudsz annyit írni? - kérdezte tőle bosszúsan Csongrádi. - Hát ha nem jut eszedbe semmi, akkor miért szavaztál arra, hogy osztályozza a tanárnő? - kérdezte legalább olyan bosszúsan Gyuszi. - írjak a lányokról? - kérdezte kajánul a padszomszéd, akinek már erősen ütközik a bajsza. - Csak vigyázz - mondta Gyuszi a foga között -, mert kívánságodra osztályzatot kapsz rá! írjál inkább a sportról. - Ez jó ötlet - ismerte el Csongrádi, és végre csakugyan írni kezdett. 63 az meg édes pálinkával kínálta a lányokat az őrsi gyűlésen. De aztán vidékre adták a nagyszüleihez. Ami igaz, igaz, Ombolyának is van már néhány igazolatlan vagy csak félig igazolt mulasztása, méghozzá ebben az évben. Róla különösebb fejtörés nélkül már egy kis krimit is írhatna az ember, különösen Gyuszi. De hát megmondta Etelka tanárnő, minden nem fér bele egy dolgozatba, hanem csak egy ötkö-tetes regénybe. A kitűnőkről nem írt név szerint, akkor miért írna erről a néhány jómadárról? Ki tudhatja csak azt is, meddig boldogítja Ombolya a nyolcadik bét ? Semmi esetre sem tarthatja valaki jellemzőnek a nyolcadik bére Ombolyát, sem pedig tipikusnak, ahogyan Kemény Ernő tanár úr tanította annak ismérveit... Már csak percek vannak hátra az órából, valami jó kis befejezés kellene. Az nem volna helyes, hogy épp a cigaret-tázással fejezze be az osztály bemutatását, mert a fiúknak a fele se dohányzik, a lányok közül meg éppen egy-kettő. Mert az, hogy például maga Bori is rágyújtott már egyszeregyszer a mamája könnyű cigarettájára, nem nevezhető dohányzásnak. Hogy a dolgozat kerek legyen, legjobb, ha az ember visz-szatér a kezdő gondolatra, vagyis ha a befejezés kapcsolódik a bevezetőhöz: „A mi osztályunk, de gondolom, más osztályok is, nagyon szeret lelkesedni, ha valami közös cél van előttünk. Például a sportversenyeken, de mindenféle más versenyben is. Ha egymás között veszekszünk is, amikor az osztály vagy a raj dicsőségéről van szó, akkor mindenki szurkol annak az illetőnek, aki minket képvisel. Például a szaktárgyi versenyeken is, vagy ha arról van szó, ki készíti el a legszebb dekorációt 66 valamilyen ünnepre. Az volna a legjobb, ha többször is lenne arra alkalom, hogy vállvetve küzdjünk a nyolcadik bé becsületéért." Az igazat megvallva, éppen a befejezéssel nem volt nagyon elégedett, de máris csöngettek. Tóth Etelka összeszedte a füzeteket, és azt mondta: - A legközelebbi órán kiosztom. Azt pedig, hogy az osztályzat egyenlŐ-e a fizetéssel, ahogy Róna mondta, megvitatjuk osztályfőnöki órán. Amikor a tanárnő kiment az osztályból, Fülöp Öcsi nagyot rikoltott: - Ez kell nekünk, srácok! Nem is adott fel házi feladatot! De Szabó Ildikó is nyilatkozott: - Nekem egyáltalán nem tetszik ez a Keserű Mandula! Ezzel jól bevásároltunk! - Miért éppen Keserű Mandula? - csodálkozott Bori. - Nem láttad, hogy micsoda mandulaszeme van ? És még körül is rajzolja. - Hát aztán - vélte Bori. - Más tanárnők meg a szájukat festik. - A száját mindenki festi, abban nincs semmi! De ez azt hiszi, hogy ő modern! Meg hogy ő találta fel a spanyolviaszkot! - Te minden tanárban találsz valami hibát - bírálta szerelmét Gyuszi. - Pedig a te mamád is pedagógus. - Éppen azért - tréfált Bori. - Mert a mamája mindig azt niondja, hogy a tanári pálya a legutolsó mesterség a világon. - Én nem is lennék tanár, nincs az a kincs - jelentette ki Ildikó, olyan hevességgel, mintha valaki azt parancsolta " 67 volna neki, hogy igenis válassza a tanári pályát. - Mert -csak az megy tanárnak, aki már semmi másra nem jó -folytatta, haragoskék szemét harciasán csillogtatva. - És ez a Keserű Mandula... No, fogadtok velem, hogy még év végéig se marad velünk ?! - Most mit tüzelsz ? - próbálta Bori csillapítani. - Miért bántod a saját keresztlányodat? - Hogyhogy keresztlányom? Vagy úgy! - nevette el magát Ildikó, mert megértette, hogy ó' adta az osztályfó'nöknek a Keserű Mandula nevet. - De akár keresztlányom, akár nem, azt elhihetítek, hogy a mi osztályunk egykettó're kikészít egy ilyen kezdőt! Hogy is adhatnak osztályt egy ilyennek? - Ami azt illeti - vette át a szót a lágy szavú Bori -, erre még nem is gondoltam, hogy Tóth Etelkának, vagyis hát legyen Keserű Mandula, mi vagyunk a legeslegelsó' osztálya. Ez meg azért érdekes, mert Klári néninek éppen az utolsó osztálya voltunk. - Hát ha ez így van, hogy csakugyan az első osztálya vagyunk - fűzte hozzá Gyuszi lelkesülten -, akkor mindent meg kell tennünk, hogy segítsük szegénykét! - No persze! - jegyezte meg gúnyosan Ildikó. - Mit is mondhatna mást Szűcs Gyula, aki még Kemény tanár urat is ErnŐ bácsinak szerette volna szólítani? Miért kell örökké felhánytorgatni a baklövéseket, amit valaha elkövetett az ember ? Igaz, Gyuszi saját magától is megkérdezhetné, miért éppen ebbe az éles nyelvű lányba szerelmes már ötödikes kora óta. De miért kérdezzen az ember olyat, amire úgyse tud felelni? Ildikó Borit is vágja, csipkedi örökké, mégis a legjobb barátnők, el sem tudnak lenni egymás nélkül. És hogy ne 68 menjünk messzebb, itt vanöak Gyuszi saját szülei, Szűcs István és felesége, született Szeiler Ágnes, akik tegnap annyira összevesztek Budakeszin, pedig tizenöt éve házasok, és a nagymama elmondta Gyuszinak: előtte apa még három teljes évig udvarolt anyának, amíg végre hozzáment feleségül. Ugyanezen a hétfői napon, amikor a nyolcadik bé megismerkedett új osztályfőnökével, Szűcs István reggel kilenckor hazaállított, egy kofferba becsomagolt néhány cipőt, inget, a villanyborotváját, és azt üzente a feleségének a nagymamától: ő többet be se teszi ide a lábát, neki elege van. Szűcs Istvánné csak délután fél négykor jött haza a munkából, akkor értesült arról, hogy elköltözött a férje. Elsápadt, az igaz, de azt mondta: - Neki van elege ? Nekem is! Talán én kérjek bocsánatot, azért, mert... úgy bánik velem, mint egy iskolás lánnyal! El akarja venni a fiamat, mert én nem tudom rendesen nevelni, csak az ő szülei tudnak rendesen nevelni. Nohát, megvan erről a véleményem! Nem akarom, hogy a fiam.. . Utóvégre nekem is van közöm hozzá! Rápillantott Gyuszira, aki jelen volt ennél a családi jelenetnél, és nem folytatta. Most nem küldte ki a szobából, mint tegnap Budakeszin. Nyilvánvaló, nem volt kedve a nagymamával, a saját édesanyjával vitatkozni, még kapóra is jött neki, hogy ott van a gyerek. De a nagymama nem törődött azzal, hogy Gyuszi is hallja, amit hall. - Ágnesem! - mondta ijedten. - így nem lehet bánni e8y férfival! Az az István jó ember, minden fillért hazaad. anaak mindene csak a családja. 69 1 Gyuszi, noha nem küldte senki, kisompolygott a szobából, sőt a lakásból is, átment Boriakhoz. A csengetésre Ildikó szaladt ki ajtót nyitni. Ildikó ? Igen, kétségtelenül ó' volt az, az ember megismeri a szerelmét még akkor is, ha fekete szénvonalakkal huzgálja körül azt a haragoskék szemét, hogy szinte álarcos maskarának tűnik föl az első pillantásra. Odabent aztán valóságos álarcosbál fogadta Gyuszit, mert ott volt még három lány, Szőke Erzsi, a királynő, a sudár szőkeség, Varjú Irénke és maga Bori is, és mindannyian feketére'' festették a szemük környékét, egymást taszigálva csodálták saját magukat a tükör előtt. Aztán körültáncolták Gyuszit, mint vadleányok, csak úgy méregették rá kacagó szemüket a fekete vonalakból. - Lányok - kiáltotta Ildikó, mert az ilyen bolondos, féktelen játékokat mindig ő találja ki -, vegyük be klubtagnak Gyuszit is! - Miféle klub ? - kérdezte a fiú. - Hát még azt se találtad ki? Megalapítottuk a Keserű Mandula Klubot. Nem látsz a szemedtől? - kacagta a különben oly méltóságteljes és nagylányos Szőke Erzsi. - Keserű Mandula a példaképünk! Nem látszik meg rajtunk? - Ezt Bori mondta, és jókedvében még meg is pörgette Gyuszit egy fordulóra. Ha a lányok egyszer elkezdik a vihogást, a kacarászást, ha beléjük bújik az ördög, akkor egyszerűen nem képesek abbahagyni. - De akkor Őt is tetováljuk! - indítványozta Ildikó szilaj on, és felkapott az asztalról egy fekete rudacskát, nyilván ugyanazt, amivel Ők is körülfestették a szemüket. Már neki is esett volna Gyuszi szemének, de a fiú elfutott előle. 70 - Azt már nem! - lihegte nevetve, és ügyesen forgott, székeket rántott maga elé, pedig már mind a négy lány üldözte. - Fogjátok le! Azért is tetováljuk! - vezényelt Ildikó, és biztosan lekapják a tíz körméről, de akkor benyitott Bori nagymamája, alacsony, még fiatalos néni, és rájuk kiáltott: - Úgy dobogtok itt, mint a lovak az istállóban! De ezen is csak kacagniuk kellett. - Mit nevettek, mint a fakutyák? - kérdezte a nagymama. Ettől még nagyobb nevethetnékjük támadt. Bori az oldalát tapogatta, dülöngélt, és akadozva, a nevetéstől fulladozva nyögte: - Lovak is, kutyák is... - Gerlicék ezek - mondta Gyuszi -, kacagó gerlicék! 7! - Ó, ti - mondta a nagymama, és Ő is elmosolyodott -, hogy nem fértek a bőrötökbe. - Ez azért van, mert ha lovak vagyunk, akkor... nem férhetünk a kutyabőrbe, ha pedig kutyák, akkor a gerlice tollába! - nyögdicsélte Bori. - Elég legyen, no! - mondta a nagymama. - Még majd rosszul lesz valamelyiktek. Varjú Irénkének már úgyis potyogtak a könnyei, hiszen a féktelen nevetés annyira hasonlít a síráshoz. ŐSZINTÉBBEN! Amikor Tóth Etelka osztályfőnök a legközelebbi óráján a nyolcadik bébe lépett, karján hozta a füzeteket, amibe a „Bemutatom osztályomat" című dolgozatokat íratta. És nem volt körülrajzolva a szeme, mint első alkalommal, vagyis nem volt tetoválva, mint Ildikó mondta. Ezáltal még kisebbnek, sápadtabbnak és gyámoltalanabbnak látszott, és még sokkal fiatalabbnak. A füzetcsomót az asztal sarkára tette, ő maga megállt az asztal mellett, és sápadt kis kezével, a jobbal, bele is kapaszkodott. E pillanatban igazán úgy festett, mint egy egérke, akinek farkasszemet kell néznie harmincöt kölyök-cicával. Hanem azért érdes kis hangja most is tele volt határozottsággal. - A füzeteket majd óra végén osztom ki. Most nem is niagyarórát, hanem osztályfőnöki órát tartunk. Amit meg kell beszélnünk, úgyis összefügg ezekkel a dolgozatokkal, amelyek, sajnos, nem elég jól sikerültek. Arról most nem Js szólok, hogy az osztály közel egyharmadának milyen siralmas a helyesírása. Ezen a helyzeten év végéig, akármilyen rövid is az idő, segítenünk kell, így nem kerülhet ki 5enki az általános iskolából, Van az osztálynak olyan egy- 73 II harmada is - folytatta egy kis szünet után -, amelyik igazán jó helyesíró! Ez a tíz vagy tizenegy ember máris megállná a helyét a gimnázium valamelyik felsó'bb osztályában is. De csakis mint helyesíró! Máskülönben ami a tartalmat illeti, senkinek, egyetlen embernek sem adhattam ötöst arra a dolgozatára, amit osztályáról írt. A dolgozatok kivétel nélkül felületesek és ó'szintétlenek. Egyetlenegybó'l sem éreztem ki a feleló'sséget a közösségért, amelynek valamennyien tagjai vagytok. Ha ezeket a dolgozatokat olvassa az ember, azt hihetne, hogy a nyolcadik bében nemhogy súlyos problémák, de még cskk apró gondok sincsenek. Itt mindenki jó barát, mindenki segít a másikon, mindig vidám és derűs az élet! Ilyen osztály nincs több! Úgy is mondhatnám, hogy valóságos mesebeli többsincs osztály ez a nyolcadik bé, ahova jószívű, derék, boldog és vidám gyerekek járnak. Sajnos, meg kell mondanom, hogy ebben az őszintétlen-ségben a jelesek járnak elöl rossz példával. Most felolvasom nektek Szűcs Gyula helyesírási hiba nélküli, könnyeden fogalmazott dolgozatát, amelynek tartalmára kettest kellett adnom azért, mert egészen úgy hangzik, mint valami reklámszöveg. Szűcs Gyulát érte már néhány megpróbáltatás iskolai pályafutása során. Leégett ő Kemény tanár úrnál, nem is egyszer, nemcsak akkor, amikor bácsinak szólította. De az, ami mostan történik, az nem leégés, hanem inkább ötvenfokos fagyhullám, ami hirtelen elborítja a melegre fűtött osztálytermet. Mintha kőkemény jégből készült bura borult volna föléje, nem is hallotta a felolvasást, egyszerűen nem engedte be a füle. Csak bámulta Tóth Etelkát, mintha annak némán mozogna a szája, miközben az Ő dolgozatát olvassa, többek 74 között arról, hogy nekik milyen nehéz volt tizenegy tűrhető focijátékost kiállítani. De az osztály is érezhetett ebből a hidegből valamit, mert meg se moccant, mintha megfagyott volna. És amikor Tóth Etelka becsukta a füzetet, akkor felállt a helyén Fehér Bori, és egy pillanatnyi hallgatás után, mintha hirtelen áttörte volna a jeget, azt mondta: - Tanárnő kérem, Szűcs Gyula azt őszintén írta! Szívből! - Vagyis olyan ostobának tartod Szűcs Gyulát, hogy azt hiszed, se nem lát, se nem hall semmit abból, ami itt az osztályban igazán történik? - Tanárnő kérem - mondta megint Bori azon a lágy kis hangján, és mégis oly határozottan -, Szűcs Gyula azok között volt, akik arra szavaztak, hogy ne tessék osztályozni. Pedig arra igazán nem számíthatott, hogy kettest tetszik adni neki. Még soha életében nem kapott kettest. És akkor Gágó a megszokott férfias szabatosságával: - Tanárnő kérem! Én kifogásoltam azt, hogy ne kapjunk a munkánkra osztályzatot, de most visszavonom! Sokkal jobb lett volna, ha ezt az első dolgozatot nem tetszik osztályozni! - No látod, Róna! - mondta az osztályfőnök, mert Gágó nevét már megtanulta. - Épp azért nem akartam osztályozni, mert azt akartam, hogy őszinték legyetek! Bizonyos vagyok benne, hogy Szűcs is sokkal őszintébben írt volna, ha abban állapodunk meg, hogy nincs osztályzat! Igaz, Szűcs Gyula? Bármilyen kábult és zavart volt még mindig - mert körülötte még most sem engedett fel a bénító hidegség -, Gyuszi-Qak most fel kell állnia a helyéről. A sok-sok éves megszokás, beidegzés, hogy az ember feláll, ha a tanár szólítja, 75 I most is működött. Igaz, kissé kótyagosan és nehézkesen sikerült, de mégis. Remegett a szája, amikor ezt mondta: - Én erre nem is gondoltam. Én azért írtam, hogy Etelka néni mennél gyorsabban megszeressen minket. Ő volt az első a nyolcadik bében, aki az új osztályfőnököt Etelka néninek szólította. És jó ideig az utolsó is, mert a nyolcadik bé nem követte a példát. Az óra hátralevő részében mindenki továbbra is „tanárnő kérem"-nek szólította. Biztosan nagyon érdekes volt, amiről vitatkoztak, de Gyuszi nem nagyon tudott odafigyelni, pedig az ő személye és egyáltalán a dolgozatok, már szerencsére lekerültek a napirendről. És jó is lett volna, ha figyel, mert legalább feloldódott volna a bénultsága. De csak egyes szó- és mondatfoszlányokat értett meg. A tanárnő azt magyarázta, hogy Róna álláspontja, amely szerint az osztályzat egyenlő a munkáért járó fizetéssel, helytelen, különben pedig az is helytelen, hogy a munkát egyedül csak a fizetésért végezzük. Beszélt arról is, hogy sok híres magyar és külföldi pedagógus harcolt azért, hogy töröljék el az osztályzatokat. Főképp Gágó, Szilágyi Géza, Pusi, azaz Geiger Péter, a lányok közül pedig Szőke Erzsi szólalt fel a vitában, a többiek sem nagyon figyeltek. Gyuszi padszomszédja, Csongrádi, a pad alatt új elemet szerelt a kétszínű rúdzseblámpájába, az előttük ülő Kecskés pedig hátrafordult, és megkérdezte, hol lehet ilyet kapni, mert ő már egy csomó üzletben kereste. Egyáltalán nem volt csend az osztályban, az osztályfőnök ötször is kopogott az asztalon. Szabó Ildikó pedig levelet írt Gyuszinak: „Most már elhiszed, hogy Keserű Mandula???" Ez a levélke egy kicsit megint lazított Gyuszi szoron-gatottságán. Válaszolt is rá: . 76 .ony. Pusinak nincs apja, meghalt, még mielőtt felső ozatos lett, volna a fia. De a mamája sok pénzt keres, molük él a nagypapa, nagyon művelt, bár régimódi ember, helyJíjas bíró, akinek rengeteg sok értékes, ritka könyve ho: s:k lányok persze már elmentek azalatt, míg ő a két fiú-ke beszélgetett. Nem baj, nem is bánja, most valahogy //e van egy kicsit egyedül gondolkodni erről-arról. Nem kalrdult be egyenesen az utcájukba, hanem egy másikon - t el, amelyik a legszűkebb Belváros felé vezet. Még az 4ágó>e jutott, hogy neki is új elem kellene a zseblámpá- De Ptcl jár le a pincébe fáért. Ha Csongrádi kapott, talán - Azért i-villamossági üzletben. évében. Kár, nvJJy tudja, magától értetődik, hogy Pusi beleszólása! ->ni, Gágó meg persze matematikus. Meglehet, Gyuszinak me^n halálVl*tosan tudják, mit törődnek vele, és Gágónak például azt is, lu. ^„t. a lá»""-r -őt az osztályfőnöki órán. De sehogy se akaródzott! Egyfelől csakugyan érzett valami hálafélét, de nemcsak azt, és ez a másvalami a következőkben nyilatkozott meg: - Mit vigasztaltok engem? Ettől még nem sántulok le! - Csak ne legénykedj - intette a jószívű Pusi. - Ahogy most válogatnak, négyes átlaggal nem is vesznek föl középiskolába. Mi is akarsz te lenni? - kérdezte váratlanul. - Még nem tudom - felelte Gyuszi, és ezt is Őszintén. Mert hogy ő mérnök legyen, építész, ahogy a budakesziek. vagy gépész, ahogy a Szeiler nagyszülők akarják, ebbe ő csak belenyugodott, elfogadta, de ő maga igazában még nem akart semmit. - Elvégezheti a gimnáziumot vagy a technikumot esti tagozaton is -jegyezte meg Gágó, így, harmadik személyben, 77 most is működött. Igaz, kissé kótyagosan és nehézkesen si- olt került, de mégis. Remegett a szája, amikor ezt mondta: ,en - Én erre nem is gondoltam. Én azért írtam, hogy Etelks néni mennél gyorsabban megszeressen minket. ne is Ő volt az első a nyolcadik bében, aki az új osztályfőnökö;mi-Etelka néninek szólította. És jó ideig az utolsó is, mert a ;ó, nyolcadik bé nem követte a példát. Az óra hátralevő részé-an. ben mindenki továbbra is „tanárnő kérem"-nek szólítottaaint Biztosan nagyon érdekes volt, amiről vitatkoztak, diogy Gyuszi nem nagyon tudott odafigyelni, pedig az ő szeméMyan és egyáltalán a. dolgozatok, már szerencsére lekerültegy mi! napirendről. És jó is lett volna, ha figyel, mert le/tt Gyuszi feloldódott volna a bénultsága. De csak egyes szódatfoszlányokat értett meg. A tanárnő azt ma.öt kutyafuttában Róna álláspontja, amely szerint az Q&g találkozunk! Gyere, munkáért járó fizetés^1, helyte'p' tr'vtelen, hogy a^n ugyanúgy egy utcában laknak, mint Bori és Gyuszi, ha nem is éppen egy házban. És kicsi koruk óta jó barátok, ha nincsenek is egy véleményen sok fontos dologban, mint az most is kiderült. De abban megegyeznek, hogy mind a kettő művelt, értelmiségi családból származik. Gágónak éppen építészmérnök az apja, amivé Őt a budakeszi nagyszülők szeretnék nevelni. Nagyon elegáns, modern lakásban laknak, Gyuszi már volt náluk jó néhányszor, de a nagy Gágóval, vagyis a papával még sohasem találkozott, és ha jól utánagondol, még soha életében nem látott eleven építészmérnököt. Pusiéknál még sokkal többször fordult meg, náluk régebben még gyűléseket is tartottak. Nem olyan elegáns a lakásuk, de nagyon tágas. Az egyik szobában fogorvosi rendelő' van, mert Pusi mamája fogorvos, nagyon barátságos, vidám 78 asszony. Pusinak nincs apja, meghalt, még mielőtt felső tagozatos lett, volna a fia. De a mamája sok pénzt keres, és velük él a nagypapa, nagyon művelt, bár régimódi ember, nyugdíjas bíró, akinek rengeteg sok értékes, ritka könyve van. A lányok persze már elmentek azalatt, míg ő a két fiúval beszélgetett. Nem baj, nem is bánja, most valahogy kedve van egy kicsit egyedül gondolkodni erről-arról. Nem is fordult be egyenesen az utcájukba, hanem egy másikon indult el, amelyik a legszűkebb Belváros felé vezet. Még az is eszébe jutott, hogy neki is új elem kellene a zseblámpájába, azzal jár le a pincébe fáért. Ha Csongrádi kapott, talán 8 is kap a villamossági üzletben. Az egész osztály tudja, magától értetődik, hogy Pusi vegyészmérnök akar lenni, Gágó meg persze matematikus. Szerencsések ezek, hogy olyan halálbiztosan tudják, mit akarnak, mi való nekik, és mire valók ők maguk. A lányok közül talán csak az egy Szőke Erzsi mondogatja, hogy ő művészettörténész lesz, de Gyuszinak például az az érzése, hogy ilyen szakma talán nincs is. Még az okos Bori sem tudott választani, akart az már minden lenni, külkereskedelmi üzletkötőtől gyermekbíróig. Még saját magát is kicsúfolja, hogy neki már mennyiféle hivatás tetszett, de hát ez mind csak olyan kacérkodás. Még bonyolultabb a dolog Ildikóval, mert az mindig azt mondogatja, hogy pedagógus, az nem lesz! Egyszer elszólta magát, hogy a filmszínésznoi Pálya, az érdekes lehet, mert ott csak egyszer kell eljátszani minden szerepet, és aztán vetíthetik ezer moziban. De ő a világért se lenne olyan színésznő, aki százszor meg százötvenszer játssza el ugyanazt a szerepet. Abba bele lehet gebedni! 79 lyesebben? Pusi inkább rokonszenvezik vele, ez az igazi különbség. Valami nagy lángésznek ő sem tartja, nem is tarthatja Szűcs Gyulát. De annyi esze azért mégis van Szűcs Gyulának, hogy tudja: nem éri valami nagy veszteség a világot, a magyar társadalmat, ha belőle nem lesz sem építész-, sem gépészmérnök. Majd lesz másból, másokból, akik alkalmasabbak, tehetségesebbek, ügyesebbek. Gágó például már most versenyeket nyert matematikából, róla joggal föltételezik, hogy akár kibernetikus vagy fizikus lesz belőle. Már most meglátszik rajta, már most bebizonyította, hogy mihez van tehetsége. Pusinak egész kis laboratóriuma van otthon, berendezte magának a kamrát, valóságos kis szakember a vegyészetben, bámulatos könnyedséggel mondja ki a bonyolult gyógyszerek és vegyszerek nevét. Szűcs Gyulát eddig sem az építészet, sem a gépészet nem érdekelte. Nem szerzett be szakkönyveket. Regényeket szeret olvasni a trójai háborúról, még a mitológiát is elolvasta, és nagyon érdeklik az útleírások. Végigolvasta az egész Jókait, Mikszáthot, Vernét. Még a verseket is szereti; képes arra, hogy egész délutánokon át Petőfi összes költeményeit bújja. Igaz, ebben nagy része van Borival való barátságának, mert a lányok általában, de Bori különösen imád olvasni, és kisebb korában ő maga is írt verseket. Tehet ő arról, hogy kicsi kora óta éppen egy lány a legjobb barátja? Meglehet, az olvasás szeretete lányos dolog. Például az ő családjukban is a mama a jobb olvasó. Apát nem érdeklik a regények, kettőt sem olvas el egy évben, igaz, a szakkönyvek se nagyon, legalábbis az építészetiek. A sportújságokat szereti, a képeslapokat, és a rejtvényeket is szívesen megfejti. 82 Régebben járt evezni meg*kerékpározni, de az aktív sportolást már évekkel ezelőtt abbahagyta. A villamossági üzlet zárva van, kiírták rá, hogy ebédszünet kettőig. Megvárja? Még húsz perc hiányzik a két órából. A nagymama majd veszekszik, hogy nem pontos. Nem elég, hogy mindenkit külön ebédeltet, ahogy hazaér a munkából? Zsörtölődik, hogy soha nem fogy ki a mosogatásból. No, most eggyel kevesebb személyről kell gondoskodnia, mert Szűcs Istvánt a saját édesanyja kosztolja Budakeszin. Ennek is ő az oka. Mert nem ígérte meg, hogy kitűnő lesz félévre. Hideg van az utcán, eró's északi szél fúj. Éhes is. Még sincs kedve most hazamenni. Pedig még az sem biztos, elég pénz van nála a zseblámpaelemre. A legjobb lenne valami ürüggyel bemenni a nyomdába a mamához. Háromig dolgozik. De mit eszeijen ki, hogy a mama ne csodálkozzék különösebben, amiért csak úgy beállít! A portás bácsi akármilyen átlátszó ürüggyel is beengedi, mert ismeri Gyuszit, nem is oda kell a mese, hanem a mamának. Mert a munkahelyén nem való zavarni a szülőt, azt csak nem mondhatja neki: el vagyok anyátlanodva. Pedig ez lenne az igazság. Meglehet, Keserű Mandula azt is ó'szintétlenségnek minősítené, hogy ő nem akar panaszkodni az anyjának, semmi kincsért nem mesélné el a ma délelőtt történteket. Mert a mama azon úgysem tud segíteni, és nagy kérdés, hogyan tudná neki elmesélni úgy, hogy Pontosan értse, amikor még ő maga sem érti egészen. Akár saját magát okolná, akár a tanárnőt hibáztatná, hamis. És honnan tudná azt a mama megállapítani, hogy mennyire igaz az, amit Ő az osztályról írt ? Még ha Ő a szülői munka-6* 83 közösség elnöke, akkor sem. Ki ismeri egyáltalán a nyolcadik bét olyan alaposan és keresztül-kasul, ki ismerheti? Még Klári néni sem, mert azóta nagyot változott az osztály. Nemcsak azzal, hogy újak jöttek, és a régiek elmentek, hanem... Szűcs Gyula talán ugyanaz a fiú, aki hatodikos korában volt? Elindult lassan, őgyelegve, hogy teljék az idő, hogy ameny-nyire lehet, a munkaidő vége felé érjen oda. Mert az ofszetterem, ahol a mama dolgozik, csak háromig üzemel, nem jön a váltás. Ezért, van az, hogy a mama mindig délelőttös, reggel héttől háromig tart a műszak. Nem úgy, mint például a szedőben vagy a gépteremben, ahol éjjel-nappal mennek a gépek. A nyomda az egyetlen üzem, amelyet Gyuszi annyiraamennyire ismer. Nemcsak azért, mert már voltak ott üzemlátogatáson, mert más gyárban is voltak az osztállyal. De ott töltötte kisgyerek korát, először az üzemi bölcsődében, aztán meg az óvodában. No hiszen - mondhatná valaki -, sokat lát meg tud az üzemről egy csecsemő, vagyis egy óvodás! Legföljebb ha kinyitják az ablakot, szippanthat egy kicsit a toluolos festékszagból, amit az egész hatalmas üzemben érezni lehet. De azért például azt nem minden gyerek tudja, hogy a mélynyomáshoz toluolos festéket használnak, annak van az a jellegzetes szaga, amit reggelenként még a kihordott újságokon is érezni. Hogy maga a toluol miféle vegyület, azt persze Pusi biztosan jobban meg tudná mondani. Gyuszi legfeljebb annyit mondhat el magáról, hogy közelebbről szagolt nyomdafestéket, és hosszabb ideig, mint más gyerek, akinek nem nyomdász a mamája. 84 Különben pedig az csak^lyan általánosság, ha valakire azt mondják, hogy nyomdász. Mert egy nyomdában rengetegféle munka van, egymástól nagyon is különböző szakmák és műhelyek férnek el benne. Aki ott dolgozik, az mind nyomdász, a betűszedő is meg Szűcs Istvánná is, aki sohasem ült még szedőgépnél, hanem az ofszet-előkészítőben a szerelést végzi. Hogy mi az a szerelés? Nagy üvegasztalokon dolgoznak, amit alulról világítanak át, arra helyezik az átlátszó fóliákat. Az óriási nagy fóliákra montírozzák a fényképezett és színre bontott filmeket, minden színt külön-külön. Ezeket kell összeszerelni. Nagyon kényes munka, mert legkevesebb négy színben nyomnak az ofszetben, és ha hibát ejtenének a szerelésben, akkor őrült felfordulás támad a gépteremben a nyomásnál, mert ott kiderül az első példányoknál, hogy valami nem stimmel a képekkel vagy a szöveggel. De olyannak, aki még szerelést nem látott a saját szemével, nagyon nehéz elmagyarázni, hogy mi az. Gyuszi sem tudja persze egészen pontosan az összes munkafolyamatot, például hogy hol és hogyan készítik el a színre bontott filmeket, no meg hogy szerelés után hogyan viszik át az egészet lemezre, mert az ofszetet lemezről nyomják. Szűcs Istvánná néhány évvel ezelőtt ott is dolgozott. Szűcs Istvánná nagyon pontos és megbízható munkaerő, nem csinál hibát. Ha valami mégis előfordul - például egyszer lemaradt egy híres rajzoló neve az újság címlapjáról, az Ő hibájából -, akkor még otthon is sírt miatta, és nem aludt éjszakákon át. Egyfelől önmagára haragudott, hogy ilyesmi előfordulhatott vele, másfelől meg igazságtalanságnak tartotta, hogy emiatt megbüntették. Mert hát van olyan ember, aki nem hibázik egyszer, egyetlenegyszer sok-sok évi munka során? És mégis írásbeli 85 figyelmeztetésben részesítették! Őt, aki majdnem minden félévben-negyedévben jutalmat szokott kapni! Ha utánagondolunk, ami vele most történik, nem hasonlít-e ahhoz, ami a mamával történt akkor? És egyáltalán! Talán azért is kívánkozik most a mamához, mert ő leginkább az anyja fia. A mama valahogy olyanféleképpen szereti a nyomdát, mint ő az iskolát, azért is olyan érzékeny mindenre, ami ott történik. Abban is egyeznek, hogy a mama sem hagyná ott a munkahelyét, pedig lett volna rá alkalma, egyszer hívták már szerkesztőségbe is, ott csak íróasztalnál kellett volna ülnie, hogy előkészítse a színes képeket a leadásra. Gondolkodott is a dolgon, a szülei, a férje is rábeszélték, hogy vállalja el. Mert ott valamivel több lett volna a fizetése, no meg a perspektívája is nagyobb, még tördelőszerkesztő is lehet belőle. Éppen abban az időben - ez három éve történt - olyan osztályvezetője volt a nyomdában, akit nem nagyon szívelt, meg az sem őt. Mindig a hibát kereste a munkában, idegesítette a munkatársakat már azzal is, hogy Ő maga annyira félt: hátha hibát követnek el. Egy osztályvezetőnek már a neve is hasonlít az osztályfőnökéhez. De ahogy Gyuszinak nem jutott eszébe, hogy elmenjen más iskolába azért, mert Kemény Ernővel nem nagyon szívelték egymást, ugyanúgy a mama is megmaradt a munkahelyén, ahol fiatal korában kezdett. Végül is nem vállalta azt a más munkát, a férje szerint gyávaságból; azzal védekezett, hogy talán mégsem állná a helyét. Jobb, ha az ember alacsonyabb munkakörben marad, de azt jól és biztosan ellátja, mintsem hogy magasabb munkakörben bizonytalankodjék, esetleg kontárkodjék. Gyávaság volt-e ez igazán, ahogy apa mondta? De ha apa szerint mindenkinek meg kell ragadnia a le- 86 hetőségeket, hogy magasabbra jusson, akkor ő miért nem iratkozott be az esti egyetemre, amire annyiszor kérte meg biztatta a felesége? Mindig azzal védekezett: minek, hiszen kezdő mérnök létére sem keresne többet, sőt talán egy darabig még kevesebbet is. És ezért áldozza fel minden szabad idejét legalább hat éven át? Akármilyen lassan ballagott is Gyuszi, odaért a nyomda elé. A nyitott hátsó kapun, ahol szigorúan tilos a bemenet, egy kék Skoda teherautó tolakodott befelé, nagy, mély hangú berregéssel, óriási papirostekercsekkel. Megállt és bámészkodott, már érezte az ismerős szagot. Bár nem nagyon figyelt ma az osztályfőnöki óra második részében, de azt azért tudja, hogy amiről ott beszéltek, az összevág azzal, amit ő most gondol. Tudniillik: persze hogy fizetés nélkül senki nem dolgozik, meg nem is mindegy az, hogy a fizetés mennyi. De azért nem egyedül a fizetés szabja meg azt, mennyi öröme van az embernek a munkájából. Ha apa szeretne tanulni, akkor nem számítana, hogyha eleinte mint mérnöknek csakugyan kevesebb volna a fizetése. A mama meg éppen fordítva, nagyobb fizetésért sem vállalt el olyan munkát, amiről előre nem tudhatja, megszereti-e vagy sem. Megkerülte a nyomda óriási épülettömbjét, és belépett a főkapun. - Csókolom, Miklós bácsi - köszönt a portásnak. - Szeretném megvárni a mamámat, mert együtt megyünk valahova. - Hát csak várd - mondta a horpadt és ráncos képű portás, és rámosolygott rengeteg fémfogával. - De várj csak, kölyök, hiszen még háromnegyed óra! Addig megfagysz itt a huzatos kapualjban. Beengednélek ide a fülkébe, 87 de itt meg útban lennél. Eriggy csak föl! Tudod kezelni a liftet? Mert a liftes már hazament. - Tudom - mondta Gyuszi. - Csak kettőig van szolgálatban. Megvárom, míg jön valaki, ne menjek üresen! - És odaállt a lift elé. Az ofszet-előkészítő, ahol a mama dolgozik, fenn van a negyediken. Gyuszi csak fél háromkor indult el oda, addig liftezett, háromszor is fordult két-két utassal. Legalább nem kellett gyalogolniuk, mert a portás idegeneket nem enged egyedül a liftbe. Hosszú és szűk^folyosók meg belső lépcsők vannak az épületben, azért, mert a nyomdát többször is nagyobbítot-ták, össze kellett kapcsolni három házat úgy, hogy az emeletek közötti szintet kiegyenlítsék. Gyuszi keresztülment a kopírozón, ahol savanykás, maró szag van a nagy tálakba kiöntött sötétvörös folyadéktól, meg a „Retus" feliratú nagy termen is, ahol a retusőrök ecsettel, finom kézi munkával igazítják ki azokat a vonalakat és színeket, amelyeket a fényképezés nem hozott ki elég tökéletesen. Itt olyan csönd van, hogy Gyuszi lábujjhegyen ment végig a munkaasztalok, a kivilágított üvegállványok között. A következő teremben viszont hangosan köszönt Gonda bácsinak, aki a próbanyomatokat készíti egy kisebb gépen, és azután lépett be anyja munkahelyére. A nagy üvegasztal fölé hajolva találta. Két idősebb néni állt mellette kabátosán. Ezek biztosan valamelyik szerkesztőségből jöttek ellenőrizni. Gyuszi illő távolságra állt meg. Anyja észrevette őt, de csak a szemével köszöntötte. Még egy kicsit tanácskoztak, ötször is körüljárták az asztalt, de nem találtak hibát. Aztán az idősebbik néni azt mondta: 88 - Köszönjük szépen, Ágikám! Tökéletes, mint mindig! -Gyuszira pillantott, és tréfásan megkérdezte: - Hát ez a fiatalember? Melyik újságtól jött? - A fiam - mondta Szűcsné büszkén. - Az lehetetlen - mondta udvariasan a néni -, hogy már ekkora nagy fia van! - Lehetne nagyobb is - felelte anya. - Nem is bánnám, ha már középiskolás lenne, vagy legalábbis túl lenne a fölvételin. Pedig jeles volt hét éven át - tette hozzá, és Gyuszi nem értette mindjárt, miért mondja ezt anyja ennek az idegen néninek. De mindjárt megértette, amikor a néni válaszolt: - Reméljük, nem lesz semmi baj, de ha mégis, akkor megpróbálunk segíteni. Ó, anyai ravaszság! Gyuszinak szerencséje volt. Amikor a nénik elmentek, még csak azt se kérdezte tőle a mama, hogy mi szél hozott. Mintha semmi különös ok nem kellene ahhoz, hogy meglátogassa a mamáját a munkahelyén. Anya örült neki, meg is puszilta. - Tedd le a kabátodat, mindjárt végzünk. Ha akarsz, segíthetsz! Hát hogyne akarna, ha lehet! Kiderült, hogy mielőtt Gyuszi ideért volna, mégis találtak hibát a szerelésen, ezeket anya a fólia szélére ragasztott kis papírszalag-darabkákkal meg is jelölte. így például az egyik képecskét óvatosan kisebbre kell vágni. Egy nyuszit ábrázol, és a füle nem fér be a szöveg közé, kicsi helyet hagytak neki. Gyuszi meg is kérdezte: - És miért nem hagytatok neki több helyet? - fgy volt bejelölve! Nézd csak - mutatta anya a kite- 89 regetett forgatókönyvet, ami nem más, mint a szövegnek és a képeknek a lenyomata összeragasztva -, itt is látszik, hogy kicsi a hely, a nyuszi füle beleér a szövegbe. - Akkor ez nem a te hibád ? - kérdezte Gyuszi. - Dehogyis! Nem adták le elég pontosan. Ilyesmi elő-fordul. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha újra kiszedetjük a szöveget kisebb betűkkel. De akkor arról új korrektúrát meg új szöveglevonatot kellene készíteni, az sokkal hosszadalmasabb. Elúszna miatta a lap megjelenése. Sokkal egyszerűbb, ha levágunk egy kicsit a nyuszi bundájából alul, az meg se látszik, és akkor belefér a fülecskéje. Gyuszi szerette volna megkérdezni, hogy mi a levonat, meg mi az, hogy elúszik a lap megjelenése. De nem zavarhatta a mamát a fontos és kényes munkában. Igazában segíteni úgyse tud, csak abban, hogy ő is figyel, ne maradjon ki semmi. Ahogy a mama egy-egy kis hibát kijavított, Gyuszi tépte le a fólia széléről a ragasztószalagot. És közben olvasgatta a címeket, még a szöveget is, ami nem könnyű, mert fordított állásban kell szerelni, vagyis a fólián a szöveg tükörírásban látszik. De amikor mindennel elkészültek, akkor a mama megfordította az egészet, és már rendesen is olvasható volt. Gyuszi még az egyik képrejtvényt is megfejtette kapásból az utolsó eló'tti oldalon. - Miért van nálad a táskád ? - kérdezte anya. - Nem is voltál otthon? Nem is ebédeltél? Ezt már akkor kérdezte, amikor lefelé mentek a lépcsőn. - Nem - mondta Gyuszi bizonytalanul. - Zseblámpaelemet akartam venni, de nem volt nyitva a bolt, vártam egy ideig, aztán... - Féltél, hogy kikapsz a nagymamától - ingerkedett a mama. - Kapjunk ki inkább együtt, igaz? 90 Aztán amikor leértek aj&. utcára, a mama belekarolt a már egy kicsit magasabb fiába - mert ő csak százhatvan centi magas -, és azt kérdezte: - Valami baj van ? - Nincs... különösebb! - dörmögte Gyuszi. - Apád a jövó'det félti - vágott bele a mama. - Ez érthető, mert az úgynevezett elit iskolákban nagyon válogatnak. - Nemcsak ott! - mondta Gyuszi. - Ezt hogyan érted? - Nem is tudod, mi van az iskolában - magyarázta Gyuszi. - Valóságos versenyfutás. Akinek gyöngébb a bizonyítványa, az nem tudhatja biztosan, fölveszik-e és hova. - De a jeleseket csak fölveszik? - kérdezte Szűcsné. - Az nem biztos, hogy én1 félévkor jeles leszek. Szűcsné megrezdült, és szorosabban fogta a fia karját. - Mi van veled? - Nem tudom, mama. Valahogy nem megy nekem. Ma is kaptam egy kettest - bökte ki. Pedig nem is akarta. -Kettest? Te? - Hosszú. Majd egyszer elmesélem. Az új osztályfőnök adta. - Nagyon szigorú? - Még azt se mondhatom. Nem is akart osztályozni. Mondom, nem olyan egyszerű. - Azért az nagy baj, hogy most kaptatok új osztályfőnököt. Pont most. - És mi volna, ha én ide jönnék hozzátok dolgozni? - kérdezte Gyuszi. Szűcsné nem is lepődött meg. - Ne csacsiskodj! Érettségi nélkül ilyen helyre nem vesznek fel. 91 - De te is csak négy polgárit jártál! Az se több, mint a nyolc általános. - Az akkor volt! Most mások a követelmények. Különben pedig nekem sem ártana, ha elvégezném estin a gimnáziumot. De ha csakugyan kedved van hozzá, akkor a nyomdaipari szakközépiskolába biztosan felvennének. Még ha nem is lenne jeles a bizonyítványod. - Ott nem válogatnak annyira ? - Talán nincs olyan sok jelentkező, meg aztán az is számít, hogy ebben a szakmában mégiscsak ismerős vagyok. A mi vezetőségünk is biztosan segítene. - Akkor jó - mondta Gyuszi. - De mit szól majd apád ? Meg a nagyszüleid ? - Melyik nagyszüleim? - kérdezte Gyuszi. - Mind a két pár! Az én szüleim se örülnek annak, ha belőled csak érettségizett szakmunkás lesz. Különösen az apám. És majd engem szidnak, hogy én csábítottalak ide. Engem okolnak. - Mit csináljunk ? - No, hiszen nem is ez a baj. Ezt én kibírom. De igazán van kedved ehhez? És nemcsak azért jutott eszedbe, mert mostanában annyira nincs szerencséd az iskolában ? Gyuszi gondolkodott. Mert nagyon nehéz őszintén válaszolni, ha az ember maga sem tudja, mi miért van. - A mérnökséget nem én választottam - mondta aztán lassan, kissé nehézkesen. - Nem is választhattam, mert nem is tudom, milyen az. Meglehet, mérnök is legalább olyan sokféle van, mint például nyomdász. Aki a nyomdászatot nem ismeri, az azt gondolhatja, mindegyik ugyanazt csinálja. Hát nem ? 92 - Azt mindenki tudja, hogy az építészmérnök házat épít, a gépész meg gépeket konstruál. - Csakhogy gépészmérnök is van vagy tízféle, ezt még én is tudom, mert aki ért az autóhoz, az nem ért például a textilgéphez és így tovább. Én erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy sokféle mérnök van építészetben is, mert nem ugyanaz tervezi például a lakótelepeket meg a színházakat, a gyárakat és így tovább. Még az is lehet, hogy nem is mindegyik mérnök tervez, legalábbis a kezdők, és csak később válik el, hogy egyáltalán mit tud. Nem apa szokta szidni néha őket, hogy némelyik milyen kétbalkezes ? Meg hogy oda vannak ragadva az íróasztalukhoz. - Ami azt illeti - mondta Szűcs Istvánné -, a nyomdaiparban is vannak nagy lehetőségek egy jól képzett, energikus fiatalember számára. Még az sem biztos, hogy egész életedben ott kell maradnod az ofszetben. Vagy hogy nem lehet belőled vezető ember, és hogy például nem végezhetsz egyetemet, hiszen a nyomdagépiparnak is fejlődnie kell, és még azt sem tartom lehetetlennek, hogy külföldre küldenek egyetemre vagy felső fokú technikumba. A mi vezérigazgatónk is egyszerű nyomdászként kezdte, és az is igaz, hogy mindenki azokat a vezetőket tiszteli és szereti igazán, akik lent kezdték. -No látod! - De otthon egyelőre erről egy szót se! - mondta Szűcsné, mert odaértek a kapujukhoz. - Senkinek a világon! -Ne félj! - Még neked magadnak is aludnod kell rá egyet-kettőt! Hátha mégis sikerül félévre mindent ötösre kijavítanod? - Ettől se félj - mondta a fiú. - Annyit mondhatok, nagy kő esett le a szívemről! 93 KÉT ÍRÓ, EGY OLVASÓ Egy decemberi délelőttön történt, mintegy két héttel a téli szünet előtt. A Zrínyi téri felső tagozatosok délután jártak iskolába azon a héten. Gyuszi otthon ült tanulóasztalánál, és azon töprengett, hogy a régi füzetébe írja-e a magyar irodalomból feladott leckéjét, vagy szaladjon le a papírüzletbe, és vásároljon egy újat. Természetesen a kettesre sikerült dolgozat miatt. Ahányszor a kezébe veszi azt a füzetet, mindannyiszor kismacskának érzi magát, amelyik illetlenkedett, aztán beleverik az orrát. Még egy macskával szemben is goromba eljárás. Jócskán van még hely a füzetben, és éppen ez a probléma. Nem a pénzt sajnálja az újra, de attól .tart, hogy ha Keserű Mandula egyszerre csak megint összeszedi a füzeteket, akkor észreveszi, hogy ő fölöslegesen új füzetet kezdett, vagyis eltünteti a bűnjelet. Az előszobából kulcszörgés hallatszott. Valaki nyitotta az ajtót, illetve nyitotta volna, ha nem lett volna benne egy másik kulcs. Gyuszi rögtön kitalálta, hogy apja az, aki a saját kulcsával akar behatolni több mint három hete elhagyott otthonába, és a gondolattól szívdobogást kapott. Nem ugrott fel, hogy beengedje, egy kicsit ijedt volt. Különben is, a nagymama már szaladt ki a konyhából, 94 beengedte a fiatal családfőt, és már mondta is siránkozó-édeskésen: - Istvánom! Hála legyen... Isten hozott! Az a szegény Ágnes már tönkresírja magát! De Szűcs István túlságosan is erőteljes basszus hangja máris közbevágott: - Hagyjuk ezt, mama! Csak a sícipőmért meg a léceimért jöttem. Van még egyheti szabadságom, fölmegyek a Mátrába, hátha lesz hó. És már nyitotta is a nagy előszobaszekrényt, abban vannak a sícipők, a tetején meg gondosan elcsomagolva a sí-lécek. - Drága fiam - kezdte újra Szeiler Jánosné -, gondold meg, már a szomszédok is kérdezősködnek, merthogy nem látnak... - Most legalább azt mondhatja nekik, hogy a Mátrában vagyok - dörgött az apai basszus. - Utána meg tessék azt hazudni, hogy Kamcsatkába mentem kiküldetésre. A szvet-terem hol van? - Jézusisten - szörnyülködött a nagymama -, tán csak nem akarod a karácsonyt is a családodtól távol tölteni? - Karácsony csak ott van, ahol béke van meg szeretet -jelentette ki sötéten a családfő. - Engem ebben a házban kutyába se vesznek. - összetúrod az egész szekrényt - jött ki a sodrából végül a nagymama. - Hát hova az ördögbe rámolták el már megint a szvette-remet?! - Nem nyúl a te holmidhoz senki! Biztosan a belső szekrényben van, a ti szobátokban. Úgy nyílt az ajtó, mintha a légnyomás csapta volna ki, 95 és Szűcs István belépett a szobába. De akármilyen sodorral indult is, megtorpant, amikor a fiát meglátta. - Hát te itthon vagy? No persze! Érdekel is téged az a tökfilkó apád! Ha be nem jövök, lapítottál volna, mint kutyagumi a fűben. - Csókolom! - Csókolom! - ismételte sebzetten és gúnyosan Szűcs István. - Mi vagy te? Kislány? Mit remegsz itt? Ne félj, nem bántlak. Feló'lem most már masnit köthet a hajadba az anyukád. . Felrántotta a szekrényajtót, abba is beletúrt, ki is dobált egy csomó holmit a szó'nyegre. Gyuszi meg csak állt az asztala mellett, és nem tudta, mit csináljon. Aztán, mintha csak ihlet szállta volna meg, gyorsan kiment az eló'szobába, félretolta udvariasan a nagymamát, aki ott könnyhullatva próbált rendet csinálni a szekrényben, és egy pillanat alatt kihúzta az apja szvetterét az összedobált holmi közül. A mama becsomagolta egy nagy celofán zacskóba. Azért nem találták meg A zacskóval együtt bevitte az apjának, és szótlanul nyújtotta. - No - mondta Szűcs István, de nem köszönte meg. Hanem a pillantása találkozott a fiáéval, és ez elég is volt ahhoz, hogy Gyuszinak hirtelen megsajduljon a szíve. Hiszen ez a mérges ember az ő apja, akit kiskorában még a mamájánál is jobban szeretett, aki a nyakán lovagoltatta, aki ha birkóztak, mindig úgy tett, mintha Gyuszi gyó'zött volna, és aki annyit sétált vele oly szívesen, és aki oly büszkén tudta mondani, ha valaki ismeró'ssel találkoztak: ez az én fiam. Csokit adott neki még ebéd előtt is, és ha illetlen szavakat mondogatott, és a nagymama a szájára 96 vert volna, apa nem hagyt^ harsányan nevetett, mint egy pajkos játszótárs, és nyújtotta a kezét, hogy Gyuszi csapjon bele abba a hatalmas tenyérbe. „Mi pérpiak" - mondta ilyenkor Szűcs István, mert Gyuszi hároméves korában még nem tudta kimondani az f hangot. És azt is szokta neki mondani: beszéljünk egymással, mint pérpi a pérpi-val. - Gyere haza, apa - mondta ki most Gyuszi, ki tudta mondani, mint férfi a férfinak. Ha nincs is még olyan mély és eró's hangja, azért már túljutott a mutáláson. - Úgy - mondta Szűcs István egy kis szünet után. -És minek jönnék haza? Kinek hiányzóm én? Ha nem vagyok itt, legalább nem kell senki eló'tt titkolózni meg mindenfélét elhallgatni! Gyuszi kétségbeesetten hallgatott. - Hallottad, mit mondott nagyanyád is - folytatta Szűcs István nagyon fájdalmasan és keserűen. - Neki is csak az fáj, hogy a szomszédok észrevesznek valamit, és majd kér-dezó'sködnek. Hát én meg azt mondom, hadd kérdezősködjenek! Én nem akarok port hinteni a világ szemébe. Kifelé azt mutatni, mintha semmi baj se volna, és közben... Anyádnak is jobb lesz, ha megszabadul egy tökfilkótól, aki úgyse tudja megérteni az Ő magasztos nézeteit! Most már másodszor mondja ezt a tökfilkót! - Én vagyok az oka mindennek - szólalt meg akkor Gyuszi. - Mert nem ígértem meg, hogy kitűnő leszek. Most Szűcs István volt az, aki erre nem tudott vagy nem is akart felelni. Rágyújtott. - De hidd el, apa, az úgyis csak felelőtlenség lett volna! Hidd el! - folytatta a fiú küszködve. - Azóta már kaptunk új osztályfőnököt, egy lányt. És mindjárt az első dolgo- 7 Gergely 97 zatomra kettest adott tartalomból! Pedig mindenki, az egész osztály tudja, hogy igazságtalanság. És mert apja még mindig nem válaszolt, fölvette azt a gyalázatos füzetet az íróasztaláról, és odatartotta elébe. Hogy nézze meg. De apja alig pillantott a füzetbe. - Nem erről van szó - mondta, és sétálgatni kezdett a szoba közepén. - Én már azóta gondolkodtam. Jó, talán elhamarkodtam a dolgot, amikor azt mondtam, hogy maradjál kint Budakeszin. Hogy vegyünk ki téged az iskolából. De anyádnak akker se kellett volna úgy rám támadni... A szüleim eló'tt! Olyanokat vagdosni a fejemhez! Hát olyan semmit érő', rongy ember vagyok én ? - Dehogyis, apa! Hogy mondhatsz ilyet ? - dadogott Gyuszi tehetetlenül. - Talán nem is helyes, hogy elmondom neked ezeket, mégiscsak gyerek vagy még - folytatta Szűcs István. - Rájöttem, hogy a te édesanyád semmire se becsül engem. Elismerem, nagyon rendes asszony, épp ezért nem is akarom arra kényszeríteni, hogy együtt éljen egy olyan férfival, aki csak gorömbáskodni meg veszekedni tud... Akinek még azt se meri megmondani, hogy a fia intó't kapott magavise-letbó'l! Te ezt nem értheted, nem is kívánom, hogy valaha megértsed... . De bizony megértette Gyuszi nagyon is! - Apa - szólalt meg hirtelen -, mi már félig-meddig megbeszéltük a mamával, hogy ha félévkor jeles se lesz a bizonyítványom, akkor a nyomdaipari iskolába jelentkezem. Mert oda biztosan fölvesznek. Szűcs István megtorpant. Mozdulatlanul állt egy pillanatig, még a cigarettája füstje is nyílegyenesen szállt föl. 98 - Micsoda?! - Ezt nem is beszélhette meg veled, hiszen nem vagy itthon - folytatta a fiú. - De én azt akarom, hogy tudjál róla! Később még egyetemre vagy főiskolára is kerülhetek. Jó szakma. És akkor nincs gond a továbbtanulásra. De ne gondold, hogy ő találta ki! Nekem volna kedvem hozzá... - És ezt most miért mondod nekem?! - kezdett kiabálni Szűcs István. - Hogy tudjál róla! - ismételte Gyuszi, és egy kicsit reszketni kezdett, mert akkor már érezte, hogy baj van. - És akkor mi van, ha tudok róla ? - harsogta a férfi. - Fa-jankót csináltok belőlem?! Nyeljem le ezt is, mint a többi békát? Kérdeztétek a véleményemet? Majd ragasztgatod te is a képecskéket... Gratulálok! Neked is meg anyádnak is! Ezt jól kifőztétek! y 99 \i Elrohant, bevágta az ajtót, otthagyta a síléceit, még a szvettert is. Meglehet, nem is ezekért a holmikért jött ma haza; ez csak ürügy lett volna ahhoz, hogy közeledjék. És most minden elromlott, és megint Gyuszi rontotta el. Éppen amikor a legjobbat akarta, a legtisztább szívvel. Elárulta a titkukat, pedig a mama mennyire a lelkére kötötte, hogy senkinek ne szóljon róla. Még Borinak se mondta meg, sem pedig Pusinak, pedig a raj titkár azóta is érdeklődött továbbtanulási szándékai felől. Bár inkább azoknak mesélte volna el, mint éppen az apjának. Égő arccal kezdte összeszedegetni a szekrényből kidobált holmit, és fölvette a szőnyegről apja eldobott cigarettáját, amit széttaposott haragjában. De miért haragudott annyira? Egyfelől azt követeli és joggal, hogy mindent mondjak meg neki, de ha megmondják, akkor meg fejébe száll a vér. Bejött a nagymama a konyhából, hagymaszagot hozott be, és azt kérdezte: - Mit hallok a fülemmel ? Nyomdászinas leszel ? No, ezért érdemes is volt annyit tanulni. Nagyapád fölrobban, ha megtudja. Fűnek-fának dicsekedett a vén bolond, hogy mérnök lesz az ő unokája. - Mindjárt jövök - mondta Gyuszi, és úgy, ahogy volt, kabát nélkül leszaladt a papírüzletbe, hogy új füzetet vásároljon. Lesz, ami lesz, azt az átkozottat most már bedobja a kályhába. Délután a számtanórán levelet kapott Szabó Ildikótól: „Beszélnem kell veled, de Bori nélkül!!! Találkozzunk délelőtt pont tízkor a nagy közértben, ami ott van a mi sarkunkon. Választ!" 100 Gyuszi visszaírta, ezúttal másik cédulára, mert az ember megőrzi azt a levelet, amelyben szívszerelme az első, a legeslegelső randevúra hívja, ha mindjárt a közértbe is! „A közért nem jó, mert hátha Borit is pont akkor küldi le a nagymamája vásárolni. Találkozzunk inkább a rétesboltban, ott le is ülhetünk." „Oké" - csak ennyi volt a válasz. De még aznap tanítás után, estefelé egy másik randevút is lebonyolított, szintén a rétesboltban. Anyja ugyanis ott várta az iskola előtt. Beszélni akart vele, mielőtt hazamennek. Hogy mi történt, azt anya már tudta a nagymamától. Fáradtnak látszott, karikás volt a szeme, és csak csipegetett az egy szem almás réteséből, végül még azt is a fia elé tolta. Gyuszi mentegetőzni akart, amiért elárulta a titkot, de anya azt mondta: - Mit tehettél volna, szegénykém? Talán jobb is! Megkíméltél attól, hogy én mondjam meg neki. Nem is volna helyes, hogy ilyen fontos dologban titkolózz az apád előtt. Mert neked mindenképpen és mindig apád. Ezt ne feledd el! Gyuszi kezében megállt a kisvilla. Anya fölnézett, merő szomorkás kékség volt a szeme. - No, ne vedd annyira a szívedre! Nagy fiú vagy! - Anya! Csak nem akarsz... elválni? - Dehogyis akarok, kisfiam. Nem én sértődtem meg, nem én költöztem el hazulról, de nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni... senkitől olyanért, amiben nem vagyok hibás. - Anya! De Budakeszin te is megsértődtél! Kihoztad a 101 kabátomat, és azt se mondtad, hogy menjek be elköszönni. Pedig a nagyapának neve napja volt, és én még fel sem köszöntöttem. - Az én erőmnek is van határa - felelte Szűcsné, és meg-rándult az arca. Gyuszi már megbánta, hogy ezt mondta. A mamának nem esett jól, hogy őt is hibáztatja. És akkor másképpen próbálkozott: - Anya! Tudod, hogy én veled tartok, de ha láttad volna apát délelőtt! Azt mondta, hogy te ... nem szereted Őt. Nagyon is el van keseredve. És még mást is mondott. Ő, azt mondja, belátja, hogy hibázott, de hogy te megszégyenítet-ted a szülei előtt. Megmutattam neki a kettest a füzetemben, \ de nem is érdekelte... Habár ez a közlés kissé homályosra sikerült, anya mégis megértette. És azt mondta: - Mondtam neked, kisfiam, hogy nem miattad történt, ami történt. Nem is a te továbbtanulásod miatt. Ez csak a látszat. Mi sok fontos dologban nem értünk egyet. Én ezért mindig csak hallgattam a békesség kedvéért. Most az egyszer nem hallgattam, és apád ezt nem bírja elviselni. Hogy nem neki van igaza! Gyuszi kezében állt a villa. Már percek óta nem tudja tovább enni a rétest. - De az mégse lehet, hogy ne béküljetek ki! Csak azért, mert egyiktek se akar engedni! - Menjünk - mondta Szűcsné sóhajtva, és felkelt. A rétest már előre kifizette. Jó sokáig mendegéltek egymás mellett, és egyikük sem szólalt meg. Anya most nem karolt a fiába. Gyuszinak az járt a fejében, amit a mama mondott arról, hogy ő meg a 102 férje sok fontos dologbanTiem értenek egyet. Hát ő talán mindenben egyetért Ildikóval? Nagyon is nem. Sokszor valóságos rejtély előtte az a lány, és mégis Őbelé szerelmes, és nem másba, mondjuk Boriba, pedig sokkal inkább megértik egymást. De ezt mégse mondhatja a mamának, nem is volna komoly, különben se beszélt még vele arról, hogy szerelmes egy lányba. De mert mégis mondani akart valamit, belekarolt az anyjába, és azt mondta: - Tudod, nem mindig azok a legjobb barátok, akik a legjobban megértik egymást. Sőt! Itt van például Gágó és Pusi... Örökké vitatkoznak, mégse tudnak meglenni egymás nélkül. - Csakhogy mi apáddal nem vagyunk és sohase voltunk barátok - mondta Szűcsné. - Csak házastársak. - Még összebarátkozhattok - felelte Gyuszi. - Hidd el, anya! - Már késő - mondta Szűcsné. t Apádnak különben sincs egyetlen barátja sem. Amennyire én tudom, nem is volt soha. - Annál inkább kellene, hogy legalább a felesége... - Még az én barátnőimet is mind elmarta - panaszolta anya. — Amikor fiatal házasok voltunk, és valamelyik barátnőm eljött hozzám, félrevonult és duzzogott. Arról meg hallani sem akart, hogy nélküle én menjek el valamelyikhez, de ha hívtam, neki sohasem volt kedve. Neki mindene csak a család! Ő sem jár el sehova a családja nélkül! Örüljek, hogy olyan férjem van, aki mindig otthon ül, nem iszik, nem kártyázik! Már régen hazaértek, de nem fordultak be a kapun, sétálgattak. - Nem illik, hogy ilyenekről beszélek veled - mondta a 103 mama. - De hát kivel beszéljek? A régi barátnőim már nincsenek meg, a szüleim meg úgysem értik. Ők is úgy gondolkodnak, hogy a te apád a férjek mintaképe. Azt csak nem vethetjük egy férfi szemére, hogy nincs tehetsége a ba-rátkozáshoz? Pedig minden ettől van, hidd el! Ha neki valaha is igazi barátai lettek volna, akkor még mérgében sem mond olyat, hogy vegyelek ki téged az iskolából, abból az osztályból, ahol annyi barátod van! - De ez neki is nagyon rossz lehet, hidd el! - védte az apját Gyuszi. - Annak örülöK, hogy te egyáltalán nem vagy ilyen - folytatta a mama. - Már kicsi korodban is mindig féltettelek ettől, azért is adtalak bölcsődébe meg óvodába, pedig a saját anyám is gondodat viselte volna; ellenezték is, hogy miért csinálok állami gyereket belőled, amikor nem is vagyok ráutalva. De mert te is egyetlen vagy, mint én vagy az apád, azt akartam, hogy mindig gyerekek között légy, mintha sok-sok testvéred lenne. - És apa ? Ő is ellenezte, hogy óvodába adjál ? - érdeklődött Gyuszi. - Azt már nem annyira. Hanem a bölcsőde ellen kézzellábbal tiltakozott! De ebben az egyben nem engedtem. - Ne haragudj, de másban se kellett volna - mondta erre Gyuszi. - Például a barátnőiddel se kellett volna szakítanod. Én a te helyedben nem is szakítottam volna. De nem haragszol? - Nem - mondta a mama. - De most már késő erről beszélni! Én nem mondom, hogy nem vagyok hibás, de egy felnőtt férfit mégsem lehet nevelni... Apád természetén én nem tudok változtatni. Magad is tapasztaltad, menynyire nem bírja el a kritikát. De most már menjünk haza, 104 mert nagyon kikapunk nagyanyádtól - tette hozzá szégyenlős kis mosollyal. Hiszen már nem kislány, felnőtt családanya, mégis tart a mamájától! Másnap reggel a nagymama fáért küldte Gyuszit a pincébe. Amikor telehordta a fásládát, összesöpörte a konyhát, és azt mondta: - Nagymamuskám! Tessék nekem tíz forint előleget adni a jövő heti zsebpénzemre! - Minek az már megint? - Randevúm van egy kislánnyal - felelte Gyuszi merészen, mint valami tréfát. A nagymama tréfára is vette. Még össze is szidta unokáját, hogy ilyen szomorú családi helyzetben is van kedve viccelődni. De a tíz forintot odaadta, mert azt hitte, talán az iskolában kell valamire befizetni. Föl sem tételezte az Ő kis unokájáról, hogy az már udvarol. Vagyis hogy udvarolni szeretne. Mert Gyuszi ugyan tapasztalatból még nem tudhatja, milyen az igazi udvarlás, legföljebb regényekből, de valahogy, úgy képzeli, hogy a szerelmesek a szerelemről beszélgetnek. Igaz, azt még elképzelni sem tudja, hogy valamiféle vallomást tegyen Ildikónak, pedig talán ez lenne az udvarlás. De Ildikó nem olyan, akinek holmi édelgéseket mondhat az ember. Vannak ugyan az osztályban fiúk, még lányok is, akik olyan leveleket irkáinak egymásnak, amiben az van: „Szeretlek! Imádlak!" De különösképpen éppen ez hangzik úgy, mint valami vicc, majomkodás, még akkor is, ha aki írja, talán komolyan gondolja. Még arra sem volt módja, hogy a tíz forinton megven- 105 dégelje Ildikót a rétesboltban. Noha vizes, ritkás hó esett, és a felhó'k igen alacsonyan ültek a házak fölött, hogy némelyik autó és busz még a lámpáját is felgyújtotta, Ildikó nem akart bejönni a rétesboltba. Még be sem vásárolt - mondta -, és az ötödikes húga betegen fekszik otthon, torokgyulladása van. Gyuszi inkább kísérje el ó't a vásárcsarnokba, ahol burgonyát, hagymát és céklát kell vásárolnia. Útközben majd elmondja, miben akarja Gyuszi tanácsát és segítségét kérni. Ildikó kék szivacskabátot viselt és fehér gumicsizmát. - Borinak ne mdhdd meg, hogy beszéltünk erró'l a dologról. De az lehet, hogy én magam megmondom neki -kezdte a megszokott, kissé szaggatott, de azért nagyon világos és éles stílusában. - Bori elkezdett írni egy regényt az osztályról, és most nem akarja folytatni. Hosszúkat lépett a fehér csizmában, a kezét zsebre dugta. Karján ott fityegett a még majdnem egészen üres bevásárlószatyor, csak valami tarka mosószeres doboz volt benne. Még azt sem engedte meg Gyuszinak, hogy ő vigye a szatyrot. - Te olvastad ? - kérdezte Gyuszi. - Csak felolvasott belőle egészen keveset, de aztán hirtelen becsukta a füzetet, és azt mondta, hülyeség. És nem akarta folytatni. - Az olvasást ? - Se az olvasást, se az írást. Szerinte hülyeség, hogy egy tizennégy éves lány regényt akarjon írni. - Akkor minek kezdte el? - kérdezte Gyuszi. - Ne haragudj, de ez nem kérdés. Te még sohase kezdtél olyanba, ami aztán nem sikerült? - Ajaj! - mondta Gyuszi. 106 - De az mégis csuda jó veiha, ha a nyolcadik bének lenne egy saját regénye. - Hát az biztos - mondta Gyuszi. - Nem lenne rossz! És Bori biztosan meg is tudná írni. Mert irtó okos. - Épp ez a baj - mondta Ildikó. - Hogy okos ? - Azt mondja, ó'neki van önkritikája. És ha az ember olvashatja a nagy írók könyveit, akkor minek olvassa a saját szamárságait? Az a baj, hogy amit leír az ember, azt utána el is kell olvasni. - Hát ne olvassa! Majd mi olvassuk - mondta Gyuszi derülten. - Különben is a nagy írók nem írnak a mi osztályunkról - mondta Ildikó. - Decemberben vagyunk. Még mennyi idó'nk van hátra? Január, február, március, április... Májusban már ballagunk. És akkor nincs többé nyolcadik bé. Szétszéledünk. Legalább maradna valami emlékünk. Gyuszira pillantott azzal a nyárias kék szemével, ami annyira tündökölt ebben a pocsék, sötét, téli időben. - Tudod, én már tulajdonképpen úgy meguntam azt, hogy gyerek vagyok. Annyi mindenhez buta az ember, annyi mindent nem tud. Alig vártam, hogy már felnőtt legyek, de most meg valahogy sajnálom, ami elmúlt. Még azért is fáj a szívem, hogy nem lesz többet nyolcadik bé, pedig pocsék egy társaság vagyunk, valljuk be őszintén. - Pocséknak azért nem pocsék! - mondta Gyuszi. - Tudod te, hogy mire gondolok! Másnak én se hagynám, hogy ezt mondja, még a tanároknak se. Keserű Mandulának például a szemét is kikaparnám, amiért úgy le-Pocskondiázta azt, amit te írtál. Mi köze hozzá? Ő nem volt velünk, most jött ide, nem igaz? Különben ha tudni 107 akarod, Bori épp azért és épp akkor kezdte írni a regényt. Hogy megmutassa Keserű Mandulának, milyen is igazán a mi osztályunk. Beléptek a vásárcsarnokba. Itt nem esett, de mintha még hidegebb volna. Az árusok vastag pufaj kában, fázósan, vörös kézzel álldogálnak a pultok mögött. Mintha még a káposzták és sárgarépák is fáznának. Csak a cseresznyepaprika piros füzérei nevetgéltek a zöldséghegyek fölött. Egy helyen kötözött szőlőt is árultak. Ildikó ott állt meg először. - Veszek egy kis szőlőt a húgomnak - mondta. - Kérek egy negyed kilót* De a kofa azt mondta, negyed kilót nem tud adni. Megmér egy nagy fürtöt, amennyit nyom, nyom! Ildikó aggódva figyelte a mérleg mutatóját. Negyvenkét deka! - Nincs kisebb? - kérdeafe Ildikó. - Ha nincs pénzed, ne vegyél szőlőt - felelte a kofa hegyesen. Pedig ő maga ugyancsak gömbölyű volt, különösen úgy bebugyolálva. Hanem aztán fogta az ollót, elvágta az összekötött szőlő madzagját mégis, kimérte a negyed kilót. Mármost mit gondoljon az ember egy ilyen kofáról? Jó-szívű vagy nem? - Beszéljed rá Borit, hogy mégiscsak írja meg azt a regényt - mondta Ildikó, amikor továbbmentek. Közben jobbra-balra nézegetett, hogy hol árulják a legszebb krumplit, a legfényesebb héjú vöröshagymát. A szőlőt a zacskóban Gyuszi vitte a kezében, mert azt nem tehetik alulra a szatyorba. - Énrám se hallgat jobban, mint rád - vélte Gyuszi. - De azért meg kell próbálni! - mondta Ildikó. - És ha te írnád meg? - kérdezte Gyuszi. - Á - mondta Ildikó, meg sem lepődve a dolgon. - Én nem szeretek írni. Csak olvasni. - Jó vicc! í - De te szeretsz írni - mondta Ildikó egészen könnyedén, mintha semmi különös nem volna abban, amit mond. - Te igazán megírhatnád! Nem mondhatni, hogy Gyuszit teljesen készületlenül érte ez az orvtámadás. Valahogy számított is rá, hogy itt bújik ki a szög a zsákból. Mégis megnémult egy pillanatra. Aztán 'gy válaszolt: - Azért érdekes vagy, tudod ? Ha Borinak nem sikerült, Pedig okosabb is, mint én, meg műveltebb is, akkor majd éppen én leszek az, akinek sikerül! - Épp azért - mondta Ildikó, és egy kicsit elmosolyodott. 109 - Mert én butább vagyok? - Te mindenre vállalkozol - felelte Ildikó, és megállt, hogy krumplit és hagymát vásároljon. Gyuszi dühösen, összevont szemöldökkel állt mellette. Annyira azért nem buta ó', hogy ne értse a sértést! Gonosz lány ez, éles csó'rű madár! Három kiló krumplit és két kiló hagymát méretett Ildikó a szatyorba. Gyuszi majdhogynem eró'szakkal vette ki a ke-zébó'l, ő vitte tovább, és mérgesen lóbálta. - Az előbb azt mondtad, hogy pocsék osztály vagyunk - próbálta visszaadni a sértést. - Akkor minek akarod, hogy valaki regényt írjon erről a pocsék osztályról? Tudod, milyen vagy ? Mint Keserű Mandula! - No ne mondd! - De mondom! Az is mindenben a hibát keresi. De akkor minek megy tanárnak? Az iskolába nem lángeszek járnak, hanem buta gyerekek. - Te legalább csupa jót meg szépet írnál az osztályról -mondta Ildikó nagyon logikátlanul, mintha nem is figyelne arra, amit Gyuszi mondott. - De neked az úgyse tetszene, mint ahogy Keserű Mandulának se tetszett. - Ezt meg honnan veszed ? - Te csak ugratsz engem! Azért akartál beszélni velem, hogy beugrass ebbe a szamárságba. - Légy szíves, add vissza a szatyromat - mondta Ildikó fagyosan. De Gyuszi nem adta. - Most még te adod a sértődöttet ? - Én csak kértelek valamire. De ha nem, hát nem! Álltak egymással szemközt. Gyuszi hátrált is egy lépést, 110 és a szatyrot a háta mögé 4«gía. Csak ne volna olyan szép ez a gonosz lány azzal a keskeny, eleven arcával! - Olyat nem szokás kérni, ami lehetetlen - mondta Gyuszi. - Ezt beláthatod. - Honnan tudod, hogy lehetetlen, ha még meg se próbáltad? - Te is tudod! - Olyan vagy, mint egy vénember - felelte most a szeszélyes tündér. - Vagy legalábbis, mint egy felnőtt, aki mindenre azt mondja, hogy ezt se lehet meg azt se. Mondhatnak ennél nagyobb gorombaságot egy tizennégy éves fiúnak? - Te meg hiába mondod azt, hogy unsz már gyerek lenni, mégis az vagy! Mert csak egy kisgyerek akar mindig lehetetlent. - Még céklát is kell vennem - mondta váratlanul Ildikó, és elindult. Jó nagy céklákat válogatott, mert ők nem főzik, hanem nyersen finomra reszelik, és a nagy céklát könnyebb kézbe fogni. Ilyenekről beszélt, miközben Gyuszi hazakísérte, mintha el is felejtette volna a regényt. Meg hogy most már sietnie kell, mert mindent meg kell tisztítania, mire a mamája hazaér az iskolából, hogy gyorsan ebédet főzhessen. És a biológiába például bele se nézett még. Gyuszi lassan indult hazafelé Ildikóék kapujától a saját kapujukig. Csak azt ne mondta volna neki, azt az egyet: „temindenre vállalkozol". Ez volt a legnagyobb sértés. Egyszerűen csúfot űz belőle? Jól tudja, hogy Gyuszi szerelmes belé, ha mástól nem, Borítói, mert a lányok mindent 111 elmesélnek egymásnak, pláne az ilyesmit! És most próbára akarja tenni, hogy mire képes érte i Régi dolog, hogy a szerelmesek szeretik gyötörni egymást. Hogyhogy a szerelmesek? Ildikó nem szereti őt viszont, ez holtbiztos, mert egy lány nem szerethet olyan fiút, akinek túljár az eszén. Az volna a legjobb, ha kitépné a szívéből ezt az éles csőrű, kék szemű aranymadarat. Csakhogy az ember nem ura a szívének, ez biztos. Sem azt nem parancsolhatja meg magának, hogy kit szeressen, sem azt, hogy kit ne. Ezt már mások is feltalálták. Az ő szülei talán nem szeretik egymást ? Ha nem szeretnék, *akkor anya nem sírt volna tegnap az utcán, és apa sem lenne olyan dühös, amiért a felesége nem fogad szót neki. De még ha, mondjuk, meg is tudná tenni, hogy ne szeresse Szabó Ildikót! Akkor is sajnálná kitépni a szívéből a szerelmet, ha módja volna rá. Meg az sem lehetetlen, hogy Ildikó mégiscsak érez valamit iránta, mert sem Szilágyi Gézának, sem Gágónak, sem Pusinak soha nem mondta volna, hogy írjon regényt az osztályról. Fölvette a kék szivacskabátját, és fehér csizmát húzott ebben a latyakos időben, pedig a vásárcsarnokba megtette volna valami ócskább holmi is. A nagymama már kitakarított, mire Gyuszi hazaért. Pattog a fa a kályhában, amit ő hozott föl reggel a pincéből. Alig ült le tanulóasztalához - mert ő sem készült még délutánra -, Bori jött át a számtanfüzetével. Az egyik szöveges példát egyszerűen nem tudja megoldani. Két autóról van benne szó, amelyek különböző sebességgel mennek a hegyre. Nagyon röstelli, de kifog rajta. Bori sohasem volt nagyon erős matematikából. Ez már a 112 f lányok általános hibája, hatTár például Ildikó még sohasem szorult arra, hogy egy fiú oldja meg a példáját. Miután Gyuszi megoldotta a példát, Bori megjegyezte: - Láttalak az ablakból, amikor hazajöttél. Bori a szobája ablakából odalát Szűcsék ajtajára. Erre a megjegyzésre Gyuszi máskor azzal felelt volna, hogy megmondja, hol járt. Most azonban nem felelt semmit. Bori pedig, mint valami gondolatolvasó: - Ildikóval nem beszéltél ? - Mikor ? - kérdezte Gyuszi. - Nekem azt mondta, rávesz téged arra, hogy írjál regényt az osztályról. - Én ? - mondta Gyuszi, és nem nézett Borira. - Ez a rögeszméje - folytatta Bori könnyedén. - Eló'ször velem próbálkozott. Aztán megfenyegetett, hogy ha én nem csinálom, akkor majd te megcsinálod. - Nekem azt mondta, hogy te már el is kezdted. - Ja ? Az csak olyan móka volt. Csak úgy magamnak firkáltam. Már meg is bántam, hogy megmutattam neki. - Az egészet ? - Másfél lap volt egy füzetben - mondta Bori. - Hogyhogy volt ? - Összetéptem - mondta Bori, de érzett a hangján, hogy aligha mond igazat. - Megmutathatnád nekem is - mondta erre Gyuszi. - Ha annyira érdekel! - hangzott a válasz. - De nem most. Még nem is tanultál, és Kosa ma biztosan feleltet biológiából. Szia! És kösz a számtant! Ez az örökös anyáskodás! Még szerencse, hogy legalább Matekból néha rászorul egy kisfiúra. - Hozd el az iskolába - szólt utána Gyuszi. 8 Gergely 113 De persze nem hozta el. Hogyne! Hogy a pad alatt olvassa, amikor a tanárok, vagy tízpercben, amikor a gyerekek illetéktelen érdeklődését felkeltheti! Estefelé, amikor az iskolából hazamentek, azi mondta, most nem ér rá előkeresni, mert már itthon vannak a szülei, és ők korán vacsoráznak, terítenie is kell. No jó! Gyuszi reggel tízkor becsöngetett, és amikor Bori ajtót nyitott, szabályszerű jelentést tett már az ajtóban: - Rajkrónikás és rajtanácstag pajtás, jelentem, a leckéimmel elkészültem, az olvasótábor egy fővel a regényolvasásra készen áll! * - Igazán annyira érdekel ? - mondta Bori. - No, hát majd nagyot csalódol! Még akkor is húzta az időt, úgy tett, mintha nem tudná, hova is tette. Kihúzogatta kis íróasztala fiókjait, rámolt, rakodott; félelmetes, hogy ennek a Borinak mennyi irománya van. Naplót vezet, meg elteszi a leveleket, még a képeslapokat is, amelyeket nyaranta kap az osztálytársaitól. Különben idegen nyelvű levelezést is folytat, egy orosz és egy angol gyerekkel levelez, akikkel úttörőtáborozáson ismerkedett meg tavaly Bulgáriában. De már a szüleivel is volt külföldön, nem is egyszer. Világlátott lány! A fiókjaiban többek között szótárak és nyelvkönyvek is vannak. Nem tart valami nagy rendet, az biztos, a nagyanyja hiába veszekszik érte. Akad azokban a fiókokban hajcsat, néger baba, sőt, alighanem tavaly óta lyukas jégzokni is. Hiába, a sokoldalú érdeklődésnek is megvannak a hátrányai! Az embernek túlságosan szétszóródik a figyelme, ideje szét-forgácsolódik. Végre odaadott egy füzetet, de rögtön ki is tuszkolta Gyuszit. 114 - Itt nem olvasod el, eqfgy vele haza, én addig összerakom a fiókjaimat. És ne merd nekem dicsérni! Bori balkezesnek született; megtanult ugyan jobb kézzel írni, de mind a mai napig elég csúnya az írása. Csúnya? Inkább csak nem szép. Olyan, mint ő maga, nagy fejű minden betűje, de igen hajlékony minden vonása, és nagyszerűen olvasható. Simán, szinte élvezettel kapcsolódnak össze a betűk. A nagy betűs írás gyerekesnek hatna, de Borié mégis felnőttes azért, mert igazában nem is betűket ír, hanem mindjárt egész szavakat, amelyek elevenek és levegősek. Az persze túlzás, hogy összesen csak másfél oldalt írt volna, de ilyen nagy betűs írásból négy oldal sem valami sok: TÖBBSINCS OSZTÁLY Volt egyszer egy osztály, a nyolcadik bé. De az olyan osztály, amiből nincs több az egész világon. Nem hiszitek ? Pedig igaz! Képzeljétek csak, fiúk és leányok jártak abba az osztályba. Voltak ott jó tanulók meg gyengék is. Sőt mi több, közepesek is voltak, habár a legkevesebben. Most azt gondolod magadban, kedves olvasó: „De hiszen ez a híres többsincs osztály akkor pontosan olyan, mint amilyenbe én is járok! Nálunk is vannak jók meg rosszak, illetve - hát legyünk udvariasak -gyengék meg közepesek! Ki látott már olyan osztályt, amibe csupa-csupa színjeles járt volna, vagy amelyikben minden gyerek megbukik? Senki!" Én mégis megpróbálom bebizonyítani, hogy a többsincs 8' 115 osztályba csupa olyan gyerek járt, amelyikből csak egyetlenegy példány van a világon. Nincs és nem is lehet több! Kezdjük mindjárt a névsor elején, Asztalos Györggyel. Asztalos György - ez igazán hétköznapi név, és könnyen meglehet, hogy hozzátok is jár egy ugyanilyen nevű fiú. Miért is ne? Csak Budapesten is mennyi ilyen nevű család van, meg is néztem a telefonkönyvben. Még György nevű is kerül szép számmal, és ha ezekben a családokban van fiúgyerek, és azt az apja után keresztelik, akkor több tucat Asztalos György is járhat a pesti iskolákba, nem is említve azokat, akiknek niríbs telefonjuk. Mégis, higgyétek el, hogy nincs több olyan, mint a mi Asztalos Györgyünk! Vagyis mert a többsincs osztályba jár, ö maga is többsincs gyerek. De nem is kell elhinnetek, mert mindjárt bebizonyítom. Azzal kezdem, hogy ez az Asztalos György - akit ezután röviden csak Gyurinak nevezek - igazán nem rendkívüli fickó! Sőt mi több, bizonyára ti is olvastatok olyan ifjúsági regényeket, ahol a hős valóságos mintagyerek. Nos, a mi Gyurinkat könnyen összetévesztheti valaki egy ilyen kigondolt hőssel, de ő mégsem az. Egészséges, rendes növésű, nem szép, nem csúnya, szóval afféle szürke ember. Jeles tanuló! Különös ismertetőjele nincs, hacsak az nem, hogy roppantul szófogadó természetű. Van is kinek szót fogadjon, az már biztos! Derék szülein kívül van még négy derék nagyszülője is. És ő mindenkinek szeretne szót fogadni! Ugyanígy áll a helyzet tanáraival is. Minthogy jó nevelést kapott, azon iparkodik, hogy minden tanár elégedett legyen vele. Bizonyára olvastátok a mesét a királyról, aki kihirdette az országban: őneki nem tudnak akkorát hazudni, hogy azt el ne higgye! Ez csak mese, de a 116 mi Gyurink annyiban hasoftíít az egyszeri királyhoz, hogy ő is mindent elhisz. Ebből többször származott kisebb kellemetlensége. Ugyanis előfordult, hogy különböző személyek, akiket ő egyformán tisztelt, ugyanazt a dolgot épp ellenkezően mondták neki. Mit tett ilyenkor Gyuri? Elhitte mind a kettőt! Olyan nagy gyakorlata volt benne, hogy meg se kottyant neki! De mi történt vele épp nyolcadikban ? Jött egy új tanár, és azt kérdezte tőle: - Te nyolcadikos vagy ? - Az vagyok. - De csak nem abba a rettenetes bébe jársz ? - De igenis, tisztelettel, abba járok. - No, akkor te nem is szereted az osztályodat! - De igenis szeretem -felelte Gyuri tiszteletteljesen. - Hazudsz, fiam - mondta a tanár, és otthagyta Gyurit. Ő meg szegény azóta is töri a fejét, hogy ezt elhiggye-e. Tudniillik hogy ö hazudott. Mindenképpen nagy bajban van! Mert hogyan is kételkedhet valaki a tanára szavában ? De az is lehetetlen, hogy valaki, aki mindenkinek hisz, éppen saját magának ne higgyen! Csak azért kezdtem Gyurival a többsincs osztály bemutatását, mert ő a legelső a névsorban. De most folytatom a többivel. Csakhogy nem folytatta, mert eddig tartott az írás, az úgynevezett regény. Asztalos György, azaz Szűcs Gyula kissé káprázva bámult még mindig a füzetre. Aztán hirtelen elfogta a méreg. „No, megállj, Bori - gondolta -, ha te nem folytattad, majd én folytatom." 117 U De mert nem akart Bori híres füzetébe írni, hirtelen kitépett két dupla lapot a vadonatúj magyarfüzetének közepéből, rátette Bori füzetére, hogy jó alátétje legyen, és hozzálátott: A többsincs osztály névsorában másodiknak Bori Blankát szeretném bemutatni. De az olyan csodabogár, hogy nem is kell bizonyítani: nemcsak pont olyan, de még hozzá hasonló sincs, nemcsak Budapesten, de az egész országban; nemcsak az országban, de Európában, sőt az öt világrészen. Ha majd az ember feljut a holdra, más csillagokra, bejárja az egész világegyetemet, még egy Bori Blankát nem talál, az biztos. Sok ember még öregségére sem okosodik meg annyira, mint ő tizennégy éves korára. Ha valaki feltenné a kérdést: ki a nyolcadik bé esze ? Kórusban válaszolnának, hogy Bori Blanka, és senki más! És ha valaki azt kérdezné, ki a nyolcadik bé szíve, akkor is csak úgy válaszolna az osztály, hogy Bori Blanka. Nagyon jószívű, az biztos, mindenkinek mindenben segít, kivéve a matekét, mert abban egy kicsit gyenge. No, hogy ne szaporítsam a szót, nem is sorolom fel Bori Blanka összes kiválóságát, mert az olyan hosszú lenne, hogy nem férne rá egy százkilós papírtekercsre sem. Történt egyszer egy reggelen, amikor a nagymamája bejött a szobájába, hogy felkeltse, Bori álmosan nézett körül, és azt kérdezte : - Miért nem hagysz engem aludni, nagymamám ? - Iskolába kell menned, kis unokám. - Nekem ? - csodálkozott Bori. Megdörzsölte a szemét. ^ Hát én még mindig iskolás vagyok? Ez furcsa! Az éjjel azt álmondtam, hogy híres írónő vagyok! És keresni kezdte a harisnyanadrágját, amit este véletlenül 118 beletett az angol szótárábafís most nem volt miben iskolába menni. Mit tegyen? Kapta magát, felhívta telefonon az iskola igazgatóját, és azt mondta: - Itt Bori Blanka. Ma nem megyek iskolába, és holnap se, mert regényt írok. Remélem, hogy két nap alatt elkészülök vele! - Ó, csak tessék parancsolni - mondta az igazgató, és ha televíziós lett volna a készülék, akkor Bori Blanka azt is láthatta volna, hogy a diri bácsi mélyen meghajolt. - Parancsoljon, drága művésznő. És mi lesz a címe, ha szabad érdeklődnöm ? - Többsincs osztály - mondta finom hangon Bori Blanka. - Pompás, nagyszerű! - örvendezett a diri bácsi. És alighogy befejezte a beszélgetést, rögtön felhívta a rádiót, a televíziót meg a fontosabb újságok szerkesztőségét, és mindenhol bejelentette az óriási szenzációt: iskolánk kiváló növendéke, a nyolcadik bé esze és szíve, regényt ír. Bori Blanka még javában kereste a harisnyanadrágját, amikor a riporterek csöngettek az ajtón. A nagymama ment ki ajtót nyitni, és bár még jó erőben van, nem tudta feltartóztatni a rohamot. Kattogtak a fényképező- és filmfelvevőgépek, a tévékamerák. Bori egy kockás takarót csavart magára, úgy válaszolt a sajtó és a rádió, televízió munkatársainak kérdéseire. Később befutottak a külföldi tudósítók is. Amikor egy angol riporter kérdésére válaszolt, Bori meg akart nézni egy szót a szótárban, és akkor végre megtalálta a harisnyanadrágját is. Bájos mosollyal elnézést kért, kivonult a fürdőszobába, és hamarosan visszatért teljes díszben. De nem volt szerencséje, mert közben a riporterek mind elmentek, hogy világgá kürtöljék a híres írónő nyilatkozatait. m Most már nem volt más hátra, meg kellett írni a regényt. Ennek mi sem állta útját. Bori Blanka odaült íróasztalához, és munkához látott. A nagymama lábujjhegyen takarított odakint, később belopakodott Bori Blanka szobájába, és az asztal sarkára odacsempészett egy csésze teát és egy vajas kiflit, abban a reményben, hogy most talán megeszi. Máskülönben Bori Blanka fogyókúrázni szokott. De a csel nem sikerült, Bori Blanka csak egy kortyot ivott a teából, mert akkorra már készen is volt a regény. Bori Blanka felhívta a nyomdát, onnan azonnal küldtek a kéziratért egy furgont* A szedők lázas munkába kezdtek, hamarosan küldték a korrektúrát, aztán forogni kezdtek a rotációs gépek, hogy Bori Blanka regényét négymillió példányban kinyomtassák. Az illetékesek gondoskodtak arról, hogy a fordítóirodákban is megkezdjék a munkát, tizenkét nyelven szándékoztak a híres regényt kiadatni. Már minden a legjobb úton haladt, amikor megjelentek az első kritikák, és ahelyett, hogy magasztalták volna a nagyszerű regényt, egybehangzóan azt írták: „A regény nagyon érdekes, csak kár, hogy olyan unalmas fickóról szól, mint Asztalos György. így egyáltalán "nem érdemes elolvasni. Miért nem írt a híres írónő saját magáról?" Minthogy a két füzet egészen egyforma, nagyon könnyű volt a betétlapokat behelyezni. Gyuszi aztán betette a füzetet a táskájába, és elvitte magával az iskolába. De nem Borinak adta oda, hanem Ildikónak, azzal a kéréssel, hogy juttassa vissza jogos tulajdonosának. így legalább Ildikó is láthatja, teljesítette a kérését. Ő is írt regényt, ugyanolyan hosszút, vagy még talán egy kicsit hosszabbat is, mint Bori, Arról ó' már nem tehet, jjogy Ildikó megmutatta a füzetet Szó'ke Erzsinek is, aztán elkezdett kézről kézre járni. Pusi azt javasolta, hogy ki kell tenni a faliújságra, végre egy kis humor! Még azt is felajánlotta, hogy legépeli. Be is tette a padjába, hogy majd hazaviszi, az osztály ráér a faliújságon elolvasni. De Varjú Irénke, aki még nem olvasta, kilopta Pusi padjából, és kuncogva böngészte számtanórán, pedig nem sokat érthetett belőle. Tőle vette el a számtantanárnő. 121 KI TARTOZIK AZ OSZTÁLYHOZ? Ha a tanár óra alatt elcsíp egy levélkét, amit a gyerekek egymásnak küldenek, rendszerint összetépi, be is dobatja a kályhába, el sem olvassa. Ez így sokkal okosabb! Mert majdnem bizonyos, hogy ilyenfajta cédulán valami csacs-kaság van, amit csakis az érthet meg, akinek írták. Ha valami gorombaság, szemtelenség, illetlenség van rajta, akkor is jobb, ha a tanár nem olvassa el. Indítson nyomozást? Egyáltalán, tegye közhírré, amiről eddig csak egy-két gyerek tudott? De a füzet, amibe Bori a Többsincs osztály című regény első fejezetét írta, Gyuszi pedig mellékletként a másodikat, nem holmi cédula. Abba biztosan belenéz a tanár, óra után beviszi a tanári szobába. Ha belekukkant, alighanem el is olvassa. A szerzők ugyan nincsenek feltüntetve, de a két kézírást könnyű fölismerni annak, aki a nyolcadik bé dolgozatait javítja, például a magyar nyelv és irodalom tanárának, aki jelen esetben az osztályfőnökkel azonos. Valószínű ugyanis, hogy a szaktanár a bűnjelet, amit órán elkobozott, átadja az osztályfőnöknek. Varjú Irénkének az ellenőrzőjébe beírt ugyan egy figyelmeztetést, hogy a tanuló óra alatt nem 122 figyelt, mással foglalkozott, de a továbbiak már nem tartoznak rá, hanem csakis az osztályfőnökre. Ami Gyuszit illeti, ez egyszer őt nem fenyegeti veszély. Legföljebb azért vonhatják felelősségre, amiért a füzetet elhozta az iskolába. A szabályok értelmében az iskolába a szükséges könyveken, füzeteken, tanszereken kívül semmit sem szabad hozni, de ezt jóformán lehetetlen betartani. Legalább egy notesz mindenkinek a zsebében akad, de Csongrádi például a zseblámpáját is magánál hordja, nem is szólva Ombolya zsebrádiójáról, ami még az év elején kisebb botrányt okozott. Abból sem lehet Gyuszinak baja, hogy kicsúfolta Borit a Többsincs második fejezetében. Még nevetnek is rajta a tanárok, ha ráismernek, utóvégre Ők is szeretnek nevetni. De mi lesz, ha Keserű Mandula elolvassa az első fejezetet, amit Bori írt, és ráismer benne saját magára? Még szerencse, hogy Bori egy kicsit változtatott a dolgon, nem említett benne dolgozatot, vagyis nem naturalista módon dolgozta fel az esetet. De azért Keserű Mandula mégis ráismerhet, hiszen irodalomtanár! De még ha nem is venné magára, abban az írásban azért kényes dolgok vannak. Konfliktus a tanár és a tanuló között, annak a kérdésnek a merész feltevése, hogy el kell-e mindent vakon hinni akár a tanárnak is, ha az hazugságnak minősíti azt, ami pedig igaz. Mi lesz, ha Keserű Mandula felelősségre vonja Fehér Borbálát, amiért őt mégiscsak bírálatban részesítette ? Mert ha a tanárok tudják is, hogy a gyerekek a hátuk mögött nagyon is bírálják őket, az iskolai szabályok értelmében szemtől szembe, nyíltan bírálni tilos. Mivel védekezzék Bori? Tagadja le, hogy az osztályfőnökre célzott? 123 - Ne félj - mondta Pusi Borinak mint rajtitkár. - Majd mi megvédünk! Ha Keserű Mandula ügyet csinál belőle, akkor én felállók, és azt mondom, a faliújságra készültek a cikkek. - És mit változtat az a lényegen ? - kérdezte Bori egy kicsit sápadtan. Mert azért nem gyerekjáték, hogy egy kitűnő tanuló, „az osztály esze és szíve" ilyen módon kerüljön szembe az osztályfőnökkel. Tagadjon és hazudozzon, mint egy gyáva patkány? Akkor az osztály előtt veszti el a tekintélyét. Vagy szálljon vele szembfe, vállalja nyíltan, ami különben igaz is, hogy nem értett egyet Keserű Mandulával, amikor kételkedett Gyuszi őszinteségében? De abból óriási botrány kerekedhet, ami ki is csaphat a nyolcadik bé medréből, mert Keserű Mandula sem hagyhatja, hogy ennyire megtépázzák a tekintélyét, és a diri meg a többi tanár semmiképpen nem állhat egy tanuló mellé, ha arra vetemedik, hogy beolvas neki, méghozzá az osztály előtt. Ki számíthatja ki, hogyan viselkedik Keserű Mandula, aki még oly rövid ideje vezeti az osztályt, akiről igazában oly keveset tudnak? Az első napon tetovált szemmel jelent meg, az osztály ajtajában várta őket, hogy jóformán egyenként ismerkedhessen meg velük, Fülöp Öcsi még le is tegezte. Akinek füle van, hallotta, hogy „modern" hangot ütött meg, vagyis közvetlent, barátkozót. Az is modernség volt, hogy azt a híres első dolgozatot nem akarta osztályozni. Bori tudja legjobban, mert ő volt az, aki ezt felismerte, megérezte, ő védte leginkább, és mellette is szavazott. Csakhogy mi történt? A konzervatív párt győzött, amelyet Gágó vezetett, és kikövetelték az osztályzatot. És hajói utánagondolunk, akkor 124 látjuk, hogy Keserű Mand«fe e vereség következtében még is hátrált, vissza is vonult. Ennek első jele az volt, hogy már másnap nem rajzolta körül a szemét, hanem csupasz tekintettel nézett szembe az osztállyal. Valószínű, hogy az idősebb tanártársak figyelmeztették, talán maga a diri bácsi kérte meg tapintatosan, mellőzze a fekete vonalakat a szeme körül. Mert azt már mindenki megszokta, hogy a száját és a haját majdnem minden felnőtt nő festi, de a szemfestés még csak az ifjúság körében terjedt el. És Keserű Mandula még fiatal; egy fél évvel ezelőtt maga is diák volt. Persze az egyetem és a főiskola más, mint az általános iskola, hanem azért mégis nehéz és furcsa lehet valakinek diákból tanárrá átváltozni, méghozzá mindjárt osztályfőnökké. Az éles szemű Ildikó mindjárt azt jósolta, hogy Keserű Mandula nem bír majd a nyolcadik bével, mert kezdő. Az nem baj, hogy valakinek éles a szeme, de nem szükséges, hogy a nyelve is ugyanolyan éles legyen. Ha Kemény Ernő ott nem hagyja őket, biztosan nem bíztak volna Tóth Etelkára mindjárt egy nyolcadikos osztályt. Azért azt be kell látni, neki sem valami rózsás a helyzete. Úgy látszott, hogy az első nekirugaszkodás után a fiatal osztályfőnök fel is hagyott azzal, hogy igazán összebarátkozzék a nyolcadik bével. Talán átlátta: úgyis rövid az idő év végéig, legalábbis ahhoz, hogy az osztály is megszeresse. Megtartja az óráit, az osztályfőnöki órákon is leadja a kötelező anyagot, de azóta, hogy azt az elsőt tartotta, nem nyúl a forró kérdésekhez. Azóta is írtak dolgozatot, de Tóth Etelka nem feszegette többé, hogy mennyire őszinték. Mintha már nem is érdekelné. Ez az osztály olyan, amilyen, ő már ezen úgyse változtathat. Mintha csak azt tekintené 125 feladatának, hogy valamiképpen átvészeljék ezt a néhány hónapot. Ami az elkobzott Többsincs-füzet ügyében történt, az is azt látszik bizonyítani, hogy Tóth Etelka nem akar kikezdeni ezzel az osztállyal. Fölösleges volt a tanácskozás, a készülődés, a haditerv, amiben az egész rajtanács részt vett, hiszen most már sokan tudtak arról, ami eleinte csak Bori, Ildikó és Gyuszi titka volt. Fölösleges volt Bori töprengése, hogy majd miképpen álljon helyt művéért, hogyan vágja ki magát a kutyaszorítóból, hogy se a diákbecsület, se pedig a tanárok iránti köteles tisztelet ne szenvedjen csorbát. Amikor az eset után bejött nyelvtanórára - tehát nem is tartogatta osztályfőnöki órára az ügyet -, behozta magával a Többsincs-füzetet, és azt mondta egészen szürkén és majdnem közönyösen: - Azt hiszem, ez a füzet a tiéd, Fehér Boriska. Kérlek benneteket, lehetőleg ne hozzatok ilyen humoreszkeket az iskolába, mert bajba sodorjátok vele társaitokat. Az ilyesmi persze szórakoztatóbb, mint a magyarázatra figyelni. Ő maga vitte oda Borihoz, letette a padjára, és közben még csak nem is pillantott fel. Bori hiába szeretett volna legalább egy pillanatra a szemébe nézni, abba a körülrajzo-latlan, barnás szempárba. Elolvasni biztosan elolvasta, mert hiszen tudta, hogy „humoreszkek" vannak benne. De hogy megértette-e, hogy fölismerte-e, miről szól az az első számú humoreszk ? Nem derült ki. Ildikó azt mondta, biztosan nem értette meg, mert akkor patáliázott volna. De Bori egyáltalán nem volt biztos ebben, 126 ő sokkal többre becsülte-ciég mindig Keserű Mandulát. Művelt és okos lány, ezt nem lehet elvitatni tőle, igen járatos még a modern irodalomban is. Nemcsak a kötelező anyagot adja le, hanem beszélt már például olyan színdarabról is, amit abban az évben adott elő az egyik budapesti színház, és a televízió is közvetített. Szilágyi Géza kérdést tett föl a színdarabra vonatkozóan, mert ő nem egészen értette, és Tóth Etelka nem tért ki a kérdés elől. Nemcsak látta, de még olvasta is a színdarabot, sok mindent tudott a szerzőjéről, aki nagyon divatos író Amerikában. Érdekes dolgokat mondott el. Persze csak az osztály úgynevezett elitje számára voltak érdekesek ezek a dolgok. Szilágyi Géza nagyon meg is köszönte a felvilágosítást és a magyarázatot, büszke volt arra, hogy ő tette fel a kérdést. De az osztály nagy többsége oda se figyelt, nem is értette, és ilyenkor rendetlenkednek óra alatt. Bori tehát inkább arra hajlott, hogy az osztályfőnök nem akart patáliázni; ha megérti a sokszor igazán nagyon homályos legmodernebb színdarabokat is, miért ne értené meg az ő humoreszkjét? Csak jobbnak látta, ha nem bolygatja a dolgot. Gyuszi azt mondta, most már mindegy, az a fő, hogy Bori megúszta szerencsésen. A rajtanács tagjai meg egyenesen fellélegzettek. Pusi még gratulált is Borinak, és mindjárt az óra utáni szünetben elkérte tőle a füzetet, hogy most már igazán legépeli. - Csak nem akarod kitenni a faliújságra? - kérdezte Gyuszi. - Nem, más terveim vannak - mondta Pusi. - Rendezünk a szünidőben egy szatirikus klubdélutánt az úttörőházban. Ott felhasználjuk! 127 - Gyusziét én megtanulom és előadom, ha nincs kifogásod ellene - mondta Szilágyi Géza, a hosszú nyakú Nyoka. - És mi volna, ha dramatizálnánk? - ötlötte ki Szőke Erzsi. - Bori eljátssza saját magát, ahogyan keresi a harisnyanadrágját, és megtalálja az angol szótárban. Bombasiker! Te pedig, Nyoka, lehetsz fotóriporter, aki a többiek feje fölött folyton a gépedet kattogtatod. - Én eljátszom a nagymamát - ajánlotta tüstént Ildikó. - Tudod mit ? - mondta Bori. - Játssz el inkább engem, majd kimaszkírozunk Bori Blankának. Én inkább rendezném az egészet, ha ^íincs kifogásotok ellene. - Nem rossz - mondta lelkesen Pusi. - Én vállalom, hogy megszerzem hozzá a termet, és mindent megszervezek. De kellene még néhány szerep, hogy többen játszhassanak benne. - Nem elég a sok riporter meg rádiós?- kérdezte Gágó. - Gyuszi! Te majd kibővíted, és kitalálsz még egypár szerepet - javasolta Szőke Erzsi. - Ezen ne múljon - mondta Gyuszi. - Meghívjuk az egész iskolát - tervezte Pusi. - Ez lesz a nyolcadik bé jutalomjátéka! - A díszleteket én megtervezem. Be is megyek veled az úttörőházba, és pontosan felmérjük a színpadot - mondta Gágó. A következő tízpercben Juhász Mari rohant oda Borihoz: - Remélem, zenés darab lesz? Mi előadunk egy valódi Bitlisz-számot! Ez a mi azt jelentette: Juhász Mari és gitárzenekara. Marin kívül még két lánynak és két fiúnak van gitárja a nyolcadik bében. Mari a leghosszabb lány az osztályban, és 128 még magasítja is magát alul és felül. Magas sarkú cipőt hord, és a haját emeletes kontyba fésüli. Fodrász szeretne lenni, mert az sajnos egyáltalán nem biztos, hogy a zenei pályán érvényesül, nagy ott a tolongás. De fodrásznak is sok a jelentkező, ezért Mari ebben az évben nagyon rávert a tanulásra. Ő is azok közül való, akiket Pusi karrieristáknak nevezett. - Én nem bánom - felelte Marinak Bori. - Beszéljetek a szerzővel! Mariék nekiestek Gyuszinak. Remélik, őket nem hagyják ki, különben őrültség is lenne, mert azért a legnagyobb vonzóerő mégiscsak a tánczene. - Még mit nem! - mondta Gyuszi. - Miért nem kéritek mindjárt, hogy dzsesszoperát csináljak belőle? - Kár, hogy olyan magasan hordjátok az orrotokat - 9 Gergely 129 mondta Mari, és ő dugta fel azonnal azt a fitos orrát. -Hogy olyan nagyon előkelőek vagytok. Pusi meghallotta a szóváltást, odalépett, be is avatkozott. Ha valaki, hát ő nem bírja az úgynevezett tánczenét, ezt a vonítást és oázást, táncolni sem tud, különben is lúdtalpas, de pedagógiai szempontok is vannak a világon! Kár volna azt a látszatot kelteni, mintha a nyolcadik bében élesen elkülönülnének egymástól a különböző rétegek. Ez nem volna demokratikus! Arra kérte Gyuszit, ne utasítsa el ilyen mereven Juhász Mariékat, vegye fontolóra a dolgot, hátha mégis kieszel valamit. Ő most csak kapásból javasolja: miért ne volna lehetséges, hogy az iskola, esetleg az úttörőcsapat üdvözölni akarja Bori Blankát, a nagy írónőt, és elküldi zenekarát, amely előadja tiszteletére legszebb számait. - Vagyis táncolni és dalolni se szégyell, mint Kund Abigél - jegyezte meg Gyuszi kesernyésen. - Mi szívesen táncolunk - mondta készségesen Mari. Néhány nappal később, amikor Gyuszi már ötödször írta újból „Mi lesz a cserebogárból?" című szatirikus, zenés bohózatát - mivel a Többsincs osztály erre nem illett, Pusi találta ki ezt az új címet -, Bori azzal vigasztalta barátját: - Az igazi színházaknál is így megy, hidd el! Kész bolondokháza ! Bori csak tudja! Szoborszép mamája ugyanis egy színháznál dolgozik az irodában mint könyvelő. Nemcsak a címét kellett megváltoztatni, nemcsak új szerepeket kellett kitalálni, hanem új csattanóra is szükség volt, és ez a legnehezebb. Az eredetinek ugyanis az volt a csattanója, hogy Bori Blanka miért nem ír magáról. De a színdarabban ez nem jön ki, mert hiszen a nézők nem tud-130 ják, mi ebben a vicc: tudniillik hogy a darabot olyasvalaki írta, akit előzőleg a jelenlegi főhős kiszerkesztett. Vagyis hogy igazában szerepcsere történt. Egy regényhősből szerző lett, egy szerzőből pedig most már nem is regény-, hanem színpadi hős. Ezért Bori mint rendező azt ajánlotta a szerzőnek, tegyék a Bitlisz-együttest a darab végére. Ne köszön-teni jöjjenek a lecsúszott hősnőt, hanem vigasztalni. Amíg valami jobbat nem találnak ki, ez is jó lesz. De a bemutatóig még tízszer is változik a darab, Gyuszi ne búsuljon. Szilágyi Géza, azaz Nyoka például saját maga talált ki szerepet magának, mert kevesellte azt, hogy mint fotóriporter csak a gépét csattogtassa. Miért ne jelenhetne meg a színpadon a kritikus, akiről úgyis szó van a darabban ? Aki megbírálja Bori Blanka négymillió példányban kinyomtatott regényét? Nyoka maga írta meg a szövegét is. Alapos ember! Kivágott az újságból egy csomó kritikát, kiírta azokat a szövegrészeket, amelyek a leginkább érthetetlenek és blablaszerűek, ezeket gondosan összekombinálta és betanulta. Már a próbákon is dűltek a kacagástól, még a sze-replőtársak is, amikor Nyoka, hosszú nyakát a válla közé húzva, siránkozó kárörömmel adta elő: - Senki sem vonja kétségbe Bori Blanka falrengető tehetségét, de a vállalkozás iránti odaadó tiszteletünk parancso-lóan írja elő, hogy szomorúan, minden külön értesítés helyett, részvétlátogatások mellőzését kérve indítványozzuk, hogy Bori Blanka remekművét tűzbe kell vetni, ám annyit megérdemel, hogy utána díszes urnába helyezve a hamvakat, a halhatatlanságnak adjuk át. A próbákat az úttörőházban tartották, mert ott Pusi bennfentes ember, annak a szobának a kulcsát kéri el, amelyikben éppen nincs foglalkozás. A főszereplők néha 9* 131 I a rendező kis udvari szobájában jöttek össze. Nyoka, noha mégsem nevezhetjük főszereplőnek, minden alkalommal eljött, ötleteivel segített a rendezőnek, csodálta hozzáértését. Csakis a hozzáértését? Aligha! Gyuszi vette észre először, hogy itt új szerelem van születőben. Hiába, egy színpadi szerzőnek jó megfigyelőnek kell lennie. Nem pletykálta el felfedezését, de hamarosan a többiek is észrevették, másodiknak persze Ildikó, a primadonna. Géza, azaz Nyoka, szintén a kevesek közül való, aki elsős kora óta velük jár, mégis csak most jutott eszébe, hogy beleszeressen nagy fejű osztálytársnőjébe, álci éppen feleakkora, mint ő. Viszont Nyokának feltűnően kicsi a feje, meglehet, a hosszú termetéhez képest. És Bori ? Hogyan fogadja élete első szerelmét ? Ő, aki annyira szeret anyáskodni mindenkivel, éppen Nyokával nem anyáskodik, inkább gonoszkodik. Ki tagadhatná például, hogy a takarékosság erény? Senki! Nyoka szerényen ugyan, de eldicsekedett azzal, hogy ő mennyire be tudja osztani havi húsz forint zsebpénzét. Hogy neki abból mi mindenre futja. Igaz, van más jövedelme is, mert megállapodott a szüleivel, hogy az otthon elvégzett házimunkáért fizetést kap. Ha kitisztítja apja cipőjét, azért két forintot ad neki az öreg, ezt csinálja a legszívesebben, mert például a tüzelő felhordásáért sem jár neki több, mint öt forint, pedig az nehéz és hosszadalmas munka. Van még porszívózás, padlókefélés, de ezt az öccse mindig elhalássza előle. Pedig ő már ajánlotta az öccsének, végezzenek minden munkát közösen, és aztán felezzék meg a jövedelmet, az a legtisztább. Nem? No de a kicsi mindig a kedvenc, ha nem hagyja rá, akkor még ő kapja a pofono- 132 •tti* kat. Porszívózni meg géppel padlót kefélni gyerekjáték, és azt fizetik a legjobban. - És a mosogatás? - kérdi ártatlanul Bori. - Annak mi a tarifája? - Mosogatást nem vállalunk - feleli Nyoka. - Az a legundokabb. - És ha tányéronként és poharanként fizetnék? - érdeklődik fojtott hangon Bori. - Akkor se - mondja Nyoka határozottan. - Különben is lánymunka. - Azt mondod? - tűnődik Bori. - Kár, hogy nem vállalod, mert én fizetnék neked tányéronként húsz fillért, és poharanként is annyit, pedig törülgetni nem kel! csak a poharakat, van edényszárító. Nem jönnél ki rosszul, ha néha legalább elmosogatnál helyettem. Nem sajnálnám érte a pénzt! - Viccelsz? - kérdi Nyoka. - Miért? Ha a szüléidtől elfogadod, tőlem is elfogadhatod. Nyoka elvörösödik - a nyokáig. - Szerinted nem helyes, hogy pénzt fogadok el? Havi húsz forintból nem tudok megélni! - Én negyvenet kapok havonta, illetve még többet, mert hetenként egy tízest - szólt közbe Gyuszi. - De a fahor-dásért nem fizetnek, sem a padlókefélésért, pedig azt mindig én csinálom, nem is géppel. Az ablakot is én mosom le. De ki fizessen azért? Talán a nagymamám? - De az én öregem ezt így tartja helyesnek. Hogy dolgozzak meg a pénzért, akkor legalább megbecsülöm. - Azt el is érte - jegyezte meg Bori nagyon kétértelműén. Ezzel arra célzott, hogy Géza pontos könyvelést vezet egy 133 kis noteszban minden bevételről és kiadásról. Maga dicsekedett el vele, hogy ő milyen precíz ember. Azt hitte a kis hólyag, hogy neki ez imponál ? Egyszer, amikor Nyoka gavallérosan egy zacskó mézes cukrot hozott a próbára, megkérdezte tőle: - De remélem, elkönyvelted ? Mert máskülönben majd nem stimmel a kassza! Nyoka majd fölrobban az ilyen megjegyzésektől, de mégis tűri. Hát mit csináljon? Nyoka még nem döntötte el, hogy hol, milyen iskolában tanuljon tovább. Régebben orvos szeretett volna lenni, mert a legtöbb orvosnak van autója. De talán még előbb lesz belőle „nagymenő", ha közgazdasági technikumba iratkozik be, és onnan valami külkereskedelmi iskolába, mert akkor külföldre kerül hamarosan, és onnan még sport-mercit is hoznak haza egyesek vagy Peugeot. - Én az utóbbit ajánlom - jegyezte meg Bori, amikor Nyoka ezt elmesélte. - Nyugati kocsi, az mégiscsak nyugati kocsi. Nem igaz? Ezen a megjegyzésen mindenki elámult, mert Borira mindent mondhatnak, csak azt nem, hogy Nyugat-imádó. Sőt! Egyszer, még Kemény Ernő idejében, elmondta magyarórán a Szózatot. Az ismeró's sorokat, hogy A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell olyan gyönyörűen tudta elmondani, hogy az egész osztályon valami édes és fájó borzongás futott végig, már azért is, hogy ők ilyet tudnak érezni. 134 Most pedig a külföldi autót dicséri lovagjának! - Azt hiszed ? - kérdezte gyanútlanul Nyoka, mert mindig beugrik. - Egyedül az autó miatt - mondta Bori megjátszott naivsággal - ne menj orvosi pályára, mert ott mégiscsak emberéletek lennének a kezedben. A téli szünet előtti utolsó osztályfőnöki órán vette észre magát a nyolcadik bé, hogy nagy tapintatlanságot követett el. A klubdélutánra, a színielőadásra való lázas készülődésben majdnem az egész osztály részt vett, csak éppen az osztályfőnöküket hagyták ki belőle. Egyszerűen elfeledkeztek róla! Maga Tóth Etelka juttatta eszükbe ezt a mulasztást. No nem úgy, hogy szemükre vetette volna, hiszen mint kiderült, nem is tudott semmiről. A készülődés az iskolán kívül folyt, és a gyerekek egészen öntevékenyen dolgoztak. De úgy látszik, mindenféle jóból megárt a sok, még az öntevékenységből is. Tóth Etelka ugyanis a következő szavakkal kezdte el az órát: - Gyerekek! Néhány nap, és itt a téli szünet. A pihenést és szórakozást is meg kell terveznünk, ha azt akarjuk, hogy jól sikerüljön. Összeírtam néhány dolgot, remélem, mindenki talál közte olyat, amit szeret, amihez kedve van. A sportolási lehetőségeket nem terveztem meg, nem tudhatjuk, lesz-e hó. De ha közben úgyis találkozunk, beiktathatunk szánkázást, korcsolyázást, sőt sízést is, én mindegyikben benne vagyok. De például a színházat előre meg kell beszélnünk, tudnom kell, hogy hány jegyről gondoskodjak. Gondolom, egyszer vagy kétszer elmehetünk valamelyik múzeumba is, ahol még nem jártatok, és akár lesz 135 hó, akár nem, téli túrára elmehetünk a Börzsönybe vagy akár a budai hegyekbe, hogy ne legyen útiköltség. Készítettem egy tervet, persze csak vázlatosan, ezt még bővíthetjük, szűkíthetjük, változtathatunk rajta. Felolvasom, aztán szóljatok hozzá! Felolvasott egy igazán pompás kis tervet, volt abban minden, még fedett uszoda is, valamint városnézés fűtött autóbusszal. - Jókor jut eszébe - súgta Ildikó Borinak, de Bori nem válaszolt, hanem hátrapillantott Gyuszira és Pusira is. Ildikónak egyáltalán nincs igaza ez egyszer! Igenis jókor jutott volna eszébe, ha a nyolcadik bé egész törzsgárdája, színe-java nem lenne nyakig elfoglalva a saját programjával, amit szilveszter előtti napra tervezett, és siker esetén meg is ismétel újév után. De addig még rengeteg munka és izgalom van hátra, még semmi nem kész, a díszletek se, nem szólva a kellékekről. Még most is folyton változtatni kell egyes jeleneteken, vannak, akik valamiért megsértődnek, az is előfordul, hogy egy-egy szereplő vidékre utazik a szünetben a nagymamájához vagy éppen Zakopanéba a szüleivel, és akkor gyorsan be kell még ugrania valakinek, vagy pedig törölni kell a szerepet, amit nagy gonddal és bajjal erőszakoltak bele a színdarabba két nappal ezelőtt. Ez a szegény Keserű Mandula! Milyen pontosan összeállította a választékot, bizonyára felhívta a színházjegyirodát, mert hiszen az újságban még nincs benn, mit játszanak a két ünnep között. Gondosan utánanézett, melyik múzeum mikor nyit és zár, milyen kiállítás lesz a Nemzeti Galériában, mennyibe kerül a vasúti jegy Kismarosig és vissza kedvezményesen. Néhány délelőtti mozilátogatást is tervezett, sőt közös televíziónézést, méghozzá nem is akár-136 hol, hanem a Bogyó utca«jszennégy szám alatt, az ő saját lakásán. Vagyis meghívta a nyolcadik bét az otthonába! Csak az a baj, hogy épp szilveszter előtti napra, amikorra ők az előadást kitűzték. Amikor befejezte a felolvasást, hozzátette: természetesen nem úgy gondolja, hogy ezt mind megvalósítják, hanem hogy ebből választanak. Semmi sem kötelező, és magától értetődik, hogy mindenki olyan programra jelentkezzék, amilyenre akar. Ahányra akar. Most csak körülbelül állítsák össze, hányan akarnak múzeumba menni, és hánynak volna kedve a téli túrához. Óriási csönd. Aztán egyszerre csak felnyújtotta a kezét Ombolya Zoltán, az idegen. Persze heccből és feltűnős-ködésből. - Én szívesen elmegyek a tanárnőhöz televíziózni harmincadikán. Ráérek! Ez a nyegle „ráérek" az osztálynak szólt, mert Ombolya természetesen nem vesz részt az úttörőházi előadáson, de azért tud arról, hogy az osztály nem ér rá. Másodiknak az osztály törpéje, a vézna, pici, harmadikos forma Méz Jutka jelentkezett: - Etelka néni, kérem, én nem leszek itthon a szünetben, disznót ölnek a bácsikámék Majsán. Azért nem játszhatok a színdarabban sem! Egy percig sem lehetett tovább várni! Maga Geiger Péter, a rajtitkár állt fel és bejelentette: - A nyolcadik bé tisztelettel meghívja osztályfőnök elvtársnőt december harmincadikán, a kerületi úttörőházban rendezendő műsoros klubdélutánjára. írásos meghívót is küldünk, azok még nem készültek el. - Egy nagyot szusz-szantott, aztán így folytatta: - Ne tessék csodálkozni, ta- 137 nárnő kérem, ha nemigen jelentkezünk másféle programra, mert a próbák és előkészületek nagyon sok embert lefoglalnak. Nagyon szépen köszönjük, hogy tetszett ránk gondolni, és hogy fel tetszett volna áldozni kedvünkért a szabad idejét. „Bezzeg mi nem gondoltunk Őrá" - szállt magába Gyu-szi bűnbánóan. - Gratulálok - mondta Tóth Etelka, és látszott, hogy nehezen uralkodik magán. Remegett a keze, ahogy összehajtogatta jegyzetfüzetét. - És ha szabad kérdeznem, ki adott rá engedélyt *& Pusi széles homlokán verejtékcseppek ültek. Fitos, csinos arca most erősen hasonlított egy óriási csecsemőére. - Ezt... úgyszólván az úttörőház patronálja. A kerületi úttörőelnökség is támogatott bennünket - mondta kapásból. Hát mit mondhatott volna ? Ezt már úgyse lehet jóvátenni. - Tetszik tudni - mentegetó'dzött -, itt nálunk, a Zrínyi téren nagy a zsúfoltság, úgyse tarthattunk volna próbákat, meg jobb azt mindjárt a helyszínen. Még a rajtanácsüléseket is a legtöbbször az úttörőházban tartjuk. - Rendben van - mondta Tóth Etelka. - De, ugye, el tetszik jönni az előadásunkra? - udvarolt most már a rajtitkár, és bár ne tette volna, így folytatta: - Legalább meg tetszik ismerni az osztályát egy kicsit közelebbről! - Ezt nem ígérem - mondta az osztályfőnök. - Nem biztos, hogy lesz szabad időm. Ugyanis ha már így áll a helyzet - folytatta kissé erőre kapva -, akkor más módon hasznosítjuk a vakációt. Kérem, álljanak fel azok, akik nem játszanak abban a... színdarabban! Felállt vagy négy-öt ember. 138 - A többi mind játszikig kérdezte hitetlenül Keserű Mandula. - Még vagyunk néhányan, akik nem leszünk idehaza -jelentette Varjú Irénke. - Tetszik tudni, mi Zakopanéba megyünk, különben játszanék. Összeszámoljam, hogy kik utaznak el? - Szükségtelen, köszönöm - mondta az osztályfőnök, és újra meg újra végignézett az osztályon. - Fülöp, Ibolya, ti is játsztok ? - kérdezte barátságtalanul. - De még mennyire - mondta Öcsi, és fürgén felugrott. - Tetszik tudni, én vagyok a nyomdászinas, aki folyton rohangálok a levonatokkal. Ilyen paksamétát viszek! -mutatta a két karját szélesen kitárva. - Ülj le! És te, Ibolya Sanyi? Ibolya Sanyi bizonyos vélemények szerint a legbutább fiú a nyolcadik bében. De jó növésű, csinos, rózsás képű gyerek, nagyon gondosan fésülködik, tetszeni akar a lányoknak. A hangja egészen férfias: - Én a zenekarban játszom! - No, nem baj! Ti öten - mondta Tóth Etelka - minden hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt tízkor vagy délután háromkor, ezt rátok bízom, bejöttök az iskolába, és helyesírási gyakorlatot tartunk. Majd elintézem, hogy befűtsenek nekünk valahol. - Ez kötelező? - kérdezte Ombolya gúnyosan. - A szünetben? - Nem kötelező. Aki jön, jön. Én itt leszek - mondta nyomatékkal Etelka. - Nekem sem kötelező. Akkor feltápászkodott Virágosi Albin, aki mindig úgy kel föl, mint egy letaposott fűszál, amelyik mégis életre kap. - És azt nem lehetne, tanár néni, kérem, hogy oda men- 139 jünk inkább gyakorolni a tanár nénihez? Abba a Bogyó utcába? Ahova televíziózni tetszett hívni bennünket? Az ember sohasem tudhatja Albinnál, hogy a butasága vagy a szemtelensége beszél-e belőle. - De lehet - mondta a tanárnő. - Tudjátok, hol van a Bogyó utca? - Valahol Budán, igaz? - A Rózsadombon. - Ejha! - jegyezte meg Ombolya. Ez azt jelenti, ő tudja, mit jelent, ha valaki a Rózsadombon lakik. Meg hogy ki sem nézte volna Keserű Mandulából, hogy ilyen előkelő környékről való. - Délelőtt vagy délután? - kérdezte Virágosi Albin. - Inkább délután - mondta a tanárnő. Felírta a címet, és odaadta Albinnak, aki úgyis az első padban ült. 140 M I LESZ A CSEREBOGÁRBÓL? Karácsony másnapján Szeiler János nyugdíjas gázszerelő már sötét hajnalon fölkelt, járkálni kezdett a lakásban, ajtókat csapkodott, büdös cigarettafüsttel árasztotta el a sü-teményszagú szobákat. Hosszú és cifra mondókáiban mindig erre a négy szóra tért vissza: - Ilyet ember nem ért! Gyuszi megkísérelte, hogy ne ébredjen fel egészen, sokáig félálomban, fejét a vánkosba fúrva, a paplan alatt hallgatta nagyapja monológját. Sajnos, még így is megértette, mi az, amit Szeiler János olyan dolognak minősít, amit emberfia még soha meg nem ért, vagyis ami senki mással nem fordult elő, nem esett meg hosszú élete folyamán, csakis vele, Szeiler Jánossal történt meg. Tudniillik, hogy a veje elköltözött, és még karácsony szent ünnepére sem tért meg. A lánya pedig tűri és hagyja ezt, nem tesz semmit, nem segít ezen a helyzeten, úgy viselkedik, mint egy ostoba liba, és még egy másik madár, a strucc, amelyik homokba dugja a fejét. Tegnapelőtt, vagyis a szenteste óta, hogy a család össze van zárva a lakásban, mindezt már ezerszer megtárgyalták, elkiabálták, volt sírás, könyörgés, átkozódás, fel- 141 van szórakozni, amikor te vagy az oka mindennek? Vagyis büntetésbó'l kellett itthon kuksolnia egész nap. Az ünnep alatt a színdarab próbái is szünetelnek, mert a terem másra kell, és különben sem lehet összeszedni a társaságot. Sok gyereket nem engednek el a szülei a családi programok miatt, és például Gágóék erre a két napra szintén elutaztak. Boriakhoz tegnap átlógott, de csak a nagymamát találta otthon. Bori a szüleivel kirándult a Normafához, ott is ebédelnek. A nagymama is készült éppen elmenni valahova. A nagypapa hajnaíi monológjához lassanként a családi kórus is csatlakozott. Eló'ször a nagymama kezdett sirán-kozni: „János, az isten szerelmére, komolyan mondom, pokol ez a ház, nem tudsz legalább éjszaka nyugodni?" „Éjszaka? Hol van már éjszaka? És te tudsz aludni? Irigyellek, biz' isten irigyellek!" — így a férje. A mama alighanem ugyanazt tette a másik szobában, mint a fia, egy ideig alvást színlelt. Aztán mégiscsak megszólalt panaszosán: - Legalább a gyereket hagyná aludni, édesapám! - A gyereket? - kapta fel a fejét Szeiler János, és mint akinek erró'l jut eszébe, odament Gyuszi ágyához, és lerántotta róla a paplant. - Kelj föl! Beszélni akarok a fejeddel! Gyuszi felült, hunyorgott. Égett a villany. Elindult volna a fürdőszobába. De a nagyapja megállította: - Hova mégy? Nem mégy sehova! Mondom, hogy beszélni akarok a fejeddel. A nagyapa sovány és fürge mozgású, barna bajusza alig őszül. Gyuszi visszaült az ágy szélére, és várta, hogy a nagyapja 144 beszéljen a fejével. Most majd bizonyára elölről kezdi: „Remélem, belátod, hogy ha te rendesen tanultál volna..." De nem ez történt. Meglehet, hogy a nagyapa maga is megunta ezt a sok hiábavaló beszédet? Hirtelen cselekvésre szánta el magát: - Eredj, mosakodj meg! Kimégy Budakeszire! Megértetted? Keresni kezdte a pénztárcáját a székre tett nadrágja zsebében. Meg is találta, és kivett belőle először egy húszast, aztán még egy húszast, végül megtoldotta egy tízessel. - Veszel nagyapádnak egy doboz szivart, apádnak meg egy csomag finom cigarettát. Olyat, amelyiken a Lánchíd van. A trafikok nyitva vannak. Nagyanyádnak meg egy doboz bonbont. Megértetted? 10 Gergely 145 Iri'l - Minek az? - mondta a nagymama, és kibújt az ágyból kócosán. - Ő talán vett a gyerekének karácsonyra akár egy szem narancsot is? De akkor már a mama is ott állt az apja mellett pongyolában. - Nem engedem meg - mondta. - Te csak ne szólj bele! - förmedt rá az apja. - Majd ezt mi elintézzük! Gyuszi pedig: - Kimegyek és szívesen! - mert az apjára gondolt. De a mama hirtelen egészen elfehéredett. Kivette az apja kezéből a pénzt, letette az asztalra. - Ebbó'l pedig nem lesz semmi! Mit gondoltok, nem tudná rögtön az apja meg az öregek is, hogy mi küldtük? Az én fiam nem békegalamb! A gyerek nem arra való, hogy rárakjuk a saját... szennyesünket. A gyerek nem sakkfigura, édesapám, hogy ide-oda tologassuk. Azt én nem mondom - fordult Gyuszihoz -, hogy ne beszélj az apáddal, meg hogy ne szeresd, de most nem mégy sehova! Illetve hát késó'bb, ha akarsz, eredj korcsolyázni! Ne ülj itthon egész nap! Szólj a barátaidnak is. - Ilyet ember nem ért! - mondta a nagyapa méltatlankodva. - Hát az én szavam már semmi ebben a házban? Reggel kilenc órakor még nincsenek sokan a műjégen. Gyuszi bógnizni tanította Borit, aki elég ügyetlen persze. hiszen tornából is fel van mentve. De ha fogják a kezét, akkor sokkal bátrabb, egészen kipirult örömében, amikor fölfedezte végre, hogy a korcsolya élével félkört is le tud írni. Gyuszi biztatta, hogy próbálja meg egyedül, de csak annyira futotta a bátorságából, hogy egy félkört leírt egyik 146 vagy másik lábával. Váltani nem tudott, c*:sak ha Gyuszi kézen fogta. Ildikónak is szóltak, meg is ígérte, hogy t^alán késó'bb kimegy utánuk, és hozza a két húgát is. Ildikó, az aztán jól korcsolyázik! De sajnos, ritkán jut hozzí>, mert más az, ahol három gyerek van, és Ildikó a legidősebb. Nagymama sincs Szabóéknál, mindent maguknak kell Végezniük. Úgy látszik, ma sem sikerül neki, hogy egy kis levegőhöz jusson. Már tizenegy óra is elmúlt, most már nei* is érdemes kijönniük. Különben igen sokan vannak, alig lehet mozogni. Bori egy kicsit elfáradt, bementek a melegedó'be. Innen legalább rögtön meglátják, ha Ildikóék mégis kijöiiraének. Bori akkor egyszerre csak azt kérdezte: - Mi van apáddal ? Mert az egész ház tudja már, hogy Sifiics István nem lakik otthon. De ó'k eddig erről nem beleltek. Gyuszi hirtelen, röviden elmesélte, mi titánt náluk ma hajnalban. Hogy neki most igazában Budakeszin kellene lennie. Kinek volt igaza? A nagyapjának vaSjy az anyjának? Továbbá hogy ő, Gyuszi, helyesen tette-e* hogy idejött a műjégre? Mert hiszen megtehette volna, ^logy mégis kimegy Budakeszire, most már a maga jószántából, vagyis hát a nagyapjának fogad szót, nem az anyjának. Éppen Bori volt az, aki a Többsincs-füzetben kicsúfolta % barátját azért, mert mindenkinek szót fogad. Gyuszi cél^tt erre, és feltette a kérdést: Bori mit tett volna az ő helyében. - Tudod - mondta Bori elgondolkodva ~, én már rájöttem valamire. Csak a gyerekek hiszik azt, h°«gy olyan köny-nyű megmondani, kinek van igaza. - Nincs is igazság? - kérdezte Gyuszi. io* 147 - Ázt én nem mondtam. Csak éppen nagy ritkaság az, hogy valakinek egészen igaza legyen. Mindenben. Van igazság abban is, amit nagyapád mondott, de abban is, amit a mamád. - Te mit gondolsz, kibékülnek vagy elválnak? - kérdezte Gyuszi. - Remélem, nem válnak el - felelte Bori. - Még akkor se, ha te most nem mentél Budakeszire. Azt úgyse lehet tudni, hogyan sikerült volna. - Erre gondolok én is - felelte hálásan Gyuszi. - Mert apám miatt szívesen kimentem volna, de hát ott vannak a nagyszülők is. És kezdik megint elölről. Hogy én vagyok az oka. - Ma nálunk is puskaporos lesz a hangulat - mondta Bori. - Csak nincs valami baj ? - kérdezte Gyuszi ijedten. - A szüleimmel? Nem, szerencsére! De ma nálunk ebédel a nagyapám, mert a mamám meghívta. És ettől a nagymamám mindig meg akar őrülni. Azzal fenyegetődzik, hogy ha az a vén gazember még egyszer beteszi ide a lábát, akkor ő elmegy világgá. - Nem is tudtam, hogy van nagyapád - csodálkozott Gyuszi. - Mert csak nagy ünnepeken szokta meghívni a mama. Meghívná gyakrabban is, ha a nagymama nem cirkuszolna miatta. Tudod, ők elváltak egészen régen, amikor még a mamám kicsi volt, a nagymama egyedül nevelte, mosásból meg takarításból. De a mamám mégis szereti az apját, a nagymama meg azt szeretné, ha inkább gyűlölné, mint ő. - Ezt nem gondoltam volna - mondta Gyuszi. - Hogy a nagymamád is elvált! 148 - Miért? Azt hiszed, a válás, az valami modern dolog? Hogy azt most találták ki? - És a nagyapád milyen ember? - kérdezte Gyuszi kíváncsian. - Jópofa - mondta Bori kedves mosollyal. - Irtó vidám. Már hetvenkét éves, de még mindig dolgozik. Nem megy nyugdíjba, mert azt mondja, még mindig többet ér két fiatalnál. Nagyon erős ember, még mindig elbírja a szeneszsákot. Pedig most már nem is kell neki trógerolnia, mert egy Tüker-telepen dolgozik, most már ő ellenőrzi a mérést. - És azelőtt? - Szenesember volt, még régebben meg malomban dolgozott. Egyszóval szállítómunkás. De nem mondanád meg róla! Szeret jól öltözködni, és csak látnád, milyen drága virágot hoz mindig a mamámnak! A nagymamám ettől még külön fölrobban, a legszívesebben a szemétbe vágná azokat a gyönyörű rózsákat. De persze a mamám nem engedi, hanem vázába teszi, és a nagymama onnan már nem meri kidobni. Csak kiabál, hogy hol volt az a gavallér apád, amikor én a keserves munkámmal fölneveltelek, taníttattalak, ő meg egy fillért se adott, csak élte a világát. - És igazán nem adott pénzt a nagymamádnak? - Azt én honnan tudjam? Inkább azt gondolom, nem adott annyit, amennyit kellett volna. Merthogy mindig jól keresett, de a javát magára költötte. Ami igaz, igaz, még most is szereti a bort. - Úgy látom, te is szereted nagyapádat! - Szereti azt mindenki, kivéve a nagymamát. Apám is mindig örül, ha jön, mert olyan jókat tud mesélni. Kimegyünk még a jégre? - kérdezte. - Ildikóék most már biztosan nem jönnek! És nekünk nemsokára haza kell menni. 149 - Mit csinálsz délután? - érdeklődött Gyuszi. Bori ügyetlenül kacsázott kifelé a korcsolyás lábával. - Elmehetnénk Keserű Mandulához. A Bogyó utcába. Megbotlott, elesett volna, ha Gyuszi meg nem fogja. - Most mit csodálkozol? - kérdezte, ahogy visszanyerte egyensúlyát. - Ha Virágosi Albin meg Ombolya elmehet hozzá, akkor mi miért ne mehetnénk ? Még ha minket nem is lát olyan szívesen. - De ma ünnep van! - próbálkozott Gyuszi. - De hétfő! És ha*jól emlékszem, hétfő, szerda és pénteket mondott. Hoppá! - tette hozzá, mert kis híja elesett, összeütközött egy piros mackós ötéves fiúcskával. - Bocsánat, öregem! - Aztán Gyuszihoz: - Légy szíves, add ide a kezed, mert ha ebben a tömegben elesem, veszélyeztetem a mások testi épségét is. - Komolyan gondolod ezt a Keserű Mandulát? - Utóvégre azért, mert mi aránylag jó helyesírók vagyunk, meglátogathatjuk az osztályfőnökünket - csevegett elfogulatlanul, de közben aggodalmasan a lábát nézte. - Ne nézz a lábad elé! - parancsolta Gyuszi. - Ami azt illeti, a helyesírás nem a legerősebb oldalam. De Albinkánál azért jobban állok. - No látod! De tréfán kívül... Meg kell hívnunk őt az előadásra, mert légy nyugodt, ha csak meghívót küldünk neki, akkor nem jön el. - És ha személyesen hívjuk, akkor igen ? - Meg kell kísérelnünk. Utóvégre ő is az osztályhoz tartozik. A nyolcadik béhez. - Ebben van igazság. - Te még Ombolyát is jó útra akartad téríteni. Tóth Etelka is van olyan fontos, nem ? 150 - De mit mondjak otthon? - kérdezte Gyuszi. - Bízd csak rám, majd én elintézem! „ És csakugyan! Még három óra sem volt egészen, amikor fekete nadrágban és irhabundában, vastag kötött sapkával a fején becsöngetett Szűcsékhez. - Most telefonáltak - mondta kedvesen, egyszerre az egész családnak, ahogy megállt a nagyobbik szoba küszöbén -, hogy el kell mennünk az osztályfőnökünkhöz a színdarab ügyébftn. Gyuszinak is! Soha jobbkor! Már megint vendégek voltak, befutott az első transzport, és ki tudja, mi lesz még ezután? - Eriggy csak - mondta Szűcsné a fiának, és mintha még örült is volna, hogy legalább Gyuszi kiszabadul ebből a túlmelegre fűtött családi együttesből. Akkor is elengedte volna a fiát, ha megmondják az igazat. De ki győzi szóval az igazságot? Hogyan meséljék el röviden, hogy ők most mi járatban indulnak a Rózsadombra, visszaédesgetni osztályához egy megcsalt osztályfőnököt? Különben is abban, amit Bori mondott, csak annyi volt a hazugság, hogy telefonáltak. Ez áthidalt minden magya- rázgatást. Ahogy az utcára értek, Bori levette a hósapkáját. - Mert annyira nagyítja a fejemet - magyarázta. - Olyan vagyok benne, mint egy kerti törpe! De nem engedtek el hajadonfőtt. - Szerintem pedig jól áll neked az a sapka - tréfált Gyuszi. - Azt hinné az ember, csakis attól nagy a fejed! Esett egy kis hó, a városban már elolvadt, de fent a Rózsadombon még minden fehér. Gyuszi elkezdte dobálni hógolyóval a kislányt, de az olyan sivalkodást csapott, hogy kénytelen volt abbahagyni. - Te nebáncsvirág! -Van neked kit dobálnod - méltatlankodott Bori, és aggodalmasan porolta magáról a havat. - Légy nyugodt, az nem sivalkodna, hanem visszadobálna ! - dicsekedett Gyuszi. - Úgyis ó't hívtam volna - mondta Bori -, ha nem berzenkedne annyira erre a szerencsétlen Mandulára! - És miért nem hívtad Nyokát ? Annak biztosan megengedted volna, hogy megdobáljon! - Nem mer az engem megdobálni! - mondta a kislány büszkén. - Miért ne merne ? Ha fél is, csak a nyelvedtó'l! A Bogyó utca tizennégyes számú háznak magas kó'kerí-tése van, amelyre belülről hótól súlyos csontvázfák borulnak. A kapuja vasalt tölgyfa, és azon egy kis tábla a levélszekrény nyílása mellett: Tóth Gáspár. - Ez lesz az - mondta Gyuszi, és már nyomta volna a csengó't. Bori azonban intett, hogy még várjon. És úgy nézte a kis fém névtáblát, mintha még mindig betűzné. - Tóth Gáspár! - mondogatta egymás után többször is. - Csak nem az író ? Tudod, az a Kossuth-díjas. Benne van a könyvben az egyik regényének részlete. -Ugyan! - mondta Gyuszi, és megint csöngetni akart. - Miért? - fogta le a karját Bori. - Egy írónak nem lehet lánya, aki tanít a Zrínyi téri iskolában? Ha tudni akarod, a híres emberek gyerekei nem is szoktak híresek lenni, legalábbis ritkán. ¦-. Miért lenne épp az? Annyi Tóth van, az gyakori név, 152 - De nem Gáspár. TóttTGáspár nem lehet olyan sok. És minden összevág. Itt laknak fenn a hegyen. Villában. Minden olyan romantikus itt. - És mit gondolsz, ha olyan nagy embernek a lánya, akkor meghívta volna hozzájuk Virágosit meg Ombolyát? Az egész osztályt meg akarta hívni. - Épp azért! Ha tudni akarod, ez is épp arra mutat! Mit gondolsz te, ha társbérletben lakna valahol az özvegy mamájával ... Vagy nézd például Ildikó mamáját, az is pedagógus. El tudod képzelni,' hogy meghívja az osztályát a kétszobás lakásukba, ahol öten élnek? - Megengeded, hogy csöngessek? - kérdezte Gyuszi. -Az a legegyszerűbb, ha bemegyünk, és akkor minden kiderül. - Mit adod itt a flegmát? Neked teljesen mindegy, hogy hova csöngetsz be ?! - Pláne ha nem is szól a csengő', mint gyanítom - felelte Gyuszi. - Nézd meg, hátha nyitva van a kapu. Csakugyan nyitva volt. Sárga keramit kockákkal kirakott keskeny út vezetett a kerten át az egyemeletes villához. A földszintjén nagy üveges veranda domborodott elő a homlokzatából, a zöld lécekkel kockázott ablakok mögül üde pálmák, fikuszok nézegettek ki a fehér és csupasz kertbe, a körbefutó ablakdeszkán pedig piros begóniák nyíltak, nagy fejűek és kövérkések, mint Bori. A begóniák fölött és a pálmák alatt egy barnás arcszínű, erőteljes, őszes férfi is a kertbe nézett. Meglátta a gyerekeket, intett nekik, még el is mosolyodott, mintha ismerősei lennének, aztán eljött az ablaktól. Mire ó'k megtalálták a ház bejáratát, a házigazda is oda- 153 hogolyóvaí a kislányt, de az olyan sivalkodást csapott, hogy kénytelen volt abbahagyni, - Te nebáncsvirág! -Van neked kit dobálnod - méltatlankodott Bori, és aggodalmasan porolta magáról a havat. - Légy nyugodt, az nem sivalkodna, hanem visszadobálna ! - dicsekedett Gyuszi. - Úgyis ó't hívtam volna - mondta Bori -, ha nem berzenkedne annyira erre a szerencsétlen Mandulára! - És miért nem hívtad Nyokát? Annak biztosan megengedted volna, hogV megdobáljon! - Nem mer az engem megdobálni! - mondta a kislány büszkén. - Miért ne merne? Ha fél is, csak a nyelvedtó'l! A Bogyó utca tizennégyes számú háznak magas kó'kerí-tése van, amelyre belülről hótól súlyos csontvázfák borulnak. A kapuja vasalt tölgyfa, és azon egy kis tábla a levélszekrény nyílása mellett: Tóth Gáspár. - Ez lesz az - mondta Gyuszi, és már nyomta volna a csengó't. Bori azonban intett, hogy még várjon. És úgy nézte a kis fém névtáblát, mintha még mindig betűzné. - Tóth Gáspár! - mondogatta egymás után többször is. - Csak nem az író? Tudod, az a Kossuth-díjas. Benne van a könyvben az egyik regényének részlete. - Ugyan! - mondta Gyuszi, és megint csöngetni akart. - Miért? - fogta le a karját Bori. - Egy írónak nem lehet lánya, aki tanít a Zrínyi téri iskolában? Ha tudni akarod, a híres emberek gyerekei nem is szoktak híresek lenni, legalábbis ritkán. - Miért lenne épp az? Annyi Tóth van, az gyakori név, m - De nem Gáspár. Tóth Gáspár nem lehet olyan sok. És minden összevág. Itt laknak fenn^a hegyen. Villában. Minden olyan romantikus itt. - És mit gondolsz, ha olyan nagy embernek a lánya, akkor meghívta volna hozzájuk Virágosit meg Ombolyát? Az egész osztályt meg akarta hívni. - Épp azért! Ha tudni akarod, ez is épp arra mutat! Mit gondolsz te, ha társbérletben lakna valahol az özvegy mamájával. .. Vagy nézd például Ildikó mamáját, az is pedagógus. El tudod képzelni, hogy meghívja az osztályát a kétszobás lakásukba, ahol öten élnek? - Megengeded, hogy csöngessek? - kérdezte Gyuszi. -Az a legegyszerűbb, ha bemegyünk, és akkor minden kiderül. - Mit adod itt a flegmát? Neked teljesen mindegy, hogy hova csöngetsz be ?! - Pláne ha nem is szól a csengő', mint gyanítom - felelte Gyuszi. - Nézd meg, hátha nyitva van a kapu. Csakugyan nyitva volt. Sárga keramit kockákkal kirakott keskeny út vezetett a kerten át az egyemeletes villához. A földszintjén nagy üveges veranda domborodott elő a homlokzatából, a zöld lécekkel kockázott ablakok mögül üde pálmák, fikuszok nézegettek ki a fehér és csupasz kertbe, a körbefutó ablakdeszkán pedig piros begóniák nyíltak, nagy fejűek és kövérkések, mint Bori. A begóniák fölött és a pálmák alatt egy barnás arcszínű, erőteljes, őszes férfi is a kertbe nézett. Meglátta a gyerekeket, intett nekik, még el is mosolyodott, mintha ismerősei lennének, aztán eljött az ablaktól. Mire ők megtalálták a ház bejáratát, a házigazda is oda- 153 ért, és nyitotta az ajtót. És mielőtt még megszólalhattak volna: - Szervusztok! Már azt hittük, nem is jöttök. Elkéstetek! A lányom elment sízni a vőlegényével. Én vagyok a hibás, én beszéltem rá, nem számítottam rátok. Azért csak gyertek be egy kicsit, melegedjetek meg. Vessétek le a kabátot! Aztán meg, már bent a jó meleg előszobában, ahova a kapu alól lépcsőn kellett felmenni: - Hogyan hogy a kutya nem ugatott meg benneteket? Pedig megkötöttem, és ilyenkor még veszettebbül ugat. Talán már megismer benneteket? - Minket a kutya sem ismer - szólalt meg Bori. - Nem is ismerhet, mert először vagyunk itt. - Először? Bocsássatok meg, azt hittem, ti voltatok itt pénteken is. Akkor nem néztem meg jól a vendégeket, mert a lányom fogadta Őket. Gyertek be! Kinyitotta előttük a szárnyas üvegajtót. Keresztülmentek egy homályosabb hallfélén, aztán a házigazda bevezette őket egy csupa könyv szobába, amelyben a könyveken kívül nem is volt más, mint íróasztal, karosszékek és szőnyegek. Bori áhítattal nézett körül. - Ez biztosan a mester dolgozószobája! A mester megszólításra az író jól megnézte Borit, aztán Gyuszit is. Elmosolyodott. - Hallod-e! Nem látszik meg rajtatok, hogy olyan gyalázatosán rossz helyesírók vagytok, mint a lányom mondta. - Nem is vagyunk azok - mondta Bori kacéran. Gyuszi még mindig nem tudott megszólalni. Nem is volt alkalma. Hanem ez a Bori! Nem is Bori, igazi Bori Blanka, úgy feltalálja magát. - Ti nem a helyesírási tanfolyamra jöttetek? 154 - Azért jöttünk, hogy meghívjuk kedves osztályfőnökünket műsoros klubdélutánunkra. Tudjuk, hogy haragszik ránk, tehát nem akar eljönni, de nélküle az egész produkció nem ér semmit. - Üljetek le - mondta Tóth Gáspár, és az öblös fotőjökre mutatott. - Ez már engem is érdekel. Sajnos, nem tudom, mivel kínálhatnálak meg benneteket, egyedül vagyok itthon. Csak pálinkám van, borom és dohányom. Hacsak nem szólok fel a fiaméknak. Ők az emeleten laknak, és az unokámnak mindig egész szekrényre való csokija van. - Köszönjük, ne tessék fáradni-ezt végre Gyuszi mondta. - Tehát miért jöttetek el Keserű Mandulához? - kérdezte az író. - Szóval erről is tetszik tudni! - mondta Bori lesújtva, de még inkább megjátszva a lesújtottságot. Szemmel láthatóan elemében volt, csillogott a szeme. - Találó név - mondta az író, - És honnan tetszik tudni... ezt a nevet? - kérdezte Gyuszi. - Csak nem azok a gyerekek mondták, akik pénteken itt jártak? - Hova gondolsz? Jegyezd meg, fiam, hogy a tanárok mindig megtudják a csúfnevüket. Én is tanítottam valaha, és mindig tudtam, minek csúfolnak vagy becéznek. Különben a lányom sem haragszik a Keserű Manduláért. Eleinte még örült is neki, azt hitte, hamar összebarátkoztok, ha mindjárt csúfnevet adtok neki. De most nagyon el van keseredve. - Mi is - mondta Bori. - Épp azért jöttünk. - Jó, jó, hagyjuk ezt! Ti már nyolcadikosok vagytok, és úgy tudom, elfogyasztottatok néhány osztályfőnököt. Nemsokára kirepültök. De az én lányom szörnyen csaló- 155 dott magában, hogy így felsült veletek. Majdnemhogy a tanári pályában csalódott, amire pedig olyan fanatikusán készült. Talán az is a baj! Most azt mondja, jövőre majd valami isten háta mögötti kis faluba kéri magát, ahova más úgysem akar menni. Hogy ott talán majd inkább elboldogul a gyerekekkel. Az anyja egészen kétségbe van esve, hogy itt akar hagyni bennünket. Ő a legkisebb gyerekünk. De amilyen makacs és önfejű, aligha tarthatjuk vissza. - És ha mi is segítenénk? - szólalt meg Bori hévvel. - Tessék megmagyarázni a kedves leányának - mondta Gyuszi, persze közel sem oly könnyedén, mint Bori -, hogy ne rólunk ítélje meg a pesti gyerekeket! Ha jövó're kap egy ötödikes osztályt, akik még csak tízévesek, és azokat a kezéhez szoktatja... Nekünk is az volna a jobb, ha velünk maradt volna, akivel a felső tagozatot kezdtük. Mert aki már ismer bennünket, az... Elakadt, az író kisegítette: - Értem én! Aki ismeri az embert, az jót is meg rosszat is többet tud róla, de akkor már nincs baj, mert a kettő kiegyenlíti egymást. Ti mind a ketten jó tanulók vagytok, igaz? - Bori majdnem a legjobb - mondta Gyuszi. - Igen - mondta az író. - A lányom panaszkodott, hogy éppen veletek nem boldogul. Érdekes! Pedig az ember azt hinné, hogy a jó tanulók szürkék, unalmasak, szófogadók, engedelmesek, hízelgők. Közelről viszont a jó tanulók legalább annyira különböznek egymástól, mint azok, akik nem tudnak helyesen írni. - Tessék egyszer eljönni hozzánk - kezdett hízelegni Bori. - író-olvasó találkozóra. Benne is tetszik lenni a tananyagban, 156 - Isten őrizz! - nevetett- az író. - A lányom soha nem engedné meg, hogy éppen hozzátok menjek el. Semmiképpen nem szeretné, ha Őt úgy tekintenék, mint Tóth Gáspár lányát, hogy az én tekintélyemmel érjen el olyat, amit maga akar kivívni. Még azon is problémázott: mit szóltok majd, ha látjátok, hogy ő hol lakik. Csak azért hívott meg mégis benneteket, mert másképpen sehogy se tudott hozzátok férkőzni. - El is jöttünk volna, ha nem épp aznap lenne a színdarabunk bemutatója - tért vissza a főtémára Bori. - De okvetlenül tessék rábeszélni a kedves lányát, hogy eljöjjön! - Megpróbálom - ígérte Tóth Gáspár. - Akkor mi megyünk is - állt fel Gyuszi. - Köszönjük szépen. - Már úgyis nagyon sokat elraboltunk a mester drága idejéből - így Bori. A mester egészen a kapuig kikísérte őket. Megint csodálkozott, hogy nem ugat a kutya. Ha másért nem, azért, mert hiszen szereti a gazdáját, és örül neki. Meg aztán követelni is szokta, hogy most, estefelé, végre oldják el a láncát. - Talán elaludt - mondta Bori. Mert akkor még ennek a kutyaügynek igazán nem tulajdoníthattak jelentőséget. Bori nagyon boldog volt, dúdolt, és tánclépéseket tett a hóban, pedig lefelé az autóbuszhoz egy kicsit síkos az út. Egyszerre csak lehajolt, felmarkolt egy kis havat, és Gyuszi felé dobta. Persze nagyon sportszerűtlenül, egészen közelről. - Ezt kitüntetésnek szántam - mondta -, azért, mert nagyon jól szerepeltél. Meg vagyok elégedve veled. - Igazán nagyon örülök - felelte Gyuszi, mert neki közel 157 ..'i sem volt olyan jókedve -, de tudtommal alig nyitottam ki a számat. Nem is nagyon volt rá szükség. Ahol egy író és egy írónó' társalog! - De a pesti gyerekek becsületét te védted meg! - mondta Bori. - Hanem most már igazán hozzá kell látnunk a komoly munkához. Többet nem írjuk át a darabot. - Nem? Pedig ez a jelenet: beszélgetés a nagy íróval, még hiányzik beló'le. - Még ma hozzáfogunk a meghívók írásához. Segítesz? Minden egyes meghívóra rajzolsz egy cserebogarat. - Parancsára, mesternó'! - Eló'ször is - állt meg Bori, és széles jókedvében fölcsapta a hajára a bolyhos sapkát - te vagy a mester, mert te írtad a darabot. - Részben! - Mondtam már, hogy az igazi írókéba is beleszólnak. Azért a meghívókra ráírjuk, hogy írta Szűcs Gyula nyolcadik bé oszt. tan., és rendezte Fehér Borbála nyolcadik bé oszt. tan., trallala - ugrált és táncolt a lány. - Aztán a szerepló'k, mind nyolcadik bé oszt. tan. - Ki gyó'z annyi mindent ráírni? - zsörtöló'dött Gyuszi. - Mindenki megírja a meghívót a szüleinek, a barátainak vagy akinek akarja - mondta Bori. - Mi csak a mienket. Te külön írsz egyet apádnak. Meglátod, eljön! - Úgyse jön el, mert tudja, hogy ott lesz a mamám. -Hátha! Meghívót persze azért küldött neki. Pusi annak idején úgy tervezte, hogy a nyolcadik bé meghívja erre a klubdélutánra az egész iskolát. No, csak az hiányzott volna! Csak a szüló'k és nagyszüló'k meg a testvérek majdnem egészen megtöltötték a termet. Ildikó-158 nak is itt volt mind a két húgocskája, szüleik térdére ültek, máshol már nem volt hely. Örülhettek, ha a felnőtteket leültethették, pedig behordtak rengeteg széket. De mert Pusi mégiscsak csinált propagandát az iskolában meg az úttöró'házban, sok gyerek eljött még más iskolákból is, ezeknek már csak állóhely jutott körös-körül a falak mentén. Ez pedig nem jó, mert folyton mocorognak, nyüzsögnek, sőt tapsolnak, dobolnak, hogy kezdjék már az eló'adást, pedig még nem is volt három óra, és majdnem biztos, hogy nem kezdhetik pontosan. Odafent a színpadon sem kész minden, hallani, hogy bútorokat húzogatnak, és ki-be szaladgálnak a függöny mögött. Pusi mamája, a vidám fogorvosnó' még a kezét is összecsapta, amikor látta ezt a rumlit és izzadó fiát. - Miért nem béreltétek ki inkább az Erkel Színházat? Az elsó' sort a tanároknak és az úttörőházi vezetőségnek kell fenntartani, mert azok közül is mindenkit meghívtak. Pusi megkérte a mamáját, üljön a második sorba, és vigyázzon, nehogy a közben érkező szülők a tanárok és vezetők helyét elfoglalják. Szűcs Istvánné és még más szülők is segítettek a gyerekeknek még a székhordásban is, és főképp abban, hogy türelemre intsék az állóhely türelmetlen közönségét. Pokoli meleg volt a teremben, mielőtt még megkezdődött volna az előadás, és ablakot nyitni lehetetlen, mert az ablak-mélyedések is tele vannak nézőkkel. Keserű Mandula néhány perccel három előtt érkezett. Fekete ruhában volt, ehhez háromsoros borostyán láncot viselt, ami leért egészen vékony derekáig. A mindenütt jelenlevő Pusi rögtön odakorcsolyázott hozzá, és a helyére vezette. Leültette Kosa tanárnő és Piri 159 néni, az úttörőház igazgatónője közé. Aztán azt mondta Gyuszinak: - Terád már itt nincs szükség, eriggy föl a színpadra, és sürgesd őket! Pedig ha Szűcs István mégis eljönne fia színművének bemutatójára, akkor most érkezik, ezekben a percekben. Odafent a színpadon még nagyobb az izgalom, pedig itt van velük Miska bácsi, a csapatvezető és tornatanár, segített a díszletezésben. Át kellett hozni egy íróasztalt az irodából, meg egy kanapét is, ez lesz Bori Blanka fekvőhelye, hiszen a darab úgy^kezdődik, hogy őt a nagymama felkelti, hogy iskolába menjen. Jószerint ez maradt meg változatlanul az eredetiből. A lányok még nagyban maszkírozzák magukat, egymás szemét rajzolják körül, és a szájukat, sőt az arcukat is rú-zsozzák, mert színpadra ez szinte kötelező, ők meg persze kihasználják a törvényes alkalmat. Juhász Mari a fomaszk-mester. Olyan elmerülten dolgozik, mintha ez lenne a legfontosabb az egész előadásban. Fülöp Öcsi a padlón guggolva a papiroskötegeit rendezgeti. A próbákon újságpapirossal helyettesítették a kéziratpapírt, de most nem szabad látszania annak, hogy újságpapiros van a kötegben. Tehát be kell burkolni fehérrel. Alul és felül megy ez, de oldalt? - Oldalt nem látszik - mondja Bori, a rendező, és magyarázza, hogy Öcsi hogyan tartsa a köteget, hogy csak a fehérje lássék. Ildikó jelmeze és maszkja nagyjából már készen van. Még a szemöldökét is feketére festette, hogy jobban hasonlítson Bori Blankához. A rendes ruhája fölé fölvett egy pirosas színű, fekete csipkés nylon hálóinget, ebben fog 160 aludni, és papucs van a lábáS, de harisnya nincs, mert akkor nem jön ki a vicc a harisnyanadrággal. A kellékek között van egy jó nagy doboz, aminek a tetejére ráírták nagy betűkkel: Angol szótár. Ildikó maga ellenőrzi, mint primadonnához illik, benne van-e igazán a harisnyanadrág. Benne van, méghozzá az is piros, hogy feltűnőbb és kacagtatóbb legyen. De van Ildikónak újítása is, amit még Gyuszi se látott. Szerzett valahonnan egy óriási fekete sapkát, ami nagyon hasonlít a hajhoz, és azt tette a fejére paróka helyett. Hogy még parókaszerűbb legyen, át is kötötte piros szalaggal, amit elöl nagy masnira kötött meg. Tükör persze nincs, csak zsebtükör, amit egymásnak tartanak. így aztán nem megy, nem is mehet gyorsan a készülődés, a lányok nem is hagyják magukat sürgetni, azt mondják, ha sürgettek, annál rosszabb, mert csak idegesíttek bennünket. Pedig a nézőtér dobog, még fütyöl is. Gyuszi kikukucskált a függönybe fúrt kis lyukon a nézőtérre. Szűcs István jól megtermett férfi, látná, ha itt volna, ámbár igen nagy a zsúfoltság, még nagyobb, most már az ajtókban is állnak. Negyed négy volt, amikor visszament a nézőtérre, illetve csak a folyosóra, mert nehéz lett volna a terembe befurakodni. Ha Szűcs István eljött volna, ő is itt állna valamelyik ajtóban. Igen kevéssé valószínű, hogy eljött. Gyuszi valami furcsa émelygést érez a gyomrában, nem tudja, mitől lehet. Amikor az előadás három óra húsz perckor megkezdődött, mégis odaállt ő is az első ajtóban állók mögé, és bekukucskált. Mindjárt támadt egy kis zavar, mert amikor a függöny fölment, nem oltották le a nézőtéren a villanyt. Egy felnőtt férfihang félhangosan mondta is: villany! Akkor Gergelv 161 valaki leoltotta, de az állóhely valamiért kuncogni, mozgolódni kezdett, és a villany újra felgyulladt. Bori Blanka azalatt ott feküdt a kanapén, csak a nagy sapkahaja látszott ki egy kockás takaró alól. A közönség nevetni kezdett. Most mit nevetnek ezen? Gyuszi nem értette. De késó'bb is így volt mindvégig, hogy nevettek, amikor nem kellett volna, és nem nevettek, amikor igenis kellett volna. így például túlságosan is mulattak azon, amikor Ildikó a harisnyanadrágját kereste, négykézláb mászkált a padlón hálóingben, * és mindenhova bekukucskált. Ebbe bele is tapsoltak. Túl sokáig tapsoltak. Amikor Bori Blanka elkezdett telefonálni, az első szavakat, amiket a telefonba mondott, a lármában nem nagyon lehetett érteni. Ildikó nem beszélt elég hangosan, így aztán a nézó'k éppen a legfontosabbat nem értették meg a darabból, hogy Bori Blanka miért nem megy iskolába. Legalábbis Gyuszi így képzelte. De a legnagyobb baj, a legrosszabb érzés mégis az volt, hogy túl gyorsan lejátszották az egész darabot, legalábbis Gyuszinak úgy tetszett. A próbákon nem tűnt föl ilyen rövidnek. Fülöp Öcsi elejtette a papirosköteget, amikor berohant vele, szétesett az egész, mindenki láthatta, hogy újságpapír van benne. Erre nagy tapsvihar tört ki, mert biztosan azt gondolták, szándékosan ejtette el. Öcsi próbálta összeszedni, aztán zavartan vigyorogva hajlongott. Egyszóval volt hiba elég. A kritikus, vagyis Nyoka jelenete, amelyen annyit nevettek a próbán, itt nem aratott sikert. De annál inkább a Juhász Mari-féle gitáregyüttes! Még meg is újráztatták a finálét, mert azt játszották, és Juhász Mari el 162 is énekelte: „Nem, nem, nem, soha nem, nem, én nem leszek sohasem a jáátéék-szered!" Fehér százados, Bori apja a tapsorkánt is túlkiáltotta öblös hangján: - Szerzó'ó'ó'! Szerzó'ó'ő! Pusi megint körberohant, megtalálta Gyuszit, felvonszolta a színpadra. Őt is meg Borit is, a rendezőt, kituszkolta a még mindig ott hajlongó szereplők közé. Bori viszont, mert ő tudja, hogyan szokás, nem engedte el Pusi kezét, hanem őt is odahúzta a rivaldafénybe. Neki is része van ebben az óriási sikerben. De még mekkora! Keserű Mandula ott ült az első sorban. Kétszer vagy háromszor összeütötte a tenyerét. Többször nem. Ezt nemcsak Gyuszi vette észre, hanem mások is. !1* 163 Amikor végre leengedték a függönyt, és odalent a nézőtéren tüstént megkezdődött a székek kihordása - hogy legyen hely táncolni -, Ildikó indulatosan rántotta le fejéről sapkaparókáját, és azt mondta: -Neki nem tetszett. Láttátok? - Hát aztán? - mondta kihívóan Juhász Mari. - Azért Keserű Mandula! - Majd ő szebbet meg jobbat rendez a falusiakkal - jegyezte meg még Bori is. Fülöp öcsi meg egyenesen azt kiáltotta felháborodottan: - Pukkadjon meg a legszebb neve napján! Gyuszi maga nem szólt semmit, holott neki volna a legnagyobb oka, hogy haragudjék Keserű Mandulára. Az ő dolgozatát olvasta fel elrettentő példának az első osztályfőnöki órán, neki adott kettest, élete első kettesét, most pedig az ő színdarabját fogadta ilyen fanyalogva. Sokkal nagyobb baj, hogy Szűcs István el sem jött az előadásra! 164 LOPOTT KUTYA Úgy volt, hogy a „Mi lesz a cserebogárból?" című szatirikus, zenés bohózatot újév után megismétlik. Miért is ne, amikor olyan nagy sikere volt? De amikor Pusi megkezdte volna ennek szervezését és előkészítését - most már feleannyi munka és izgalom sem járt volna vele -, az úttörőház vezetősége különböző kifogásokat mondott, hogy a terem nem lesz szabad, hogy amúgy is zsúfolt a szünidei program, végül rövid vonakodás után határozottan elutasította a rajtitkárt. Elég volt egyszer, különben pedig a közönség sincs biztosítva, mert a szülők már látták. Pusi Bori kis szobájában számolt be a kudarcról, az asztal tetején ülve. A székeken és a díványon a szereplőgárda egy része üldögélt, Gyuszi maga egy kis sámlin, amit a konyhából hozott be. Olyan nagyon senki nem bánta, hogy nem ismétlik meg a Cserebogarat, ahogy a darabot maguk között röviden nevezték. Igazában a próbák, maga a készülődés mulatságosabb és érdekesebb volt, mint az előadás. De ezt senki nem mondja, minek is, hiszen van kifogás, a produkciót jószerint betiltották, vagyis nincs hol előadni. És ezért elsősorban Keserű Mandulát okolhatják, mert még a rajtitkár 165 is nyíltan hangoztatja, hogy ő köpött bele megint a nyolcadik bé levesébe. Hogy alig tapsolt, ezt mindenki tudja, de Pusi például még mást is tud. A mamájától. Mialatt a tanulóifjúság az eló'adás után táncolt, részben a gitáregyüttes, részben pedig magnó szolgáltatta zenére, rögtönzött megbeszélés folyt a felnó'ttek, a jelenlevő tanárok, az úttörőház igazgatónője és néhány szülő között, és ezen a megbeszélésen Keserű Mandula kijelentette: kár volt ezért a színvonaltalan bohóckodásért ennyi időt és munkát elfecsérelni. Ugyanennyi fáradsággal, még talán" kevesebbel is, színvonalas előadást is tarthattak volna. - De erről, gondolom, Bori is tud egyet-mást, mert az ő apja is ott volt - fejezte be Pusi. - A mamám szerint a papád nagyon kedves ember, és ő agitálta a legjobban Mandulát, hogy ne így nézze a dolgot. Ő nem vonja kétségbe, hogy a színvonal nem volt valami magas, de hát a gyerekek ezt maguk csinálták elejétől végig, és ezért mégiscsak meg kellene dicsérni őket. - No hiszen! - jegyezte meg Ildikó. - Keserű Mandula és a dicséret! A nyelvét harapná el inkább. - Nem úgy, mint te - szólalt meg Gyuszi. - Te mindig csak dicséred a tanárokat! - Kár volt meghívni - vélekedett Nyoka, és összevonta a szemöldökét. - Elég lett volna csak meghívót küldeni neki, és azzal el van intézve! Fölösleges volt, hogy elmentetek hozzá. Ezt megtakaríthattuk volna. Persze a féltékenység beszél belőle. Még mindig nem emésztette meg, hogy Bori Gyuszival ment el a Bogyó utcába, és nem vele. - Én meg azt mondom - kapta fel a fejét Ildikó ~, jól H6 tették, hogy meghívták. Igenis! így legalább nem mondhatja, hogy mirajtunk múlott! Hogy mi tagadtuk ki. Kitagadta ő saját magát, most aztán szórakozhat Ombolyával, Virágosival meg a többiekkel. Azok elég színvonalasak neki? Pedig Ildikónak legalább olyan oka lenne, hogy félté-kenykedjék. Nemcsak arról tud, hogy Gyuszi és Bori a Bogyó utcában jártak karácsony másnapján, hanem még arról is, hogy korcsolyáztak, hiszen úgy volt, hogy Ő is kimegy, de ez nem sikerült. - Unom már, hogy folyton Manduláról beszélünk - folytatta az aranyhajú volt primadonna. - Nemsokára úgyis vége a szünetnek, és akkor eleget szórakozhatunk vele. Találjatok ki valamit! -Találj ki te! - vágott vissza Pusi kissé sértődötten. -Most már mihez kezdhetünk ebben a néhány napban? - Építsünk hóembert - ajánlotta kajánul Gágó. Akkor kopogtak az ajtón, és Fülöp Öcsi dugta be a fejét. - Szerbusztok! Gyuszi, légy szíves egy pillanatra! - Gyere csak be - mondta Bori mint háziasszony. - Nem akarok zavarkodni, Gyuszival van egy kis megbeszélnivalóm - mentegetődzött Öcsi. - A nagymamád mondta, hogy itt vagy! - magyarázta. Amikor aztán Gyuszi kijött, és becsukta az ajtót, így folytatta: - De csak négyszemközt! Ahol nem hallja senki! - Menjünk át mihozzánk - ajánlotta Gyuszi. - Valami baj van? - Ahogy vesszük - felelte titokzatosan Öcsi. - De azt se akarom, hogy a nagymamád hallja. Menjünk inkább mihozzánk, ott nyugodtan beszélhetünk. Meg különben is! , . 167 No jó. Gyuszi bement a kabátjáért és a sapkájáért, addig öcsi a folyosón várta. - Szóval? - kérdezte Gyuszi, ahogy elindultak. - Majd meglátod - felelte Öcsi még titokzatosabban. - Nálatok nincs otthon senki ? - Majd meglátod - felelte erre is Gyuszi hajdani párt-fogoltja. Úgy látszik, nem akar beszélni, inkább megkérdezte: - Lesz második előadás? - Nem lesz. - Azért, mert Keserű Mandulának nem tetszett? - Nem tudom. * - De igenis azért! Csak nem akarod mondani. De majd én kitolok vele. -Kivel? - Kivel ? Hát Keserű Mandulával. Majd én bosszút állok rajta. Gyuszi ránézett a hajdani osztályismétlőre. Elég jóképű gyerek, csak növésben egy kicsit elmaradt a többiektől. Nem csenevész éppen, de azért túlságosan kölyökszerű, különösen ahhoz képest, hogy már elmúlt tizenöt. - Te már voltál ott? - kérdezte váratlanul. - Hol? - Hát ott! A Bogyó utcában! - Voltam egyszer. - Én még nem voltam - közölte Öcsi. Gyuszi nem tudhatta, miért olyan fontos ez. De jobb, ha az ember türelmesen kivárja, amíg Öcsi a saját logikája szerint adja elő, ami a begyében van. Öcsiék is közel laknak a Zrínyi térhez, egy még sokkal öregebb, mindössze kétemeletes házban, ami már akkor is nagyon ócska volt, amikor Gyuszi utoljára járt itt. Ennek 168 már két éve. Egy egészen s?ílk kis mellékutcában áll ez a ház, és lakatlannak látszik. Az utcai részen régi kis boltok és műhelyek voltak, ezek most mind üresek, elhagyottak, fityeg rajtuk az ócska redőny. Az emeleti ablakokon nincs függöny, mind poros, piszkos. A kapu tárva-nyitva, az udvaron nagy gerendahalmok, létrák, leszerelt ajtók. - Lebontják - magyarázta Öcsi. - Már csak mi lakunk benne, a többi lakót már kiköltöztették. Tavaszra mi is megyünk. Már megvan a helyünk. Már el is mentünk volna, de az öregem azt mondta, ő nem megy messzire lakni, mivelhogy hajnali kettőre jár dolgozni, azt nem kívánhatják, hogy le se feküdjön. Nem igaz? Másik üzembe meg nem megy az istennek se, nemhogy a tanácsnak. Különben azt mondja, neki nem sürgős, itt olcsó a lakbér, meg hát magunk vagyunk, már házmester sincs. Úgyse leszünk többet olyan urak, hogy egyedül lakjunk egy egész házban, nem igaz? Öcsiék a földszinten laknak egy sötét kis lakásban, ahova valóságos kis ösvény vezet az udvaron át, a törmelékhalmok között. De Öcsi nem arra vezette, hanem a nyitott, huzatos lépcsőházba, fel a lépcsőn az első emeletre. Körbementek a függőfolyosón, leghátul a melléklépcsőnél Gyuszi megállt egy ajtó előtt, amire pánt és lakat volt szerelve. - Én szereltem fel - magyarázta, miközben kinyitotta a lakatot. - Mert már a többi lakást nem lehet zárni, mindent kiszereltek, a legtöbb helyen az ajtókat is. - Ide költöztetek talán? - kérdezte Gyuszi. Mert mit gondoljon az ember? - Mi? Dehogy! - és Öcsi belépett az elhagyott lakás konyhájába. A rakott tűzhely előtt, pokrócból készített vackon, egy óriási, hófehér, gyönyörű kutya hevert, figyel- 169 mes, szép pofával fogadta Őket, csóválta a farkát, fel is kelt tiszteletükre, és egyet vakkantott. - Pszt! - mondta neki Öcsi, és megsimogatta, megvakar-gatta. - Tudod, hogy csöndben kell maradnod. - Aztán Gyuszihoz fordult, és bemutatta az állatot: - Ez Hőké! - Örvendek - mondta Gyuszi hidegvérrel. - Az én nevemet nem mondod meg neki ? , - Nem ismered? - kérdezte vizsgálódva Öcsi. , - Még nem volt szerencsénk. - Pedig onnan váló. A Bogyó utcából. Azoké volt. Fajtiszta komondor. Hím. Gyuszi füttyentett. Eszébe jutott Tóth Gáspár, aki karácsony másnapjának délutánján csendesen csodálkozott, hogy nem ugatta meg őket a kutya. És amikor kikísérte őket, megint csak kereste a kutyát. - Elloptátok! - mondta. - Én? Mondtam, hogy ott se voltam! Azt hiszed, hazu-dok? Virágosi meg Ombolya! - És akkor hogy kerül ide ? - Hát hol tartsák? Haza nem vihetik. Itt meg jó helye van. Én szeretem az állatot, különben is nagyon aranyos kutya. Az első percben megbarátkozott velem. Fűtök is neki - jelentette be, és rögtön le is guggolt a rakott tűzhely elé, hogy begyújtson. Volt ott egy kosárban törmelékfa, azt biztosan az udvaron szedte össze. - Rendesen, tisztán tartom, le szoktam vinni vécére az udvarba. Kell egy kis mozgás szegénynek. Ombolyáék felől éhen dögölhetne. Összesen kétszer hoztak neki egy kis zsíros kenyeret. -Te Öcsi! - mondta most Gyuszi megfontoltan. - Ne jatsszad itt nekem a hülyét! Hogy az ördögbe tudtál bele-170 keveredni? Azt hittem, kinőttél már az ilyesfajta hülyeségekből. - Te mit csináltál volna az én helyemben, ha idehozzák neked ezt a szegény állatot? - Kirúgtam volna őket. Egyék meg, amit főztek! - Könnyen beszélsz! Mert tehozzád úgyse vitték volna, még akkor se, ha ti is magatok laknátok egy házban! -No látod! - Hát mi vagyok én? Engem ne hasonlíts össze magaddal - mondta Öcsi, mert szeret filozofálni. - Azért, mert engedtétek, hogy játsszak a színdarabban, attól én még nem vagyok fej az osztályban! Azt hiszed, nem tudom? Mit gondolsz, mertem volna én szólni Pusinak vagy Gágónak? Haverjuk vagyok én nekik? Neked se vagyok, azt én tudom, de te azért nem ijedsz be mindjárt. - Nagyon tévedsz, ha azt hiszed! Nagyon is meg vagyok ijedve! Most mi az ördögöt csináljunk? - Majd csak kieszelsz valamit! - bizakodott Fülöp. -Nézd, egyelőre nincs balhé. A kutya jó helyen van. Nem igaz? - Meg is simogatta Hőkét, és egy szem kockacukrot adott neki. A tűz már vígan égett. - Ombolya vissza akarja adni a kutyát, most keres valakit, aki visszaviszi. Szerinte legalább egy százast adnak érte, mert annyira szeretik. - Kicsodák? - kérdezte Gyuszi, mert nem tudta követni Öcsit. - Hát azok! - mondta Öcsi kissé türelmetlenül. Leült a kutya vackára, aztán megpróbálta alaposabban tájékoztatni egykori és jelenlegi pártfogóját. - Ülj föl az ablakba, tiszta, letörülgettem! Szóval Ombolya szerint, ha valakinek elvesz a kutyája, az még hirdetni is szokott, és jutalmat ígér a becsületes megtalálónak. 171 - Aha - mondta Gyuszi az ablakban ülve, és most ő si-i mogatta és vakargatta a kutyát, mert az odaült a lábához. - Ombolya most a becsületes megtalálót keresi. - Vili! - örvendezett Öcsi, hogy Gyuszinak ilyen könnyű a felfogása. - Csakhogy az nem olyan egyszerű! Mert honnan tudja, hogy az illető, ha megkapja a százast, majd nem ejti át? - Mondd meg neki, én üzenem, hogy átejti - felelte Gyuszi. - Mert ilyen piszok munkára nem talál mást, csak valami huligánt, azt is a piti fajtából. És az majd fütyül neki leadni a dohányt. De hát ezért nem fáj a fejem, remélem, neked se. - Noná! - helyeselt Öcsi. - Egyszerű a dolog. El kell engedni a kutyát, talán hazatalál magától. De ha innen nem is, kiviszed szépen a Rózsadombra, majd én megmondom, merre, és ott engeded el. -És hogyan viszem ki? Nincs szájkosara! Autóbuszra föl sem engednek vele - mondta Öcsi csalódottan. - Fogadhatsz taxit is, én nem bánom. És Ombolyáék hogyan hozták el? - Hát gyalog. - Te is megsétáltathatod egyszer, itt úgyis keveset mozog szegény. - De én nem akarom visszaadni! - bökte ki az igazat Öcsi. - Hanem? - Épp azért hívtalak ide. Hogy tanácsot adj. Azt se akarom, hogy Ombolyáék adják vissza. Nekem nem kell pénz. Én ezt a kutyát oda nem adnám... háromszázért se. - Tehát erró'l van szó. 172 - És legalább bosszút állunk Keserű Mandulán - nézett öcsi biztatóan Gyuszira. - Só't egész családján - tette hozzá Gyuszi. - Hát nem ez a legjobb? - Nem is jó, hanem pazar! De minek kell neked tanács? Ha tavaszig nem bontják le a házatokat, akkor itt megvan a kutya békességgel. - És Ombolya? Ha mégis talál valakit, aki visszaviszi? - Értem már! A probléma csak az, hogy a kutya a tiéd maradjon! - Már arra is gondoltam, hogy egypár napra leviszem a pincébe - gondolkodott Öcsi hangosan. - Ombolyának meg azt hazudom, hogy megszökött. Nyitva felejtettem az ajtót, és elment. Mit gondolsz, elhiszi ? - És mi van akkor, ha nem hiszi el ? - Ez igaz - ismerte el Öcsi. - Legföljebb összeugrunk. Nem félek tőle! Ha erősebb is, azért nem maradok neki adós. Gyuszi nem szólt. Az jutott eszébe, hogy ez a szegény-Öcsi hozzá van szokva a veréshez.- Az apja erősebb még Ombolyánál is. Azt még vissza se ütheti. És ha az apja páholja el, abból még annyi sincs, hogy megtarthatja az imádott kutyát. - Gyere - mondta Öcsi, és föl is kelt a kutya vackáról. - Lemegyünk a pincébe, és körülnézünk. Persze nem valami jó helye lesz ott szegénynek. Hideg nincs, de sötét van, a villanyt már leszerelték, meg aztán patkányok vannak. Mit gondolsz, elbánik a patkányokkal? Nines ez ahhoz hozzászokva! - Ülj csak le - mondta Gyuszi, és sóhajtott. - Erre még ráérünk. 173 - Úgyis csak néhány napra vinném le - vigasztalta magát Öcsi. - Mondd csak, tulajdonképpen miért lopták el Ombo-lyáék ezt a kutyát? - Azt tőlük kérdezd meg. Balhéból. Ombolya elvitte valami kísérleti intézetbe, szerinte ott mindig vesznek kutyákat. Elcsórta a bátyja személyi igazolványát is, mert azt kérni szokták. Azt mesélte, hogy ő már sok kutyát eladott ott, ha nem volt pénze, egyszerűen szerzett egy kutyát, és simán kifizették neki. Igaz-e, nem-e, Ombolyánál sohase tudhatja az ember.'Képzeld el, ha megvették volna tőle, akkor kísérleteztek volna ezzel az aranyossal! - és gyorsan még egy kockacukrot dobott Hőké szájába. - De ezzel szerencsére leégett. Nem volt elég a személyi igazolvány, az ebtartási engedélyt is kérték. Jól be is ijedtek Virágosival, mert az is elment vele, örültek, hogy megpucolhattak, mert le is bukhattak volna. - Az lett volna a legjobb - mondta Gyuszi sötéten. - Mert akkor a rendőrség kinyomozta volna, hogy kié a kutya. i: - Ezt most miért mondod ? - kérdezte Öcsi gyanakodva. - Csak nem akarod följelenteni őket? Mint kutyatolvajokat? í - A rendőrségen? Nem. - Hát akkor? - kérdezte szorongva az orgazda. - Légy erős, Fülöp - mondta Gyuszi. - A kutyát vissza kell adnod a gazdájának. -Soha! - Nemhogy soha, de nagyon gyorsan. Mennél előbb! Mielőtt még csúnya cirkusz lesz belőle. - Ezt nem hittem volna rólad! 174 - Ez a te bajod, Fülöp! i&ta póráza a kutyának? - Póráza nincs, de megvan a lánc, amivel meg volt kötve. - Ide vele! - Nem adom! Semmi közöd hozzá! Nem a te kutyád! - De a tiéd se! Ne vitatkozzunk, barátom! Megtalálta a láncot az ablakkilincsre akasztva, és azonnal rá is kapcsolta Hőké nyakörvére. - El akarod vinni? Most, azonnal? - Kénytelen vagyok vele. - Akkor inkább majd én... Visszaviszem a Bogyó utcába. Nem hiszed ? - Gyönge ahhoz a szíved, kis barátom! És kilépett a kutyával a folyosóra. Öcsi loholt utánuk. - És ha meglátnak vele? És azt gondolják, hogy te loptad el? - Az embernek néha kockázatot is kell vállalnia - felelte Gyuszi hidegvérrel. - Még el se búcsúztam tőle! Már a lépcsőházban voltak. Éppen delet harangoztak. - Búcsúzkodni, azt lehet. Nekem is van szívem. Gyere át hozzánk egy óra múlva, azt se bánom, ha velünk jössz. - Haza akarod vinni a kutyát? Mit szól majd a nagymamád ? - Bemutatom neféi, mint ahogy te bemutattad! - De igazán, Gyuszi! - Gyere velem most mindjárt! Remélem, jut ebéd mindéi annyiunknak. - Hőkének vettem reggel lóparizert - mondta Öcsi. -Visszaszaladok érte! Az ember nem sétáltathat feltűnés nélkül a pesti utcán egy fajtiszta, hatalmas, hófehér komondort. Még az idegenek is megfordulnak utána. Hát még amikor Gyusziék lépcsőházában szembetalálkoztak az egész rajtanáccsal! Most jöttek el Boriéktól. Megálltak, megmerevedtek, mint az útszéli szentek. - Szép kutya, ugye? Hőkének hívják. Habár a színe után Hókának is hívhatnák - előzte meg őket Gyuszi. - Sétáitatásra vállaltuk Öcsivel, óránként két forintért. - Mit beszél ez? - kérdezte Ildikó. - Hol voltál? Kié ez a kutya? - Egy illetőé ott nálunk a házban - segített Öcsi hunyorogva. Mert mit tudják ezek, hogy az ő házukból már mindenki elköltözött! - Hazudnak - mondta Ildikó, és körülnézett. 176 - Hát jó - ismerte be Gyüszi jókedvűen. - Akkor bevalljuk az igazat. Most loptuk a kutyát, és nem is adjuk vissza, amíg váltságdíjat nem fizetnek érte. Mondjuk, egy százast. A felét befizetjük a rajpénztárba, ha nem köptök be bennünket. - Látod, ez már sokkal valószínűbben hangzik - mondta halálkomoly képpel Nyoka. - Ekkora kutyáért - vélte Pusi - kétszázat is kérhetsz. - Még kilóban is megéri - toldotta meg Gágó. Aztán elporzottak. De Ildikótól nem volt olyan könnyű szabadulni. Megfogta HŐke fejét, felemelte az állat, belenézett a kutya szép, sárgás szemébe. - Te mondd meg, hogy hol szedtek föl ezek a gazemberek! Addig úgyse engedlek benneteket tovább, amíg meg nem mondjátok! - Aztán hirtelen élénken kitörve, ahogy szokott, egyenesen Gyuszihoz: - Ott ülünk egész délelőtt, hogy kitaláljunk valamit, éffha végre történik valami, akkor titkolóztok, mint a mezei pockok. Persze, majd Borinak megmondod! Öcsi! - szólt erélyesen a megszeppent fiúra. - Legalább te mondd meg, miféle disznóság van megint?! - Ugye, mondtam - nézett Öcsi szemrehányón Gyuszira. Majd egészen váratlanul még egy utolsó kísérletet tett, hogy megmentse a kutyáját. - A kutya az enyém. Én etettem, én fésültem. Ajándékba kaptam! De Gyuszi nem akarja engedni, hogy nálam maradjon, mert... Elakadt, Gyuszi kisegítette: - Nincs ebtartási engedélyed! s - És azt nem lehet szerezni ? - kérdezte kétségbeesve Fülöp. • - Lopott kutyára nem! 12 Gergely 177 - Tényleg loptátok a kutyát? - kérdezte Ildikó, de minden felháborodás nélkül. Mert Ő már csak ilyen. - Nem! - tiltakozott Öcsi. - Nem mi, illetve nem én. De bosszút állhatnánk vele Keserű Mandulán is - próbálkozott újból ezzel a sánta ötletével. - Mondd csak, mondd - biztatta Gyuszi. - A legjobb helyen mondod! A művésznő biztosan támogat. A kutya ugyanis Keserű Manduláé, vagyis az apjáé - hiszen most már nem árult el titkot, öcsi fecsegett. - Ha éppen tudni akarod! Ebéd után mindjárt vissza is visszük neki, ha akarsz, velünk tarthatsz, akkor elmeséljük a részleteket is. Csak, sajnos, gyalogolni kell egy keveset, mert a kutyának friss levegőre van szüksége. Itt a lépcsőházban viszont megárthat a huzat egy fajtiszta állatnak. - Én nem megyek a Bogyó utcába! - tört ki szenvedélyesen Ildikó. - Nekünk meg most nincs időnk, hogy mindent elmeséljünk - felelte Gyuszi, és továbbindult a lépcsőn fölfelé. - Igaz, Öcsi? Nagy út áll előttünk. - Hánykor indultok? - kiabálta Ildikó már a lépcső aljáról. - Csak siess, megvárunk - szólt neki vissza Gyuszi. És Ildikó elrohant. Most már csak a nagymamával kellett elintézni a dolgot. Majdnem elájult, amikor Hőkét meglátta, semmiképpen nem akarta beengedni. - Egy tanárnőé - mondta gyorsan Gyuszi. Azért gyorsan, mert félő volt, hogy ha Bori a szobájában tartózkodik, akkor észreveszi őket, iderohan, és neki is el kell mindent magyarázni. - Elutaztak, megkértek néhány gyereket, hogy 178 naponta sétáltassuk meg. ^Nagyon drága állat. Délelőtt Öcsi sétáltatta, most én vagyok a soros. Ezzel szerencsésen bejutottak az előszobába. Ha egyszer tanárnőé! Ez különben majdnem igaz. - Ez nem kutya, hanem borjú! - méltatlankodott a nagymama. - Ki győz ekkora állatot etetni? Pláne tanári fizetésből? De később még meg is toldotta Hőké lóparizer-ebédjét egy kis zsíros krumplival. Bori, úgy látszik, nem látta meg őket, mert nem mutatkozott. Most már jó volna ki is jutni a házból szerencsésen. Ezért Gyuszi rögtön, amint megebédeltek, lement az utcára, és meghagyta Öcsinek, hogy kisvártatva jöjjön utána, Borinak nem lesz annyira feltűnő, ha Öcsit látja egy kutyával. Ildikót is az utcán várják meg, mert Borinak az még a kutyánál is jobban feltűnne, ha Ildikót látná Szűcsékhez bemenni. Még sohasem volt náluk. Ildikó jött is hamarosan. Felhúzta a fehér csizmáját, kék szivacskabátjához most fehér kucsmát viselt. A mamájáé, legalábbis a klubdélutánon a mama ugyanezt a kucsmát viselte. De Ildikónak sokkal jobban illett. - Látom, a kutyához öltöztél - mondta neki Gyuszi. A Duna-parton mentek a Margit-híd felé. Gyönyörű az idő, van hó és szikrázó napsütés, egy kicsit olvad is. Hőké kutyának száguldozni volna kedve, Öcsi alig bírja tartani a láncon. Előrerohannak és vissza. Sokszor várni is kell rájuk. Igazában nem is hosszú az út a Rózsadombig, és nem is sietős. Amikor Budára értek, és felkapaszkodtak a Rómer Flóris utcán, Öcsi lihegve kérdezte: - Elengedhetem egy kicsit? Nem megy ez messzire tőlem, ha fütyülök neki, visszajön. 12. 179 - Még ne - mondta Gyuszi. - Majd följebb. Akarod, hogy én vezessem egy kicsit? De Öcsi ezt a világért sem akarta. Hogyisne! Hiszen már oly rövid ideig lesz az övé! - Volna szíved, hogy elvedd tőle? - kérdezte Ildikó, amikor Öcsi megint elvágtatott a kutyával. - Ezt komolyan kérded ? - No persze, persze! A feleló'sség! - mondta a kucsmás kis tündér. - Most mondd azt, hogy undok vagyok, mint egy felnőtt - tanácsolta Qyuszi. - De miért van az, hogy aminek örülni lehet, az mindig beleütközik abba, hogy felelősség? - kérdezte Ildikó. - Mindig? Nem mindig. - De én nem megyek ám be Keserű Manduláékhoz! -kötötte ki Ildikó. - Akármilyen kacsalábon forgó kastélyban laknak. Én nem vagyok kíváncsi rá, Bori akárhogyan el volt ragadtatva a mestertől! • - Mi se megyünk be - felelte Gyuszi. -Hát? - Amikor ott leszünk a közelben, elengedjük Hőkét, majd hazatalál. - És ha közben valaki megint ellopja ? - Ne tréfálj! Azért nem nyüzsögnek a kutyatolvajok még a Rózsadombon sem. És egy ilyen nagy kutyától még fél' nek is. - Ombolya meg Virágosi miért nem féltek tőle? - Mert azokat már ismerte. Voltak ott előbb is helyes' írási tanfolyamon. - És ha megint feljönnek? - kérdezte Ildikó. - Ma szerdí* 180 van. Ha jól tudom, hétfőn, szerdán, pénteken van tanfolyam. Gyuszi megállt. -Te azt hiszed, hogy azok fel mernek ide jönni ? Az után, hogy... - Bimbófej! Miért ne mernének? Már csak azért is, hogy ne gyanakodjanak rájuk. Mert ha elmaradnak, akkor esetleg kitalálják, hogy ők voltak a kutyatolvajok! - Ombolyának ennyi esze lenne? - Nem buta az, csak... pudvás! Mint a retek. - Szóval azt mondod, vigyük be a kutyát? De mit mondjunk, hol találtuk? Nem akarom Öcsit bajba keverni. Mert tulajdonképpen jó gyerek, csak... neki meg az esze kevés. - Ki kell találni valami mesét. Várj csak! De mit is? - Ne tréfálj! Nem vesznek be valami dajkamesét. Én különben se tudok jól hazudni, még azt hihetnék, ha összevissza beszélek, hogy magam vittem el a kutyát, és most azért hozom vissza, mit tudom én, hogy jutalmat kapjak, vagy érdemet szerezzek. - Ne bolondozz, terólad azt senki sem tételezi föl. - Dehogynem! Ne felejtsd el, én írtam a Cserebogarat, es aki ilyen ócska bohóctréfát ír, az más disznóságot is elkövethet. - Jobb, ha ezt nem juttatod eszembe. Mert akkor mind-Járt Öcsi pártjára állok, és azt mondom, ne is adjuk vissza a kutyát. Olyan boldog vele! Tóth Gáspárnak van elég Pénze, vehet magának másik kutyát. Oda nézz! Már jó magasan jártak, behavazott domboldalak, ritká-San beépült telkek között. Öcsi most már kérdezés nélkül ^engedte Hó'két, és kergetó'znek, henteregnek a hóban. Ocsi, mint egy kis madárijesztő, úgy bukdácsol hosszú ka- 181 bátjában, amit biztosan a bátyjától örökölt. Kockás piros sálja kibomlott a nyakán. A gyönyörű állat pedig kering, ágaskodik, fel-felugrik, majd egészen belelapul a hóba; fehér a fehéren. - Pedig most már közel vagyunk a Bogyó utcához -mondta Gyuszi, és jól körülnézett. Megismerte az autóbuszmegállót, ahol karácsony másnapján Borival felszálltak. De hogyan lehet az, hogy Hó'ke nem ismeri fel, milyen közel van otthonához, és nem rohan haza ? - Öcsi! - kiáltott be a telekre, ahol a gyerek és a kutya szaladgált. - Állj meg! Hagyd abba a játékot! - Micsoda?! - kiabálta lihegve Öcsi, és egy kicsit közelebb jött a kutyával együtt. De a játékot most sem hagyták abba. Bukfencezni kezdtek. Gyuszi ment be hozzájuk a hóba. - Most már ne játssz vele. Jobb volna, ha nem mennénk tovább. Hó'ke! Eriggy haza szépen, kiskutyám! Haza! Haza! A kutya figyelmesen nézett Gyuszira, vakkantott egy vidámat, aztán belehempergett a hóba. Valósággal hívta ezt a másik fiút is, hogy játsszanak együtt. - Eszébe sincs ennek, hogy hazamenjen! - mondta Öcsi. - Érzi, hogy én vagyok az igazi gazdája. Én szeretem a legjobban. - Ne kezdjük elölró'l, barátom! Gondolj az ebtartási engedélyre! Hol a kutya lánca? - Itt van - mondta Öcsi szemlesütve, és kivette az összecsavart láncot hosszú kabátja térdig érő zsebéből. Gyuszi fel akarta csatolni a láncot Hó'ke nyakörvére, de a kutya játékosan elugrott, körbeszaladgált, közben hem-pergett egyet-egyet. Valósággal nevetett az a sárgás szeme. 182 - Mennyi esze van egy ilyen kutyának! - mondta Ildikó, aki közben odasétált hozzájuk. - Úgyse hagyja magát megkötni - vélte Öcsi. - Mert tudja, hogy a lánccal már nem tud olyan jól játszani. - Hát kösd meg te! Tó'led talán hagyja magát! - Én nem kötöm! - Hogyhogy nem ? A lánc is hozzátartozik a kutyához. Azzal együtt kell visszaadni - mondta Gyuszi. - Úgyse megy ez haza - válaszolt Öcsi, még mindig a hóban kalandozó pillantással. - Most legalább láthatjátok. Ha akarna, hazamenne. Gyuszi nevetve csóválta a fejét. Mit vitatkozzék ezzel a kutyabolonddal? Elindult a Bogyó utca felé, és közben füttyögetett a kutyának. De a kutya akkor leült a hóba Öcsi közelében, és úgy nézett utána. Öcsi pedig kihúzta magát diadalmasan. - Nem tudod te ezt hazavinni, amíg engem lát! Ildikó derülten, kissé kárörvendó'n figyelte a párviadalt. Alighanem Öcsinek, vagyis Gyuszi ellen szurkolt. - Észnél légy, Fülöp - mondta Gyuszi most már kissé bosszúsan, és visszajött néhány lépést. - Hát ha megkötni nem akarod, akkor menjünk tovább mindannyian. Ha meglátja a villát vagy a kerítést, akkor nyugodt lehetsz, hogy hazamegy. - Én nem megyek tovább - közölte Öcsi. - Mert meglátnak! - Én ráérek - mondta Gyuszi, és forgatni kezdte a kezén a kutya láncát. - Adok neked öt perc gondolkodási idó't. - És ha akkor se megyek? - Akkor rád kötöm ezt a láncot - fenyegette Gyuszi. -Téged vezetlek, és a kutya majd jön utánad. 183 - Azt próbáld meg, hogy hozzám nyúlj! Széttép a kutya! - fenyegette vissza Öcsi. - Észnél vagy te? - avatkozott most bele Ildikó, pedig ő egész mostanáig Öcsi pártján volt. - Egészen idáig eljöttél, és most vissza akarod vinni? - Én elengedtem. Ha akarna, hazamenne - mondta a magáét Öcsi. - Ide hallgass! - próbálkozott most a kék-fehér tündér, - Nem is a tied a kutya, hanem Ombolyáé meg Virágosié! - Hogyhogy ? - kérdezte Öcsi, és egészen belesápadt. - Úgyhogy ó'k lopták. - Te csak az orgazda vagy. Akkor viszik el tó'led, amikor akarják - folytatta Gyuszi. - így hát válassz, hogy kinek adod vissza, Tóthéknak vagy Ombolyáéknak ? Öcsi nem válaszolt. A tényállásnak ez a könyörtelen felvázolása, úgy látszik, megrendítette. Remegett a szája, annyira küszködött magában. Hanem akkor egy autóbusz állt meg a megállónál, és két ismerős alak ugrott le róla. Gyuszi vette őket észre vagy kétszáz lépésnyiről. - Oda nézzetek! Odanéztek, Ombolyáék meg feléjük. Hiszen alig jár erre ember, persze hogy Ők is felfedezték az ellenséget. És jó alaposan meglepődhettek. -Ugye, mondtam?! - szólalt meg Ildikó. - Jönnek a helyesírási tanfolyamra. És te még azt hitted, nem mernek többet feljönni - fordult Gyuszihoz. - A kutyát nem adjuk - Öcsinek ez jutott először eszébe. -; Te erősebb vagy, mint Ombolya - tette hozzá rögtön bizakodással, és Gyuszira nézett. Gyuszi nem szólt. Merőn figyelte a két alakot. Azok is 184 szót váltottak egymással, aátán lassan elindultak. De nem feléjük, hanem igenis a Bogyó utca felé. - Támadjuk meg őket! - tört ki Öcsi. - Ildikó addig vigyáz a kutyára. És amit eddig nem akart megtenni, most hirtelen kivette a láncot Gyuszi kezéből, a kutya nyakörvére kapcsolta, a végét meg a kislány kezébe nyomta. Ombolya meg Virágosi akkor már futottak. Egyszer még vissza is integettek vigyorogva. Öcsi nem bírta, ő is futni kezdett, Gyuszi meg utána. Úgyis jó régen tartozik Ombolyának egy-két nyaklevessel, és soha senki nem érdemelte ezt meg annyira, mint éppen ő, és éppen most, amikor jószerint a szemtelenseg világbajnokságát készül felállítani azzal, hogy a történtek után még van képe feljárni az osztályfőnökhöz. Hanem akkor Ildikó kiáltozni kezdett: - Gyuszi! Öcsi! Várjatok! Nem bírom tartani a kutyát! Persze hogy nem bírta! Hőké a szaladó fiúk után vetette magát, és ahelyett, hogy Ildikó tartotta volna őt a lánccal, a kutya húzta a kislányt. Gyuszi megállt, mert Ildikót féltette, és Öcsi is megállt, mert ő meg a kutyát. Mert ha elszabadul, Ombolyáék kezébe kerülhet. Ombolyáék ezalatt egérutat nyertek. - Hagyjátok őket - lihegte Ildikó kimerültén, és a kutya láncát Gyuszi kezébe adta. - Mit törődtök velük? Ha Keserű Mandulának jó, hogy az orránál fogva vezetik, az az ő baja. Csak tanítsa őket! Engedjük el a kutyát, és menjünk haza. - Csakhogy hiába engedjük el a kutyát - mondta Gyuszi. - Mert úgyis velünk jön. És van még valami. Tldikó és Öcsi kérdőn néztek rá. 185 - Ombolyáék láttak bennünket a kutyával. - Hát aztán? - kérdezte Ildikó csodálkozva. - Kitelik tőlük, hogy ők köpnek be minket - folytatta Gyuszi. Ildikó még mindig nem értette. - Hogyhogy beköpnek? Megmondják, hogy itt láttak minket a kutyával? De hiszen mi csak visszahoztuk! Hát mi van abban? - türelmetlenkedett Ildikó. - Nem most veszett el a kutya, hanem karácsonykor. - És azóta hol volt? Nem Öcsinél? -jött ki a béketűrés-bői Gyuszi. - És ha Ombolyáék azt hazudjak Mandulának, hogy nem is Ők, hanem Öcsi lopta el a kutyát ? Illetve nem is kell, hogy ráfogják. Elég, ha csak azt mondják meg, amit láttak... Minket hármunkat, illetve négyünket. És akkor Mandula azt hiszi majd, hogy mi rábeszéltük Öcsit, adja vissza a kutyát, amit ellopott. Még most sem érted ? Ildikó hallgatott. Öcsi meg elkezdett káromkodni és fenyegetőzni, hogy ő mit tesz Ombolyáékkal, ha csakugyan ráfogják a kutyalopást. - Jobb, ha hallgatsz - förmedt rá Gyuszi. - Ne vállaltad volna a kutyájukat! Tudtad, hogy lopták, vagy nem tudtad? És most is temiattad kerültünk csávába. Ha nem okoskodsz, ha nem kezded elölről, hogy te nem adod vissza, akkor már réges-régen otthon lenne a kutya, mi meg árkon-bokron túl. Akkor nem láttak volna meg minket Ombolyáék. - Pokoli - mondta Ildikó. - És most mit csinálunk? - Tudom is én - mondta Gyuszi dühösen. - Már bánom, hogy beleavatkoztam. Vidd haza a kutyát, Öcsi, vagy vidd Tóthékhoz, engem nem érdekel! Magad főzted, edd meg! - És ha egy kicsit közelebb mennénk a házhoz? - kér- 186 dezte félénken Ildikó. - Te mondtad, hogy ha látja a házat, akkor mégiscsak hazamegy! - És akkor mi van ? Most már az sem segít. Úgyis tudják, hogy mi hoztuk haza a kutyát. És az isten se mossa le Öcsiről, hogy ő lopta el. - De hiszen soha életemben nem is voltam itt! - sirán-kozott Öcsi. - És azt ki hiszi el neked ? - Ti se hiszitek el ? - tört ki Öcsi. - Csak nem gondoljátok, hogy igazán én loptam? Gyuszi nem felelt. És akkor Ildikó ránézett azzal a kék szemével. - Az előbb én mondtam, hogy hagyjuk az egészet. Hogy csak hadd dédelgesse Keserű Mandula azt a két huligánt. Igaz? De Öcsit nem hagyhatjuk a bajban. Menjünk mi ketten, és mondjuk meg Mandulának, mi az igazság. Nem őmiatta. Öcsi miatt. Öcsi, te várj meg minket itt a megállónál. Te ne gyere, mert úgyis csak elrontanád! Gyuszi nem válaszolt. De jól megmarkolta a kutya láncát, és elindult. Ildikó pedig könnyedén szökdécselt utána. 187 AJÁNDÉK KUTYA Úgy látszik, amióta elveszett a kutyájuk, Tóthék zárva tartják a kapujukat. Gyuszinak csengetnie kellett. Hó'ke fel és alá rohangált a kerítés mellett, és fel-felugrált a tölgyfa kapura. Gyuszi már nem fogta a láncát, de nem is vette le a nyakáról, húzta maga után, csörgette. Amikor a kaput végre kinyitották, víg csaholással futott be, kis híja, hogy föl nem lökte Ombolyát. Ugyanis ó' jött ki kaput nyitni a csöngetésre. Mint a ház barátja, mint bennfentes. Miért ne? - Szia - mondta derülten. - Tudtam, hogy ti jöttök. Hát Öcsit hol hagytátok? Nem mert idejönni? Pedig nem lesz semmi baja... Etelka nem olyan! Ő megbocsát! Ez a „megbocsát" szó volt az oka annak, hogy Gyuszi belépett a kapun, és két pofont kevert le Ombolyának, és még be is lökte a behavazott bokrok közé, amelyek az utat szegélyezték. Ombolya nem számított erre a támadásra. Igaz, maga Gyuszi sem eló're megfontolt szándékkal támadott. Nem is volt okos dolog, de hát nem tehetett róla. A „megbocsát" szó okozta. Mármint hogy Tóth Etelka megbocsátja Fülöp öcsinek azt a kutyalopást, amit Ombolya Zoltán és Virágosi Albin 188 követett el. Lehet egy hazugság ennél pimaszabb és alá-valóbb? Gyuszi, miután ezt tette, elindult a keramit kockás úton, mint egy kis bika. A bejárati lépcsőn éppen akkor jelent meg Tóth Etelka. Gyuszi megtorpant a lépcső' előtt, és köszönés, minden helyett csak azt mondta: - Etelka néni, kérem! A kutyát Ombolya meg Virágosi lopta el! Fülöp soha nem is járt itt a Bogyó utcában! Őhozzá csak odaadták, hogy dugja el. Ez az igazság, úttörő szavamra! De Tóth Etelka, mialatt e szavakra kellett volna figyelnie, meglátta Ombolyát, aki éppen akkor tápászkodott fel a behavazott bokrok közül, és ez teljesen lekötötte a figyelmét. 189 - Mi történik itt? Verekedtetek? Ildikó, aki meg mindig ott állt a nyitva maradt kapuban, később azt mondta Gyuszinak: ő már akkor a legszívesebben visszafordult, elszaladt volna, mert úgyis tudta, minden hiába, az igazság úgyse derülhet ki. Ő a maga részéről nagyon is megértette, sőt helyeselte a két pofont, mert ennyit, legalább ennyit, megérdemelt Ombolya az égbekiáltó pimaszságáért, ha már az igazságszolgáltatás sújtó keze úgysem érte utol egyelőre. A pofon igazságos volt, hanem az ügynek csak ártott. Hőké kutya boldogan rohangált az ismerős kertben, Etelkára is felugrott örömében. De Keserű Mandula most még a kutyának se tudott örülni, ellökte magától, és rákiáltott ingerülten: - Mégy a helyedre?! Aztán Gyuszira pillantott, és azt kérdezte ő is, amit Ombolya: - Hát öcsi ? Hol van Fülöp ? ¦; Nem válaszolt senki. - Mondjátok meg neki, hogy nem lesz bántódása. Bátran idejöhet! - Aztán, mint akinek csak most ért egészen a füléig, amit hallott, a némán álldogáló Gyuszihoz fordult: - Az meg hogyan jut eszedbe, hogy Zoliék lopták el a kutyát? - Majd én megmondom, Etelka néni, kérem - válaszolt Ombolya, és közelebb jött a havat rázogatva nadrágjáról. A hangja udvarias és nyugodt akart lenni, de a pillantása majd átdöfte Gyuszit. - Biztosan az az ütődött Fülöp fogta ránk. Az találta ki ezt a hülyeséget. Ez a két mintagyerek meg bevette. - Tagadod, hogy ti vittétek oda a kutyát Fülöphöz? -190 I kérdezte Gyuszi, és közelgőit ahhoz, hogy megint nekimenjen Ombolyának. - Tetszik hallani ? - kérdezte Ombolya panaszosán Etelkától. - Gyerünk befelé - mondta Etelka. Gyuszinak nemigen akaródzott bemenni, de Etelka erélyesen intett a karjával. Ildikó is elindult végre a kaputól. Először Gyuszi lépett be, utána Ildikó. Ombolya csak utánuk mehetett, leghátul Etelka. Meg is mondta, miért: nehogy az a két dühös kis kakas megint összeverekedjen. Etelka szobája a hátsó kertre néz. Gyönyörű szoba. Világos, modern bútorok vannak benne, még a szőnyegek is virágosak. A szoba közepén hosszúkás, könnnyű asztal, körülötte hat szék. Az asztalon kirakva füzetek és írószerek. No persze, a helyesírási tanfolyam! Virágosi bamba vigyor-gással az asztal előtt állt, és cukorkát majszolt. Egy kis fatálban mindenféle csomagolt cukorka volt ott az asztalon, azt dézsmálta, amíg egyedül volt a szobában. - Üljetek le - mondta Etelka. - És egyetek ti is cukrot, az majd lecsillapítja a kedélyeket. - Én nem ülök Ombolyával egy asztalhoz - mondta Gyuszi. Etelka nem válaszolt erre. Senki nem ült le, Ő maga sem. - Ildikó! - szólította meg a kislányt. - Te mondd el, mi történt tulajdonképpen. - Délelőtt Fehér Boriéknál voltunk. Akkor átjött Fülöp, elhívta Gyuszit, és amikor eljöttünk Fehéréktől, találkoztunk velük a lépcsőházban. A kutya is velük volt. Ebéd után pedig elindultunk hármasban, illetve négyesben a kutyával, hogy visszahozzuk. Megállt, gondolkodott, hogyan mesélje tovább. Elmond- 191 ja-e azt is, hogy Öcsi még itt fenn a Rózsadombon is ellenkezett, nem akarta visszaadni a kutyát. De ha elmondja, ez talán megint csak Öcsi ellen szól. Viszont hazugságba se akart keveredni. - Azt gondoltuk, ha elengedjük a kutyát, akkor onnan már hazamegy. De nem ment. Nagyon ragaszkodott Öcsihez - folytatta óvatosan. - És akkor jöttek Ombolyáék, és beköptek minket - fejezte be váratlanul, elkeseredetten, mert maga is érezte, milyen fonák ez a dolog így elmesélve, holott a valóságban nagyon is világos és egyszerű volt. - Hogyhogy beÉöptek? - kérdezte Etelka. - Mi volt ezen elárulni való? Mi volt ebben a titok? Hiszen azért jöttetek, hogy visszahozzátok a kutyát. Nem? Csend támadt. Senki sem szólt. És akkor Etelka folytatta: - Ti ketten, Ildikó és Gyuszi, megtudtátok, hogy a kutya ott van öcsinél. Nagyon helyesen úgy gondoltátok, ezt az ügyet rendbe kell hozni. Én még abban sem találok semmi rosszat, hogy titokban akartátok visszacsempészni a kutyát. Ne derüljön ki soha, hogy ki vitte el. Igaz? Nem akartátok öcsit bajba keverni. Nem tudhattátok eló're, hogy Öcsinek nem lesz-e bántódása a kutyalopásért. - Nem a kutyalopásért - szólt közbe Gyuszi. - Mert nem is ő lopta. - Hanem ki? - kérdezte kihívóan Ombolya. - Te meg a cimborád! - vágott vissza Gyuszi. - Ne kezdjétek megint - avatkozott bele gyorsan Etelka. - Ildikó beszéljen. Ki mondta neked, hogy a kutyát Ombolya meg Virágosi lopta? - Nekem Gyuszi - felelte Ildikó csodálkozva. - Gyuszinak pedig maga Fülöp Dezsó' - mondta Ombo-192 lya. - Ti meg elhittétek. Vüágos a dolog, Etelka néni, kérem! - mondta diadalmasan. - Hát ha nem Fülöp lopta a kutyát, akkor most miért nem mert idejönni ? Erre feleljetek! Ha tiszta neki a lelkiismerete! - Te is ide mertél jönni - felelte felháborodottan Ildikó. - Meg Virágosi is! Pedig nektek piszkos a lelkiismeretetek! Ti loptátok el Hőkét! - Te láttad? Láttad, amikor elloptuk? - kérdezte Ombolya. - Kár minden szóért - dörmögte akkor Gyuszi nagyon elkeseredetten. - Ha Etelka néni jobban hisz ezeknek... - Ne szamárkodj! - szólt rá erélyesen Etelka. - Nem arról van szó, hogy én kinek hiszek. Hanem arról, hogy ti kinek hisztek! Te, Gyuszi, még úttöró'szavadat is adtad az eló'bb arra, amit pedig csak Fülöp mondott neked. Igaz? Rendben van, én tudom, hogy jóhiszeműen tetted. Eszetekbe se jutott, hogy kételkedjetek Öcsi szavában! - Ez azért van, Etelka néni, kérem, mert Fülöp már ötö-diktó'l velük jár, mi meg csak ebben az évben - szólalt meg Ombolya panaszosán és valósággal turbékolva. - Fülöpöt pártolják, akármilyen ütó'dött. Öcsi még a színdarabjukban is játszott. - A helyedben én nem nevezném ütó'döttnek Fülöp Dezsó't - szólt rá Etelka. - Ahhoz persze van esze, hogy ránk akarja kenni az egészet - felelte Ombolya duzzogva, mint sértett ártatlanság. - Ide hallgass, Ombolya! - mondta most Etelka erélyesen. - Én még csak két hónapja járok veletek, ha úgy tetszik. De akárhogy is, most már év végéig együtt kell járnunk a nyolcadik bébe valamennyiünknek. Még akkor is, '3 Gergely 193 ha valaki a nyolcadik béből... elkötötte a kutyánkat! Akár Fülöp Öcsi volt az, akár pedig ti voltatok! - De Etelka néni, kérem! Csak nem tetszik elhinni ? - jaj-dult föl Ombolya. Keserű Mandulának azonban esze ágában sem volt, hogy feleljen erre a drámai kérdésre. Gyuszihoz és Ildikóhoz beszélt: - Fülöp Öcsi jószerint a leggyengébb helyesíró az osztályban. Neki volna a legnagyobb szüksége arra, hogy gyakoroljon. Még ha biztosan tudnám, hogy ő lopta el a kutyánkat, akkor is szívesen látnám a helyesírási tanfolyamon. - Már nem tetszik olyan biztosnak lenni abban, hogy ő lopta el? - kérdezte kissé kihívóan Ildikó. - Én pedig azt mondom - szólalt meg Ombolya -, ha kételkedni tetszik bennünk, akkor inkább nem is jövünk többet. - No nézd csak - jegyezte meg Ildikó. - Még te mersz megsértó'dni ? - Hogy jöttök-e vagy sem, az a ti dolgotok - felelte az osztályfó'nök kimérten. - Mi akkor már megyünk is - mondta Gyuszi. - Jobb, ha mi is megyünk - méltatlankodott Ombolya. - Gyere, Albin! Köszönjük Etelka néni fáradozását, de ha azt gondolja, hogy mi képesek voltunk olyan csúnya dologra ... - Üljetek le - szólt rájuk Etelka. - Együtt semmi esetre se mentek el! Elég volt a verekedésből. Ha már feljöttetek, dolgozzunk! Amikor kiléptek a Bogyó utcai házból, akkor mondta Ildikó Gyuszinak a két pofonról azt, amit mondott. Hogy 194 véleménye szerint ártott ugyan az ügynek, de Gyuszi azért jól tette, hogy felpofozta Ombolyát. De Gyuszi erre nem felelt semmit. Nagyot hallgatott. - Azért nem szeretnék most Ombolya bőrében lenni -folytatta Ildikó. - Miért? Máskor szerettél volna? - Gyuszi csak ennyit válaszolt. - Többet már nem mernek feljönni, arra mérget vehetsz. - Úgyis vége a szünetnek nemsokára - jegyezte meg mogorván Gyuszi. - És ha arra gondolok, hogy megint csak egy osztályba járunk... Hát sohase szabadulunk meg ettől a piszok alaktól? Pedig ha valamiért, ezért a kutyalopásért megérdemelné, hogy kicsapják. - Csakhogy Keserű Mandula nem csapná ki még akkor se, ha biztosan tudná, hogy ő lopta el a kutyát - mondta Ildikó elgondolkodva. - Ő már csak ilyen. Öcsi ott állt a buszmegállónál. - Mi van a kutyával? - kérdezte, mert őt csakis ez érdekelte. - Mi lenne? - felelte Gyuszi. - Haza vittük. - És örült? - Persze hogy örült. Akárhogy szeretett téged, azért a régi gazdáit is szereti. Ildikó és Gyuszi összenéztek. Tanakodás volt ebben az összenézésben, hogy mondjanak-e valamit Öcsinek a történtekről, olyat is, amit nem kérdez. - Az életben nem lesz többet olyan jó dolga annak az állatnak, mint nálam volt - mondta öcsi elkeseredetten. - Meglátogathatod, ha akarod - jegyezte meg könnyedén Ildikó. - Keserű Mandula nagyon szívesen lát a helyesírási tanfolyamon. Ezt külön üzente. 13. 195 Öcsi erre csak legyintett egyet. Érdekli is őt a helyesírás! - Csak fájdítanám a szívemet - mondta, és rugdosni kezdte a letaposott havat. Idefönt elég ritkán jár az autóbusz. - Mehetnénk gyalog is - mondta Ildikó. - Nem érdemes várni. Gyuszi rápillantott. Miért mondta ezt Ildikó ? Azért, hogy Öcsit mennél eló'bb eltávolítsák a Bogyó utca közeléből? Vagy pedig mert kevés a pénze? Mert ahol három gyerek van, mint Szabóéknál, ott nem jut egynek heti tíz forint zsebpénz. Azt megíúgyse engedi meg, hogy Gyuszi váltsa meg a jegyét. - Majd én fizetem a jegyet - szólalt meg váratlanul öcsi. - Úgyis énmiattam jöttetek föl. Vagyis meg akarja hálálni legalább ezzel, amit érte tettek. Valami félszeg köszönetféle is volt ebben az ajánlatban. Ugyan honnan van Öcsinek pénze ? Rendszerint van neki, Hőkének is vásárolt ma reggel lóparizert. Zsebpénzt aligha kap. No persze, az ilyen gyerek papirost gyűjt, vasat gyűjt. Öcsi, mintha csak kitalálta volna Gyuszi gondolatát, de még tán azért is, hogy elfogadják tőle a gavallériát: - Van pénzem. Szokok a házmestereknek járdát söpörni, meg havat lapátolni is voltam. Nekem az jó üzlet, ha esik a hó. Ha még több esik, akkor összeszedek annyit, hogy veszek egy kutyát is. El tudom én azt tartani. Ildikó és Gyuszi megint csak összenéztek. - Egy pulit talán tudnék szerezni neked - mondta Gyuszi. - Pulit? -Feketét. 196 - Mennyibe kerül? -^ - Semennyibe. A nagyapáméknál az ó'sszel öt született. Budakeszin. - A puli a legokosabb kutya a világon - ajánlotta Ildikó. - Azt nem tudom, hogy fajtiszta-e - folytatta Gyuszi, mert még mindig nem jött a busz. - Jobb is, ha nem fajtiszta - vélekedett Ildikó. - Mert akkor nem kell annyi adót fizetni utána. -Adót? - csodálkozott Öcsi. -Persze - világosította fel Ildikó. - Nem is tudtad? A mamám húga, mert azoknál nincs gyerek, kutyát tart. De azoké fajtiszta. Fizetnek is utána! - Minek olyan helyre kutya, ahol nincs gyerek? - csodálkozott megint Öcsi. - A felnőttek játszanak vele ? - Igazad van - mosolygott Ildikó. - Édesapám is mindig ugratja őket. Hogy talán házőrzőnek tartják? De ezt épp azért mondja, mert annyira kényeztetik azt a kutyát, annyira imádják, hogy az már nevetséges. - A nagyapáméknak nem kell fizetni, mert náluk tényleg házőrző - mondta Gyuszi. - És mikor lehetne megnézni ? - kérdezte Öcsi. - A kutyákat ? Akár most is! - jelentette ki Gyuszi. Ildikóra nézett. - Ráérek - mondta a kislány. - A mamám is szabadságon van meg édesapám is. Volt még maradék szabadsága, azt ki kell venni ilyenkor. - De a buszt én fizetem! - jelentette ki Öcsi. Mert épp feltűnt a kanyarban. Ilyenkor év végén, sőt az új év első napjaiban is sokan vannak szabadságon, ha nem vették ki évközben. Például Gyuszi apja is. Úgy látszik, mégsem utazott el a Mátrába 197 december elején. Talán azért, mert végül mégis otthon hagyta a síléceit meg a sícipó'jét? A budakeszi nagyszülők háza olyan, mint a legtöbb ház Budakeszin, esak egy ablaka néz az utcára, mert befelé épült. Ebben az egy ablakban ott állt Szűcs István melegítőben, és bámult ki az utcára. És akkor egyszerre csak megpillantotta a fiát egy kislánnyal meg egy másik fiúval. Gyuszi talán soha életében nem felejti el, milyen boldogság ragyogott fel az apja arcán abban az egy pillanatban, amikor őket meglátta. Rögtön kiszaladt elébük olyan fürgén, hogy ő nyitotta ki a zöld léckaput. - Te büdös kölyök! Hát végre eszedbe jutott az a bolond apád is ? És úgy megölelgette, összecsókolta a fiát, mint nagyon régen, amikor még kicsi volt. Még jó, hogy nem kapta föl és ültette a nyakába. Örömében adott egy puszit Ildikónak is, de még Öcsinek is. Átölelte mind a hármukat azzal a hosszú, erős karjával, úgy terelte őket befelé, és bekiáltott a konyhába: - Édesanyám! Hamar egy kis uzsonnát! Nézze csak, ki van itt! A budakeszi nagymama, ez a ritkás hajú, csúf és kövér öregasszony, megjelent a konyha ajtajában, összecsapta a kezét, és azt mondta: - Jézus Mária! Már azt hittem, sohase látlak többet az életben, kis unokám! Mire Gyuszi felugrott a téglából rakott tornácra, elkapta a nagymama egyik kezét, aztán a másikat, és mind a kettőt megcsókolta. Ebből persze az lett, hogy a nagymama magához szorította, öreg és kövér testéhez, és szúrós és könnyes 198 puszikat adott neki, de hát"«ízt ki lehet bírni. Nincs neki több unokája, csak ez az egy! Aztán bementek abba a szobába, amelyiknek az ablaka az utcára néz. Szűcs István ebben lakik. Jó meleg volt, és az asztalon szétteregetve rengeteg levagdosott bélyeg meg egy berakókönyv. Egy csomó bélyeg éppen ázott egy zöld cseréptálban. - Te bélyegezel? - kérdezte Gyuszi. - Töltöm vele az időt - felelte Szűcs István, és elkezdte összeszedni a bélyegeket. - Üljetek le! Van ám friss hurka meg kolbász. Tegnapelőtt vágtuk le a disznót. - Nem vagyunk éhesek - mondta Ildikó. - Tán csak nem félsz a hízástól? - kérdezte jókedvűen Szűcs István, és jól szemügyre vette a kislányt. - Az én menyem ne legyen valami divatos egyszálbélű! - Mi az az egyszálbélű? - csodálkozott Ildikó. - Összetéveszted Borival - mondta Gyuszi. Segített az apjának, az áztatótálat a széles ablakdeszkára tette. - Az fogyókúrázik! Magyar sorozatokat gyűjtesz? Mert értett hozzá valamicskét, hatodikos korában még ő is bélyegezett, de aztán abbahagyta. - Azt mondják, legjobb, ha azzal kezdem - mondta Szűcs István. - Te azelőtt sűrűn jártál hozzánk - mondta Öcsinek. - Mi is a neved? - Fülöp Dezső - mondta Öcsi. - Én voltam a Gyuszi tanulópárja. Tessék mondani, nem lehetne megnézni a kutyákat? Nem mondhatja az ember, hogy Fülöp Dezső nagyon ért a társalgás művészetéhez! Ezzel a kérdéssel elárulta, hogy miért jöttek tulajdonképpen. Mindent elronthatott volna! Szűcs István ebből a kérdésből arra is következtet- 199 hetne, hogy a fia őrá egyáltalán nem kíváncsi. Ez persze egyáltalán nem lenne igaz, még akkor sem, ha most csakugyan a kutyák miatt jöttek. Szerencsére Szűcs István most annyira örül a fiának, hogy nem hagyja elrontani a saját kedvét. Pedig igenis rájött a turpisságra. Megfenyegette a fiát az ujjával. - Szóval a kutyáknak köszönhetem a szerencsét, hogy kijöttetek? - Fordítva - mondta Ildikó gyorsan. - Az volt az ürügy! - Jól van - nevetett Szűcs István a sok erős fogával. -így is kell! Csak*védd ezt a gazembert! - Megígértem Öcsinek, hogy adunk neki egy puliköly-köt. Megvan még mind? - kérdezte Gyuszi. - Meg, hogy az ördög vinné el őket — mondta Szűcs István, - Illetve egyet elvitt belőle a bakter, de a többi négy még mindig akkora lármát tud csinálni, ha egy koránkelő elmegy a ház előtt, hogy megbolondul tőle az ember. Már hajnali kettőkor rákezdik, különösen a biciklistákat ugatják. Az autóbuszra rá se hederítenek. - Nem tetszik szeretni a kutyákat? - érdeklődött reménykedve Öcsi. - Szeretem én, fiacskám, de egy kicsit messzebbről. Amikor végre éjfél után elalszom, két óra múlva fölébresztenek. - Elszoktál már tőlük - jegyezte meg Gyuszi csendesen. - Az ember azt hinné, így faluhelyen csendesség van -mondta Ildikó. - No, akkor menjünk - mondta Szűcs István. - Nézzük meg azokat a kis dögöket! Nagyot nőttek ám! Nagyot nőttek, nagyot nőttek, de még mindig tündéri kis gombolyagok. Tébolyult örömmel fogadták a gyerekeket. Az anyjuk is helyrejött kissé, már kinőtt a bundája megint. 200 - Már nem szopnak, ugye? - kérdezte Gyuszi. - Hiszen a bakter is elvitte már a magáét! - Méghozzá ingyen - mondta Szűcs István. A hátsó udvar kerítésére könyökölt, nem ment be a kutyák közé, innen nézte, hogyan játszik, kergetó'zik Öcsi és Ildikó a pulikkal. Gyuszi is itt maradt az apjával. -Hogyhogy ingyen? - kérdezte Gyuszi. - Valaki bemesélte nagyapádnak, hogy ilyen pulikért négy-ötszáz forintot is lehet kapni, ha törzskönyvezteti Őket. Rájuk is költött egy csomó pénzt, kijött valami bizottság. Rövidellették a farkukat, hümmögtek, végül mégiscsak törzskönyvezték, ha nem is első osztályúnak. Mit tudom én, nem értek hozzá. Nagyapád azt hitte, kiárul belőlük legalább két süldőrevalót. - Négy-ötszáz forintot? - ismételte ijedten Gyuszi. - No, ne félj, majd én elboronálom. Ha megígérted, akkor meg is kapja a barátod. - Nagyon szerencsétlen fickó ez. Már a második mostohaanyja van, az apja meg szörnyen veri. Nem rossz ember különben, csak nagyon buta. Azt hiszi, az a nevelés, hogy csépeli a gyerekét. Kész idegroncs ez az Öcsi, hidd el! - Idegroncs? - ismételte Szűcs István. - Ennyi idős korában? - Rángatódzik ennek mindene, ha egy kicsit izgatott -erősítette Gyuszi. - Nem is tudom, mi lesz vele, ha kijárja a nyolcat. Az apja péknek akarja, de ő motorszerelő szeretne lenni. - Miért nem jön az építőiparba? - kérdezte most Szűcs István. - Ott megerősödne a szabad levegőn. Meg azt is el lehet intézni, hogy fölvegyék tanulóotthonba. Ha olyan rosszak a családi körülményei! Általában csak vidékieket 201 helyeznek otthonba, de hát ha az ember elmagyarázza, miről van szó... - Nem is volna rossz. Tudod, sokszor azt gondolom, nem is eszik rendesen. Mert olyan rendetlen az egész család élete. A mostohaanyja a vendéglátóiparban dolgozik, mindig más műszakban, az apja meg nappal alszik. Ma nálunk ebédelt - tette hozzá -, mert szerintem, ha el nem hívom, akkor sehol se ebédelt volna. Csak a kutyának vett lópari-zert. - Milyen kutyának? - kérdezte a férfi. - Hát már van kutyája ? * - Csak volt — felelte Gyuszi. És elkezdte mesélni Hó'ke kutya történetét. Maga se gondolta volna, hogy ennyire érdekli az apját. De miért is ne? Pedig nem is lehetett röviden elmesélni, mert sok mindent bele kellett szőni, például Keserű Mandulát is, sőt még a Mi lesz a cserebogárból? című színdarabot is érinteni kellett, hogy Szűcs István megértse, milyen helyet foglal el Öcsi a nyolcadik bében. Valahogy olyan összekötőféle az osztály alvilága és a jó tanulók, a rendezett körülmények között élő gyerekek között. Amikor Gyuszi a színdarabot említette, Szűcs István azt a megjegyzést tette: - Megkaptam ám a meghívót! El is mentem volna, csak... - Gondoltad, nem lehet valami híres, ha én írtam a darabot - tréfált Gyuszi. - Te írtad? - csodálkozott egy óriásit az apja. 1 - Hát nem olvastad el? ¦'! - Ez elkerülte a figyelmemet. Nohát, ha ezt tudom, mégs-iscsak elmentem volna! A fiam darabot írt! 202 - Nem vesztettél vele soíat. Sőt semmit! A konyha felől a sülő hurka, a kolbász izgalmas illata terjengett. Ildikó be is szaladt a házba, hogy megterítsen a néni helyett, hiába, ez a lány rá van nevelve a munkára. Öcsi pedig odajött a kerítéshez, az ölében egyszerre négy kis kutyával, és azt kérdezte: - Melyiket vihetem el? - Amelyiket akarod. Válaszd ki, amelyik neked a legjobban tetszik - mondta Szűcs. - Akkor ezt! Mert ez a legszebb - mondta Öcsi, és három kutyát letett a földre, egyet meg tovább dajkált. - Ennek sárga lesz a szeme, mint Hőkéé! Hogy az ördögbe tudja megállapítani, hogy egy ilyen szőrmóknak milyen színű a szeme? Nem is látszik. Meg hogy melyik a legszebb! - Mi a neve ? - érdeklődött. - Hát azt ki tudja? - nevetett Szűcs István. - Rajtad kívül senki sem tudta eddig megkülönböztetni Őket. Szerintem nincs is nevük, nem tudok róla, hogy meglett volna a keresztelő. Nevezd, aminek akarod, Rongyosnak vagy Bogárnak. Az anyja vagy az apja után. Attól függ, hogy fiú vagy lány. - Lány - mondta Öcsi. - És tessék mondani, ennek is lesznek majd kiskutyái? - Ha férjhez adod! De még várj vele egy évig. - Értek én a kutyához, tessék csak idebízni] Ildikó jelent meg a gangon. Egy kék kockás konyharuhát kötött keresztbe a derekára. - Kész az ucsora! - jelentette. - Tessék jönni kezet mosni! - Kész kis menyecske - mondta Szűcs István. 203 - Színésznő ez -jegyezte meg Gyuszi. - Csak most éppen menyecskeszerepet játszik. - Hogyhogy színésznő ? - méltatlankodott vidáman Szűcs István kézmosás közben. - De már azt ne engedd, fiam. Színésznőt ne vegyél feleségül! Hát majd előbb veszem el, aztán lesz belőle színésznő! - így Gyuszi. - De sok csacskaságot tudsz összebeszélni - mondta Ildikó. - És te? Minek hoztad be azt a kutyát? Kutya nem való a szobába. És kezet ki mos? Ez persze Öcsinek szólt. -Rongyos nem csinál semmi rosszat - próbálkozott Öcsi. - Hadd szoktatom egy kicsit magamhoz! - Majd a gangon megetetheted --- parancsolta Ildikó. 204 - De zsírosat ne adj nefef - tanácsolta a nagymama. -Még beteg is lehet tőle. Majd töltök neki tejet egy kistányérba. Még szerencse, hogy olyan nagyot sétáltak kora délután, különben ez a lakoma ugyancsak kifogott volna rajtuk. Ugyan így is csak éppen megritkították egy kicsit a hatalmas tálakra felrakott sistergő hurkákat, májasokat, a kolbászt, a sülteket. Idősebb Szűcsné még forró tepertővel is kínálta őket. Voltak ott hatalmas, hófehér savanyú paprikák, üvegzöld, vékony, pici uborkák. A nagymama még két befőttet is bontott. Hátha valaki úriasan, azzal szereti a disznótorost? - Csak azt sajnálom, hogy Borit nem hívtuk el — kacará-szott Ildikó. - Kíváncsi vagyok, megtartotta volna-e a fogyókúráját! - Hát a nagyapa hol van ? - érdeklődött Gyuszi. - Zsámbékra ment, nem is jön haza a héten. Egy barátja istállót épít, annak segít - mondta Szűcs István. - De meséld csak tovább! Mi történt azzal a fehér kutyával ? Most már ketten mesélték a Bogyó utcai kalandot. Öcsi addig alkudozott és huzakodott, míg egyszerre csak megjelentek a valódi kutyatolvajok, és keresztülhúzták minden számításukat. Volt bőr a képükön, igenis megelőzték Gyu-sziékat, és Ők voltak azok, akik elsőnek tájékoztatták Keserű Mandulát arról, hogy megkerült a kutya. Úgy adták be a dolgot az osztályfőnöknek, hogy Hőkét Öcsi lopta el, de a két jó tanuló rávette, hozza vissza. Öcsi alig figyelt, elmerülten evett. Időnként óvatosan kiszökött a szobából, mégiscsak juttatott egy-egy jó falatot Rongyoskának. Szűcs István elég nehezen értette meg, mi történt tulaj- 205 donképpen. Vagyis inkább nem hitt a fülének^ nehezen fogta fel az összefüggéseket. - Nem mondtatok meg a tanárnőnek, hogy a kutyát az a másik két fiú vitte oda Öcsihez? - Hiába mondtuk. Azt gondolta, hogy Öcsi átejtett minket - magyarázta Gyuszi. - De hát Öcsi még nem is volt soha a Bogyó utcában! - méltatlankodott a férfi. - De ezt nem bírtuk bebizonyítani - hadonászott Gyuszi. - Tetszik tudni - próbált segíteni Ildikó is -, ha valaki, én igazán nem rajongok Keserű Manduláért, ezt tudja az egész osztály. Még fiatal és tapasztalatlan. Meg aztán, tetszik tudni, István bácsi, kérem, senki nem szereti, ha átejtik. És ha Ombolyáék lopták el a kutyát, mint ahogy ők lopták el, akkor az orránál fogva vezették Keserű Mandulát. így hát inkább arra gondolt, hátha Öcsi ejtett át minket. Pláne mert Öcsi nem is jött oda velünk, azt gondolta, hogy fél. És folyton mondta, hogy Öcsinek, ha el is lopta a kutyát, nem lesz semmi bántódása. Gyuszi pedig: - Van olyan tanár, aki ilyesmiért meg még kisebb dologért is mindjárt olyan büntetést adna, hogy... Szóval talán még ki is csapná a gyereket. Mint ahogy nem ilyenért, de mert elvett egy tollat, ki is csaptak nemrég egy hetedikest. De az az egy megvan Mandulában, hogy szerintem akkor sej csinált volna nagy ügyet a ^kutyából, ha nem visszük vissza. - És mit tanít nálatok ez a Keserű Mandula ? - Magyart és történelmet is - mondta Ildikó. - Nem tanít rosszul, azt nem lehet mondani, de osztályozni, azt 206 nem nagyon tud. Egy szer-például, mindjárt az elején, kettest adott Gyuszinak a dolgozatára, amire szerintem más tanár ötöst adott volna. - Kettest? - kérdezte Szűcs István, és a fiára nézett. Valami eszébe juthatott. - Az ember azt hinné, ilyesmi ma már, a mai iskolában nem fordul elő. Mire Öcsi: - Mit gondoltok, ilyen kis kutyával felszállhatunk az autóbuszra, ha nincs is szájkosara? - Csak nem akarsz Budakesziről hazagyalogolni? - nevetett Szűcs István. - Majd adok neked, aranyoskám, egy zsákot. Abban elviheted! - mondta a nagymama. És utána behozott egy óriási tál hájas pogácsát. De mert a gyerekek nem tudtak már többet enni, mindegyiknek becsomagolt belőle. Sötét este van, indulniuk kell hazafelé. Szűcs István elkísérte őket az autóbuszhoz. Egy húszast adott a fiának útiköltségre. Ildikónak meg azt mondta: - Neked is adtam volna egy kiskutyát szívesen! Csak egy szavadba kerül! Mert láttam, hogy olyan szívesen játszottál velük. - Nem volna rossz - felelte a kislány. - Köszönöm szépen! De hát kicsi a lakásunk, városban nem jó kutyát tartani. Vagyunk elegen anélkül is. - Ki mondta, hogy haza kell vinned? - mondta Szűcs István. - Tudod mit? Az egyik kutya a tiéd lesz. Vasárnaponként kijössz Gyuszival, és játszhatsz vele. Akár mindjárt vasárnap kijöhettek, és akkor megtartjuk a névadó ünnepet. - De akkor legyen közös Gyuszival - mondta Ildikó. - Minden vasárnap úgyse tudnék hozzá kijönni! 207 MI FÉRFIAK Hogyan is mondta Ildikó, amikor még egészen kora délután fölfelé mentek a Rózsadombra? Úgy: „És miért van az, hogy aminek örülni lehet, az mindig beleütközik abba, hogy felelősség?" Gyuszi azt felelte rá, hogy nem mindig. Ez biztosan igaz. De hogy gyakran, az már aznap este bebizonyosodott. Háromnegyed nyolckor ért haza, és a mama azzal fogadta feldúltan: - Ez felelőtlenség, kisfiam! Hol voltál? Hogyan felelhetett volna röviden, annyi élménnyel a háta mögött? Annyi mindennel, ami ma délután történt? - Nem tehetek róla - próbálkozott. Egy kicsit fáradt volt, mitagadás. - Ne haragudj. - Persze - mondta anya fáradtan. Ő az izgalomtól volt fáradt és kimerült. - Ne haragudjak. Már nem tudtuk, mit gondoljunk. Fehéréknél is érdeklődtünk, de Bori sem tudott rólad semmit. És miféle kutya volt az, amit délben idehoztál? - Majd elmesélem, mama... Nem tettem semmi rosszat, hidd el. - Legalább telefonáltál volna Fehérékhez. Bori szívesen 208 átszaladt volna. Nem volt egy forintod telefonra ? No gyere, most vacsorázzunk. - Még nem vacsoráztatok? - Ki tudott volna egy falatot is lenyelni ? - De én már ettem... - Hol? - Budakeszin, apánál! - Szóval ott voltál! És apádnak se volt annyi esze, hogy figyelmeztessen, szólj haza legalább telefonon. - Nemcsak ott voltam - mondta Gyuszi mest már egy kicsit türelmetlenül. És aztán következtek még csak a nagyszülők. A nagyapa azzal kezdte: - Ugye, mondtam, hogy megkerül. Rossz pénz nem vész el. Jaj, ezek az örökké egyforma mondások. Mint a kikopott hanglemez. Szerencsére a mama is unja a saját szülei örökké ismétlődő szövegét, és egy idő múlva maga sokallja meg a lamentálást. - Vakáció van - mondja nekik. - Nem kell abból olyan nagy ügyet csinálni, hogy egy kicsit későbben ért haza. Mire az öregek megsértődnek. Bevonulnak a saját szobájukba, dödörésznek, méltatlankodnak. A nagyapa elsősorban azon: karácsonykor, amikor Ő küldte, nem ment ki a kölyök Budakeszire; meg az anyja is, hogy berzenkedett, mint egy mérges kis kotlós! Most meg egy szava sincs, amiért a gyerek csak úgy, a maga szakállára, ott vacsorázott azoknál. Nagyapa úgy fogja föl, mintha Gyuszi árulást követett volna el. Hiszen Ők most hadat viselnek, méghozzá állítólag éppen a gyerek miatt! Persze az anyja is azért nem mer erélyesebben fellépni, azért nem meri alaposan lehor- '4 Gergely 209 dani, mert fél, hogy egészen átpártol az apjához. Szép kis nevelés! Ezen érdemes volt összeveszni! Anya nem evett egy falatot sem, Gyuszi hiába könyörgött neki, inkább bevett valami idegcsillapítót. Aztán rövidítve valahogy elmesélte neki a történteket. Keserű Mandulát, a kutyát kihagyta, illetve annyit mondott, hogy az a nagy kutya nem volt Öcsié, azt csakugyan sétáltatta, de ő megígérte neki, hogy szerez egy pulit a nagyszülőktől. - Vagyis - mondta a mama - azt akarod elhitetni velem, hogy csakis a puli, illetve öcsi kedvéért mentél ki hozzájuk. - Mama! Azt mondtad, te sohasem tiltod meg... Hogy ő nekem mindig az apám. - Ezt állom is. Csak azért szeretném, ha legalább bejelentenéd, amikor kimégy hozzá. - Akkor most bejelentem. Apa meghívott... minden vasárnapra! - Minden vasárnapra ? - Annyira örült nekem! - Ahogy gondolod, kisfiam. - Egy kiskutyát is kaptunk tőle... - Kaptunk? - Szabó Ildikó is velem volt. - Vagyis most már a barátaidat is oda akarod meghívni! Tudod mit, kisfiam? Talán okosabb lett volna, ha akkor, novemberben, szót fogadsz apádnak, és kint maradsz mindjárt Budakeszin. Sok mindent megtakaríthattunk volna. - Mama kérlek! Mindig azt mondtad, nem én vagyok az oka! - Most nem arról beszélek! De ha annyira szeretsz ott... 210 Csak azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy azelőtt mintha a fogadat húzták volna, ha Budakeszire kellett menned, most pedig minden vasárnapodat ott akarod tölteni. Meg tudod ezt magyarázni? Nem, Gyuszi magyarázni nem tudta. Hogy az ember mikor örül valaminek, és mikor nem, az olyan, hogy télen hideg van, nyáron meleg, nappal világos, éjszaka meg sötét. De még olyanabb, mert a hidegnek ugyanúgy lehet örülni, mint a melegnek, a csillagoknak ugyanúgy, mint a napsütésnek, sőt még a felhőknek, a szélnek is lehet örülni, és bánkódhat az ember olyankor is, amikor mások nem érthetik, sőt ő maga sem mindig, hogy miért. Az ember sokkal többet tud érezni, mint amennyit meg tud magyarázni, ezt láthatjuk már egészen kis gyerekeknél, mert sírni meg nevetni sokkal előbb megtanulunk, mint beszélni, sőt gondolkodni. Másnap délben Szűcs István telefonált Fehérékhez, és azt üzente a fiának Borival, hogy vasárnap legyen szíves kihozni a sífelszerelését. Azzal a busszal jöjjön, ami pont nyolckor indul a Moszkva térről, várni fogja a megállónál. - És engem is meghívott - mondta Bori. - De nekem nincs sífelszerelésem. - Nekem sincs - mondta Gyuszi. - Kivisszük a ródlit. De nem sivalkodsz, ha néha beleborulunk a hóba?! Az nincs anélkül! -És Ildikó? - Ráférünk hárman is, ne félj, különösen ha te vasárnapig még fogyókúrázol egy kicsit. - Ti biztosan leadtatok egy-két kilót a rózsadombi túrán tegnap - mondta Bori. - Engem persze az ilyenből kihagytok! 211 1 i - Ne búsulj, úgyis visszahíztad volna délután Budakeszin, a disznótoron. - Erről is tudok! - Akkor jó - mondta Gyuszi. - Legalább nem kell elmesélnem. Ildikó itt volt délelőtt ? - Azért szívesen végighallgatnám még egyszer - mondta Bori. - Tudod, hogy Ildikó milyen rapszodikusan mesél el mindent. - Akkor éppen megfelelt a valóságnak. Mert maga az eset is elég rapszódikus volt, elhiheted! Hogy enyhén szóljak! * - Sokért nem adnám, ha valahogy láthatatlanul ott lettem volna - mondta Bori. - És láthattam volna az ártatlan képű Ombolyát, amint éppen a szívére teszi a kezét, és úgy esküszik, hogy soha nem is látta azt a kutyát! - Nem is tette a kezét a szívére! - Ildikó úgy mesélte. Mit számít az? Tudod, mi az óriási ebben? Ha Keserű Mandula ismerné az osztályt, mint ahogy nem ismeri, akkor tudná, hogy az az édes, buta Öcsi soha, de soha nem tudna kitalálni olyan történetet, mint amit neked előadott. Már ebből is tudhatná, hogy az csakis igaz lehet. - Kár, hogy nem voltál ott - mondta Gyuszi elgondolkodva. - Mert ha ezt megmondod Keserű Mandulának, akkor talán... - Nekem se hitte volna el. De az se biztos, hogy ott eszembe jutott volna. Az ember mindig utólag okos. - Még jó, ha utólag! - Arra gondoltam, hogy be kellene írni a rajnaplóba. -Hát írd be! - Én? Aki ott se voltam? 212 - Nem féltelek! Majd kiszínezed! - Minek azt kiszínezni? Azt hiszed, jobbakat tudok kitalálni, mint ami tényleg történt ? - Szóval te is úgy vagy, mint Fülöp! - Szerintem egy igazi író se tud ennél jobbat kitalálni. Ez olyan nagy sztori! - Hát akkor csak rajta, rajta! - Neked kellene beleírnod. - Ne kezdd megint! Nem volt elég a Többsincs meg a Cserebogár ? - Miért? Nem vagy megelégedve a sikerrel? És nem szórakoztunk csuda jól három hétig ? - És mi keresnivalója van ennek a rajnaplóban ? - Miért? - kérdezte ismét Bori. - Ez nem közügy? Nem vet fényt az osztályfőnök és az osztály, vagy ha úgy tetszik, a rajvezető és a raj viszonyára? Nem Keserű Mandula a rajvezetőnk? És a szereplők nem tagjai a rajnak? Még Virágosi és Ombolya is. Még szerencse, hogy a vörös nyakkendőt csak november hetedikén és április negyedikén viselik, mert akkor kötelező. - Én őket még ilyen nagy ünnepen se kötelezném. - Elhiheted, hogy én se! - És ezt például beírnád a rajnaplóba ? -Miért ne? Legalább ott mondhassuk meg a véleményünket ! - Keserű Manduláról is ? - Úgyse olvassa el! Ki olvassa a rajnaplót ? Azt még óra alatt se böngészheti senki, mert olyan nagy és vastag, legalább két kiló. - De hát akkor minek vezeted már ötödikes korod óta? - Ezt kérdem én is. Majd elteszem emlékbe. Egy darabig 213 őrzöm, aztán majd ha gyerekeim lesznek, odaadom nekik rajzolni meg firkálni. A háromnegyed része üres. Apám csináltatta, amikor ötödikben megválasztottatok rajkrónikásnak. Nagyon büszke volt rá. - És te nem ? - Akkor még igen - felelte Bori. - Akkor még azt hittem, legalábbis történelmet írok. A Balassi Bálint raj hiteles történetét. - Tényleg - mondta Gyuszi tűnődve. - Még a raj nevét is te ajánlottad annak idején. Emlékszem, azt mondtad: minthogy mi a Zrínyi Miklós téri iskolába járunk, legyen a rajunk neve Balassi Bálint. Mert Balassi is, akár Zrínyi, költő volt és katona. Olyan kicsi voltál, hogy alig látszottál ki a padból - folytatta Gyuszi a jóízű emlékezést. - Klári néni szelíden rád is szólt: „Állj fel, kislányom, ha beszélsz!" Te meg azt felelted azon a csipogó kis hangodon: „De Klári néni, kérem, hiszen én állok!" | - Nem volt csipogó hangom sohasem! - De honnan tudtad te, hogy ki volt Balassi Bálint ? -érdeklődött Gyuszi. - Akkor még egyáltalán nem tanultunk róla, később se nagyon, nincs is benn az anyagban. Csak Kemény Ernő beszélt róla azért, mert nagyon szerette. - Apámtól - vallotta be Bori. - Mert ő is nagyon szereti Balassit, és már kicsi koromban sokat elmondott nekem a verseiből meg az életéről is. És ha nem tudnád, az én apám is költő meg katona. Ó is írt verseket, de persze abbahagyta. - Akkor a raj apádnak köszönheti a nevét. - És mi van abban ? - Nem azért mondom! De ezt persze nem írtad be a rajnaplóba ! - - Igazán nem tartozik oda! 214 - És azt se írtad bele, hegy téged Klári néni fel akart állítani, amikor pedig már álltái! Bori erre csak mérgesen legyintett. - Miket írtál te tulajdonképpen abba a rajnaplóba? - érdeklődött Gyuszi. - Olvasd el, ha kíváncsi vagy rá-felelte Bori. - Áthozom. De beleírod a Bogyó utcai kalandot! Gyuszi eddig sohasem látta egészen közelről a rajnaplót. Bori néha elhozta a rajtanácsülésekre, és felolvasott belőle valamit. Piros bőrkötése van, jó súlyos. Hófehér, simított, fényes papirosból készült. Ha a háromnegyed része nem is, a kétharmad része igenis üres. Gyuszi beült a rajnaplóval a karosszékbe a kályha mellé, ott van egy jó állólámpa, a mama is ott szeret olvasni. Az első oldalon ott van Balassi Bálint arcképe. Elég jó rajz, biztosan ezt is Fehér százados készítette még akkor, amikor ötödikes volt a lánya. Mert szeret rajzolni, sőt fes-tegetni is szokott, ezt Gyuszi is tudja. Csak azt nem tudta eddig, hogy verseket is írt. így érti meg az ember, kire fajzik a lánya! A következő lapon nincs más, csak egy idézet: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.'" Csakhogy ez az idézet József Attilától van, nem pedig Balassitól, a névadótól. No, ez nem nagy baj. Balassi Bálint a legtöbbet a szerelemről írt, tőle nehezebb volna megfelelő idézetet kimásolni egy úttörőraj naplójának elejére. Azt meg kell hagyni, Bori nagyon lelkiismeretes és lelkes krónikás. Még azt is leírja, milyen gyönyörű volt az évnyitó ünnepély, micsoda fölemelő és lelkesítő beszédet tartott az igazgató bácsi az iskola udvarán, ahol ők, az ötödik bé, immár a felső tagozattal együtt sorakoztak fel. „Mindannyiunknak meg kell szívlelnünk, hogy most már felsősök vagyunk!" De olyan részletekről sem feledkezik meg, mint az az apróság, hogy néhány nyolcadikos fiú ellógott az évnyitóról, felszökött valamelyik emeleti tanterembe, aztán egyszerre csak egymást kergetve megjelentek az udvari folyosón, mert biztosan összevesztek valamiért, és megfeledkeztek magukról. Bori nemcsak az incidenst írja meg, hanem kommentálja is: „A nyolcadikosoknak példát kell mutatniuk a kisebbeknek, nemhogy még ők zavarják meg a rendet." 216 Ó, te tücsök Bori! Te ártatlan szívű néhai ötödikes! Ahogyan te akkor elképzelted a nyolcadikosok példamutatását! Ugyan mit szólnának a mostani ötödikesek, ha tudnának arról, hogy a jelenlegi nyolcadikosok között még olyan is van, aki kutyát lop? Mindjárt az első lapokon Gyuszi a saját nevével is találkozott. Bori ugyanis gondosan és pontosan beszámol a tisztségviselők megválasztásáról, amely közvetlenül az évnyitó után történt. Pedig nem kis munka volt megírni ezt a beszámolót, mert Klári néninél szinte mindenki kapott valami tisztséget. Gyuszit meg éppen mindjárt őrsvezetőnek választották. Ő vezette a fiúk Űrhajós őrsét, Szilágyi Géza pedig a másikat, a Rakétát. Amikor megalakultak az őrsök, megközelítően egyforma létszámúak voltak, de később többen átjöttek a Rakétából az Űrhajósba, mert azt mondták, Nyoka erőszakos, folyton csak parancsolgat nekik. Annyira, hogy egy szép napon Nyoka azon vette észre magát, csak két embere van, és akkor panaszt emelt, hogy Gyuszi elcsalja az ő embereit. Bori beszámol a rajnaplóban arról a viharos rajtanács-ülésrol, ahol a két Őrsvezető, Nyoka és Gyuszi, kis híja összeverekedett. Nyoka ugyanis azt vágta Gyuszi szemébe: könnyű úgy népszerűnek lenni, ha mindent maga végez el az őrse helyett, még az orrukat is megtörli, ha csöpög. A rajkrónikás persze nem idézi a személyeskedéseket és gorombaságokat, hanem így jegyzi fel a történteket: „A rajtanács építő bírálatban részesítette mindkét őrsvezetőt, amit azok el is fogadtak. Belátták, hogy a közösségben csak így lehet eredményesen dolgozni a közös célokért, a szocializmus felépítéséért." No mármost, ha valaki idegen olvasná ezt a rajnaplót, ugyan mit értene meg, mit tudna meg abból, ami valójában történt? Semmit! Gyuszi számára ugyan valóságos emlékeket, eseményeket idéz fel, de csakis azért, mert ő átélte a dolgot, só't, ami az Űrhajós és Rakéta ó'rs egykori torzsalkodását illeti, annak egyik szenvedő' és cselekvő' hó'se volt. De miért érdemes egyáltalán naplót vezetni, ha az csupán azok számára mond valamit, akik amúgy is ismerik az eseményeket, úgy, ahogyan azok a valóságban megtörténtek? Bori például gondos táblázatokat rajzolt a naplóba arról, hogy az őrsök hol tartanak a próbakövetelmények teljesítésében. Sokat dolgozhatott ezeken, sok-sok órát töltött el a napló mellett. De kinek fontos ez ma már ? Még azokat sem érdekli többé, akik annak idején lázasan versenyeztek az elsőségért, hogy elnyerjék az expedíció vörös csillagát. Micsoda boldogság volt, amikor év végére valamennyi őrs elnyerte! De hol van már az akkori lelkesedés és öröm? Ide van eltemetve a naplóba, és senki nem gondol vele többet. Gyuszi sem tenné, ha Bori ide nem adta volna neki a naplót azzal a céllal, hogy írja bele: mi történt a Bogyó utcában. Hatodikban és hetedikben már valamivel rövidebbek a feljegyzések. A rajkrónikás már nem lelkendezik annyira, egyre gyakrabban tesz bíráló és csipkelődő megjegyzéseket. Beszámol például egy tavaszi kirándulásról. Az elején még líraian ecseteli a tavaszi rét „virághímes" szépségét, de arról is említést tesz: „Néhány fiú sört is hozott magával, és még a lányokat is kínálgatták. Azt gondolták, ettől nagyobb lesz a tekintélyüké 218 Egy másik feljegyzésben-ÍBori megbírál egy színdarabot, amit közösen néztek meg, és a kialakult véleményt így foglalja össze: „Megállapítottuk, hogy nem nekünk, hanem kisebbeknek való. A rendezés több, kisebb-nagyobb hibát követett el. Például a barlangjelenetben a sziklák annyira mozogtak, hogy leromboltak minden illúziót. Ezt a hibát még a kisdobosok is észrevették." Egy gyárlátogatásról Gágó számol be rendkívül pontosan és szárazon. A cikket a faliújságra írta írógéppel, Bori pedig, amikor onnan lekerült, beragasztotta a rajnaplóba. Már a hetedikben gyakran alkalmazza ezt a módszert. Ugyancsak a faliújságról vette le Szőke Erzsi kiszolgált cikkét egy hajókirándulásról. Április negyedikéről pedig Pusi-val íratott a rajnaplóba. A sportmérkőzésekről is rendszerint inkább valamelyik fiúval írat, ő csak egyszerűen beragasztja. De egy focimeccsről például Szabó Ildikó írt ezzel a címmel: „Szurkoltunk a mieinknek." Erre a mérkőzésre ugyanis a lányok is kijöttek, hogy biztassák a bése-ket. Gyuszi fölfedezte a naplóban egy tavalyi faliújságcikkét: „Emelnünk kell a tanulmányi színvonalat!" Be kell vallani, hogy nagyon rossz, unalmas cikk. Az idei feljegyzések mindössze négy oldalt foglalnak el a naplóban. A krónikás közli, kiket választottak a rajtanácsba és azoknak a névsorát, akik fiatalabb őrsökben vállaltak vezetői tisztséget. A régi büszkeségből már csak annyi maradt, hogy Bori megjegyzi: 219 „Egyetlen más nyolcadik osztályhói sem került ki annyi őrsvezető, mint a miénkből. Sőt, Szőke Erzsit a negyedikesek tanító nénije kinevezte helyettes rajvezetőnek." Ha jól meggondoljuk, a nyolcadikosok már csak fél lábbal úttörők. Őrsi élet már nincsen. A rajtanács, az működik, és a többi, aki arra alkalmas, más rajokban dolgozik, néhányan, mint Pusi, benne vannak az úttörőtanácsban is, amely a csapat ügyeivel foglalkozik. A többinek még tisztsége sincs, így például Szűcs Gyulának sincs. Most kapott alkalmi megbízatást a rajkrónikástól, hogy írja be a Bogyó utcai kalandot. De hogyan írja be, és főképp minek ? Bori maga is szörnyen elhanyagolta rajkrónikási tisztségét. Még azt sem írta be, hogy Kemény tanár úr, aki mint osztályfőnök egyben rajvezetőjük is volt, elment tőlük. Nyoma sincs a naplóban annak, hogyan ismerkedtek meg Keserű Mandulával, de még a „Mi lesz a cserebogárból" előkészületeiről sem számol be, és az előadásról sincsen kritika, pedig azt is meg lehetne bírálni legalább annyira, mint amennyire azt a színdarabot, amiben a sziklák mozogtak. Hát ha ez mind nem volt elég fontos ahhoz, hogy a rajnaplóba kerüljön, akkor miért volna fontos az, ami a Bogyó utcában történt? Jól adja Bori! Azon a címen, hogy ő nem volt ott, Gyu-szival akarja megíratni azt, amit úgyse lehet megírni az előzmények nélkül. Hol kezdje egyáltalán? Kemény tanár úr olyan különös távozásával ? Vagy még előbb, Ombolya bemutatásával? Előzmények nélkül senki nem értheti meg azt, ami a Bogyó utcában történt. Nemcsak Ombolyát kellene 220 előbb bemutatni, hanem Keser#Mandulát is, mert másképp semmit sem ért az egészből az olvasó. De mi az, hogy olvasó? Ki olvassa el egyáltalán a rajnaplót? Miféle olvasója van és lehet a Balassi Bálint raj történetének? Hajói meggondoljuk, nincs mit sajnálkozni azon, hogy a gyönyörű napló kétharmad része üres. Az üres papirosra még fontos és érdekes dolgokat is írhat valaki. Nem az üres oldalakért kár, hanem igenis a teleírtakért. Bori maga is tudja ezt. Meg is mondta, hogy majd elteszi a naplót emlékbe, és odaadja a gyermekeinek rajzolni meg firkálni. Már tudniillik az üres lapokat. És mi történik a teleírtakkal? Azokat valaki egyszer kitépi, a gyerekek ösz-szeszedik, mint hulladékot, eladják, és később megvásárolják a papirost a maszek gyümölcsösök, zacskót ragasztanak belőle, amibe gesztenyét, sült tököt vagy pattogatott kukoricát mérnek. Ezért írja ő le, hogy mi történt a Bogyó utcában? Ezért törje a fejét, hogy hol is kezdje? Fogta magát, és visszavitte a naplót Borinak. Letette elébe kis íróasztalára. - Kész? - kérdezte Bori nagy érdeklődéssel. - No ne tréfálj! Bori kinyitotta a naplót. - Nem írtad bele? Piszkozatot csinálsz? - Nem csinálok semmit. Nem tudom megírni. - Hogyhogy nem tudod? - Úgyhogy! - Mondjad inkább, hogy nem akarod! Lusta vagy! Gyuszi nem is vette zokon ezt a gyanúsítást. Edzve van ó' már, hiszen Ildikó, nem is olyan régen, egyenesen azt kívánta tőle, írjon regényt. 221 r - Vitatkozhatnánk azon, hogy ki a lusta - mondta óvatosan. - A Balassi Bálint raj tudtommal téged bízott meg a napló vezetésével. - Azt már tisztáztuk, hogy a szemtanú mégiscsak jobban tudja megírni, mi történt a Bogyó utcában. - Ez igaz. De amikor Kemény tanár úr elköszönt tőlünk, akkor te is szem-, sőt fültanú voltál tudtommal! Akkor is, amikor Keserű Mandula bemutatkozott nekünk. Vagy például ott voltál a Cserebogár próbáin és eló'adásán... Beírtad ezeket a rajnaplóba ? Gyuszi igazában* csak védekezett, amikor mindezt barátnője szemére vetette. Dehogyis akarta ő Borit megbántani! Arra igazán nem számított, ami ezután fokról fokra bekövetkezett. - Undok vagy! - felelte Bori. - Ha tudni akarod, épp azért kértelek meg, hogy írd be a Bogyó utcát, mert... szerintem még sohase történt velünk annyi érdekes dolog, mint épp a nyolcadikban, és nevetséges, hogy épp most nem írunk be semmit! - Nem írunk be? Te nem írtál be! - Ha tudni akarod, épp az a baj, hogy annyi minden történik. Mire az egyiket beírnám, már megint történik valami, és az sokkal érdekesebb. A Cserebogárról is akartam írni, de a próbák alatt nem értem rá, és mire odajutottam volna, akkor jött ez a kutyaügy. - No meg aztán - folytatta Gyuszi - egy időben regényt akartál írni, és amiatt hanyagoltad a naplóírást. Most aztán se regény, se napló. Bori nem válaszolt. Mit is felelhetett volna erre ? Rosszkedvűen bámulta a nyitott naplóban az utolsó bejegyzést, saját verébfej-betűit arról, hogy hányan vállaltak Őrsveze-222 test az alsóbb osztályokba^ meg hogy Szőke Erzsi raj-vezetó'-helyettes. Ha Gyuszi akkor elköszön és elmegy, nem is történt volna semmi baj. Utóvégre amiatt nem veszhettek volna össze, hogy ő nem vállalta a megbízatást. Azt még Borinak is be kellett volna látnia! De Gyuszi mindenáron meg akarta vigasztalni Borit, vagyis megint csak a túlbuzgósága sodorta bajba: - Te magad mondtad, hogy úgyse olvassa a rajnaplót senki, meg hogy majd egyszer odaadod a gyerekeidnek, de csak az üres lapok miatt. Hát nem jobb akkor, ha mennél több lap marad benne üresen? Ezt tréfának szánta, de Bori nem nevetett rajta. Fölnézett. - Ezt komolyan mondod ? - Utóvégre nem vagyunk már ötödikesek - folytatta Gyuszi. - Ha én lettem volna a rajkrónikás, ötödikes koromban én is komolyan vettem volna, hogy megírom a Balassi Bálint raj történetét. - És nyolcadikos korodban ? - kérdezte Bori mosoly nélkül. - Azt nem tudom - tért ki Gyuszi. - De minek erről beszélni ? Az nem véletlen, hogy téged bíztak meg a naplóvezetéssel. Szerintem ilyesmivel csak a lányok szeretnek foglalkozni. Fogadok, hogy a nyolcadik cében, ahol nincsenek lányok, nincs is rajnapló. El se kezdték. Egy fiúnak ilyenhez nemigen van türelme! - És Széchenyi István naplója? - kérdezte Bori. - No, hagyjuk ezt, rajkrónikás pajtás! Azért van egy kis különbség. Szerinted érdekel valakit egyáltalán a Balassi Bálint raj története? 223 Hí.!' ! ! 'ifi - Ha jól értettem, akkor szerinted hülyeség az egész rajnapló ... - Ki mondta, hogy hülyeség? - De fölösleges! És én szamár voltam, hogy annyi éven át komolyan vettem! Neked már ötödikes korodban is több eszed volt annál, semmint hogy ilyen butasággal foglalkozzál! - Most mi ütött hozzád ? Mit szeszélyeskedsz ? - jött ki a sodrából Gyuszi. - Az olyan nagy bűn, hogy nincs kedvem lekörmölni, mi történt a Bogyó utcában? Hát nincs kedvem! Mert aki ott volt, az úgyis tudja, neked is elmeséltük, más meg neín kíváncsi rá, meg úgyse tudom úgy leírni, hogy érthető' legyen! Ez olyan nagy bűn? - Egyáltalán nem - felelte Bori foghegyről és élesen. - Bocsáss meg, hogy egyáltalán megkértelek egy ilyen hülyeségre ... Egy ilyen lány-hülyeségre, ami neked, mint fiúnak, derogál! Gondolom, egy magadfajtának, a teremtés koronájának, nem is érdemes barátkoznia egy magamfajta buta lánnyal! - No szia - mondta Gyuszi. - És ha majd magadhoz tértél, akkor üzenj! Hazament. A mama már otthon volt, és úgy látszik, rögtön észrevette Gyuszi arcán, hogy nincs valami jó kedve. - Valami baj van ? Mert ha Bori szeret anyáskodni, akkor hogyne szeretne egy igazi anya ? - Semmi - mondta Gyuszi mogorván. - Átmegyek egy kicsit Pusiékhoz. És csakugyan elindult. Ha Pusi nincs otthon, akkor fölmehet Gágóhoz vagy akár Nyokához. Hol van az megírva, hogy neki folyton a lányokkal kell lógnia? Talán azért is nincs kellő tekintélye, mert nincs még egy fiú az osztályban, 224 akinek egy lány lenne a legjobb barátja, mint neki. Vagyis ahogy eddig volt. Nem is baj, hogy egy kicsit összeveszett Borival. Legalább megtanulja, hogy azért mégsem bánhat vele tetszése szerint, nem csavarhatja az ujjara. Még azt se nagyon bánná, ha vasárnap nem jönne ki vele Budakeszire. Ildikó - az más, az bátor, mint egy fiú, jól sportol, apának is nagyon tetszett. Látszik a szemén, büszke arra, hogy a fia ilyen szép kislánynak udvarol, és hogy egyáltalán udvarol, vagyis nem anyámasszony katonája. Apa persze kedveskedni akart a fiának azzal, hogy Borit is meghívta, de most az egyszer rosszul tette. Hanem azért szombaton délután mégiscsak becsöngetett Boriékhoz, ezt megkövetelte az elemi udvariasság. És még valami! Eddig ő tulajdonképpen mindig csak Borin keresztül találkozott Ildikóval, vagyis a vásárcsarnoki és a rózsadombi séta kivételével, nem is volt úgy együtt Ildikóval, hogy Bori is ott ne lett volna. A rózsadombi kalandba Ildikó csak azért keveredett bele, mert találkoztak a lépcsőházban, akkor is Boritól jött. No mármost, hogyan beszélje meg a holnapi kirándulást Ildivel Bori nélkül? Még sohasem volt náluk, Ildikó nem is hívta. Ha ezt előre tudja, akkor szerdán megállapodhattak volna, hogy hol és mikor találkoznak vasárnap. De most már nincs más hátra, inkább elhívja Borit is. Csütörtökön vesztek össze, és ma csak szombat van, tehát nem is egészen kétszer huszonnégy óra telt el. Mégis, valahogy még ez is hosszú időnek tűnt föl Gyuszi szemében. Ebből is látszik, hogy eddig milyen sűrűn voltak együtt. Nem múlt el anélkül nap, hogy ne találkoztak volna. Bori nyitott ajtót. - Szia - mondta hűvösen. - Mi van? 15 Gergely 225 I I Ez jó jel volt, még nem múlt el a haragja, ezt a vak is látja. De Gyuszi még ennél kedvezőbb jelet is fölfedezett! Bori nyitva hagyta szobácskája ajtaját, Gyuszi, ahogy az előszobába lépett, belátott oda, és kit látott? Ildikót! A he-verőn kuporgott, és a kis lámpa fényében Bori tavalyi jégzokniját stoppolta, ami oly sokáig hánykolódott az íróasztala egyik fiókjában. - Akkor jöttök holnap ? - kérdezte Gyuszi. Bori nem is hívta beljebb. - Köszönjük, nem - mondta előkelőén. - Más programunk van. * - És Ildikó ? - kérdezte Gyuszi kissé gyámoltalanul. Hiszen a többes szám nem sok jót ígért. Erre a kérdésre maga Ildikó válaszolt. Anélkül, hogy a zoknistoppolást abbahagyta volna, kiszólt: - A Mókusaimat viszem kirándulni a Normafához, és Bori velem jön. Holnap van a vakáció utolsó napja, és megígértem nekik, hogy ródliversenyt rendezünk. Gyuszi egy kicsit hallgatott. Mert mit mondjon ? A Mókusok biztosan valami ötödikes őrs, mert Ildikó is azok közül való, akik őrsöt vezetnek. Nem elég neki a saját két húga, a sok házimunka meg mindenféle elfoglaltság, neki még a Mókusok is kellenek. No persze, az ügyetlen Bori nem lesz valami nagy segítség a ródliversenyen, jobban kell rá vigyázni, mint egy ötödikesre. Sport tekintetében ötödikes színvonalon van. No de mindezt mégsem mondhatja el az előszobában állva, ha még be se hívják. így is jó! - És a kiskutyádra nem is vagy kíváncsi ? - ennyit mégis megkockáztatott. - Abban maradtunk, hogy holnap lesz a névadó ünnepély. - Megmondtam édesapádnak, hogy én nem érek rá min-226 den vasárnap. Nem is ígértem, hogy kimegyek - szólt ki a kislány a szobából. - Jövő héten ? - Majd még meglátom. Nem tudom előre. - A kutyának addig nem adunk nevet - mondta Gyuszi. - Hát sajnálom! Szia! Bori egyetlen hang nélkül hallgatta ezt a párbeszédet, nem avatkozott bele. Micsoda boszorkány! Mint az igazi a mesében, aki Jancsi és Juliskát fogva tartotta. Ő ugyan csak Ildikót tartja fogva, de ezzel Gyuszival is elbánik. Akkor tehát egyedül megy Budakeszire. Az a vasárnap reggel sem volt gyerekjáték! Hatkor kellett kelnie, hogy nyolcra odaérjen a Moszkva térre, mert arra is kell időt hagynia, hogy a sífelszerelést felcsomagolja. Anya is fölkelt, hogy reggelit készítsen neki, pedig hát egyedül is megfőzne magának egy teát, egy kis vajas kenyeret is meg tud kenni. Rögtön anya után a nagymama is fölkel, csak hogy morgolódhasson, amiért ez a gonosz gyerek senkire sincs tekintettel; egy vasárnapja van az anyjának, amikor alhatna, de azt sem engedi. Szegény mama az utolsó percig hősiesen viselkedik, még mosolyogni is próbál. Látszik rajta, elhatározta, hogy nem házsártoskodik, még a nagymamát is megpróbálja elhallgattatni. Hanem az utolsó percben, amikor a fia fölszedi magára a sífelszerelést és a szatyorba gyömöszölt sícipőket, sípulóvert, akkor kitör belőle a lánytermészet, vagy amit Gyuszi annak vél: - Apád igazán hazajöhetett volna ezekért az ócska holmikért, és ne veled cipeltetné! Legalább tíz éve, hogy nem használta. Pedig magam mondtam neki, nem is egyszer, hogy mozoghatna, sportolhatna egy kicsit, egészen elnehe-15* 227 zedik. Ha másért nem, a fia kedvéért, hogy elvitt volna egy kicsit a hegyekbe. Most érett rá az a nagy sportolhatnék? Ő elmegy sízni, téged meg otthagy a házban az öregekkel? Talán azt gondolta a mama, hogy ezzel elijeszti Gyuszit ? Szűcs István jó választ adott erre. Neki is sífelszerelés volt a vállán, ahogy ott állt az autóbuszmegállónál, és a fiát várta. - Újat vettél ? - kérdezte Gyuszi. - Neked - mondta Szűcs István kedves, cinkos fiúmosollyal. - Ma mind a ketten sízni tanulunk. - Hiszen te már tudsz! - mondta a fiú. - Bele kell jönnöm. Hát a lányok? - Nem jöttek. - Annál jobb. Legalább nem látnak bennünket, amíg egy kicsit bele nem jöttünk! 228 VASÁRNAPOK ÉS HÉTKÖZNAPOK Az erdőben télen is van madár. A cinkék éles, finom hangon fűrészelnek, és láttak olyan madarat is, amiről még apa se tudta, minek hívják. Pedig ő ismeri a budakeszi erdőket, itt volt gyerek. De minek is tudni a nevét ? Az a fő, hogy szép, kedves, forgatja a fejét az ágon, és ha elröppen, azzal a pici lábával lerúg onnan egy kis havat. Apa minden utat, völgyet, dombhajlatot ismer. De azért neki is újra fel kell fedeznie a gyerekkori helyeket, mert sok-sok éve nem járt kinn. Minden vasárnap messzebbre mennek. Apának eleinte izomláza volt a sítalpon való járástól, persze Gyuszinak is. Az izomláznak pedig a sport, a mozgás a legjobb orvossága. Az a baj - mondja apa nevetve -, hogy egész héten dolgozni kell. Szép ez a vidék, Gyuszi nem is hitte volna, hogy Budapesthez ennyire közel ilyen vadregényes tájak vannak. Néhol az erdei utakon sorompók vannak, vagy tábla, hogy tilos az átjárás, vadászterület. De ők azért arra is járnak. Apa ismeri a vadőröket, néha szóba is ereszkednek egymással, van olyan köztük, aki iskolatársa volt. - Sok madárfészket kiszedtünk együtt, meg sok nyulat 229 lepuskáztunk - mondta apa. - Mindig volt köztünk olyan pernahajder, aki ellopta hazulról az apja puskáját. - És miért szedtétek ki a madárfészkeket ? - Mi nem voltunk olyan jó gyerekek, mint ti - feleli erre apa. Gyuszi nagyot hallgat erre, nem tudja, dicséretnek vagy sértésnek vélje. - Hej, de nagy csibészek voltunk! - sóhajt egyet Szűcs István, és Gyuszi most sem tudja pontosan, mit jelent ez a sóhajtás. Aligha azt, hogy búsulna ezeken a gyerekkorban elkövetett csibészségeken, inkább valami vágyakozásféle van benne, hogy már nem gyerek, most már nem követhet el csibészségeket. - Mégis - biztatja Gyuszi ó'szinte érdekló'déssel -, milyen csibészségeket csináltatok azonkívül, hogy elvittétek hazulról a puskát, és kiszedtétek a madárfészkeket ? Békésen lépegetnek egymás mellett egy keskeny erdei úton, amely szelíden emelkedik. Apa beszélgetés közben is körülnézeget. Nyilván lesiklóhelyet keres, ahol egy kicsit magasabb a domb, és a rögök, kövek, farönkök nem látszanak ki a hóból. Illetve még jobb, ha kilátszanak, mert akkor kikerülheti az ember lesiklás közben. De beszélgetésre jobb az ilyen enyhe emelkedő'. - Hát például - felel Szűcs István a fia kérdésére - mi nem úgy voltunk a lányokkal, mint ti. Csak elnéztem, amikor kihoztad azt a szép kis vörösszó'két. Ahogy az eljött két fiúval, veled meg azzal az Öcsivel! Veletek csavargóit egész délután, meg itt is milyen otthonosan mozgott, hogy feltalálta magát! Nem volt abban egy szikra félelem se! - Félelem? - csodálkozott Gyuszi. - Hát kitó'l félt volna? Tőlem? Vagy Öcsitől? 230 - Bezzeg mitőlünk féltek a lányok. Nem is mertek járni, csak csapatostul. Persze azért volt vihorászás, miegyéb -tette hozzá Szűcs István, és megint olyan fiúsán nevetett. - Azért az se tetszett volna nekik, ha nem lessük őket meg nem riogatjuk. - Ti nem jártatok egy osztályba, igaz? - Az kellett volna még! Külön iskolájuk volt, mindig ott ólálkodtunk, hacsak tehettük. Nem lett volna ott tanulás, ha együtt vagyunk a lányokkal! - Összeszoktatok volna - jegyzi meg Gyuszi. - Lehet. Nem is mondom, hogy az, ami most van, nem jobb. Tetszik nekem az a kislány, kár, hogy sohase jön ki. Pedig most már ideje volna, hogy nevet adjunk annak a kutyának! Hogy is hívják? m - A kutyát? Annak még nincs neve. - Dehogy a kutyát - nevet Szűcs István, még meg is áll, leszúrja a botját, hogy jobb ízűt kacaghasson. Piros az arca, egészen megfiatalodott, amióta sportol a fiával. - A kislányt! - Ildikónak. - Szép neve van. j - Ami azt illeti, nekem a neve nem tetszik. Pont a neve. Ő maga se rajong érte. Mert nem elég modern! - Modern! Ne bolonduljatok már azzal a modernséggel. Úgyis az a bajunk, hogy már túlságosan modernizálódtunk. Hát mi a modern ebben az erdőben? Meg a természetben? Még az a szerencse, hogy erre a környékre nem építettek gyárakat, tiszta a levegő. De a városban? Ha szépséget akarsz meg egy kis levegőt, akkor ide kell kijönni. - Hát itt jó a levegő, az biztos. De azért szépet lehet látni a városban is. A város is szép. A hidak meg a házak is. Budapest szép város, ezt a külföldiek is elismerik. - Ami ezen a városon szép, azt mind régen építették, fiam! - És az új lakótelepek ? Meg az Erzsébet-híd ? - Az Erzsébet-hidat elismerem - mondta jókedvűen Szűcs István. - De ami a lakótelepeket illeti... No, azok között is van, ami megjárja. De vasárnap van. A szakmáról nem beszélgetünk! Szűcs István, ha beszélne róla, biztosan éppen úgy szidná az építőipart, mint például Ildikó mamája a pedagógus pályát. Szűcs István nemcsak a szakmáról nem szeret beszélni, de soha elő sem hozza például az iskolát meg a továbbtanulást. Nem érdekli, hogy Gyuszinak milyen lesL a félévi 232 értesítője. Vagyis úgy fogja.fel valahogyan: Őneki az építőipar, fiának pedig az iskola a szakmája. Azon a szerdai napon, amikor először jött ki Ildikóval és Öcsivel, az apja érdeklődéssel hallgatta, ami a Bogyó utcában történt. Még véleménye is volt róla. De azóta szóba sem került az iskola. Igaz, Gyuszi nem is tudott volna most olyan érdekes történetet mesélni. Az iskolában sem történik mindennap szenzáció. Most mindenkinek az a legnagyobb gondja, milyenek lesznek a félévi eredmények. Vagyis, ahogy mondani szokás, güriznek az emberek, és szurkolnak. Még Ombolya is. Néha tüzet raknak apával az erdőben, jó mély gödörben, és szalonnát sütnek. Apa ilyenkor még énekelni is szokott mindenféle régi dalokat, tréfás operettparódiákat, katonanótákat. Szép hangja van, szeret is énekelni. Otthon, a pesti lakásban ki sem ereszthette soha azt a nagy hangját, a szomszédok átkopognának. Apa nagyon érti a tűzrakást a szabadban. Akármilyen nedves az ág, az ő módszerével lángra kap. Gyuszi megkérdezte tőle, hol tanulta ezt. - Szökött katona koromban! - felelte. És elmesélte, hogy negyvennégyben megszökött a hadseregből, mert ha nem szökik meg, kivitték volna Németországba. És sok napon át erdőkben meg a szolok között bujkált. Ősz volt, akkor is esett az eső, tüzet akkor is kellett rakni. Az biztos, hogy ilyesmikről érdekesebbet lehet mesélni, mint arról, mit csinál valaki a munkahelyén meg az iskolában. Gyuszi félévkor megint csak és mégiscsak jeles értesítőt Vitt haza, mint iskolás kora óta nijndig. Ez már az ő sorsa, 233 hogy két négyese legyen. Most magyarból és magaviseletből kapott négyest. Amikor a mama aláírta, megkérdezte tőle: - Nem kellett volna apáddal aláíratnod inkább ? - Mindig te szoktad - felelte erre Gyuszi. És ez igaz. Csakhogy a mama kérdésében bizonyos célzás és szemrehányás rejlett amiatt, hogy fia minden vasárnapját Budakeszin tölti. A hétnek hét napja van, abból csak egy a vasárnap, a mama mégis joggal érzi, hogy a fia most valahogy az apjához tartozik, oda húz, hogy a hat munkanapon sincs egészen itttton. Egészen megváltozott, nem jár át Bódékhoz, ha megy is valahova, inkább valamelyik fiúhoz. Egyszer meg is kérdezte: talán összevesztek Borival? De Gyuszi azt felelte, nincsenek ők haragban, csak hát Borinak is vannak lány barátai, nem? És hogy talán jobban fel is találják magukat egymás között. Most viszont, az értesítő aláírásakor, a mama azt kérdezte még: - Azért nem íratod alá apáddal, mert nem lettél kitűnő? - Nem - mondta Gyuszi. - Nem is beszélünk ilyesmiről! - Hát miről beszéltek? - Mindenféléről. - És nehogy a mama mást gondoljon, mint ami van, még hozzátette: - Arról se szoktunk beszélni soha, ami itthon... Vagyis köztetek van. - Azt elhiszem - mondta akkor a mama váratlanul, kesernyésen. - Ráismerek. Csak a sportról. Vagyis szórakoztok. Vakációztok. És ez tetszik neked. Gyuszi nem válaszolt. Meglepte, hogy a mama így kitalálta, vagyis eltalálta, hogy ők... Még az is talál, hogy vakációznak, igen! A vasárnap utóvégre is arra való, hogy mással foglalkozzunk, mint hétköznap. Szűcs István ugyan-234 úgy elvégzi a munkáját, rflmt más, mi van abban, hogy pihenőidejében nem szeret beszélni róla ? Szerette volna megvédeni az apját, mert hiszen a mama most bírálta. Legszívesebben azt mondta volna a mamának: apa soha nem mond rólad rosszat, amikor együtt vagyunk, akkor te miért mondasz ilyeneket ? De ezt nem mondta ki, nem akart kikezdeni a mamával; miért bántsa ? Úgysem érti meg, mert ezek... férfidolgok. A nó'k szeretnek olyasmiről beszélni, ami fölösleges. Bori is olyan. Még ma sem érti, miért csinált olyan nagy ügyet abból, hogy nem írt a rajnaplóba, de nem is töri a fejét rajta, mert a lányokat úgyse lehet kiismerni. Ami Ildikót illeti, őrajta még azelőtt sem ismerte ki magát. Sohasem tudta még azt se, hogy Ildikónak tetszik-e egyáltalán Szűcs Gyula, sőt, még az sem derült ki, szívesen fogadja-e az ő hódolatát, vagy titokban nevet rajta. Most majd legalább kiderül, nem volt-e ez a szerelem csak ábrándozás, gyerekes képzelődés. Azóta soha nem jönnek együtt haza az iskolából. A lányok szándékosan úgy intézik, hogy még véletlenül se induljanak el együtt. Megállnak az iskola előtt Szőke Erzsivel, Varjú Irénkével vagy más lánnyal beszélgetni, vagy éppen megvárják Ildikó ötödikes Mókusait, és azokkal társalognak. A kicsik persze körülrajongják őket, még beléjük is kapaszkodnak, hízelegnek a nagylányoknak. Azokkal aztán kedvükre anyáskodhatnak. Még az is megtörténik, hogy az ötödikes Mókusok egészen hazáig kísérik fogadott mamácskáikat. Mert Bori, úgy látszik, elszegődött segédőrsvezetőnek. Gyuszi pedig néha szintén elkíséri Pusit egészen hazáig, és megbeszélnek valamit, sakkpartit vagy mozit. De Pusival 235 komoly dolgokról is szoktak beszélgetni. Elmondta Pusinak, hogy nyomdaipari szakközépiskolában tanul tovább. Pusi helyeselte, de azért voltak aggályai. Különösen amikor kiderült, hogy Gyuszi félévkor mégiscsak elérte a jeles eredményt. Egyszer, amikor ő jött el Szűcsékhez, még a sakkozást is félbehagyták azért, hogy kifejtse véleményét. - Nézd - mondta -, az rendben van, hogy a nyomdaiparba mégy, de szerintem okosabb, ha leérettségizel egy általános gimnáziumban, és utána szakosítod magad. Mert azért általános műveltségben a gimnázium többét nyújt. És talán addigra lesz felsőfokú technikum is a nyomdaiparban, mert most az az irány, hogy inkább felsőfokú, mint középfokú technikumok legyenek. És ez szerintem helyes is, mert a szocialista társadalomban mindenkinek biztosítani kell az általános műveltséget. Ne felejtsd el, hogy nekünk már magasabb követelményeknek kell megfelelnünk. És a te esetedben, minthogy egyetlen gyerek vagy, és a szociális körülményeitek is jók, nem látom be, miért kell túl korán szakosítanod magad. Ez a véleményem! -És ha nem lesz felsőfokú technikum? - kérdezte Gyuszi. - Akkor se vesztettél semmit, mert érettségivel szívesen fölvesznek a szakmába, de még az is előfordulhat, hogy mégis egyetemre mégy, mondjuk, nyomdagépészetre. Még külföldi ösztöndíjat is kaphatsz, ha nálunk még nincs ilyen. Miközben beszélgettek, hazajött Szűcs Istvánné, és Pusi őt is elkezdte agitálni, hogy Gyuszi inkább általános gimnáziumban tanuljon tovább. Neki is elmondta az összes érvet, és még újakat is tett hozzá. Például azt, hogy a szakmát igazán a munkahelyen lehet megtanulni, sokkal jobban, mint a szakközépiskolában. Ő nem akarja kétségbe vonni, 236 hogy a szakközépiskolák jó-iSkolák, hanem azért az is igaz, hogy akik onnan kikerülnek, még nem igazi gyakorlati szakemberek, ezt Szűcs néni tudhatja a legjobban. Még azt is megkérdezte, hogy Szűcs néni hol tanulta a szakmát. - Az üzemben - mondta Szűcsné. - No tetszik látni! - örvendett Pusi. - Az az igazi! És Gyuszinak komoly érzéke van a humán tárgyak iránt. Azokban a legerősebb. Akkor miért ne járjon gimnáziumba is? - Én nem bánom - mondta Szűcsné. - Ahogy Gyuszi akarja. Meg is mondtam neki, amikor a nyomdaipart választotta, hogy erre még aludjon egyet-kettőt. - Ettől igazán nem kell elejteniük a nyomdaipart - érvelt Pusi. - Ez nem azt jelenti! Szűcsnének nagyon tetszett Pusi, az okossága is meg hogy annyira törődik az emberekkel. Meg is kérdezte a fiától: mindenkivel így törődik, vagy csak a barátaival? - Ő a rajtitkár - felelte Gyuszi. - Neki van a legtöbb barátja. No látod, mama - tette hozzá váratlanul -, és te még helytelenítetted, hogy a fiúkkal is barátkozom, nemcsak a lányokkal. - Sohasem mondtam ilyet - csodálkozott Szűcsné. - Csak nem értem, miért hidegültetek el így egymástól Borival, amikor pedig kicsi korotok óta olyan jóban voltatok. Februárban lelappadt, elkásásodott, el is olvadt a hó. Szűcs István és fia lecsatolták a síléceket, és gyalog járták az erdőt. A kopasz ágakon már jól láthatók a tavaszi du-dorok. Az erdőben érződik a föld illata, az első februári vasárnapon már hóvirágot is találtak. Igaz, csak két szálat, amit kitűzhettek. Ez a táj még akkor is szép, ha köd van, ilyen tiszta levegőben még a köd se fojtja az embert. Bezzeg a városban, ahol a köd összekeveredik a korommal, a füsttel! 237 ».ÉtÉ(f * - Már meg se tudnék maradni a szobában - mondta Szűcs István. - Én sem - felelte a fia. - Majd meglátod, mi lesz itt tavasszal, amikor a bokrok és fák virágba borulnak! - mondta Szűcs István. Keserű Mandula az első osztályfőnöki órán, amit februárban tartott, kiosztotta a továbbtanulási lapokat. Aztán bejelentette, hogy a hónap folyamán minden családot meglátogat kivétel nélkül, hogy megbeszéljék a „problémákat". Tartott ugyan szülői értekezletet is, de arra nem jött el minden szülő. Sajnos, éppen azok a szülők maradtak távol, akiknek a gyerekével a legtöbb a probléma. Ezért elsőnek az ilyen családoknál jelentette be magát, például Fülöp Öcsiéknél. Megkérdezte Öcsitől, mikor volna alkalmas, és kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű, mert a péksegéd néha egészen korán lefekszik, máskor meg csak munkaidő után fekszik le egy-két órára, vagyis déltájban, és akkor estefelé elmegy hazulról. A mamája meg, mint tudjuk, minden héten más műszakban dolgozik a vendéglátóiparban, de sokszor csúsztat meg helyettesít. Vagyis Keserű Mandulának elég nehéz dolga lesz az ilyen látogatásokkal, csak többszöri üzenetváltás után állapodhatnak meg valamiben. Mert arra ugyan hiába vár, hogy Fülöp apja vagy mostohaanyja bejöjjön az iskolába. Mégiscsak neki kell elmennie, és akkor még talán nem is látják szívesen, valósággal kérvényeznie kell, hogy fogadják. Gyuszinak eszébe is jutott ezen az osztályfőnöki órán, hogy első látogatásuk alkalmával apja említette az építőipart. De aztán abba is maradt minden, ő maga is elfeledkezett Öcsiről. Megajándékozta egy kutyával, ennyi volt az egész. Egy pillanatig gondolt rá, hogy megemlíti az építő-238 ipart Keserű Mandulának, -de akkor apját is szóba kellett volna hoznia, és ez már bonyolult, sőt kényelmetlen. Nem akarta, hogy kiderüljön az iskolában, hogy otthon náluk mi van. De aztán mégis kiderült. Gyuszi hazavitte a továbbtanulási lapját. Vele igazán nincs probléma! Ő maga töltötte ki. Első helyre beírta az általános gimnáziumot, ami itt van a kerületben. És minthogy második hely is volt, amibe azt kell írni, hogy hova megy, ha az elsőre nem veszik föl, beírta a nyomdaipari szakiskolát. Sima ügy! Már kitöltve odatette a mama elé, hogy írja alá. A mama figyelmesen elolvasta, mit írt Gyuszi a rubrikákba. Gyuszi már nyújtotta is neki a tollat. És akkor a mama azt mondta: - Apáddal írasd alá. - De miért? Hiszen mi már megbeszéltük. - Épp azért - felelte határozottan Szűcs Istvánné. - Mert velem beszélted meg, és vele nem. Valami köze neki is van hozzá! - Hidd el, hogy nem szól bele! - De én éppen azt akarom, hogy beleszóljon. Vasárnap kiviszed és aláíratod. - De az értesítőt is te írtad alá - próbálkozott Gyuszi. - Annál inkább - makacsolta meg magát a mama. Mit volt mit tenni, Gyuszi vasárnap kivitte a továbbtanulási lapot Budakeszire. Nemcsak azt vitte ki, hanem apja fényképezőgépét is. A múlt héten kérte meg, hogy hozza ki. Nagyon finom gép, Kijev márkájú, már régen Megvan, de apa már emberemlékezet óta nem fényképez. Most újra el akarja kezdeni. Egy ötvenest adott a fiának, 239 hogy filmet is vásároljon. Apa nagyon gavallér. Minden héten egy húszast ad a fiának útiköltség címén, így Gyuszi-nak még soha nem volt ennyi zsebpénze, de talán egyetlen fiúnak sincs ennyi. Mert otthon is megkapja a heti tíz forintját. De nem költ többet, mint eddig, sőt talán kevesebbet, mert heti harminc forint, az olyan komoly pénz, azzal már érdemes takarékoskodni. No persze, apa a szüleinek talán nem is fizet a kosztért, hiszen a disznót biztosan közösen vágták, és az öregek nincsenek is rászorulva. Az öreg Szűcs még mindig dolgozik, és van kertjük, ahoi a krumpli, káposzta, zöldség megterem. Azon a vasárnapon váratlanul egészen tavasziasra fordult az idő. Irtó nagy sár van, de fényesen süt a nap. A fényképezést már reggel elkezdték, először a ház körül. Apa elmagyarázta Gyuszinak a gép kezelését. Fénymérő is van a géphez. Lefotózták a nagymamát, ahogy krumplit hámozott, meg a csirkéket kergette seprűvel, mert átröpültek a kerítésen. Aztán elindultak megszokott túrájukra. Tüzet is raktak. Először Gyuszi fényképezte apját tűzrakás közben, aztán Szűcs István a fiát hasonlóképpen. Madarakat is próbáltak fényképezni, az nagyon nehéz, valóságos vadászat, sok időt kell lesben tölteni. Később tájképeket csináltak egy dombtetőről, benne volt az országút is, amelyen színes autók szaladgáltak. Apának erről eszébe jutott, hogy Gyuszi a jövő héten hozzon ki színes filmet is. A továbbtanulási lap csak este jutott Gyuszi eszébe, amikor már indulnia kellett. - Légy szíves, és ezt írd alá - mondta, és letette apja elé. - Én ? - mondta apa. Jóformán el se olvasta, csak belenézett. Igaz, hogy a budakeszi nagyszülők házában mindenütt csak negyvenes meg 240 huszonötös égőket égetne kL emiatt sárgás sötétség van a házban. A villanyt nagyon drágállják, azzal takarékoskodnak. Szűcs István már majdnem aláírta. Már nyúlt is a tollért, amit a fia a kezébe akart adni, de aztán felcsattant: - írja alá anyád! Ő döntött a pályaválasztásodról. - De a nyomdaipari iskola úgyis csak második helyen van - mondta Gyuszi. - Bánom is én! - gurult méregbe Szűcs István. Nem Gyu-szira haragudott, hanem a feleségére. - Persze ő mondta, hogy hozzad ki, és írasd alá velem! Mi? - Igen - vallotta be Gyuszi. - No, hát nem írom alá! Nem írom alá! Ő döntött, tehát viselje érte a felelősséget! - És ha másodiknak, a nyomdaipari helyett - mondta Gyuszi dadogva - odaírnánk azt az iskolát, amit te akartál? Kijavítom! Igaz, hogy nem lettem kitűnő, de hátha jelessel is felvesznek? Úgyis felvételi vizsgát kell tenni. Ahogy ezt kimondta, hirtelen Gyuszi is furcsának találta, hogy apja meg sem kérdezte tőle, milyen volt a félévi eredménye. Ő meg kérdezetlenül nem mondta. Most közölte vele, hogy jeles. De Szűcs Istvánt most sem érdekelte. Meg is mondta: - írjatok, amit akartok. Most már nem érdekel. Semmit sem írok alá! Gyuszi eltette a papirost. Valahogy. . . nagyon szégyellte magát. Több mindenért. Többek között azért is, mert apja aláírása kedvéért feladta volna a nyomdaipart, amihez nemrégen még olyan nagy kedve volt. És mégsem írta alá! De talán jobb is, mert mit szólt volna a mama, ha látja, hogy ő egészen kihúzta, még a második helyről is a nyomdaipart? "6 Gergely 241 Apa azért ugyanúgy kikísérte fiát a buszmegállóhoz, mint máskor. Meg is csókolta, és figyelmeztette, nehogy elfeledkezzék a színes filmről. Vagyis Gyuszira nem haragszik egyáltalán. De Gyuszi ennek nem örült, mert volt ebben valami megalázó, mintha nem is venné emberszámba. Hát annyira kölyök Ő még, hogy nem felelős semmiért? Furcsa dolog ez a felelősség: az is baj, ha túl sokat raknak az emberre, de még nagyobb, ha semmit. A mamának az volt az első kérdése: -Aláírta? * Most már nem szól, akármilyen későn ér is haza vasárnap este a fia. Gyuszi a fejét rázta. - Tudtam - mondta a mama. - Ismerem én Szűcs Istvánt! Tudtam, hogy nem írja alá! - Akkor miért mondtad, hogy vigyem ki? - mondta a gyerek szemrehányón. - Majd én megmutatom, hogy aláírja. Igenis alá fogja írni - jelentette ki a mama. És ez azt jelentette, hogy ő maga még most sem hajlandó aláírni. Vagyis Gyuszi nem viheti vissza a lapot Keserű Mandulának. Bánja is Ő! Egyelőre még sokan vannak, akik nem vitték vissza. A legtöbb családban vannak tanakodások és viták a gyerek továbbtanulása felől. Ha Gyuszi most nem is jár Boriakhoz, az iskolában is értesül egyről és másról, például arról is, hogy micsoda kavarodás van Ildikó körül. Még Bori sem hozta vissza a továbbtanulási lapját, még-242 pedig azért, mert Szőke Exzsi, aki művészettörténész akar lenni, fölfedezett egy új iskolát, ami még csak Ősszel nyílik meg. Művészeti gimnázium lesz különböző tagozatokkal. Erzsi a képzőművészeti tagozatra szeretne bejutni, és rábeszélte Borit, jöjjön ő is oda, mondjuk, az irodalmi tagozatra. Már csak azért is, hogy együtt maradjanak! Bori hajlott is erre, tetszett neki a dolog, de otthon a szülei azt mondták, előbb azért majd ők megérdeklődik közelebbről, milyen is lesz az új iskola, biztos-e, hogy szeptemberben megindul. Nehogy két szék között a pad alá essen a lányuk, aki persze kitűnő rendű volt a félévkor is. Ha még nem is dőlt el egészen a dolog, Bori elkezdte agitálni másik legjobb barátnőjét, hogy jöjjön ő is abba a művészeti gimnáziumba, akkor már hárman járhatnak együtt az új iskolába, biztosan lesz olyan tagozat is, ami Ildikónak megfelel. Ha nem sikerülne, akkor mindhárman általános gimnáziumban tanulnak tovább. És akkor Ildikó váratlanul kijelentette, hogy ő nem megy még általános gimnáziumba se, nemhogy művészetibe! Hanem igenis jelentkezik egy ipari iskolába, ahol szabástvarrást, ruhatervezést tanítanak, neki ehhez és csakis ehhez van kedve. Pedig Ildikónak is kitűnőre sikerült a féléve. Bori egészen odavolt, hogy honnan vette Ildikó ezt az ötletet? Nem volt nehéz kinyomozni, hogy padtársától, egy jelentéktelen kislánytól, bizonyos Till Katitól, aki ugyan négyes tanuló, de soha senki nem tartotta okosnak. Afféle csendeske, szelídke. Arról sem tudott senki, hogy Ildikó olyan nagyon barátkozott volna vele, és most tessék! Az ügy nagy port vert föl, Pusi, a rajtitkár is beleavatkozott. Gyuszi sok mindent épp tőle tudott meg. Még azt is, !«• 243 hogy Ildikó apja magas beosztásban épp a műveló'désügyi minisztériumban dolgozik, és persze egyetemi végzettsége van. A mama ugyan csak tanítónő, de mégis diplomás. És akkor Ildikó fellázad, kitűnő létére nem akar továbbtanulni, mert az ő esetében a varróiskola nem továbbtanulás. Ha kérdezik - Pusi is megkísérelte, hogy a lelkére beszéljen -, a vállát vonogatja, és olyanokat válaszol: unja az iskolát, ha szakmát tanul, előbb lesz önálló. Meg hogy: azért, mert a szülei diplomások, neki nem kötelező! Pusi még azt is tudta, hogy Ildikó szülei munkásszárma-zásúak, sőt, hogy édesapját az állam taníttatta, mert már tízéves korában árva volt; vagyis hogy a szülők a munkásosztályból kerültek föl értelmiségi szintre. És akkor Ildikó hátat fordít mindenféle értelmiségi pályának. De Ildikó erre azzal válaszolt, hogy ehhez Pusinak semmi köze, úgyis osztály nélküli társadalom lesz itt előbb-utóbb, és ez szerinte azt jelenti, hogy minden munka egyformán értékes a társadalom szempontjából. És Pusi hiába vitatkozott vele ideológiai alapon, hogy azért munka és munka között van különbség, még társadalmi érték szempontjából is. Ildikó azzal válaszolt, hogy mint szabó, szabász vagy ruhatervező, sokkal többet fog keresni, mint anyja vagy akár apja is. Hát hitte volna valaki erről az Ildikóról, hogy ilyen anyagias? - Nem anyagias az, csak úgy mondja - felelte Gyuszi. - Szeret magáról rosszat mondani. Inkább az az igazság, hogy unja az iskolát. Vagy nem mondta egyszer már azt is, hogy „unok már gyereknek lenni" ? Biztosan azt gondolja, aki már nem jár iskolába, nem is gyerek. Hamarabb tartják felnőttnek, akinek szakmája van. 244 Persze azért az még neTo egészen biztos, hogy minden úgy lesz, ahogy Ildikó akarja. Még ő sem hozta vissza a továbbtanulási lapját, mert a szülei is azt akarják, hogy gimnáziumba menjen. És a szüleit nem rázhatja le olyan könnyen, mint a rajtitkárt. No és az osztályfőnök? Aligha nyugszik bele abba, hogy egy kitűnő tanulóból varrónő legyen. Csak még nem került sor Szabóékra, egyelőre még mindig a nehéz esetek szüleit látogatja. Volt például Ombolyáéknál is, és ez úgy derült ki, hogy a nyegle Ombolya, aki nagy nehezen elérte a közepest félévre, kijelentette az iskolában: - Mandulácska tegnap nálunk volt, és jól összebalhézott az öregemmel. Szerinte engem legföljebb szakközépiskolába vesznek fel, az iskola nem is javasolhat máshova. Mire az öregem jól beolvasott neki, hogy azt csak bízza rá, majd ő elintézi, hogy gimnáziumba kerülök, de az iskolának kutya kötelessége, hogy engem javasoljon. Láttátok volna Man-dulinát! Fújt, mint a mérges macska. Hogy arra ne számítsunk, aszongya, mert örülünk, ha középiskolába juttatjuk a legjobbakat, akik arra érdemesek, és patáliázott, hogy ha az öregem engem protekcióval fölvetet, akkor ő majd tesz arról! Mert az azt jelenti kötött létszám mellett, hogy kitúrok onnan egy arra érdemesebbet! - Miért ? - jegyezte meg a hallgatóság köréből Csongrádi, Gyuszi padtársa. - Nemcsak a bizonyítvány számít. Nem igaz? Lehet valakinek tiszta kitűnője, mégis ütődött! Gyuszi év elején már egyszer megégette magát Ombolyával, amikor arra vállalkozott, hogy korrepetálja. Azóta történt, ami a Bogyó utcában történt. Gyuszi most már ott tart, hogy egyáltalán nincs kedve beavatkozni. Miért is tenné? Még tisztsége sincs, még a rajtanácsnak sem tagja. 245 Ombolya viselkedése túlságosan is vérlázító, különösen ha meggondolja az ember, hogyan beszél az osztályfőnökéről, azok után, hogy... Kár is minden szóért, az embernek legföljebb ökölbe szorul a keze, de hallgat. Az a legjobb. Különben pedig van őneki elég baja saját magával is. Február végén egyszerre csak az ő nevét mondja az osztályfőnöki órán Mandula: - Szűcs Gyula! Mi van a továbbtanulási lapoddal ? — Gyuszi hallgat, végül nagy nehezen kinyögi: - Majd igyekszem, Etelka néni, kérem. - Mi a baj ? Még nem határoztatok ? - De nem is várt feleletet, mert valamit leolvashatott Gyuszi feszült és zavart arcáról. - Tudod mit? Vasárnap délután elmegyek hozzátok. Ti egy házban laktok Fehér Boriskáékkal, igaz? Légy szíves, mondd meg a szüleidnek. Mondjuk, három órakor. Rendben? Utána pedig, még nem tudom pontosan, hány órakor, titeket is meglátogatlak - mondta Borinak. - Akármikor tetszik is jönni, boldogan várjuk Etelka nénit - felelte Bori. - Még este kilenckor is. A szüleim már kérdezték is, hogy mikor lesz szerencséjük. Miért mondta azt Bori, hogy akár este kilenckor is? Arra célzott, hogy Keserű Mandula majd nem egykönnyen végez Szűcséknél? A rend kedvéért az osztályfőnök Gyuszi ellenőrzőjébe is beírta, hogy mikor szeretné meglátogatni a családot. Mindenkiébe beírja, mert vannak olyanok, akik elfelejtik megmondani. Nem is véletlenül felejtik el, hanem azért, mert nem örülnek az osztályfőnöki látogatásnak. Úgy gondolják, nem jöhet ki abból semmi jó, ha a szülők és az osztályfőnök mindenfélét elmondanak egymásnak. Gyuszi igazán sohasem gondolta volna magáról, hogy ő 246 is ilyenféle helyzetbe kerülhet. Kemény tanár úr ugyan sohasemjárt náluk, de Klári néni többször is, és annak mindig mindenki nagyon örült. Most mégsem örül Keserű Mandula látogatásának, noha az utóbbi időben semmi bajuk nem volt egymással. Ezért nem is szólt otthon egészen vasárnap reggelig, akkor is a konyhában, amikor a mama elébe tette a reggelijét. Még csak hét óra volt. A mama még mindig nem engedett abból, hogy vasárnap reggelenként felkeljen, amikor a fia, és reggelit készítsen. - Most jut eszembe - így Gyuszi -, Keserű Mandula ma délután háromra idejön. A továbbtanulás miatt. Az a lap, amit ki kellett tölteni, legfelül van a fiókomban. Ha esetleg kéri! A mama kezében mozdulatlanná vált a jénai teáskanna. - Biztosan úgyis itthon leszel - folytatta Gyuszi. - És te? - kérdezte akkor Szűcsné. - Apa vár... Múlt héten még nem tudtam, hogy idejön. - Azért az mégis lehetetlen, hogy ne légy itthon. Eredj ki, és gyere haza legalább két órára. Ebédet itthon is kaphatsz - tette hozzá szemrehányón. ^A /yi - Nem hiszem, hogy szükség van rám. Nyugodtabban beszélhettek. Én úgyse tudok mást mondani. Abba meg úgyse szólhatok bele, hogy mélyítek írja alá. A mama akkor kiabálni kezdett: -Azt mondtam, hogy itthon légy! Megértetted? Még akkor is, ha. közben kiküldelek a szobából. Az úgy illik! Az osztályfőnököd idejön, feláldozza a vasárnap délutánját, te pedig még arra se érdemesíted, hogy egyszer, egyetlenegyszer lemondj a szórakozásról?! - Igen - mondta Gyuszi nagyon halkan. - Úgyis pocsék idő van. Esik - mondta a mama. - Talán ez egyszer elég lesz a budakeszi örömökből egy fél nap is! Az eső reggel még csak szemerkélt, de később zuhogni kezdett. Ez volt az első nap, amikor ki sem mozdulhattak a budakeszi házból. Délelőtt bélyegeztek apával, aztán ebédeltek. És Gyuszi nem szólt semmit, és nem is ment haza. Idáig jutott! Megígérte az anyjának, és mégse ment haza. Pedig az esőtől sötét volt a házban, és túlságosan melegre fűtötték a szobát. Átjött egy szomszéd. A nagyapa is otthon volt. A három férfi ingujjra vetkőzött, és kártyáztak meg bort ittak. Gyuszi egész délután ott ült az apja mellett, -kibiceit. Szűcs István néha magyarázott neki néhány kártyaszabályt. Mert ő már ennyi idős korában tudott kártyázni. Mi az, hogy tudott! Szenvedélyesen kártyáztak, pedig otthon 248 tiltották, képesek voltak a padláson vagy a pincében verni a blattot. Ez is a gyerekkori csibészségekhez tartozik, amikre apa oly szívesen emlékezik vissza. Most már őt sem szórakoztatja úgy a kártya, bosszantja, ha veszít. Márpedig veszít, de csak azért, mert kijött a gyakorlatból. Sokszor követ el hibát, és akkor a saját apja meg a szomszéd még ki is nevetik. Gyuszi arra gondolt: ha ő nem is szokott kártyázni, ma délután igenis elkövetett egy nagy, igen nagy csibészséget. Megszegte a mamának adott szavát. És még csak azt sem hiszi, hogy valaha férfikorában szívesen emlékszik majd vissza erre a... becstelenségre. És ezt már nem is lehet jóvátenni. Beesteledett, Keserű Mandula már biztosan régen átment Boriékhoz. Anyu meg biztosan azt hazudta szegény, hogy a férje meg a fia kimentek a nagyszülőkhöz sürgős családi ügyben Budakeszire. Keserű Mandula meg aláíratta vele a továbbtanulási lapot. Legalább ezen túl vannak. Amikor megvacsoráztak, Gyuszi még mindig nem mozdult. Nem akaródzott. A nagymama figyelmeztette: - Kis unokám, most már szedeló'zködj, csillagom, mert anyád majd nyugtalankodik miattad. - És ha egyszer kinn aludnál ? - szólalt meg Szűcs István. - Zuhog az eső. Majd reggel bejössz velem, még arra is lesz időd, hogy hazamenj a könyveidért. - Délutánosok vagyunk - mondta Gyuszi. - Hát annál inkább! Itt alszol! - De akkor haza kellene telefonálni. Fehérékhez! - Nincs már ilyenkor nyitva a trafik - mondta Szűcs István. - No és? Tudják, hogy az apádnál vagy! Vacsora után a férfiak még tovább kártyáztak. Gyuszi 249 egy ideig még ott ült mellettük, és majd leragadt a szeme. Aztán a nagymama megágyazott neki, de amikor lefeküdt, csak forgolódott, sokáig nem tudott elaludni, még akkor sem, amikor a férfiak éjfél felé végre abbahagyták a kártyázást. Ez volt életének első nyugtalan, majdnem álmatlan éjszakája. Apja ötkor kelt, mert hétre jár dolgozni. Félálomban érezte, hogy megcsókolja. Még nagyon sötét volt odakint, a szoba ablakán benézett a budakeszi hold. Késó'bb elaludt, csak kilenckor ébredt. Tizenegy volt, mire hazaért. Rögtjön megnézte, ott van-e még a továbbtanulási lap a fiókjában. Nem volt ott! Mandula biztosan elvitte. - Még jó, hogy ki nem költözöl egészen, te jómadár! -mondta a nagymama. - Miért? - felelte Gyuszi. - Onnan is bejárhatnék a Zrínyi térre! Behoz az autóbusz i Aki megszegi a szavát, az már más becstelenségre is képes. Még arra is, hogy zsaroljon. Ha sokat piszkálják, kiköltözik Budakeszire! Most merjen a nagymama veszekedni vele! 250 OSZTÁLYFŐNÖK A VOLÁNNÁL Még aznap, nyelvtanóra után, amikor kifelé mentek az osztályból, Keserű Mandula Gyuszi vállára tette egy pillanatra azt a könnyű kezét: - Maradj csak bent egy kicsit, beszélni akarok veled. Vedd föl, kérlek, a kabátodat! Intett a heteseknek, hogy csak nyissanak ablakot, ő maga pedig lekapta a fogasról éppen Ildikó kék szivacskabátját, és magára terítette. Bele is bújhatott volna, egyforma méretűek. ! A hetesek kimentek az osztályból. Lent a Zrínyi téren szokás szerint néhány teherautó bőgött. Biztosan valami torlódás van, mert az egyik szabályellenesen még dudált is egyet. Szünet alatt, amíg az ablakok nyitva vannak, szigorúan tilos a teremben tartózkodni, kivétel persze maga az osztályfőnök és akivel beszélni akar. Gyuszi várakozón állott divatos szabású, rövid lóden-kabátjában, amelyen bőrből készült sportgombok vannak. - Mikor mégy ki legközelebb apádhoz? - kérdezte az osztályfőnök. , -Vasárnap. - Előbb nem? 251 - Nem szoktam. - Akkor inkább írok neki. Mondd csak meg a címét, légy szíves, anyádtól elfelejtettem megkérdezni! Gyuszi megmondta a címet, aztán azt kérdezte: - Be tetszik hívatni ? Keserű Mandula felírta a címet egy noteszba, aztán azt felelte: - Nem hiszem. Inkább kimegyek hozzá. Ha tudnám, hogy nem lógsz el előlem, akkor vasárnap délelőtt mennék, mondjuk, tíz órakor. De tudod mit? Van egy jobb ötletem. Hánykor szoktál kimenni ? - A legtöbbször a nyolcórással indulok a Moszkva térről. De van, hogy valamivel később. - No, akkor elmegyek érted pontosan fél kilencre, gyere le a kapuhoz. - Miért tetszene fáradni ? - Elkérem apámtól a kocsit, kiviszlek. Tíz perc alatt kiérünk. -'l^elka néninek... van jogosítványa ? - ígérem, nem megyünk neki egyetlen fának se! Akkor tehát vasárnap fél kilenc, apádat majd én levélben értesítem. Ezzel visszaakasztotta Ildikó kabátját a fogasra, és kiment. Gyuszi meg kabátosán felült az első pad tetejére, Virá-gosi padjára, és próbált mindenfélére következtetni. A legelső következtetés, hogy a mama megmondta Keserű Mandulának: a férje nem lakik otthon. Az osztályfőnök világosan Szűcs István címét kérte, és nem az öreg Szűcsék címét. A mama tehát tegnap délután nem azt mondta, amit Ő abban a füstös és forró szobában gondolt, hogy a férjének 252 és a fiának, sajnos, családi ügyben Budakeszire kellett mennie, hanem talán azt is mondta, hogy ők most külön élnek a férjétől már hónapok óta, és hogy a gyerek a vasárnapokat az apjánál tölti. És mit mondott még ? Azt is, hogy Gyuszinak haza kellett volna jönnie, sőt meg is ígérte, hogy hazajön? Persze, hiszen Keserű Mandula azt mondta az előbb: „Ha tudnám, hogy nem lógsz el előlem..." Tehát tudja, hogy tegnap igenis meglógott előle. Előle? Az egyáltalán nem biztos, még csak nem is valószínű, hogy az osztályfőnöke miatt nem jött haza tegnap. És az sem biztos, hogy a mama aláírta a továbbtanulási lapot. Mandula az apjával akarja aláíratni? A legborzasztóbbnak azt érezte, hogy az a vasárnap olyan messze van. Megbolondul, ha vasárnapig azon töpreng, mit és mennyit mesélt el az ő életükről a mama Keserű Mandulának. Becsengettek, bejött az osztály. Gyuszi leszállt Virágosi padjáról, levetette a kabátját, és egyszerre csak odament Borihoz. - Mondd... Hány órakor volt nálatok tegnap Keserű Mandula ? - Nem volt nálunk. - Hogyhogy? - Hat óra tájban átjött a mamád, és kért, ne haragudjunk, de még van egy kis megbeszélnivalója Etelkával. - így mondta? Etelka? - Hát hogy mondta volna ? Nem beszélhettek tovább, bejött a földrajztanár. A következő tízpercben Gyuszi megint csak megszólította régi barátnőjét. Bori nem volt elutasító, sem barátságtalan. 253 - És aztán ? - Nyolc órakor megint átjött a mamád, és áthívta a szüléimet egy kávéra. De már kilenckor vissza is jöttek. - És Keserű Mandula még ott maradt ? - Azt hiszem! Többet hiába is kérdezne, Bori ennél többet nem tudhat. Ámbár? Este, amikor hazament az iskolából, a mama nem volt otthon. Ez nagyon szokatlan. A nagymama a következő' felvilágosítást adta: - Valamilyen iskoiai ügyben ment el. A tanárnó'ddel beszélte meg tegnap. - Miféle iskolai ügyben ? - csodálkozott Gyuszi. - Engem ne faggass! Ha neked szabad egész éjszakára kimaradnod, akkor talán anyád is kiteheti egyszer a lábát a házból. Ahelyett hogy téged lesne. - Tessék mondani, meddig volt itt tegnap este az a tanárnő ? - Mit tudom én! Amikor mi lefeküdtünk nagyapáddal, még beszélgettek. Gyuszi későig olvasott az ágyban, még a lámpáját is égve felejtette, talán tizenegy óra is volt, amikor elaludt. De anyja akkor még nem érkezett haza. Reggel viszont, amikor Gyuszi fölébredt, már elment. Szörnyen lassan telt az idő. Szándékos lassúsággal készült délutánra, de tizenegyre mégis mindennel elkészült. Olvasni nem volt türelme. Elszánta magát, és átment, becsengetett Boriakhoz. - Szia - mondta Bori, és még egy pillantással sem csodálkozott. Mintha Gyuszi tegnap is, tegnapelőtt is náluk járt volna. 254 Bementek a kislány szobájába. Egy megkezdett levél meg szótár volt az íróasztalán. - Nem zavarlak? - kérdezte Gyuszi. - Dehogyis. Foglalj helyet. Minthogy csak egyetlen szék volt a szobában, a régi szokás szerint Gyuszi arra ült, Bori meg a heverőre. - Nem tudod véletlenül, hogy milyen iskolai ügyben ment el tegnap a mamám ? - De tudom, és nem is véletlenül. Mert Keserű Mandula tegnap nálunk volt, és aztán elment apámmal, szintén iskolai ügyben. Virágosiékhoz. De hogy a te mamád kihez ment, azt nem tudom. Segítenek Mandulának. - Hogyhogy segítenek ? - Nem győzi szegény a sok családlátogatást. Se éjjele, se nappala, és még egy csomó szülőhöz nem is jutott el. De például Virágosiéknál inár volt, hanem oda nem elég egyszer elmenni. Tegnap apámmal mentek, legközelebb már egyedül is elmehet. - Kicsoda ? - Apám. - De az én mamám tegnap este még tizenegykor sem volt otthon. - És mit gondolsz, apám mikor jött haza? Fél egykor. - Virágosiéktól ? - Onnan. Én legalábbis elhiszem neki, és a mamám is elhitte. - Ilyet még nem hallottam. És ki találta ezt ki ? - Azt nem tudom. Lehet, hogy Mandula. De az is lehet, hogy apám. Meg az is, hogy a te mamád. Közösen. De nem rossz. Mondd, hogyan is bírná az a szegény Etelka egyedül ? Harmincöt gyerek, az harmincöt család. Egy hónapban 255 csak harminc nap van. És ha nálatok délután háromtól éjfélig tartott a családlátogatás, akkor meddig tart, mondjuk, Ombolyáéknál? - Ott nem tarthatott nagyon sokáig, mert összevesztek. Hallottam, amikor Zolika azzal dicsekedett, hogy az örege jól beolvasott Mandulának, mert nem akarja gimnáziumba javasolni a gyermekét. De mondd! Miért kell őneki mindenhova elmennie? Kemény Ernő például tudtommal sohase ment el senkihez se. - Nálunk nem volt és nálatok se. De azért egyeseknél lehetett. Meg különben is, akkor még nem voltunk nyolcadikosok, és nem volt továbbtanulás. Harmadszor pedig Kemény Ernő, az nem Keserű Mandula. Nem akarta megváltani a világot. - Miért ? Szerinted Keserű Mandula azt akarja ? - Nem emlékszel, mit mondott a tulajdon apja ? Hogy az Ő lánya fanatikusán készült a tanári pályára. Meg hogy elkeseredésében jövőre falura akar menni. Ha nem akarná a világot megváltani, akkor nem szívná úgy mellre a nyolcadik bét. - Szóval akkor mi egy világmegváltó osztályfőnököt kaptunk. - Nem vetted észre ? - De - mondta Gyuszi, majd kisvártatva: - És mi van Ildikóval? - Ne is kérdezd - mondta Bori elkomorodva. - Úgyse engedik a szülei, hogy varrónő legyen! - Akkor te nem ismered! Mennél jobban erőltetik, annál jobban megmakacsolja magát. Tudod, mit mondott nekem? Szerinte csak azért ellenzem az ő pályaválasztását, mert nem vagyok hajlandó egy varrónővel barátkozni. ,. 256 De emiatt ne fájjon a fejem, Qjmáris felmondja a barátságot. És kiesküdött, hogy többet az életben be se teszi a lábát. - Úgyse birja ki! - vélekedett Gyuszi. A kislány megértette, hogy mire céloz. Lám, ők is ki-békültek, pedig Bori majdnem hogy kidobta Gyuszit, Gyuszi pedig, igaz, csak magában, megfogadta, hogy szakít a lány-barátokkal. - Az más - felelte. - Amilyen szertelen bolond, az képes és betartja. - Majd te mégy el hozzájuk. - Már elmentem. De becsapta az ajtót az orrom előtt. Mi volna, ha te beszélnél vele? - próbálkozott Bori. - Én? - tiltakozott a fiú. - Még soha nem voltam náluk, nem is hívott. Amióta nem jártam hozzátok, nem is találkoztunk. Még Budakeszire se jött ki, csak akkor egyszer. - Ugyan, ne légy már olyan gyámoltalan! - mondta Bori. - Hiszen szerelmes beléd! Gyuszinak a lélegzete is elakadt egy pillanatra. - Ő ? - kérdezte. - Ezt honnan veszed ? És reménykedve nézett barátnőjére, hogy talán most megtud valamit Ildikó szívének titkából. Valami bizonyosat! Ahogyan ő, Gyuszi, Borira bízta szívének titkát, talán Ildikó is bevallotta legjobb barátnőjének, mit érez Szűcs Gyula iránt. És most, hogy összevesztek, talán Bori elárulja a rábízott titkot. De nem árulta el, vagy nem is volt mit elárulnia, mert azt felelte: - Ezt a vak is látja! Tudja az egész nyolcadik bé. Mire Gyuszi csak legyintett, hogy ez nem számít. Ezek kitalálások is lehetnek. Bori megint csak adós maradt a bizonyossággal, és ráadásul gyámoltalannak is nevezte. 17 Gergely 257 Aznap délután az iskolában, mindjárt az első órán, mégis megkockáztatott egy levélkét. Hiszen arra az egyetlen randevúra annak idején Ildikó is óra alatti levélben hívta. Erre emlékezvén, a következőt írta: „Mikor mész holnap délelőtt vásárolni? Fontos ügyben beszélnem kell veled!" Percek múlva már meg is érkezett a válasz: „Nem érdekeltek. Biztosan Bori uszított rám. A krumplit és a hagymát egész télre beszereztük." Ezt bizony alaposan elügyetlenkedte, elrontotta. Nem kellett volna azt írnia, hogy fontos ügyben, hanem ez egyszer éppen megfordítva, azt kellett volna elhitetnie, hogy csakis sétálgatni, vagyis udvarolni akar. Meglehet, Ildikó akkor is átlátott volna a szitán, amilyen éles szeme van. Honnan tudja például, hogy kibékültek Borival? Igaz, tegnap már beszéltek az osztályban néhány szót, és az is igaz, hogy ma már megint együtt jöttek iskolába. Most már mindegy, még egyszer nem próbálkozhat. Még azt sem írhatja neki, hogy jöjjön ki vasárnap Budakeszire, mert hiszen ő Mandulával megy, aki eljön érte az apja kocsijával. Az első szünetben Fülöp Öcsi jött oda hozzá: - Te miért nem jöttél el tegnap a mamáddal? Még meg se nézted Rongyost! -A mamám nálatok volt? - Hát persze! Nem is tudtad ? Rá se ismernél arra a kiskutyára, olyan szépen fejlődött. Zsírosat nem adok neki. 258 - És veled mi lesz? - J&rdezte Gyuszi. - Még mindig azt akarja az öreged, hogy a sütőiparba menj? - Á - mondta Öcsi. - Most pont fordítva. - Hogyhogy? - Úgyis csak szégyent hoznék rá, mert ütó'dött vagyok. Gyuszi arra gondolt, hogy akit annyit ütnek, mint ezt az Öcsit, annak muszáj is ütődöttnek lennie. De ezt nem mondta. - Hát akkor? Mit akar az öreg? - Menjek el kutyapecérnek, azt mondja, mert másra úgyse vagyok jó. - És a motorszerelés? Öcsi vállat vont, megránduít az arca, és zavaros pillantása elkalandozott. - A mamád azt mondta, megpróbálja elintézni, hogy fölvegyenek. De én azt se bánnám - tette hozzá, és most Gyu-szira pillantott -, ha állatok mellé kerülhetnék. A cirkuszba vagy az Állatkertbe. - Mondtad ezt a mamámnak? - Á - felelte Öcsi. - Mit gondolsz? A cirkuszosokat meg az állatkerti ápolókat is kiképezik valahol, nem ? Azoknak is van iskolájuk! Gyuszi aznap este találkozott először az anyjával azóta, hogy vasárnap reggel a szavát adta neki, amit aztán megszegett. A mama a kályha mellett, a karosszékben ült, és az állólámpa fényében az újság apróhirdetéseit böngészte. Papiros és ceruza is volt nála, már több mindent följegyzett. - Öcsinek keresel munkát? - kérdezte Gyuszi. A mama felpillantott. 17* 259 - Ha az ember a sajátját nem tudja nevelni, megpróbálkozik a máséval - ezt válaszolta. - Ne haragudj - mondta ki Gyuszi. Szűcs Istvánná nem válaszolt. És akkor Gyuszi megint csak Öcsihez folyamodott. Még szerencse, hogy van ez az Öcsi-ügy, és van miről beszélni. - Az építőiparban talán el lehetne helyezni. Egy kis protekcióval tanuló otthonba is fölvennék, és akkor legalább megszabadulna hazulról. - Az nagyon nehéz munka ennek a nyamvadt gyereknek - felelte Szűcsné. * - Van ott biztosan könnyebb is - próbálkozott Gyuszi. - Van ott mindenféle szakma, épületgépészet például meg még biztosan sokféle. Egy épületnek nemcsak fala van. Nemcsak betonoznak. Különben is már sok helyen előregyártott elemekkel dolgoznak, azokat csak szerelni kell. És nem is hinnéd, hogy Öcsinek milyen ügyes keze van. Késmárki mindig meg is adta neki az ötöst politechnikából. Egy kis csend, aztán a mama: -Apád tájékoztatott ilyen alaposan a szakmájáról? - Hol van ez az alaposságtól! - felelte Gyuszi. - Nem is szeret a szakmájáról beszélni. Csak gondolom, hogy az építőipar is olyan, mint minden más, például a nyomdaipar. Aki nem ismeri, az azt hiszi, hogy ott mindenki falat rak meg vakol. Különben - vágott neki a sok kerülgetés után -apa mondta is, amikor a kutyáért kint voltunk, hogy talán el tudná helyezni az iparban. - És ? - kérdezte a mama. - Azóta nem beszéltünk róla. - Vagyis amikor tenni is kellett volna valamit, akkor.. • 260 - Szóljak neki vasárnap? -*«%jánlotta a fiú. - Úgyse csinál semmit. Megígéri, és megint elfelejti. Annak utána is kell járni. Sehol nem kapnak két kézzel egy ilyen szerencsétlen gyerek után. Az a baj, hogy nekem csak a saját szakmámban van valami ismeretségem, oda pedig semmiképpen sem való. Kár is próbálkozni. - De apának van ismeretsége az építőiparban, és ha ő megmondaná neked, hogy hova fordulj... Megkérdezzem tőle? - Köszönöm - mondta anya haragosan. - Nincs szükségem a közbenjárására. Amit vállaltam, majd nélküle is elintézem. Ha pedig ő akar segíteni a gyereken, akkor járjon is utána. Az idejéből kitellik. Nem kell neki se mosni, se vasalni, se főzni, se takarítani. Fejtsen egy kicsit kevesebb keresztrejtvényt. Most meg biztosan a fényképeit rakosgatja. Mert a mama persze tud arról, hogy a férje kivitette a fiával a gépet. Még szerencse, hogy a bélyegezésró'l nem tud, amiről Szűcs István maga is azt mondta: „Töltöm vele az időt." Ezek után Szűcsné tovább böngészte az apróhirdetéseket. Pedig úgyis hiába. Öcsi még csak tizenöt éves, segédmunkásnak se veszik föl. Kár volt vele annyit vesződni ötödikben és hatodikban, hogy ne bukjon meg. Ha megbukik, akkor most még csak hetedikes lenne, és járhatna még egy évig a Zrínyi téri iskolába. Szórakozhatna a kutyájával. Egy év múlva már betölti a tizenhatot, talán egy kicsit meg is erősödik, és akkor elmehet dolgozni akárhova. Arra pedig rágondolni is rossz, mi lesz Öcsivel, ha nem sikerül valahova elhelyezni, és egy teljes évet csak teng-leng 261 * m meg csavarog. Ha már az iskola se lesz, az osztály, amely egy kicsit mégiscsak törődik vele, sőt, ahol még szerepet is kapott a „Mi lesz a cserebogárból?" című színműben. És ahol mégis van egy-két ember, ahova elmehet, ha bajba jut. Mert az igaz, hogy a kutyaügybe Ombolyáék keverték, de mégiscsak ott volt Gyuszi és a lányok, akik kihúzták belőle. Vasárnap reggel fél kilenckor, amikor a házuk előtt beült a fekete Volgába, az első ülésre, meg is mondta a volánnál ülő osztályfőnökének: - Legjobb lenne, lia Fülöp Öcsit meg tetszene buktatni, és akkor még egyszer járhatná a nyolcadikat. Keserű Mandula nadrágban van és sportpulóverben. Haját ma kontyba fésülte, talán hogy ne hulljon a szemébe, jobban lásson. Szép simán elindította a kocsit, kettesre kapcsolt, aztán azt mondta: - Van benne valami. Jövőre talán valamivel jobb lenne a bizonyítványa is. - Azt nem hiszem - kételkedett Gyuszi. - Miért? - Mert már nem velünk járna, és nem is Etelka néni lenne az osztályfőnöke. Biztosan egy ötödiket tetszik kapni, és nem ilyen mostohaosztályt, mint a miénk. Nem zavarja Etelka nénit, ha beszélek? - Nem - mondta az osztályfőnök. - Nagyon jól tetszik vezetni - dicsérte Gyuszi, ahogy kikanyarodott a Duna-partra. - Valamihez nekem is értenem kell - jegyezte meg kesernyésen Keserű Mandula. - Szóval nem bízol abban, hogy sikerül elhelyeznünk Öcsit? - Nehéz lesz. Hacsak nem az építőiparban. 262 -Pont ott? "** Egy kicsit nyirkos, ködös a tél végi reggel, csúszós az út, Etelka óvatosan vezet. A Lánchídon mentek át, a Duna mozdulatlannak látszik a szürkeségben. Budakeszi elég messze van ahhoz, hogy Gyuszi megindokolja, miért tartja jóformán az egyedül járható útnak Fülöp Öcsi számára az építőipart. Minthogy csúszós az út, és a budakeszi úton jó sokáig nem bírtak megelőzni egy nyögve dörgŐ autóbuszt, még arra is jutott idő, hogy Gyuszi hosszan kerülgesse azt, amit mondani akart. így például nem mondta meg kereken azt, hogy Szűcs István és Szűcs Istvánná, ha összefognának, segíthetnének Fülöp Öcsin, de nem akarnak összefogni - érthető okokból. Szűcs István- nak vannak összeköttetései, amelyeknek Szűcs Istvánná nem akarja hasznát venni. De Tóth Etelka osztályfó'nök, ha már úgyis fölkeresi Szűcs Istvánt, megkérhetné arra, hogy helyezze el Öcsit, vagyis járjon utána a dolgoknak. A sok kerülgetés miatt, sajnos, kissé zavarosan beszélt. Arra is célzott, hogy talán Etelka néni személyesen fordulhatna bizonyos épító'ipari vezetőkhöz mint osztályfó'nök. De bármilyen zavarosra sikerült is előadása, Etelka mégis megértette, pedig egész idő alatt mereven figyelte az utat. Talán olyat is megértett, amit Gyuszi nem is szándékozott tudomására adni. Amikor elhagyták Ságvári ligetet, Etelka azt mondta: - Én ebbe nem avatkozom bele. Édesanyád elvállalta Fülöpöt, bizonyos vagyok abban, hogy el is intézi. Különben is most a te ügyedben megyünk Budakeszire, és nem Fülöpében. Jobb, ha nem keverjük a dolgokat. A fekete Volga bizonyos kis feltűnést keltett, amikor megállt az öreg Szűcsék háza eló'tt. Még a túlsó oldalon is megálltak a járókeló'k, hogy megpróbálják kitalálni, miféle vendégek jöhettek. Gyuszit persze a legtöbben ismerik, mint az öreg Szűcsék unokáját. De annál nehezebb volt kitalálni, ki lehet az a nadrágos lány, aki autóval hozta ki. Mindenre gondolhattak, csak arra nem, hogy a kontyos úrvezetőnó' Gyuszi osztályfó'nöke. Amikor kiszálltak, Etelka bezárta a kocsit, utána még körül is járta, könnyű, világos kis cipőjével meg is rugdosta a gumikat, nem ült-e le valamelyik. Mintha kissé húzni akarta volna az időt, és még fokozni a feltűnést, amit keltettek. De aligha tette azt a bámészkodók, a vasárnapi járókeló'k, templomba baktató nénikék kedvéért, hanem igenis Szűcs István kedvéért. Mert addig rugdosta a kere-264 keket, addig próbálgatta a ko€si kilincseit, amíg Szűcs István kijött a házból, frissen borotválva, vasárnapiasan sötét ruhába és hófehér ingbe öltözötten és őszinte ámulattal az arcán. Mivel levelet kapott, neki nem lehetett kétsége afelől, hogy ez a nadrágos lány igenis a fia osztályfőnöke. - Csókolom a kezét - mondta, és valóban kezet is csókolt Tóth Etelkának, Tóth Gáspár Kossuth-díjas író legkisebb leányának. Mert Etelka, ha nem Tóth Gáspár az apja, nem jöhetett volna autóval családot látogatni Budakeszire. És ha autóbusszal jön ebben a nadrágban és sportpulóverben, akkor Szűcs István nem csókolt volna kezet neki, hanem talán bizalmatlanul és fanyalogva nézett volna rá, sőt egészen biztosan azt gondolta volna magában, micsoda kis fityfiritty, divatfigura a fiam osztályfőnöke? így azonban még az sem ártott volna Tóth Etelka tekintélyének, ha mint igazi Keserű Mandula, kitetoválja a szemét. Nem is feketével, mint év elején, hanem kékkel, mert most már az a legújabb divat. De hiszen Szűcs István a fia elbeszéléséből már előbb is tudta, hogy Tóth Etelka egy híres író lánya, a Rózsadombon lakik! Mégis más azonban, hogy hallomásból tudunk valamiről vagy pedig a szemünkkel látjuk. Etelka pedig, aki eleinte még el is titkolta, hogy kinek a lánya, most már. talán mert annyi kudarc érte szegényt, nem olyan finnyás, sőt mindent „bedob" a siker érdekében. Ő ma azért jött ide, hogy aláírassa Gyuszi továbbtanulási lapját Szűcs Istvánnal. És semmit sem akar kockáztatni. Gyuszi ezt nagyon jól megértette. A továbbtanulási lapot nem is vette rögtön elő, az nem 265 illik. Csevegett még a nagyszülőkkel is, mialatt Szűcs István kávét főzött egy kis nyeles edényben, mert itt nincs se bomba, se gomba, se más kávéfőzőgép. De azért nagyon jó erősre sikerült, Szűcs István még tréfált is, hogy nemcsak a szívét főzte bele. Aztán megkérdezte: - És meg tetszik elégedve lenni ezzel az én rossz fiammal? - Nagyjából - felelte Etelka. - Csak még sokat kell tanulnia ahhoz, hogy író legyen belőle. Ez nemcsak Szűcs Istvánt, hanem magát Gyuszit is rendkívül váratlanul érte. De csak az apa kérdezte meg csodálkozva : -író? - Ő a nyolcadik bé házi szerzője. A kedves édesapa talán * nem látta a színdarabját? - Sajnos, nem - mentegetődzött a férfi. - Küldött ugyan meghívót a fiam, de én őszintén szólva nem is gondoltam arra, hogy tényleg ő írta. Ezek a mai gyerekek! Gyuszi akkor nem állhatta meg, hogy egy kicsit ne szem-telenkedjék: - Látod, apa, mi is elkövetünk csibészségeket, csak másféléket, mint a ti időtökben. Mire Szűcs István szelíden és gyanútlanul szükségesnek látta, hogy megmagyarázza fia megjegyzését az osztályfőnöknek : - Szoktam ugyanis mesélgetni a fiamnak, hogy miféle csínyeket követtünk el annak idején. Lehet, hogy ez pedagógiailag helytelen? - Nem gondolnám - válaszolt Etelka, a kávésfindzsával a kezében. Mert itt poharak sincsenek a kávéhoz, apa széles csészébe töltötte. - Ez még mindig jobb, mint ha a szülők 266 azt akarják elhitetni a gyereíüéíkkel, hogy ők angyalok voltak. - Én is azt gondolom - könnyebbült meg Szűcs István. - Mi nagyon jó barátok vagyunk Gyuszival, igaz? Szeretünk együtt barangolni. Arra is büszke vagyok, hogy a fiam bizalommal van hozzám. Talán nem követek el indiszkréciót, ha elárulom, hogy még azt a kislányt is bemutatta nekem, aki tetszik neki. . - Apa! - mondta Gyuszi fülig vörösödve. - Ne csacsiskodj - mentegetődzött az apja. - Azt hiszed, az osztályfőnök elvtársnő nem tudja, hogy kinek udvarolsz? - Gyuszi nagyon ügyesen csinálja - mondta Keserű Mandula. - Annyi lánnyal barátkozik, hogy az ember nem tudhatja, melyik közöttük a szívszerelme. - Haha - nevetett jóízűen a férfi. - Szóval azt tetszik gondolni, hogy író lesz a fiamból? Soha semmi ilyenféle nem volt a famíliánkban. Kőművesek, ácsok, az igen. De író? - Az anyja nyomdász - mondta most Etelka. - Mivel pedig a könyvek a nyomdákban készülnek, ennek a két hivatásnak van valami kis köze egymáshoz. Azért tartom szerencsésnek, hogy Gyuszi vonzódik is a nyomdaiparhoz, és hogy második helyre a nyomdaipari szakiskolát írta be. Ezzel simán elővette a továbbtanulási lapot, és letette az asztalra. Még csak nem is Szűcs István elé, hanem maga elé. Szűcs István maga nyúlt érte. - Szabad? - kérdezte udvariasan. Egy ideig tanulmá-nyozta; most reggeli világosság volt a szobában, aztán megköszörülte a torkát, és azt mondta: - Igen! És ha nem 267 veszi zokon, szabad megkérdeznem, hogy milyen jövedelmet lehet elérni az írói pályán? - Az igen különböző, mint minden más pályán - felelte tartózkodón Tóth Gáspár leánya. - Tudunk olyan írókról is, mégpedig nagy írókról, akik jószerint éhen haltak. - De nem a mi korunkban, illetve a mi rendszerünkben! - emelte fel a hangját Szűcs István szinte rendreutasítóan. Aztán mint aki észbe kapott, hogy csak tréfáltak vele, kisfiúsán elmosolyodott. - De jótól kérdezek én ilyet. Hallottam a gyerekektől, milyen szép helyen tetszenek lakni. És tessék mondani, a kocsi állami vagy saját ? - Ugyan, apa! Cés rendszáma van, láthattad! Persze hogy saját! - Nem figyeltem, bocsánat. És tessék mondani - árulta el, hogy még nem oszlott el teljesen a bizalmatlansága -, a kedves édesapja ezt mind az írói jövedelemből fedezi? - Igen - felelte Etelka hangsúlytalanul. - Tekintettel arra, hogy más foglalkozása nincs is. - Értem, persze... De szabad még valamit kérdeznem ? - Tessék csak! - Hogy is mondjam ? Miért tetszett a tanári pályát választani ? Már úgy értem, miért nem tetszett a kedves édesapja hivatását folytatni? Tudom, ez nem olyan, mint nálunk, ahol az apám kőműves, én építésztechnikus vagyok, és... Egy időben az volt a tervünk, hogy Gyusziból építészmérnököt nevelünk. De azért, ha már van író a családban ... Sohasem tetszett arra gondolni, hogy szintén az írói pályára lépjen ? _^/ - Gondolni gondoltam rá. De ehhez nem is kell hogy az ember írónak legyen a lánya. Nagyon sok fiú és lány gondol ilyesmire egy bizonyos korban. Akikkel én együtt jártam, 268 • \ azoknak jó része egy időhen verseket írt vagy más effélét. Hogy ebből a sok írogató gyerekből mégis miért lesz aránylag kevés író, azt nem tudnám megmondani; de hát színész se lesz mindenkiből, aki szerepel az iskolában, meg festő se, akinek kiállítják a rajzait. Ami engem illet, én idejében rájöttem, hogy nincs tehetségem, és anélkül nagyon nehéz volna. Nagyon hosszadalmas. Édesapám, azt hiszem, tehetséges, mégis csak harmincöt éves korában sikerült először valamirevaló munkát kiadnia a kezéből. Most már majdnem hatvan, de nincs valami nagyon megelégedve magával, sőt néha még abban is kételkedik, hogy egyáltalán ér-e valamit, amit egész életében alkotott. Hogyha talán megmaradt volna tanárnak, akkor biztosan tett volna valamit az emberiségért és a hazájáért, mert fölnevelt volna néhány száz fiatalt, vagy legalábbis beléjük oltott volna valamit, ami egész életre szól. - Tehát a kedves édesapja is tanár volt? - kérdezte a férfi. - Ezt nekünk is mondta - erősítette Gyuszi. - No, hát azért - vélte Szűcs István -, akármilyen fennkölten is gondolkodunk, azért az isi számít, amiből élünk. Nem hinném, hogy a kedves édesapjának villája meg autója lenne, ha megmaradt volna tanárnak! - De minthogy a villa meg az autó már megvan - felelte erre Keserű Mandula -, én már igazán megengedhetem magamnak, hogy tanár legyek. Észrevette Szűcs István arcán, hogy nem nagyon érti ezt, tehát hozzáfűzte: - Az a szerencsém, hogy nekem nem kell a pénzre néznem. Még lakásról sem kell gondoskodnom. Akkor sem, ha férjhez találnék menni. De egyelőre nincs szándékom- 269 ban. Mert akkor például már nehéz volna a családlátogatásokat lebonyolítani. Még autóval is - tette hozzá, és pajkosán elmosolyodott. Szűcs István kicsavarta a saját töltőtollát, jó erős, lendületes betűkkel odakanyarította a nevét a továbbtanulási lapra. Aztán visszacsavarta a tollat, és így szólt: - Azt tetszik mondani, hogy szerencsés... Én meg azt mondom, szerencséjük van ezeknek, a fiam osztályának, hogy pont ilyen osztályfőnököt kaptak! Én még, sajnos, nem olvastam el a kedves édesapja könyveiből egyet se, hanem a lányához.. >gratulálok! 270 MENNYI IDŐ KELL EGY SZERELMES LEVÉLHEZ? Járhat az ember majdnem nyolc évig egy osztályba valakivel, mégis kiderülhet egy napon, hogy nem ismeri. Harmincöt gyerek, az nagyon sok gyerek. Vannak, akikről azt sem tudja az ember, miféle családból származnak, mi a szüleik foglalkozása, hányan vannak otthon. Ilyen kislány például a nyolcadik bében Till Kati, Ildikó padtársa, aki a varrónői pályára csábította. Csak ebben az évben ülnek egymás mellett. Régen, Klári néni idejében, a fiúk és lányok nem ültek külön. Klári néni nem is csinált titkot abból, hogy szántszándékkal keveri Őket össze. Véleménye szerint jó hatással vannak egymásra. Mert a fiúk nagyon hajlamosak voltak a verekedésre még ötödikben és hatodikban is. Bármilyen semmiségért, egy lvéetlen kis mozdulatért képesek voltak még óra alatt is nekiesni egymásnak. Előfordult ugyan, hogy lányokat is megütöttek, sőt még verekedó's lányok is jártak az osztályba, ez azonban mégis ritkább. Két vagy három lány jár velük olyan, aki könnyen odaüt, ha valami nem tetszik neki, közülük a legvadabb egy Hegedűs Jutka nevezetű, aki még trágár beszédben is túltesz a fiúkon. Olyanokat mondogat, amiket még Fülöp Öcsi is csak erős felindulásban ejt ki a 271 száján, más fiúk, mint például Ombolya, hencegésbó'l és legénykedésből. Nyolcadikos korára ez a Hegedűs Jutka is sokkal civilizáltabb lett. Csak ritkán szitkozódik és káromkodik, főképp, ha rosszul sikerül valamelyik felelete. Elég gyenge tanuló, nehezen tart lépést a nyolcadikos követelményekkel, és retteg, hogy megbukik számtanból, oroszból, még földrajzból is, mert az idegen szavakat, akárhogyan magolja is őket, nem tudja megjegyezni, és nagyon nehezen tudja kimondani, még ha be is vágta. Ez érthető', mert még magyarul se nagyon tud,, megszokta azt a néhány tucat közönséges szót, amit állandóan használ. Csemegeüzletbe szeretne kerülni, vagyis kereskedőtanuló akar lenni, azért izgul any-nyira, hogy átmenjen. Van persze más baja is, mert Jutka elhanyagolt külsejű, mosdatlan kislány, mindig zsírosán lóg a haja. Melegítőben jár iskolába, de az is pecsétes, azt még senki nem látta rendesen kifényesített cipővel, és hogy ne lett volna csámpás a sarka. Egy bolti eladónak meg tisztának és rendesnek kell lennie. Még ha a cipője nem is látszik a pult alatt! A tanárok is, a gyerekek is többször figyelmeztették ilyesmire, csakhogy Jutka nem bírja a kritikát, és minden figyelmeztetést személyes sértésnek minősít, gorombán utasít vissza. Ők otthon sokan vannak testvérek, az anyja beteges, az apja részeges, neki rengeteget kell dolgoznia. Hogy mi lehet az a rengeteg munka, amiért nagylány létére nem mossa ki a melegítőjét, sőt még a haját se mossa meg? Ezt nem feszegeti senki. Jutkát azért úgy, ahogy van, mégis megszokta és még meg is szerette az osztály, és szurkol neki, hogy valahogy sikerüljön, amit annyira szeretne. Ennek az az oka, hogy Jutka jószívű lány, és nyers modora ellenére mindenki érzi, ragaszkodik az osztály-272 hoz. Boldog, ha valami megbízatást adnak neki, legyen az akármilyen kicsi. De vállalna Ő nagyobbat is, mert nincs önkritikája. A nyolcadik elején, amikor a csapatvezető megkérdezte, ki vállal őrsvezetést az ötödik és hatodik osztályokban, ő nyújtózkodott a legjobban. És még sírt is, amiért nem fogadták el a jelentkezését. Miért ? Ő imádja a kicsiket, és ha valamivel jobb feje volna, hogy továbbtanulhatna, óvónő szeretett volna lenni. Miska bácsi, a csapatvezető meg is sajnálta. Ilyen piszkos és rendetlen gyereket mégsem bízhat meg őrsvezetéssel, mert a kisebbek rossz példát látnának maguk előtt. Már a kisdobos pontokban is benne van a tisztaság és rendesség. Ezenkívül pedig mindenki tudja, hogy Jutka, ha csak egy kicsit ideges, mindjárt elkezdi a csúnya beszédet; és ki felelhet azért, hogy nem jön 18 Gergely 273 izgalomba ? Ő maga a legkevésbé, De természetesen a csapatvezető' ezt nem mondta Jutka szemébe - mert akkor azonnal ideges lesz! -, hanem arra hivatkozott, hogy most, a nyolcadikban minden erejét és idejét a jó tanulmányi eredmény elérésére kell fordítania. Bátran mondhatjuk, hogy Till Kati, Szabó Ildikó új barátnője és példaképe, pontosan az ellenkezője Hegedűs Jutkának. Mindig olyan tiszta és ápolt, mint egy frissen öltöztetett baba, amelyikkel még nem játszott senki. De szebb és bajosabb bármilyen babánál. Szabályos kis arca, hamvas arcszíne van, a haja sötétszőke, csillogó, hullámos. Kecses a termete, és nagyon finom a modora. Még elképzelni is lehetetlen, hogy illetlen szó hagyja el a száját. Ha szépségversenyt rendeznének a nyolcadik bé leányai között, sokan szavazhatnának rá, mint legtökéletesebbre, mert nem is kicsi, nem is nagy, arányosan fejlett; de az biztos, hogy még soha életében nem írt neki egyetlen fiú sem szerelmes levelet. Ez elég különös, mert majdnem minden lánynak írtak már, még Szőke Erzsinek, a királynőnek is. Most legújabban még Fehér Bori is hírbe került, mindenki tud arról, hogy Nyoka és Ő szerelmesek egymásba. Csak éppen ez a Till Kati, ez nem került még hírbe. Annak idején, amikor Klári néni egymás mellé ültetett fiúkat és lányokat, volt még egy érv, ami ezt alátámasztotta: a lányok, ha együtt vannak, annyira szeretnek fecsegni, hogy óra alatt sem hagyják abba. Ha valaki elővenné Szőke Erzsi, Fehér Bori régi ellenőrzőit, láthatná, hogy egy-két beírás mindegyikben van, méghozzá óra alatti fecsegésért. Nem szólva Szabó Ildikóról, aki nemcsak Gyuszival, de másokkal is szeret levelezni óra alatt, mert nem bírja magá- 274 1: ban tartani megjegyzéseit, véleményét, és nemegyszer fogták i el. epés kis üzeneteit a tanárok. De Till Kati még ilyesmiért sem kapott figyelmeztetést. Ő az egyetlen az osztályban, akinek az ellenőrzőjében nincs más, mint a hivatalos értesítések a szülői értekezletről vagy a tanári fogadónapokról, arról, hogy ekkor és ekkor színházba mennek vagy pedig tüdőszűrőre. A tanárok szeretik. Még soha életében nem jött készületlenül iskolába. Csak azért nem jeles tanuló, mert a felelésnél szurkolós, zavart. Az ötös felelethez kell egy kis lendület, egy kis csillogás, egy kicsivel több határozottság. Valami olyan kell hozzá, mintha a tanuló az anyagot a sajátjaként adná elő. Kati erre nem képes. Ő mindent megtanult, amit kell, őrülten lelkiismeretes, de amiről beszámol, az nem a sajátja. Ha Till Kati egy napon kimaradna az osztályból, már másnapra mindenki elfelejtené, hogy oda járt. Egyszerűen nem hiányozna a létszámból. Ha Hegedűs Jutka maradna ki, egy színfolttal szegényebb lenne a nyolcadik bé, még akkor is, ha ez a színfolt - bocsánat - hasonlít egy zsírpecséthez. Ha Szabó Ildikó véletlenül Hegedűs Jutkával került volna egy padba, Gyuszi nem csodálkozna, hogy összebarátkozott vele. No természetesen a tiszta és jó szagú Till Kati nyilván kellemesebb padtárs Jutkánál, hanem azért az érthetetlen, hogy ez a tökéletes és bájos baba ilyen nagy hatással legyen Szabó Ildikóra! Ez megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Till Katinak még becsületére is válik, hogy ipariskolába akar menni, van önkritikája. Ha Ombolya a hármas bizonyítványával gimnáziumba pályázik, ő is megcélozhatna egy középiskolát a maga négyesével. i8* 275 Till Kati sok erénye között tehát még a szerénységet is megtaláljuk. Mégis érthetetlen, rejtélyes, hogy Ildikó annyira ragaszkodik ehhez a Katihoz; a kedvéért, hogy vele járhasson, a varróiskolába megy. Mert kijelentette, hogy igenis oda megy, bármit írnak be a szülei a továbbtanulási lapjára. És ha arra kényszerítik, hogy gimnáziumban tanuljon tovább, akkor ő ott majd jövó're megbukik. És akkor nem vetheti a szemére senki, hogy „kitűnő' tanuló létére". . . Itt, az általános iskolában az utolsó hónapokban már nem tud segíteni azon, hogy olyan nagyon jó tanuló, de majd a középiskolában tesz róla. Ezt a kijelentést otthon tette a szülei, az osztályfőnöke jelenlétében. Bori és Gyuszi azért tudnak róla, mert jelen volt Fehér százados is, aki vállalkozott Keserű Mandula segítésére. Nemcsak Virágosiékhoz jár el, hanem elment Etelkával Szabóékhoz is. Hiszen Ildikó egészen mostanáig a lánya legjobb barátnője volt. A szülők ugyan eddig nem jártak össze, de azért azt hinné az ember, hogy olyan okos, kedves és barátságos ember, mint a százados, mégiscsak tehet valamit a jó ügy, Ildikó továbbtanulása érdekében. De egyelőre minden igyekezet megtörik Ildikó makacsságán. Ez egészen különleges eset - mesélte otthon Bori apja. Mert Virágosiék, de akár Fülöpék is, akikhez Szűcsné járo-gat el, olyan szülők, akik nem értenek valami jól a neveléshez. Semmi rejtélyes nincs abban, hogy Öcsi vagy Albin oly nehezen boldogult az iskolában; annak ellenére, hogy mindkét gyerek nem nyolc, hanem kilenc évig járt az ájta-lánosba, nem tanultak, nem nevelődtek annyit, nem érték el azt a fokot, ami szükséges ahhoz, hogy az életben helyt álljanak. Magától értetődik, hogy Szűcs Istvánné és Fehér 276 százados, akinek jobban sikerült a gyermekét nevelnie, megpróbál tanácsot adni Fülöp péksegédnek és Albin papájának, aki szintén Albin, és anyagbeszerző egy üzemben. Ez a feladat sem könnyű, mert mind a Fülöp, mind a Virá-gosi család úgy véli, a gyerekben van a hiba, és nem a nevelésben, nem is lehet nekik szemükbe mondani, hogy hol vétették el. De ami Szabóékat illeti, ott egészen más a helyzet. Ildikó édesapja és édesanyja is pedagógus. Az édesapa, mint tudjuk, éppen a művelődésügyi minisztériumban dolgozik felelős beosztásban, tehát róla föl sem tételezhetjük, hogy nem ért a neveléshez. Még tudományos minősítése is van a neveléstudományban: kandidátus. És mert még elég fiatal ember, valószínűleg eléri a még magasabb fokot is, és a pedagógiai tudományok doktora lehet belőle. Még azt sem mondhatjuk, hogy csak elméletben ért hozzá, hiszen a saját kislányai mind nagyszerű, okos gyermekek, mind jól tanulnak, nem szólva Ildikóról, aki kivételesen sikerült kislány. Még azt is mondhatjuk, túl jól sikerült! Igen! Egymaga áll szemben négy felnőttel: a szüleivel, az osztályfőnökével, barátnője édesapjával, mégis e pillanatban úgy látszik, ő az erősebb, az ő akarata győz. Négy okos és jóakaratú felnőttnek áll meg a tudománya egy ilyen kis tücsökkel szemben, aki csak néz rájuk azzal a haragoskék szemével, és minden ostromot visszaver. Miért akarják olyanra kényszeríteni, amihez neki nincs kedve? Miért akarják megakadályozni, hogy olyat tanuljon, amihez kedve van? Attól félnek talán, hogy majd az ipari pályán, a munkában nem állja öiega helyét? Nem, ettől senki nem félhet, mert Ildikó hallatlanul dolgos kislány. Süt, főz, takarít, mos, vasal, még férfiinget is. 277 Hát akkor? Ildikó merészen és szenvedélyesen nekiszegezte a kérdést az ó't ostromló felnó'tteknek: miért kifogásolják pályaválasztását? Ő dolgozni is kitűnőre tud, akár tanulni. Miért vetik örökké a szemére a kitűnő rendű bizonyítványát? Még ilyet, hogy valaki, egy kislány, büntetésnek minősítse, hogy tovább akarják taníttatni! Valaki, akiben annyi eredetiség van, mint benne, így használja fegyvernek az eszét, a gyors, fürge észjárását! Fehér százados őszinte csodálattal beszélt kislánya volt legjobb barátnőjéről. Úgy vágja vissza a felnőttek labdáit, mint egy teniszbajnok. Mellesleg, mint tudjuk, a sportban is tehetséges. A mamája szerint abban is sokra vihetne, akár az atlétikában, akár a labdajátékokban. De semmit sem vesz komolyanl Bori és Gyuszi számára nem sok új van abban, amit Fehér százados elmondott otthon. Ők már régen ilyennek ismerik Ildikót. Csak arra nem számítottak, hogy egy napon Ildikó nekik is hátat fordít. Amikor egy délután erró'l beszélgettek, Bori azí mondta: - Az a legnagyobb baj, hogy hiába is akarnék beszélői vele, úgyse hallgat meg, szóba se áll velem. Még annyira se, mint a felnőttekkel! Azokat mégis végighallgatja, nem fordíthat hátat, nem öltheti ki a nyelvét. - De az úgyis csak falra hányt borsó, amit mondanak neki - vélte Gyuszi. - Egyszer az jutott eszembe, hogy írok neki levelet -mondta Bori. - Mindenki szeret levelet kapni. - Miért nem írsz? - Úgyis összetépné. És úgyse tudnék mást írni, mint ami már kijön a könyökén. Gyuszi nem szóit semmit, iaamarosan elköszönt, haza- 278 ment, elővette a régi magyarfüzeíét, amelyben volt még egy csomó üres lap, Kikattintotta a golyóstollat, és felírta: „Kedves Ildikó!" Még sohasem írt komoly levelet Ildikónak. Általában elég kevés levelet írt még életében. Nyári táborból néhányat a szüleinek, de a legtöbbször nekik is csak lapot küldött Van abban valami, amit Bori mondott, hogy mindenki szeret levelet kapni, ez alól talán még Ildikó sem kivétel. Az más kérdés, hogy hova küldje neki a levelet, ha csakugyan sikerülne megírni, illetve ha olyasmit sikerülne írni, ami nem jön ki a könyökén. Az iskolában adja oda neki? Egy igazi levelet nem küldhet el az ember óra alatt, mint valami cédulácskát. Tízpercben sem adhatná át feltűnés nélkül. Ha postán küldi a lakásukra, akkor a szülei érdeklődhetnek, hogy ki írta. Mert akár ráírjaa feladót, akár nem, mindenképpen faggatózás, esetleg félreértés lehet belőle. Nem tudja, Ildikó szülei mibe szoktak beavatkozni, mibe nem, talán ők maguk sem tudják, mert lehet, hogy Ildikó még aem is kapott soha fiútól komoly levelet. Fölösleges persze, hogy most ezen töpreng, még nem írta meg a levelet. És nem tudja, sikerül-e olyat knia, ami nem jön ki a könyökén. Kicifrázta, körülrajzolta a megszólítást, a „Kedves Ildi-kó"-t. Már a megszólítás is egy kicsit furcsa, komolykás és ugyanakkor nevetséges, mert élőszóval soha nem szólítaná természetesen kedves Ildikónak. De hát akkor liogyan ? Az iskoiai cédulákon semaiiféle megszólítást nem szokott használni, legfeljebb így kezdte: ,,I!" Vagyis nevének kezdőbetűjét kta a cédulára egy felkiáltójellel. De ezt is ritkán. Kívülre pedig, hogy a gyerekek tudják, kinek szól, rá szokta 279 írni: „Szabó I." De ez is fölösleges volt, mert az osztályban úgyis mindenki tudta, kinek küld cédulát Szűcs Gyula. És ha nem ír rá semmit, akkor is Ildikónak adták volna oda kézró'l kézre. Mint ahogy Ildikó sem címezte meg soha óra alatt küldött üzeneteit. A megszólításon ráér még gondolkodni, ha letisztázza, vennie kell rendes levélpapirost. Most csak legyen meg a levél. Elkezdett írni: „Emlékszel, egyszer, még tél elején, amikor a vásárcsarnokban voltunk, és te szőlőt vásároltál a húgodnak, azt mondtad, te már meguntad azt, hogy gyerek legyél. Később meg azt vágtad a fejemhez mérgedben, hogy olyan vagyok, * mint egy felnőtt, aki mindenre azt mondja: ezt se lehet meg azt se. Csak azért, mert én azt mondtam, nem tudok regényt írni. Vagyis igazságtalan voltál, ezt most már beláthatod. Nemcsak abban, hogy velem regényt akartál íratni!!! Hanem abban is, hogy tulajdonképpen mi akarsz te lenni? Ha már unod azt, hogy gyerek vagy, de a felnőttekről nincs valami jó véleményed, akkor hogyan gondolod? Most már nem vagyunk gyerekek, de felnőttek se, és akkor tulajdonképpen meg le~ hetsz elégedve." ' \ Amikor idáig jutott, megállt és elolvasta. Nem jó! Ha valami, ez igazán a könyökén jöhet ki, mert hiszen ő maga mondta. És még ha félig-meddig el is felejtette már, mit mondott, mert olyan szeszélyes és csapongó, akkor sincs értelme, hogy valakinek a saját szavait idézgessük, a fejére olvassuk, 280 Különben pedig mind a mid napig nem világos, komolyan gondolta-e Ildikó, hogy ő regényt írjon. Az az egy biztos, hogy ha regényt nem is írt, a ,,Mi lesz a cserebogárból?" című színdarab ennek a vásárcsarnoki sétának köszönheti a születését. Amikor ó' hazament, elkérte a Többsincs-füzetet Boritól, és mérgében, mert Bori ó't kiszerkesztette, megírta a Bori Blankát. Ildikó adta oda elolvasni a többieknek, így került Pusi kezébe, Pusi javasolta a faliújságra, aztán meg a klubdélutánra, azt már nem is tudja, ki találta ki, hogy írjanak belőle színdarabot. Ami sok mindenkinek tetszett, kivéve Szűcs Gyulát és Keserű Mandulát, aki nem tapsolt. De amikor alá akarta íratni a továbbtanulási lapot Szűcs Istvánnal, Budakeszin azt mondta, hogy Gyusziból író lesz. Ez persze csak trükk volt, semmi más, Szűcs István be is ugrott, de Szűcs Gyula nem ugrik be. Ha egy hatvanéves, Kossuth-díjas író, mint Tóth Gáspár, még most se tudja biztosan, hogy ér-e valamit a munkája, akkor ez nagyon különös életpálya, az már biztos! Keserű Mandula nem is titkolta, hogy neki semmi kedve sincs az írói pályához, mert nem érez magában elég tehetséget, és különben is az nagyon hosszadalmas - ahogy mondta. Kár, hogy Ildikó nem volt ott, amikor Budakeszin erró'l beszélgettek, akkor belátná, hogy az írói mesterség szörnyen nehéz lehet. Nehezebb, mint a mérnöki vagy az orvosi, mert ha valaki elvégzi az egyetemet, mondjuk, huszonhárom vagy huszonnégy éves korában, az megkapja a diplomáját, de Tóth Gáspár például már harmincöt éves volt, amikor először írt valamirevaló könyvet. Az íróságról még diplomát se adnak. írja le Ildikónak, hogy miket mondott Mandula Buda- 281 keszin Szűcs Istvánnak? És hogy miket mondott maga Tóth Gáspár, amikor Borival nála jártak? Ez ostobaság, mert most nem is arról van szó, Bori titokban azzal kacérkodik, hogy író lesz, ha nem is vallja be. Majdnem bizonyos, azért akar a művészeti gimnáziumba menni, méghozzá irodalmi tagozatra. De Ildikót nem ér» dekli, meg is mondta, nem is szeret írni. De mit szeret igazán ? Ezen érdemes elgondolkodni Szeret tanulni, még iskolába járni is, szeret a kisebbekkel foglalkozni, szeret sportolni. A munkát is szereti, nem is lehetne olyan ügyes mindenben, ha nem szeretné, hiszen még a szüleinek is azt vágta a fejéhez Fehér százados előtt, hogy ő kitűnó't kaphatna a házimunkából is, ha azt osztályoznák. Szeret nevetni, bolondozni, csipkelődni. De mit szeret a legeslegj óbban? Erró'l nem beszélt még soha. Nincs olyan egyvalami, amit a legeslegjobban szeretne, mint mondjuk, Gágó a matematikát, Pusi a kémiát. Csak azt az egyet mondogatta mindig, hogy pedagógus, az nem lesz, mintha valaki mindenáron erre akarta volna rábeszélni. De ki beszélte rá? Gyuszi tudtával senki, sőt, Bori szerint a mamája még inkább azt mondogatja mindig, hogy ez a Jfigeslegutojsó mesterség a világon. Ezt persze senki nem gondolja komolyan, majdnem lehetetlen, hogy valaki gyűlölje a hivatását. Akkor hogyaa végezné a dolgát napról napra? Szűcs István sem rajong a szakmájáért. Azt ugyan aiég sohase mondta, hogy gyűlölné, de vasárnap nem szeret beszélni a munkájáról. Azok közül, akiket Gyuszi ismer, a mama, Szűcs Istvánné szereti a legjobban a szakmáját, és Keserű Mandula. 282 Mennyi mindenféle jut az eszébe, ahogy itt üldögél az ócska füzet előtt, de nem jut eszébe, hogy mit írhatna Ildikónak. Fehér százados azt mondta, Ildikó továbbtanulási lapját végül is olyanformán töltötték ki, hogy első helyre beírták a gimnáziumot, a másodikra pedig a szakiskolát. Vagyis Ildikó lapja nagyon hasonlít Gyusziéhoz. Ez persze csak formaság, mert Ildikót, mint kitűnő tanulót, biztosan fölveszik a gimnáziumba. Sokan protekcióért szaladgálnak, még az ő mamája is szólt annak az idős szerkesztő néninek, hogy ha kell, legyen egy kis protekciójuk. Nohát, Ildikónak ott van a háznál a protekció, hiszen az édesapja pont a művelődésügyi minisztériumban van. Lehet, hogy mások, idegenek fordulnak is hozzá protekcióért, csak épp a saját lánya fenyegeti azzal: hiába adtok gimnáziumba, én ott nem tanulok, hogy megbuktassanak, és akkor már nem hivatkozhattok arra - kitűnő tanuló, és mégis ipariskolába megy. Vannak még más hasonlóságok is Szabó Ildikó és Szűcs Gyula dolgában. (Habár az biztos, a különbségek még sokkal nagyobbak.) De például, amikor a Keserű Mandulától kapott kettes után oly sokat ácsorgott a kirakatok előtt, többek között azon is spekulált, hogy ő még tulajdonképpen saját maga nem választott életpályát, mert a mérnökséget a szülők és nagyszülők választották. Ő csak belenyugodott, amíg nem történt az, ami azon a vasárnapon Budakeszin történt. Csak a bánat és csüggedés vitte el azon a napon a nyomdába. Anyja még figyelmeztette is, hogy aludjék egyet-kettőt az elhatározására. De mi lehet a helyzet Ildikónál? Neki mind a két szülője pedagógus, és o" egyiket sem 283 akarja követni. De abból nem jön ki semmi, amit nem akarunk, hanem csakis abból, amit akarunk. Ildikónak épp az a baja, hogy maga sem tudja, mit akar, és Gyuszi ezt megérti. Talán úgy is kellene kezdenie a levelet: „Kedves Ildikó! Mindenki csodálkozik azon, hogy te nem akarsz velünk jönni a gimnáziumba, de én megértelek. Nemrégiben még én is úgy gondoltam, hogy ipari iskolába megyek, csak nem a varróiskolába, hanem a nyomdaiparba. De aztán..." Itt megint elakadt. Mit írjon? Hogy Pusi megagitálta a gimnáziumra ? Ildikó keményebb dió! Pusi őt is agitálta, hosszabban, mint Gyuszit, de Ildikó föl se vette. Ami nem csoda, mert ha senkire nem hallgat, miért hallgatna éppen \a rajtitkárra? Kár is a töprengésért, mert Szűcs Gyulára éppen úgy nem hallgat, mint a többiekre. Szűcs Gyula csak szeretné, ha épp ő volna az, aki Ildikót más belátásra bírná, mert akkor mindenki őt csodálná. De ez csak akkor sikerülhetne, ha Ildikó csakugyan szerelmes volna őbelé, ez azonban csak ábránd és mese. „Te mindenre vállalkozol" - mondta neki lekicsinylőn azon a vásárcsarnoki sétán. Ez fájt Gyuszi-nak akkor is a legjobban. Mondjuk, hogy csakugyan írna neki. Akármit írna, rögtön tudná, hogy Bori adta az ötletet, amikor azt mondta, hogy majdnem írt levelet hűtlen barátnőjének. Sőt, Ildikó még rosszabbra is gondolhatna, például, hogy Bori egyenesen felbiztatta a levélírásra, talán még meg is beszélték, hogy mit írjon. Vagyis Ildikó megint csak azt gondolná, hogy Gyuszi ismét „mindenre vállalkozott", még arra is, hogy őt agitálja. Vagyis nem tekintené egyébnek az ő levelét, mint újabb kísérletnek arra, hogy megváltoztassák 284 az elhatározását. Ez pedig ez egyszer nem volna igaz, mert Bori nem mondta neki, hogy írjon Ildikónak, nem is tud arról, hogy írni akar, és ezt soha nem is mondhatja meg neki. Akár megírja a levelet, akár nem. Ha nem, akkor ez örökre az ő titka marad, ha mégis megírná, akkor kettő-jüké. Vagyis végre volna közös titka Ildikóval, mert eddig még úgyse volt. És akkor már valamennyire hasonlítanának az igazi szerelmesekhez. De miféle levél volna az, amiről Ildikó elhinné, hogy ezt Gyuszi igazán magától írta, nem pedig valakinek a megbízásából, és hogy azoknak segítsen, akik úgyis Ildikó ellen vannak? Hogyan is mondta Fehér százados? Ildikó egymaga áll szemben négy felnőttel, a szüleivel, az osztályfőnökével, a barátnője édesapjával. És akkor még ott vannak a gyerekek is, Pusi és maga Bori, a volt barátnő, akik mind a felnőttekkel értenek egyet, ennek következtében mind Ildikó ellen vannak. Hát ki álljon e bátor kis tücsök mellé, ahogy Fehér százados nevezte, ha nem az a fiú, aki szerelmes belé? Utoljára iigyis azt írta le, hogy ő megérti. Ezt kellene folytatni. „Nagyon helyeslem, hogy a varróiskolába akarsz menni, utó végre jogod van ahhoz, hogy..." Megint elakadt, nem folytathatta többféle okból. Először is, mert nem helyesli, hogy Ildikó a varróiskolába menjen, és nemcsak azért, mert akkor jövőre nem járhatnak együtt a gimnáziumba. Ildikó, amilyen éles esze van, rögtön tudná, hogy nem írt igazat, amikor ezt leírta. Nem is hinné el. Már csak azért sem, mert az sem biztos, hogy ő maga helyesli a saját magatartását. Aki Ildikót ismeri, az tudja, hogy dacos és szeszélyes teremtés. Valahogy belezavarta 285 1 kmc$é* magát ebbe a2 ellenállásba nyi szeszélyből, de a2tá„ mit b M vei tudná ő bebizonyítani Ildikónk ITT van" MSyf/e3e' 3Zért megérti, és mmdeníénn n1*3 ő ittho > y y van Mert ha szeretünk valakit, akkor ha JáTl ^"""W a mama megkérdezné tőle, mi az a sok lecke napról azért nem pártolunk el tőle. * latjUk ls a hibáitnapra És akkor Gyuszi nehezen őrizné meg titkát. De a jta az üzemböí, ott ebédel, és *stána mindjárt családot láto- tat, vagy talán még mindig öcsi elhelyezésének ügyét intézi. ő itthon volna> GÍ íh I dt i Ít' '* •ön> amikor a vásár- üí f^'. h°gy le^n a^yolladtktlíl! regéöyírást' A legkönnyebb volt, hogy címet adjon a regénynek. Magától értetődik, nem is lehet más címe, mint egy lánynév: Ildikó. - ' - "*"• valamiképp Ildikó megéri* &.eleíagna Szűcs István szépnek találta ezt a nevet. Gyuszi szerint u.™/' h°gy Szóba álJna vele, mZZlt^! «em elé§ modern' sőt ré§i divatú név' de rÖvM Sondolk°- k'~ dás után úgy döntött, mégiscsak megmarad mellette, mert nem talált más nevet, ami ráillene Ildikóra. Még aznap este vacsoráig meg is írta a regény első fejezetét: váncsi, az biztos. Öcsiéitől és utána Budakeszire szereti. *** a "teába is »» mert a kalandokat nagyon Megírja azt a regényt, ha addig él is. Március, április, május... A ballagásra el is készülhet vele. Hogy aztán Ildikón kívül megmutatja-e egyáltalán valakinek, azt majd döntse el Ildikó maga. Szűcs Gyula ezt a regényt egyesegyedül neki írja, mint egy szokatlanul hosszú szerelmes levelet. Rögtön leszaladt a papírüzletbe, még éppen nyitva találta. És mert fogalma sincs arról, milyen hosszúnak kell lennie egy regénynek, mindjárt két füzetet vásárolt, sőt egy új golyóstollat is. Most van elég pénze, amióta dupla zsebpénzt kap. Amióta Szűcs Istvánná segéd-osztályfőnöki munkát vállalt, délutánonként ritkán van otthon. Sokszor haza 286 sem Gyönyörű tavaszi reggel köszöntött a városra. A nap sugarai megcsillogtatták a Nagykörút házainak ablakait. A Duna felől kellemes szél fújt. Még kevesen jártak az utcán. Sokan még az igazak álmát aludtak, csak a villamosmegállóknál várakoztak kirándulók, akik nem voltak restek korán fölkelni, hogy mielőbb élvezhessék az ébredő természet szépségét. A Nyugati pályaudvar előtt már valamivel nagyobb volt a forgalom. A hatalmas üvegcsarnokban négyhuszonnégyes mozdonyok füstölögtek, és egy Kandó is állt ott. Idegen nyelvű beszédet hallani innen is, onnan is, mert a Nyugatiról nemzetközi vonatok is indulnak. Még a külföldieknek is feltűnt az a vörös nyakkendős kis csapat, amely énekelve vonult be. Kiránduló úttörők voltak, 287 és látszott rajtuk, hogy nyolcadikosok. Akadtak közöttük kisebbek és nagyobbak. Velük volt osztályfőnökük is, de a járókelők azt gondolhatták, nincs is velük tanár. Mert osztályfőnökük még fiatal volt, és ugyanolyan vörös nyakkendőt viselt, mint tanítványai. Némelyik nyolcadikos lány majdnem egy fejjel magasabb nála. Az ő vonatuk nem a csarnokban állt, hanem a külső vágányon, nem is négyhuszonnégyes füstölgőit előtte, hanem csak egy kis háromhuszonnégy es. A szerelvényt sem pullmankocsik-ból állították össze, sem pedig új alumínium kocsikból, mint a nemzetközi vonatojcat, hanem csak régi, rázós kis vagonokból. De azért ők nagy örömmel rohanták meg a szerelvényt. A fiúk mindjárt a leghátsó kocsira felugrottak, úgy szaladtak végig a vonaton, hogy jó helyet találjanak az osz-! tálynak. Találtak is jó messzire, majdnem egészen a vonat elején, mert odáig már nemigen ment el senki. Indiánüvöltéssel foglalták el helyeiket. Persze mindenki az ablakhoz akart kerülni. De aztán a fiúk az osztályfőnök figyelmeztető pillantására észbe kaptak, és átengedték helyüket a lányoknak. Alig indult el a vonat, máris előkerültek az elemózsiás táskák, és mindannyian jóízű falatozásba kezdtek. „Legalább nem kell annyit cipelni!" - kiáltotta Pusi, a rajtitkár. Ezen mindenki nevetett, valaki meg is jegyezte: „Elég neked, ha a saját pocakodat cipeled. De akkor miért raksz bele még többet ?" Nyoka, aki nagyon pontos ember, minden állomáson az ablakhoz szaladt, és följegyezte noteszába az állomás nevét. Nehogy a vonat eltévedjen! Senkinek sem tűnt föl, hogy az arany hajú Ildikó nem vesz részt az általános jókedvben, hanem az ablaknál állva a tájat 288 nézi, elmerengve kék szemével"Ezt csak Nagy András vette észre, az egyik fiú, aki már régóta szerelmes Ildikóba. Oda-állt mellé az ablakhoz, és megkérdezte: - Miért vagy bánatos ? Azért, mert ez a búcsúkirándulásunk ? Ildikó megrázta aranyhajú fejét. - Hát akkor ? - faggatta őt a fiú. A vonat zakatolása meg az általános zsivaj miatt a többiek nem hallhatták, hogy ők mit beszélnek. Andrásnak már-már az ajkán volt, hogy szerelmet valljon Ildikónak, amit eddig sohasem mert megtenni, mert félt, hogy a lány kineveti. Ki tudja, lesz e még alkalma erre ? De csak hallgatott, ő is a tájat nézte, a napfényben csillogó Dunát, mert a vonat a parton futott. Egyszerre csak valaki elkiáltotta magát: - Készüljetek, mert a következő állomás Kismaros, ott leszállunk! Sietve ugráltak le a vonatról valamennyien, mert Kismaroson csak fél percig áll. Nyoka kászálódott le utoljára, mégpedig azért, mert az állomások névsorába Kismarost is be kellett írnia. Elindultak az állomás mögötti kanyargó széles úton, de csakhamar rátértek egy erdei útra. Hamarosan pompás táborhelyet találtak egy gyönyörű tisztáson, amelynek pázsitját margaréták és nefelejcsek, tarkították. Néhány kidöntött fatörzs is hevert ott, amely remek ülőhelyül szolgált. Előkerültek a labdák. A. fiúk három focit is hoztak magukkal, a lányok kedvenc játéka a zsinórlabda. Ebben a játékban a legügyesebb Ildikó, de most hiába hívták játszani. Félrevonult a többiektől, az erdőszélen egy mohos kövön üldögélt, és a többiek hiába faggatták, hogy miért nem akar játszani. De később már nem is hívták, nem is törődtek vele. Azt gon- 19 Gergely 289 dolták, csak szeszély eskedik. Most már ők is látták, hogy szomorkodik, de azt gondolták: ugyan mi oka lehet Ildikónak a szomorkodásra ? Szerintük semmi! Kitűnő tanuló, jól sportol, és nagyon szép is. Vannak persze, akiknek más lányok jobban tetszenek, de azt mindenki elismeri, hogy olyan kék szeme és arany szőke haja senki másnak nincs az osztályban! Mindenki szereti, a szülei és a tanárai is, nem szólva osztálytársairól. Hát akkor mi oka lehet a szomorúságra? Egyedül csak András gondolkodott el ezen. Talán azért, •mert ő szerelmes volt Ildikóba, elhatározta, hogy végére jár ennek, és akárhogy is*, de megtudja, mi bántja Ildikót. Erre csakhamar alkalom is kínálkozott. Ildikó egyszerre csak eltűnt a mohos kőről, amelyen eddig üldögélt. Biztosan elkó-• borolt az erdőben. Nagy András egy óvatlan pillanatban szintén kiállt a játékból, és belopódzott az erdőbe, hogy Ildikót megkeresse. Itt tartott, amikor a nagymama vacsorázni hívta. Úgy találta, hogy első fejezetnek ez éppen megfelel. Holnapig lesz ideje kigondolni a másodikat. Nagy András elindul az erdőben, keresi Ildikót. Közben észreveszi az erdő szépségét, ez alkalmat ad az írónak, hogy leírja, milyen májusbán az erdő. Nem lesz nehéz, mert tavaly év végén csákugyan a Börzsönyben voltak év végi kiránduláson. Ildikó tavaly egész nap vígan játszott, még tanította is a zsinor-labdázásra az ügyetlenebbeket. Akkor még egyáltalán nem volt bánatos. No de az tavaly volt, az idén más a helyzet, és különben is, a regény éppen azért regény, hogy érdekesebb és izgalmasabb legyen, mint a valóság. Talán nem is olyan nehéz regényt írni, mint gondolta, amíg nem próbálta. A legjobb benne az, hogy a regényben 290 minden úgy történik, ahogyan az író kigondolja. így például a következő fejezetben majd az lesz, hogy Nagy András addig kószál az erdőben, amíg meg nem találja a bánatos Ildikót, és hosszan beszélget vele. Talán még a szerelemről is. Azt mondhatja neki: „Ha senkinek nem árulod el a titkodat, nekem megmondhatod, mert tudod, hogy szeretlek!" És mit válaszol erre Ildikó? Például válaszolhatja ezt: „Ha te szeretsz is, én nem szeretlek, hagyjál békében!" De még kétségbe is vonhatja Nagy András szerelmét, egyszerűen gyerekességnek minősítheti, még ki is nevetheti, mert egy tizennégy éves lány nagylánynak tartja magát egy tizennégy éves fiúhoz képest. Ha finom akar lenni, akkor azt mondja: »Nézd, maradjunk jó barátok, de szerelemről ne beszéljünk !" A legkedvezőbb az lenne, ha a vallomásra így felelne: 291 19* „Én is szeretlek" - és még azt is megengedné, hogy a fiú megcsókolja. Ez azonban nagyon is valószínűtlen, ezt nem is írhatja, mert ha egy író válogathat is a lehetőségek között, lehetetlent nem írhat, mert Ildikó ezt sohase mondaná, és ha a regényben ráfogná, akkor már nem lenne Ildikó. Vagyis nem hasonlítana az eredetihez. A legfontosabb azonban az a kérdés, hogy Ildikó elárulja-e a fiúnak a második fejezetben, hogy miért bánkódik. Aligha! Két fontos oka is van, hogy nem árulja el. Először, mert ha megmondja, akkor nehéz lenne folytatni a regényt, hacsak olyan okot nem mond, amit Nagy András elháríthat az útjából. De mi lehet olyan? És itt vagyunk mindjárt a főoknál, a másodiknál, tudniillik hogy az író még maga sem tudja, miért szomorú Ildikó, tehát ezt még előbb ki kell gondolnia, és csakis akkor írhatja meg. A titok tehát titok marad, ráér a regény végén kitudódni, és addig még rengeteg bonyodalomra van szükség. És a bonyodalmak közepette bemutatja majdnem az egész osztályt. Már az első fejezetben is bemutatott néhányat az osztályból. Ildikó titkának mindenképpen csak a regény végén szabad kiderülnie, ettől lesz a regény izgalmas. „Ildikó titka" - ez talán címnek is érdekesebb és izgalmasabb, mint egyszerűen az, hogy „Ildikó". Egyelőre nem javította ki. Ez még mind ráér a végén is! Különben is óvakodott attól, hogy elolvassa azt, amit már leírt. Úgy számította, hogy majd ha elkészül az egész regénnyel, akkor olvassa el, nehogy úgy járjon, mint Bori a Többsinccsel, amikor is ő maga megállapította, hogy jobb könyveket tud olvasni, mint írni. No persze! Nem akarta, hogy elmenjen a kedve az egésztől. Elhatározta, hogy megírja, és ezt véghez is viszi. 292 Egészen április végéig szorgalmasan dolgozott a regényen. Volt ideje elég. Nemcsak azért, mert anyja mostanában ritkán töltötte otthon a délutánokat, hanem még azért is, mert ahogy kitavaszodott, egyre ritkábban járt ki Budakeszire vasárnaponként. Úgy kezdődött még március végén, hogy apja a vasárnapi ebéd után felöltözött világos tavaszi öltönyébe, felöltőt vett, aztán így búcsúzott a fiától: - Ne haragudj, kisfiam, de nekem be kell mennem a városba! Keressél magadnak valami szórakozást! És elment. Pedig most van az az idő, amiről még a télen és a sáros tél végén gyakran beszéltek, hogy az erdőkben és az erdo-széleken virágzani kezdenek a bokrok, az aljuk meg terítve van ibolyával. Kék és fehér ibolyával, mert Budakeszin sok fehér ibolyát is találhat az ember. A nagymama arra biztatta, hogy menjen át a szomszédba, ott is vannak gyerekek, játsszon azokkal. Aranyos, jó nagymama! Talán úgy képzeli, hogy az olyan egyszerű? Összebarátkozni ismeretlen gyerekekkel? Délután a szobában gunnyasztott, képes újságokat nézegetett, rejtvényt is fejtett. Hiába sütött odakint a jó tavaszi nap. Amikor alkonyodni kezdett, egyszerre csak elköszönt a nagyszülőktől, hiába mondták neki, hogy legalább vacsorára maradjon itt. Hazaautóbuszozott, de otthon meg zárt ajtót talált, még a nagyszülők is elmentek valahova. Hiába csöngetett be Fehérékhez, ilyen szép tavaszi napot azok sem töltenek a városban. Ott ácsorgott este fél nyolcig a folyosón az ajtajuk előtt, míg csak a nagyszülei haza nem ei"tek. A mama még akkor se jött. 293 A következő héten nem is volt már kedve, hogy kimenjen. Vasárnap reggel a mama volt az, aki megkérdezte, mert még reggel nyolckor is az ágyban volt: - Ma nem mégy Budakeszire ? - Nem - felelte Gyuszi mogorván. - Tanulnom kell. - Vasárnap? A következő vasárnapon az úttörőcsapat rendezett akadályversenyt a Hárshegyen, akkor megvolt az ok, hogy miért nem megy Budakeszire. De megint csak jött egy vasárnap, és akkor az a különös dolog történt. * - Nehogy megint egész vasárnap a szobában gunnyassz! Miért nem mégy ki Budakeszire ? - kérdezte Szűcs Istvánná. És Gyuszi mégiscsak kiment Budakeszire, de mire kiért, apját nem is találta otthon. A nagyszülőktől hiába is kérdezte volna, hova ment, biztosan ők se tudják. így aztán délelőtt segített nagyapjának, a kertet ásták, délután meg a nagymamával palántázott. Estefelé hazajött az apja jókedvűen. Egy szóval sem mentegette magát, amiért nem maradt otthon a fia kedvéért. Biztosan talált magának jobb társaságot, jobb mulatságot. És alig vacsoráztak meg, már küldte is haza azzal, hogy anyja majd nyugtalankodik miatta. Mit gondoljon az ember? Csakis azt, hogy ő most már anyjának is, apjának is útjában van. Eleinte veszekedtek rajta. Milyen vértanúarccal készítette el a reggelijét a mama még nemrégiben is, amikor Budakeszire készülődött! Most meg egyenesen küldi. Persze, mert neki is van programja. Ilyen helyzetben tehet-e okosabbat, mint hogy íjjá a regényét ? 294 Már az első füzet be is tejt, belekezdett a másodikba. Van téma elég. A regényben az ember megírhatja azt, amit különben úgyse mondhatna el senkinek. A regénybeli Nagy András elpanaszolja Ildikónak, hogy a szülei válni akarnak J| és tanácsot is kér tőle, mit tehetne. Hosszú beszélgetések vannak a regényben, a főhősök meghányják-vetik, hogyan téríthetnék helyes útra a szülőket. Nagyon sok bölcset mondanak egymásnak, de hát a gyerekekre senki nem hallgat, hiába okosabbak a felnőtteknél. A felnőttek megköve-i telik a szófogadást, de Ők maguk nem mutatnak jó példát. | A regénybeli Nagy András bánatában rossz társaságba keveredik. Ezért a rossz társaságért nem is kell messzire mennie. Vannak az osztályban is olyan fiúk, akik már régóta hadilábon állnak a felnőttekkel, és rossz véleményük van róluk. Az ilyen fiúkat Nagy András azelőtt elkerülte, sőt, régebben még azt is megkísérelte, hogy egyiket-másikat jó útra térítse. Most azonban ahelyett, hogy őket térítgetné, ő maga kezd hozzájuk hasonlítani. Eljár velük délelőtti mozikba, aztán elkövetkezik az első iskolakerülés. Szépen süt a nap, kellemesebb az utcán csavarogni, kirakatokat nézegetni, költekezni. Igen, a csavargáshoz pénz kell. Nagy András, hogy tekintélyt szerezzen, mindenkinek fagyit fizet, csokoládét vesz, csakhamar a nyakára lép zsebpénzének. Hamarosan megismerkednek egy nagyobb fiúval, aki már kijárta az általánost, de nem tanult tovább, dolgozni sincs kedve, viszont már van személyi igazolványa. Ez a fiú bandát szervez belőlük kutyalopásokra. Az iskolásokat azzal bízza meg, hogy lopjanak kutyákat. Ők vállalkoznak is rá. Kijárnak Mátyásföldre, fel a Rózsadombra, Csillaghegyre, vagyis olyan városrészekbe, ahol családi házakban, villákban laknak az emberek. Kilesik, mikor nincsenek otthon, 295 !¦¦ ' és ellopják a kutyákat. A bandavezér aztán elviszi ezeket a kísérleti intézetekbe, és ott eladja. De mert a kísérleti intézetekben keveset fizetnek a kutyákért, elhatározzák, hogy i- ezentúl váltságdíjra mennek. Vagyis a lopott kutyákat visz-szaviszik a gazdáknak, mintha megtalálták volna azokat. Telnek a füzet lapjai. Szűcs Gyula íróasztalánál ül és ír; a regénybeli Nagy András iskolát kerül, kutyát lop, végű! persze az egész galeri rendőrkézre jut. Behívatják a szüleit, azok kétségbeesve sírnak és mentegetőznek. Most már látják, hogy kár volt a gyermeküket elhanyagolni. Ildikó maga is meglátogatja a börtönben hűséges szerelmesét. A rácson át beszélgetnek. Ildikó szintén sír, és szemére veti Andrásnak: hogyan tehetett ilyet. v Az író az órára pillant, látja, hogy készülnie kell az iskolába. Becsukja a füzetet, elteszi a fiókba. Ma már nem folytatja a regényírást. Összecsomagolja a táskáját, elindul. Már csak néhány hét van hátra év végéig, a ballagásig. Új anyagot már nem tanulnak, ismételnek. Egyik napon fényképész járt az iskolában, mind a három nyolcadikat lefényképezte, egy ülő és két álló sorban. Középen az igazgató és az osztályfőnök. 296 A LÉTSZÁMFELETTI A gimnázium, ami legközelebb esik a Zrínyi téri általános iskolához, szintén elég öreg épület. Nincsenek előtte fák, ablakai szűk utcára néznek, de belül sokkal tágasabb, a széles folyosók fényesre vannak kefélve, és a folyosóablakok elég nagy udvarra néznek. Az udvaron még röplabda-és kosárlabdapálya is van. Azon az áprilisi délelőttön, amikor Gyuszi ott járt, tornaruhás nagylányok kosárlabdáztak odalent. Gyuszi egyenesen a Zrínyi térről jött át, pontosan tizenkettőre. Értesítést kapott, hogy jelenjen meg felvételire, hozzon magával írószert, füzetet, no meg az ellenőrzőjét. Mindez nála volt, sőt egész táskája is, mert hiszen a régi iskolából jött az újba. A többiek a nyolcadik béből, akik már jártak itt, például Fehér Bori is, azt mondták, úgyse íratnak vele, tőle még az ellenőrzéjét sem kérték, csak beszélgettek, azt is csak rövid ideig. Mert rengeteg a jelentkező, nincs is idejük, hogy mindenkivel alaposan foglalkozzanak, de azért mindenkit behívatnak. Bekopogott a tanáriba. A tanári is sokkal szebb, mint a Zrínyi téren, fényesebbek a bútorok, és az ablakokon nagyon szép szőttes függönyök vannak. 297 I- A Zrínyi térről? - kérdezte egy idősebb tanárnő, amikor megnézte a behívóját. - Várj, kérlek, odakint néhány percig, majd szólítunk. Valaki még van bent Magos tanár úrnál. Ő beszél majd veled. Ez a tanárnő tegezte, de az a bizonyos Magos tanár úr, aki néhány perc múlva csakugyan kijött érte a folyosóra, magázta. - No, jöjjön, fiatalember - mondta, és bevezette Gyuszit egy kisebb, nagyon csinos és barátságos szobába, ahova a tanári szobán keresztül lehetett belépni. Nemcsak magázta Gyuszit, hanem az ajtóknál még előre is engedte. És amikor észrevette, hogy Gyuszi emiatt zavarban van, tréfásan azt mondta: - Maga e pillanatban még csak látogató mi- \ nálunk! Kövérkés, szemüveges, ritka hajú férfi Magos tanár úr, Gyuszi még azt sem tudta volna megmondani, mennyi idős lehet; talán még negyven sincs, de már ötven is elmúlhatott. íróasztala előtt egy szék állt oldalvást. Hellyel kínálta Gyuszit, ő maga pedig az asztal mögé ült, és egy dossziéból kikereste Gyuszi továbbtanulási lapját. Könnyen megtalálta, mert a száma rá volt írva a behívó levélkére. - Tehát Szűcs Gyula tizennégy éves. Az általános iskola minden osztályát jeles eredménnyel végezte. Megbízható, kitartó, a közösségbe jól illeszkedő. Úttörő, többször volt őrsvezető is, megbízatásait mindig lelkiismeretesen látta el. Tanáraihoz és társaihoz való viszonya jó. Felvételét javasoljuk és támogatjuk. Magos tanár úr ezt a továbbtanulási lapról olvasta fel. Hl Gyuszi már ismerte ezt az ajánlást. Keserű Mandula írta rá, az igazgató is aláírta, még előbb, hogy apjával Budakeszin aláíratták. Most azonban, hogy Magos tanár úrtól 298 hallotta, valahogy másként halott rá, mint amikor ő maga olvasta el. - Ez nagyon szép ajánlás - mondta Magos tanár úr. Gyuszi nem szólt semmit. Nem mondhatta, amit érzett, annál kevésbé, mert sehogy se tudta megfogalmazni, miért tartja most ezt a néhány sort túlságosan rövidnek, kevésnek. Igazán örülhet az a tanuló, akit iskolája ilyen jellemzéssel bocsát útra, hiszen csupa jót mond róla. De mintha magának Magos tanár úrnak is lettek volna kételyei. Legalábbis a hangjában érzett ilyesféle, ahogyan felolvasta az ajánlást, és utána a fiúra pillantott vastag szemüvegével. Mintha azt akarná kifürkészni, miben különbözik ez a Szűcs Gyula nevezetű tanuló sok más fiútól és leánytól, akit hasonló ajánlással küldött át a Zrínyi téri iskola és más iskolák is. Mert hiszen továbbtanulásra csak olyat ajánl, akiről jó véleménye van. - Van már valami elképzelése a jövőjéről? - kérdezte a tanár. - Gondolkodott már azon, hogy mi szeretne lenni? - Gondolkodni gondolkodtam - felelte Gyuszi kissé nehézkesen. - Érdekelne - biztatta a tanár. - Természetesen tizennégy éves korában még nem kell okvetlenül döntenie életpályájáról. Elég ritka dolog, hogy valaki már ennyi idős korában határozott vonzalmat erezzen egy hivatás iránt. - Ezt én is észrevettem - mondta Gyuszi. - Nálunk az osztályban ebből van a legkevesebb. - Látom, második helyre a nyomdaipari szakiskolát írták - mondta barátságosan a tanár. - Ezt bizonyára családi tanácskozás előzte meg. Édesanyja is a nyomdaiparban dolgozik. - Édesapám meg az építőiparban - válaszolt Gyuszi. f 299 Ő és a nagyszüleim régebben azt szerették volna, hogy építészmérnök legyek. A nagyapám ugyanis kőműves. - De magát az anyai szakma jobban vonzotta! - Azt jobban ismerem, mert édesanyámhoz többször bementem a nyomdába. Ő az ofszet-előkészítőben a szerelésnél dolgozik. - Sajnos, nem ismerem a szakmát - mondta a tanár. -Ha jól értettem, a kedves szülei között amiatt volt egy kis vita, hogy melyikük mesterségét válassza. - Nem egészen, mert édesanyám nekem sohasem mondta, hogy legyek nyomdász !* - Azt tehát maga választotta ? - Igen. •n( - És akkor miért akar mégis általános gimnáziumban tanulni ? Barátságosan, nyugodtan hangzott el a kérdés. Magos tanár úr talán csakis azért tette föl, hogy kicsit megismerje ezt az előtte ülő diákot. - Tulajdonképpen - mondta Gyuszi megint megakadva és küszködve - egy barátom tanácsolta. A rajtitkár nálunk az osztályban. Hogy érettségi után is ráérek szakosítani. - És maga elfogadta ezt a tanácsot! - Igen. Nekem mindegy. - Mindegy ? Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan szívesen menne a nyomdaipari szakiskolába is? Vagy még talán szívesebben ? Gyuszi néhány pillanatig küszködött, mielőtt megszólalt volna. Miért faggatja erről a tanár? Hirtelen Gágó jutott az eszébe, aki rendes gyerek, és nagyon okos is, és aki szintén úgy vélekedett, mint talán ez a Magos tanár úr. Tudniillik hogy Szűcs Gyulának jobban való a nyomdaipari 300 szakiskola, mint az általános giipnázium. Mert hiszen Szűcs Gyula nem különösebben okos, nem is tehetséges semmiben, csak éppen kitartó, megbízható, mint ahogy Keserű Mandula a jellemzésben is írta. És igazat írt. Most mit feleljen ennek az idegen tanárnak? - Nekem mindegy - ismételte, mert ez közelítette meg legjobban azt, amit érzett. És hogy ne gondolja ez a Magos tanár úr, hogy ő talán könyörögni fog, vagy megjátssza magát, csak hogy fölvegyék ebbe a szép, tágas iskolába. - Továbbtanulási lehetősége a szakiskola elvégzése után is lesz - hallotta most valahogy távolról a tanár hangját. - És ott talán nincs is túlzsúfoltság! De akármilyen távolról hallotta is, azt értette belőle, hogy ő nem nagyon kell ennek a Magos tanárnak, sőt ennek a szép, vikszelt folyosójú iskolának sem. No persze, biztosan 301 sokkal többen jelentkeztek, mint amennyit fel tudnak venni, talán még ötszázzal is többen. A nyomdaipariban nincs túlzsúfoltság, de itt van. Csak a Zrínyi térről hányan jelentkeztek ide, és akkor még hol van a kerület többi iskolája! - Talán még külföldre is elküldenek - mondta csak azért is. És váratlanul, akaratán kívül hirtelen hozzátette: - És még az is lehet, hogy író leszek. - író? - kérdezte a tanár csodálkozva. - Már írtam darabot is, amit a téli szünetben az úttörőházban adtak elő - mondta Gyuszi, de mintha nem a saját szájával mondta volna. Már abban a pillanatban is érezte, hogy ezt nem kellene, ez bolondság, ez nem tartozik ide. De mégis volt valami, ami kimondatta vele, ha nem másért, csak azért, hogy lássa és hallja ez a tanár: Szűcs Gyula valamiben mégiscsak különbözik száz és száz másik tanulótól. - És most is regényt írok! - Regényt? - kérdezte a tanár még inkább csodálkozva. - Igen. Az, osztályról - mondta Gyuszi, mert most már úgyis mindegy. - Az osztályfőnökünk, aki maga is egy írónak a lánya, azt mondta, hogy a nyomdaipar és az íróság össze is függ egymással. - Nálunk a gimnáziumban is sokan írnak - jegyezte meg a tanár udvariasan. - Persze inkább verseket. Van saját újságunk is - tette még hozzá, és Gyuszi nem tudta megállapítani, hogy mit gondol magában. Ezzel Magos tanár úr fel is állt, jelezve, hogy a felvételi véget ért. Amikor Gyuszi kilépett a szobából, valami szédülésfélét érzett. Senki a világon, sem anyja, sem Bori, maga Ildikó sem tud arról, hogy Ő regényt ír, és most elfecsegte. Még háromnegyed egy se volt, amikor kilépett a gimná-302 ziumból. Az iskolába már nem érdemes visszamennie. Hazafelé indult tehát, először ballagva, őgyelegve, mert még mindig érezte azt a különös szédülésfélét. Talán a meleg is hozzájárult, mert abban az évben nagyon is nyáriasra sikerült az április. Most is zivatar készül, fojtott a levegő, és a szűk belvárosi utcák fölött lilás felhők ülnek. Egyszerre csak hosszú, rnorgós mennydörgés hallatszott, az emberek fel is néztek, vizsgálták az eget, mert ez szokatlan még ilyenkor. Néhány csepp kövér eső hullott. Gyuszi meggyorsította lépteit. A nagymama csodálkozott, hogy ilyen korán hazaért. Mi történt? Elmaradt egy óra? Gyuszi ráhagyta. Bement a szobába, kivette íróasztalából a két füzetet, amibe a regényét írta - az egyik tele van, a másik majdnem félig -, aztán a kályha elé guggolt, bedugta mindkettőt, és meggyújtotta. De nem akart rendesen égni. Valamicske elégett a füzetek sarkából, aztán mindig újra és újra meg kellett gyújtani. Pedig Gyuszi sátrat csinált a füzetekből, hogy könnyebben tüzet fogjanak. Talán szét kell szednie lapjaira, és úgy elégetni? A nagymama egyszerre csak bejött a konyhából. - Mit csinálsz te? Papirost égetsz? Elment a jódolgod? Miféle irkák azok? Pazarolod a gyufát? Nem lehet azt eladni a régi újságokkal együtt? Miért nem dobod a fásládába, még lehet olyan idő az idén is, hogy be kell gyújtani, akkor is jó lesz. - Tessék hagyni, nagymamám, ez az én dolgom! De a nagymama nem hagyta. El is taszigálta Gyuszit a kályhától, és kivette a megperzselődött, félig égett irkákat, még a hamut is lerázogatta róluk. Gyuszinak meg nem volt ereje, hogy ellenálljon. Hagyta. A nagymama úgyse olvassa 303 el a megmaradt írást, azt gondolja, betelt iskolai füzetek. Csak azt ne vegye észre, hogy az egyik még félig üres, mert akkor újra patáüázik. A nagymama kivitte a füzeteket a fásládába. Gyuszi pedig azt gondolta, ha valaki most elhívná, hogy kutyát lopjon, elmenne. Ebéd után átszaladt Bori, hogy megérdeklődje, mi volt a felvételin. ./-^-"""X - Semmi - mondta Gyuszi. \ / - Csak beszélgettetek! Ugye, mondtarnTfis mit kérdezett. * - Mindenfélét - felelte Gyuszi. - Nem vagy valami szabatos - bírálta barátját a kislány. % - Kivel beszéltél? - Magas... vagy Magos... - Azt nem ismerem. Én nem azzal beszéltem - mondta Bori -, hanem Kertész tanárral. Azt hiszem, akivel te be- j széltél, az az igazgatóhelyettes. Mert ez a Bori már az új iskolában is csudálatosán tájékozódik. Pedig nem is biztos, hogy Ősszel majd ide jár. Még nem tett le arról, hogy ha megindul az a művészeti gimnázium, akkor augusztusban oda jelentkezik. - És tőled mit kérdeztek? - szólalt meg Gyuszi kissé fojtott hangon. - Azt, hogy mi akarsz lenni ? - Azt nem. Csak hogy melyik tantárgyat szeretem a legjobban, és miért. T'Őled azt kérdezték, hogy mi akarsz lenni ? - Olyasfélét. - Nohát, ha tőlem ilyet kérdeztek volna, igazán nem is tudom, hamarjában mit találtam volna ki - csevegett Bori. - Ahogy magamat ismerem, azt mondtam volna, hogy Kossuth-díjas filmrendező. Mert ha az ember kíván magá-304 nak valamit, akkor kívánjon valajni nagyon jót, nem igaz? Vagy pedig Nobel-díjas író, az se rossz! Nincs kedved uszodába jönni? - érdeklődött. Gyuszinak volt kedve. Az uszodában sokan vannak, nagy a zaj, és még a zápornak is örülnek. Bori piros fürdősapkát visel, és kijelenti: az úszás az egyetlen sport, amiben hasznát veszi nagy fejének, mert az, mint valami hólyag, fenntartja Őt a víz színén. Gyuszira kétszer is rásípolt az úszómester, olyan elszánt tigriseket ugrott a medence széléről. Úgy látszott, sikerül kihevernie azt, ami délelőtt történt. Estefelé, amikor hazatért az uszodából, otthon volt a mama, és örömmel újságolta, hogy Fülöp Öcsit alighanem sikerült véglegesen elhelyezni egy tanulóotthonban. Épületlakatosságot tanul, ehhez kedve is van. Szűcs Istvánné azt is || elintézte, hogy még az iskolaév legvégét sem kell megvárniuk, májusban Öcsi be is költözhet, jobb is talán, ha mielőbb biztonságba kerül. Otthon ugyanis egyre zavarosabb a helyzet. Kiderült, hogy apja a kiutalt lakást jó pénzért valami idegennek akarta volna átjátszani azzal, hogy neki nem sürgős a költözés. A házat viszont most már napokon belül bontják, és ha a péksegéd még tovább okoskodik, akkor szükséglakásba költöztetik ki, nem pedig a kiutalt lakásba, amelyet kis híján elfeketézett. Nincs is más probléma - mesélte Szűcsné jókedvűen -, mint a Rongyos nevű kutya, „akit" Öcsi mindenáron magával akar vinni új életébe. A tanulóotthon vezetője nem is zárkózik el a kutya befogadása elől, csak ahhoz nem járul hozzá, hogy Öcsi egy szobában lakjék az ebbel, hiszen abban a szobában több más tanuló is lakik. - Azzal érveltem - mesélte jókedvűen a mama -, hogy 20 Gergely 305 a régi házban se laktak egy szobában. De öcsi kijelentette, hogy ő igenis sokszor aludt együtt a kutyával olyankor, amikor valami okból nem mert vagy nem akart hazamenni. A mama, amikor ezt mondta, hirtelen elkomolyodott. - Legfó'bb ideje, hogy az a gyerek kikerüljön abból a környezetből! Gyuszi nem felelt. Neki nem is kellett elkomolyodnia. Akkor sem mosolygott, amikor a mama a derűsebb részleteket mesélte el. A mama tudja, hogy neki ma felvételire kellett mennie, de úgy látszik, elfeledkezett erről Fülöp öcsi miatt. * - Mi van veled ? - vette észre magát a mama. - Szent isten, hiszen te ma felvételin voltál! Nem is meséled, hogy nüvolt! - Semmi különös - dörmögte Gyuszi. - Csak a szokásos kérdések, amit mindenkinek feltesznek. Hogy melyik tantárgyat szeretem legjobban és miért. - És te melyiket mondtad ? - érdeklődött gyanútlanul Szűcsné. - A fizikát és a földrajzot - hazudta Gyuszi. Aztán, hogy elébe vágjon minden további kérdezősködésnek, ami megint csak hazudozásra kényszerítené: - Most jut eszembe, a vizes fürdőnadrágot benn hagytam a szatyorban, ha a nagymama meglátja, lesz nemulass. Kiment a fürdőszobába, mosta a fürdőnadrágját, hangosan fütyörészett. Később átment televíziózni Fehérékhez. Másnap is, harmadnap is elment a sportuszodába. Ha már ilyen meleg az április! A következő héten, amikor délutánosok voltak, a nyolcadik béből tízen, tizenöten is rákaptak az uszodára. Már a legtöbben túljutottak a felvételi vizsgák izgalmain. Pusinak és Gágónak, mert Ők 306 speciális iskolába jelentkeztek, igazi komoly vizsgát kellett tenniük. Pusi most elmerülten áztatja lábát az uszoda vizében. Csoda, hogy nem fázik, oly keveset mozog, de persze a háj megvédi az embert a hidegtől. Most már azon töpreng, hogy miféle búcsúkirándulást szervezzenek, valami rendkívülit, illőt a többsincs osztály végnapjaihoz. Visegrád, Dobogókő, Esztergom, Törökmező - ez már mind volt. SŐt, a közlekedési eszközök közül is még csak éppen repülőn nem utaztak, mert vonaton, hajón, autóbuszon igen. Szervezhetnének egy háromnapos, igazi nagy túrát Aggtelekre, a barlangba, de igen sokba kerül, az osztály egy része nem kérhet annyi pénzt a szüleitől, a csapatpénztárból pedig csak egy-két ember költségeit fedezhetik. - Majd Keserű Mandula kitalálja! - mondja Bori, amikor nagy ritkán kimászik a medencéből egy kis pihenőre. 0 a legszorgalmasabb úszó, reméli, hogy lefogy tőle; csak az a baj, hogy a sportolás megnöveli az étvágyát. Három sonkás zsemlét is megeszik ilyenkor a büfében. - Már megint ki akarjátok hagyni Mandulát? Pedig ismerjétek el, egészen jó kis osztályfőnök! Hittétek volna? Aztán észreveszi imádóját, Nyokát, aki a medence szélén (I álldogál valószínűtlenül vékony termetével, és még fel is I húzza egyik lábát. - Ha az ember ezt a fiút látja - jegyzi meg Bori -, elhiszi, hogy a gólya hozza a gyereket! Május elején újra hidegre fordult az idő. A lányok megint nadrágot húztak az iskolaköpeny alá, a Zrínyi téri fák megfiatalodott ágait goromba szél csavarta a tanterem ablakai előtt. Egy kora délutánon Tóth Etelka bejött az osztályba Kósáné órájára, és elkérte Szűcs Gyulát. Gyuszi hosszú léptekkel követte előtte siető osztályfőnökét. Be-20* 307 Htogjü mentek a tanáriba, de nem álltak meg itt, hanem továbbhaladtak az igazgatóhelyettes kis szobájába, amely itt is, akár a gimnáziumban, a tanári szobából nyílik. - Ülj le - mondta Keserű Mandula nagyon komolyan, majdnem parancsolóan. De ő maga állva maradt. Gyuszi engedelmesen ült le az íróasztal eló'tt álló székre. Ugyanúgy rézsűt állt ez a szék, mint abban a szobában, ahol Magos tanár úrral beszélgetett. - Nem vettek fel - mondta az osztályfó'nök. - Megjött az értesítés, hogy létszámfeletti vagy. Át is küldték a lapodat a nyomdaipari iskolába.* Ovuszi hallgatott. - Felhívtam őket - folytatta Keserű Mandula. - Beszéltem Magos tanárral. Jól össze is vesztem vele. Mert mégiscsak egy jeles tanulóról van szó - mondtam -, méghozzá olyanról, aki nem az utolsó félévben tornászta fel magát, hanem jeles elsős kora óta. És hogy olyan nagyon válogatósak-e ők ott a gimnáziumban, hogy ilyen fiút, mint Szűcs Gyula, csak úgy elutasítsanak. Még azt is mondtam neki, a tíz ujját megnyalhatja az az iskola, amelyik ilyen diákot kap, mert ez nemcsak tanul, ez mindenben részt vesz, erre számíthatnak a KISZ-ben, a sportban, a munkában, a kul-túréletben. Ő erre letromfolt engem azzal, hogy te nem is nagyon akarsz gimnazista lenni. Te ugyanolyan szívesen, vagy még szívesebben mégy a nyomdaipariba, neked az mindegy! - Hát mit mondtam volna ? - kérdezte Gyuszi. -Tehát csakugyan azt mondtad! - kiáltott rá Etelka. - Etelka néni egyszer kettest adott nekem azért, mert nem voltam őszinte - adta vissza a kölcsönt Gyuszi. - Ó, te! - És az osztályfőnök még a kezét is tördelte mér-308 gében, haragjában és tehetetlenségében. - Most mit kezdek veled? - Ne tessék aggódni miattam. Nagyon jó helyen leszek én a nyomdaipariban. Magos tanár úr is azt mondta, ott nincsen túlzsúfoltság. - Mert te olyan szerény vagy! Mint az ibolya! - veszekedett az osztályfőnök. - De Magos tanár úrnak azt mondtad, hogy író leszel! Meg hogy jelenleg is regényt írsz! Gyuszi elvörösödött. - Ez hülyeség volt! Ezt csak azért mondtam, mert... -Megsértődtél! Hogy nem kaptak utánad két kézzel! Mert a tanár érdeklődni mert az iránt, milyen életpályához volna a leginkább kedved! Gyuszi hallgatott, a padlót nézte, a száját rágta. - Hol az a regény? - kérdezte Keserű Mandula. 309 - Elégettem. - Ne hazudj! - Nem hazudok. - Nekem nem akarod megmutatni? Idegennek dicsekszel vele? - Mondom, hogy elégettem. Mindjárt azután, hogy hazamentem a felvételiről. - Ó, te! - mondta megint Keserű Mandula. - És miért égetted el? - Inkább azt tessék kérdezni, miért írtam. Nem mintha arra tudnék felelni - tette hozzá. - És mit szólnak majd a szüleid ? - kérdezte Etelka. -Azt hiszed, nekik is mindegy, hogy felvettek a gimnáziumba \agy nem? Gyuszi hallgatott. - Még Ombolyát is fölvétette az apja valami ügyviteli technikumba - mondta Etelka. - Az iskola ajánlása nélkül! Felvették Fehér Borit és Szőke Erzsit, pedig nem is biztos, hogy ősszel ide járnak, még nem tettek le a művészeti gimnáziumról. És akkor üres marad a helyük, majd pótlólag vesznek fel néhányat. Csak éppen Szűcs Gyula nem kerül be, mert megtorpedózta saját magát. - Úgyis mindig azt mondták rám, hogy stréber vagyok -jegyezte meg Gyuszi. Az osztályfőnök rábámult. - Bár lennél stréber! És ne ilyen kiábrándult öregúr, akinek minden mindegy! Miért nem mondtad Magos tanár úrnak, hogy te legszívesebben máris nyugdíjba mennél? - Ez akkor éppen nem jutott eszembe - szemtelenkedett Gyuszi. 310 - Tudod mit? - mondta az osztályfőnök. - Ezért a megjegyzésedért a legszívesebben a sarokba térdepeltetnélek. Hogy gondolkodjál egy kicsit! Hogyan akarod leélni az életedet, azt a hatvan-hetven évet, ami még hátravan? Úgy, hogy neked mindegy? - Ne tessék már annyiszor fölhánytorgatni ezt - fakadt ki Gyuszi. - És ha első helyre írtuk volna a nyomdaiparit ? Mint ahogy akartuk is ? Tessék nyugodt lenni, hogy rendesen el fogom végezni. Az nem kötelező, hogy lelkesedjek érte! Etelka sétálgatott a szűk kis szobában. Gyuszi pedig ült, és úgy nézte. Már ebben is volt valami fonák, megfordított, valami szabálytalan. Hogy a tanár nyugtalanul sétálgasson, a diák meg üldögéljen. Magos tanár úr szintén leültette Gyuszit, de ő maga is ült, és nem volt izgatott. Etelka viszont nagyon is az, és nem is titkolja. Kóvályog a szobában, töpreng, hangosan gondolkodik. Mintha nem is Gyu-szihoz beszélne: - Tehát erről van szó... Szerinted. A lelkesedés nem kötelező. Nagyon szép! Regényt ír, aztán elszégyelli magát, eltüzeli. Amikor elkezdted írni, biztosan lelkesedtél érte, de később megbántad. A regényírást is meg a lelkesedést is. Igaz? És mit gondolsz magadban, milyen nyomdász lesz tebelőled, ha nem akarsz lelkesedni? Azt hiszed, csak az írósághoz kell a lelkesedés? Az édesanyád, pedig ő csak nyomdász... nem lelkesedik a szakmájáért? - Meglehet, hogy lelkesedik. De apám egyáltalán nem lelkesedik a maga szakmájáért, és azért nem gondolom, hogy rosszabbul dolgozna. - Mondd csak - kérdezte váratlanul az osztályfőnök -, hazaköltözött már az édesapád? 311 - Nem - mondta Gyuszi meglepődve, egy kis szünet után. - Miért költözött volna haza? - Fülöp Öcsi ügyét együtt intézték - mondta Keserű Mandula, és most, mintha váratlanul megnyugodott volna, leült az íróasztal mögé. - Többször meg is látogatták együtt a családot. Legutóbb még itt az iskolában is együtt voltak szülői értekezleten. Gyuszi hallgatott. Eszébe jutottak a vasárnapok, amikor apja otthagyta, és bejött a városba. Lehetséges, hogy anyával, a saját feleségével volt randevúja? És a mama azért küldte őt Budakeszire, «nert nem akarta, hogy a fia észrevegyen valamit, és megmondani mégúgyse akarta, hogy találkozik a férjével ? Vagyis összejátszottak az ő háta mö-^gött. - Szerintem - folytatta Keserű Mandula - már réges-régen hazament volna az édesapád, csak előtted meg a nagyszülők előtt röstellik a dolgot. No meg aztán biztosan sok beszélni-valójuk van egymással, és ha megint együtt laknak, akkor nem sétálhatnak és beszélgethetnek annyit. Gyuszi most sem szólt. Mit mondjon? Azt, hogy lám csak, a felnőttek legalább úgy értenek a titkolódzáshoz, mint a gyerekek? És néha csak azért titkolódznak, mert röstellnek valamit elmondani, olyat, ami igazában nem titok, csak valami okból lehetetlen mesélni róla? - Ma szerda van - folytatta Keserű Mandula, és a biztonság kedvéért rá is pillantott az asztalon álló naptárra. - Ezen a héten délutánosak vagyunk, túlságosan rövidek az esték. A vasárnapot nem akarom elrontani. Hétfőn este, ha nem volna alkalmatlan... Mondd meg édesanyádnak, . hogy tiszteletemet teszem. És kérem, ha lehetséges, édes- 312 apád is legyen otthon. Addig legalább mindenkinek lesz ideje gondolkodni, tájékozódni. Neked is! - tette hozzá szigorúan. - Elvárom, hogy ott légy, és beleszólj. Megértetted? G-LAin - Tessék inkább felhívni édesanyámat azr Ozemora-^-mondta Gyuszi. - Vagy akár édesapámat. Megadom a számot! - Szó sincs róla! Te tájékoztatod őket arról, hogy neked mindegy! VYUXJU-d De még mielőtt szüleit tájékoztatná, ahogy Keserű Mandula követeli, még egy nehéz lecke vár Gyuszira. Amikor visszament az osztályba, már óra alatt cédulákat küldtek neki, hogy válaszoljon: miről beszélt vele az osztályfőnök. Mi volt az a fontos, amiért az óráról is elvitte? Gyuszi, ha akarta volna, se tagadhatta volna le, hogy mi történt. Bori és Pusi például rögtön kitalálták, hogy a továbbtanulással van baj. És a tízpercben, minden tízpercben erről tárgyaltak. Az egész osztály megtudta, hogy Gyuszi létszámfeletti, még azok is, akiket aligha érdekelt. - Mindig mondtam én, hogy nem érdemes az embernek törnie magát a tanulással - jegyezte meg például a padtársa, Csongrádi. - Az én mamám mindig azért rágta a fülemet, miért nem vagyok jeles, mert akkor íróasztal mellé kerülhetnék. Majd megmondom neki, hogy tévedett! Bori azt mondta, nem kell ebbe belenyugodni, el lehet azt intézni! Csak egy kis protekció kell. Azt tanácsolta Gyuszinak, szóljon Ildikónak. Ildikó apjának csak egy telefonjába kerül, és máris hanyatt-homlok fölveszik, még bocsánatot is kérnek. Bori maga szólna, de ő még mindig haragban van Ildikóval, illetve Ildikó ővele. Nem beszélnek. 313 Gyuszi azt felelte, nem szól senkinek, és jobban szeretné, ha senki nem avatkozna bele. Még Keserű Mandula sem. De Pusi még inkább felháborodott a történteken, mint Bori. Felelősnek tudta magát, hiszen ő tanácsolta Gyuszi-nak, hogy gimnáziumban tanuljon tovább. Nem értett egyet Borival abban, hogy protekciót kell szerezni. Halál a protekcióra! Szerinte Gyuszit épp azért utasították vissza. mert túl sok mindenütt a protekciós. Esküdni merne, hogy ha valaki utánanézne, kiderülne, hogy még négyes rendűeket is felvettek abba*az iskolába, ahol a jeles Szűcs Gyulát létszámfölöttinek minősítették. Ő bejáratos a kerületi KISZ-be, szóvá is teszi a dolgot, nézzenek utána, mi történik azokkal a továbbtanulási lapokkal. Sőt, édesanyjának van egy újságíró barátja, majd annak is fölhívja a figyelmét az esetre. Mert ha bebizonyítják, hogy csakis kitűnő rendűeket vettek fel, akkor rendben van a dolog. De ezt nem tudják, nem is tudhatják bebizonyítani. Gágó csillapítani próbálta barátja heves közéleti felháborodását, mégpedig Gyuszi érdekében. Ha csakugyan vettek föl protekciósokat Gyuszinál gyengébb eredménnyel -és ezt nem tartja lehetetlennek -, akkor lebuktat ott embereket, és ezzel már eleve tönkreteszi Gyuszi helyzetét, ha csakugyan felvennék. Mert milyen szemmel néznének rá? Legjobb ezt szőrmentében elintézni. De Pusi opportunistának nevezte a barátját, és tovább kötötte az ebet a karóhoz. Még iskola után is ezt tárgyalták. Gyuszi, bár nem szívesen beszélt erről, mégis megmondta Pusinak: ő maga is hibás az elutasításban, mert amikor a felvételin beszélgettek vele, ő nem mondta azt, hogy mindenáron gimnáziumba 314 akar kerülni, vagyis nem adott határozott választ arra a kérdésre, megfelel-e neki a nyomdaipari. De Pusit ez a közlés nemhogy csillapította volna, még inkább felpaprikázta. Úgy értelmezte a tanár kérdését, hogy le akarta beszélni Gyuszit a gimnáziumról, mintegy el akar^ k, tanácsolni! És ez rosszabb mindennél! Mert mi oka volt f>, erre ? Nem tudja talán, hogy ha ma már nincsenek is származási kategóriák, azért a fizikai munkát végző szülők gyermekeinek továbbtanulását igenis támogatni kell? Gyuszi megjegyezte, hogy őneki csak a mamája tekinthető fizikai dolgozónak, apja technikus. - És akkor? - tüzelt Pusi. - Ha a papád lenne fizikai dolgozó, és a mamád háztartásbeli? Mint sok helyen? És akkor még itt van a két nagyapád, azok mindketten fizikai dolgozók. Tehát ez igenis politikai kérdés! Különben pedig ma már nem húzhatunk éles határvonalat fizikai és szellemi munka között. Édesanyád mint szakmunkás talán nem végez szellemi munkát is? No látod! Édesapád pedig mint technikus talán csakis a fejével dolgozik? Ha csak rajzol, ahhoz már szüksége van a kezére. No és ha ki kell próbálni, be kell állítani valami építőipari gépet? - Szerinted akkor az írók is fizikai dolgozók? - kérdezte Gyuszi. - Azért, mert a kezükkel dolgoznak? Vagy éppen írógépen, tehát gépet kezelnek, mint egy munkás? - Ha nem tudnád, a kommunizmusban igenis eltűnik a különbség a fizikai és szellemi munka között - felelte Pusi. Ilyen messzire hömpölyögnek, ilyen magasra csapnak a hullámok Szűcs Gyula továbbtanulása körül. Ami neki mindegy, ennyire nem mindegy a többieknek. Szűcs Istvánné és fia között pedig még aznap este a következő történt: 1 ¦ ¦ 315 minket, és flo§y héílválaszolta Gyuszi kesernyésen. - Ez még nem egészen teg most Istvánne?SZlre- ~"J" aim' b0Sy kül- Erre igazán nem számítottam! ketten voltak016^2260*' és kutatóan ' ~ Igazán saJnálom ~ mondta °yuszi ~» ho^ miutan Va'rt. Most mit -i ** SZobaban. Gyuszi n DeZeíí a fiáiülöp Öcsi olyan szépen összehozott benneteket, most jével ? VaJaszoJ ? Letagadja, Ww ??" ^^gint énmiattam legyen a baj... Nei» tagadta fe ' aJaiJc°zik a fé _ Kisfiam! Hogy mondhatsz ilyet? ~ Nem értem - ' ~ ^e mondtad> anya, hogy meg se mered mondani neki! előtt állt, valamit 1D°Ddta' kissé bizonytal )e akar megmondod' akar nem> mégiscsak megtudja, nem? beszéltem vele beat*"1**8****' ~ Nincs né A SZekrén. ~ És ha szólnék annak a szerkesztő néninek, aki úgyis ~ L>e most nem F-f2 1$kolaban- Cgy Dapja' flogmegígérte, hogy segít, ha valami baj lenne? - tanakodott f°Jtott kis szem,- i. P Ör' '" - HanemT anyással- ~ Nem vettek f anyjára. Most anyja volt az, aki nem nézett a fiára, és té- vagyoic __ mond e a Sínináziumba merf i- tovan kalandozott a pillantása. nézeít, amely me„ „yUSZÍ' és makacsul » efSza'mföíötti - Ahogy gondolod - mondta. - De hétfőig - Szent istenf * "^ S3Jat aS2íaJa'ra olyan sok idő. -Már tova'bb i u? a majna. ~Én azért mégis megpróbálom - mondta anya. - Majd ~ -És mit szól ma"d Uldték a íaPomat a n felhívom az üzemből. Kár, hogy most nem jön be ellen- ellépett a szekrényt "1 ^^ apád ? ~ kérde ^°mdaipariba. őrizni, hanem csak a jövő héten. De ha másképp nem megy, beleélte magát ho^ ,mée aJtatét sem csuH u Ű°Íné' és elkérem magam egy órára. Egyszer Öcsi miatt is kivettem gg, gy szó m Szűcs Istvánné. mondta GyUS2l Gyuszi most felpillantott, és ő nézett kutató szemmel é fiá é é már nincs csaic ¦*• -Nei Ha lehet is> Jeszeí- nem nem azzal. ¦ ~ ^ nia'r egy napot, a te ügyed is van olyan fontos. - Anya - szólalt meg Gyuszi egy kis hallgatás után -, aSyara'zía emlékszel arra, amikor kiküldted velem a továbbtanulási lapot? Hogy ő írja alá? - Alá is írta - mondta Szűcsné. - De nem akkor! Hanem csak amikor Keserű Mandula kivitt engem a Volgával. Emlékszel? , , - Persze hogy emlékszem! o leszek _ Ez most ugyanolyan! Nem volna jó, ha megint Keserű * Mandula mondaná meg neki. 317 - Ha sikerül elintézni a fölvételedet, akkor nem is kell beszélni a dologról. Bízd rám, kisfiam! Az lehetetlen, hogy ne vegyenek föl! Különben pedig van még más gimnázium is, nemcsak ez az egy! Majd én beszélek Etelkával. Holnap délután bemegyek hozzá. - Jó. Csak-menj - mondta Gyuszi. Egy kicsit gondolkodott, megmondja-e anyjának, ami ebben a pillanatban jutott eszébe. De túlságosan bonyolult dolog, amit csak zavarosan adhatna elő. Aligha értené meg. Csak hadd menjen be Keserű Mandulához! Majd ott kiderül. Az jutott ugyanis eszébe, ami akkor történt, amikor Etelka még februárban Budakeszire vitte a Volgával. Miközben lassan mentek a Budakeszi úton, a dörögve bőgő autóbusz mögött, ő elmesélte Keserű Mandulának a Fülöp Öcsi ügyét. Hogy az építőiparban kellene elhelyezni, és ebben Szűcs István és Szűcs Istvánné tudnának segíteni, ha összefognának. Nem mondta valami világosan, mert nem akarta kiszolgáltatni a szüleit. Arra akarta rávenni Etelkát, hogy ő szóljon Szűcs Istvánnak Öcsi érdekében. Etelka, aki mereven nézte az utat, azt felelte, most nem ezért mennek, ne keverjék össze a két ügyet. Vagyis nem vállalta, hogy Szűcs Istvánt bízza meg Öcsi elhelyezésével, minthogy már megbízta Szűcs Istvánnét. Ez akkor elég rejtélyes volt, mert hiszen Keserű Mandula nagyon is a szívén viselte a továbbtanulást, különösen olyan nehéz gyerekeknél, mint amilyen Fülöp Öcsi. Ami akkor nem volt egészen világos, most mintha megvilágosodott volna. Fülöp Öcsit sikerült elhelyezni épületlakatosnak tanulóotthonban, még ebben a hónapban oda is költözik. És ezt Szűcs István és Szűcs Istvánné közösen intézte el. Van olyan ravasz feje Keserű Mandulának, hogy ezt 318 előre kiszámította? Alighanem. Egy csapásra két legyet ütött agyon; Fülöp Öcsit elhelyezte, és összehozta egymással egy másik tanítványának szüleit. Ezért csak menjen, menjen anya Keserű Mandulához! Próbálja meg, hogy elintézi fia továbbtanulását a férje nélkül! Majd meglátja, hogy mit mond, mit tesz Keserű Mandula! 319 A VALÓSÁG TITKAI Pénteken reggel újra kisütött a májusi nap. A nagymama visszahordatta Gyuszival a megmaradt fát a pincébe, ki akarja takarítani a fásládát, mert abban nyáron a téli holmi ^egy részét rakják bele, plasztik molyzsákokba csomagolva. Amikor a maradék fahasábokat zsákba rakta, Gyuszi megtalálta félig elégett regényét, a megperzselődött füzeteket. Fogta, és azokat is a zsákba dugta, a fával együtt levitte a pincébe, és eldugta ott egy tuskó mögött. Jó helyen lesz az ott őszig! A nagymama megint észrevenné, ha most próbálná egészen elégetni. De ha majd igazi tüzet rak, és tele lesz a kályha parázzsal, elemésztődnek néhány pillanat alatt. Megmosdott, felöltözött, egy kicsit készült délutánra, de még mindig sok idő van hátra a délelőttből. Az ablakok nyitva állnak. A házmesterné csak nemrégen kiabált fel az udvarról egy lakónak, aki a szőnyegét söpörte. Tilos a söprés, tíz óra múlt tíz perccel. Szemközt a harmadik emeleten két hatodikos szappanbuborékot fújt. Minden tavasszal fújnak szappanbuborékot, Gyuszi is fújt a maga idejében, Borival együtt. Még nem is olyan régen! 320 Az ablakokon rézsűt süt be a belvárosi nap, finom porszemeket táncoltat. Aztán egyszerre csak kip-kop, jött valaki, és megállt a nyitott ablak előtt. Aranyhaján lángot vetett az a portáncoltató belvárosi nap. Kosár volt a karján, mint a mesebeli Piroskáén, a kosárban három üveg tej, kék alumínium fóliával leragasztva. Most is a kék szivacskabát van rajta; úgy látszik, az télen-nyáron jó. Ildikó. - Szia - szólt be az ablakon. - Azért jöttem, mert beszélni akarok veled. A nagymama kinézett a konyhából, amikor a kulcscsörgést meghallotta. Hogy ki jön be csöngetés nélkül? Ildikó mindjárt megkérte szépen, hadd tehesse be a tejet a hűtőszekrénybe addig is, amíg Gyuszival megbeszél egyet és mást. Most már melegszik az idő, nagyon kell vigyázni a tejre. Amikor bejött a szobába, körülnézett, hiszen még sohasem járt itt. A kabátját nem veti le, mert idebent talán most hűvösebb van, mint odakint. - Hol a regény? - azt kérdezte. - Miféle regény? - kérdezte vissza Gyuszi. - No, hagyjuk ezt, jó? Mindenki tudja, hogy megírtad. - Mindenki? - Még Keserű Mandula is. Ő mondta apámnak! - Apádnak? - No, csak add ide szépen! - Elégettem. Ezt nem mondta Keserű Mandula? - Csakhogy nem hiszem el. - Hát ne hidd. Ezért jöttél? - Nemcsak - mondta Ildikó, és felült az ablakpárkányra. 21 Gergely 321 - Bori majd biztosan meglát az ablakából - mondta Gyuszi. - Hadd lásson - mondta Ildikó. - Apám is idejön hozzátok hétfó'n Keserű Mandulával. Családlátogatásra. Most ez a divat. - Tudom - mondta Gyuszi. - Bori apja is volt nálatok, amikor te azt mondtad, nem tanulsz tovább. - Bár én lettem volna létszámfölötti! - mondta Ildikó. - De engem fölvettek. - Mert kitűnő vagy. De ha nem vettek volna föl, apád akkor is elintézte volna. - Azt már nem! A saját lányáért nem szólna. Mert az protekció. - És énértem akar szólni ? Az nem protekció ? - Majd meglátjuk. Még nem biztos, hogy szól. Eló'bb beszélni akar veled meg a szüléiddel is. - Hát ha velem beszél, én megmondom neki, hogy ne fáradjon. - Miért nem akarod, hogy elolvassák a regényedet ? - Mert hülyeség. - De akkor minek írtad, ha senkinek nem engeded elolvasni? Ez még nagyobb hülyeség! - És te? - kérdezte Gyuszi. - Te miért akartál a varróiskolába menni ? Ildikó vállat vont. - No látod! Magad se tudod! - szögezte neki Gyuszi. - A regényben is írtam egy lányról, aki szomorú és kedvetlen, és senki nem tudja, miért. Mert látszólag nincs is rá oka. - És - kérdezte Ildikó fojtott érdeklődéssel - később kiderül, hogy miért olyan? 322 -Nem - mondta Gyuszi, és ránézett az ablakdeszkán ülő leányra. Olyan ez, mint a varázslat. A félig égett regény lent van a pincében, de a hősnője itt ül, és faggatja őt. Nem is igaz, hogy szomorú, inkább kíváncsi. Alighanem sejti, hogy az a regénybeli leány ő maga, vagy legalábbis ő akar lenni. - Miért? - kérdezte Ildikó. - Egy regényben az író azt ír, amit akar. Minden úgy történik, ahogyan az író szeretné. Nem? - Én is azt gondoltam - vallotta Gyuszi. - A regény épp azért regény, hogy érdekesebb legyen, mint a valóság - folytatta a kislány. - Mert ha nem, akkor minek olvassa az ember? - Én is azt gondoltam - mondta megint Gyuszi. - Esküdj meg, hogy igazán elégetted azt a regényt! - támadott Ildikó hevesen, váratlanul. Gyuszi meghökkenten hallgatott egy pillanatig. És Ildikó máris újra: - Ugye, hogy nem mersz megesküdni?! Mert nem is égetted el! - Félig - mondta Gyuszi. - Hogyhogy félig? Hazudsz! Hazudsz! Tudtam, hogy hazudsz. - Várj - mondta Gyuszi, mert hiszen ennek mégiscsak a végére kell járni. Kiszaladt a konyhába, leakasztotta a pincekulcsot a gázóráról. A nagymama kérdésére, hogy mit akar, gyorsan odavetette, hogy lent hagyta a pincében a zseblámpáját. Amikor visszajött a pincéből a két égett füzettel, Ildikó már nem ült az ablakpárkányon, hanem kikönyökölt rajta. Gyuszi odaadta neki regénye romjait, aztán bement az elő- 323 szobaajtón, visszaakasztotta a pincekulcsot a gázórára, és beszélgetni kezdett a nagymamával: - Majd a jövó' héten összetakarítom a pincét. A kisbaltát meg elviszem a köszörűshöz. - Mennyi fa van még odalent ? - Becslésem szerint hét-nyolc mázsa. - Az idén nem volt szigorú a tél - jegyezte meg a nagymama. - Hát a vendéged? Elment? - Nem. Olvas odabent. - A lecke miatt jött? - Igen. * - Viszek be nektek egy kis vajas kenyeret meg almát. - Köszönjük szépen - mondta Gyuszi. % - Nem valami szép alma - mentegetődzött a nagymama. - De hát májusban jó, ha ilyet is kapni. Még mindig ér annyit, mint az a vizes korai cseresznye. - Már árulnak cseresznyét? - érdeklődött Gyuszi. - Én nem tudom, hogyan csinálják - vélekedett a nagymama. - Mostanában minden olyan korán beérik. A tök meg az uborka is. Valamikor csak augusztusban látott ilyesmit az ember. Gyuszi figyelmesen nézte, hogyan válogat ki a nagymama négy almát egy kis kosárból. Azokat keresi, amelyek nem annyira ráncosak. Megvárta, míg elkészíti a vajas kenyeret, mindent tálcára tesz, és unokája kezébe adja. Ildikó az öreg karosszékben ült, ami télen a kályha mellett szokott állni, de ilyenkor már az ablak előtt. Ölében ott a füzetek. Egy kis pernye hullott ki belőlük, az elégett papiros darabkái, ahogyan bizonyára lapozgatott bennük. De most már nem is lapozgatott. Egészen sápadtan nézett Gyuszira. 324 - Nem is lehet elolvasni - mondta szemrehányóan. -S Csak itt-ott valamit. - Gyere, egyél almát... A korai cseresznye még vizes ^ilyenkor. - Meg tudnálak fojtani - mondta most Ildikó igazi halraggal. - Azt csak úgy gondolod. - Miért égetted el? - Ezen még nem is gondolkodtam. - Ha én regényt írnék, akkor rólad írnék - mondta Ildikó. - Most úgyis rajtad a sor - felelte Gyuszi. - Először Bori próbálta meg, aztán én. Már csak te vagy hátra. De azt nem ajánlom, hogy rólam írjál, mert akkor úgy jársz, mint én. Nagy, kérdő pillantás. - Nem tudod megfejteni a saját hősöd titkát - mondta Gyuszi. - Megfejtlek én, ne félj! - Akkor miért faggatsz, hogy miért égettem el, amit írtam? Ildikó szedegetni kezdte az ölébe hullott pernyét vékony ujjaival. Aztán a szőnyegről is. Ez nagyon nehéz, mert az égett papiros szétmállik, szétmázolódik az ujjain. Aztán árnyék vetődött a karosszékre meg a benne kuporgó lány ölébe. Bori nagy feje jelent meg az ablakban a ferde fénynyalábban. - Jó napot - mondta és várt. Habár Gyuszi itt a házigazda, nem szólalt meg addig, amíg Ildikó vissza nem köszönt haragosának. Nemcsak hogy visszaköszönt, hanem mindjárt így: 325 - Szia! Ez az Őrült elégette a regényét... Mutatta a füzeteket. - Mindenki másképp dilis - felelte Bori bölcseikedve, kissé félrehajtott fejjel. - Te tudtad, hogy regényt ír? - érdeklődött Ildikó. - Sejtelmem sem volt erről - felelte Bori, és kívülről felült az ablakdeszkára. - Gyere be - hívta Gyuszi. - így is jó - mosolygott Bori, aztán Ildikóhoz: - Most már csak az hiányzik, hogy te is megpróbálkozz a regényírással. - Úgy van! Három a magyar igazság - helyeselt Gyuszi. De Ildikó nem vette tréfára, rájuk is kiáltott: ' - Hagyjatok békében! - Van egy ötletem - mondta Gyuszi egyre jobb kedvűén. Talán azért volt jókedve, mert sütött a nap ? Mert Ildikó és Bori, úgy látszik, kibékülnek? Vagy pedig mert legalább az az egy titok, hogy Ő regényt írt, végre kiderült? - írjunk közösen egy regényt. Próbáljuk meg! - Megpróbálhatjuk - mondta Bori. - Az időnkből kifutja. Most már úgyis hamarosan vége az iskolaévnek. Gyuszira pillantott valami huncut és cinkos kis pillantással, és így folytatta: - Színdarabot meg filmet az igazi írók is szoktak közösen írni. Miért ne lehetne egyszer regényt is? - Leszaladok, és veszek egy új füzetet - ajánlotta Gyuszi. - Ne fáradj, nekem van füzetem. Itt van a Többsincs is - mondta Bori. - Átmegyek érte, abban még van elég hely. És ott a rajnapló, annak is üres a kétharmad része. - De először piszkozatban írjuk - mondta Gyuszi. - Persze! - mondta Bori, és eltűnt az ablakból. 326 - Mókáztok? - kérdezte Ildikóagyanakodva. - Dehogyis - mondta Gyuszi. - Hát nem emlékszel? Amikor a Cserebogarat próbáltuk, az volt a legjobb. - A próba? - kérdezte tűnődve Ildikó. Gyuszi hozott egy nagy újságpapirost, és elkérte a két égett füzetet Ildikótól. - Mert összepiszkolunk vele mindent, és akkor a nagymama veszekszik. Ildikó odaadta a füzeteket, aztán leguggolt, és morzsánként szedte össze a pernyét. Gyuszi gondosan becsomagolta félig elenyészett művét, és eldugta a fiókjába legalul. Bori pedig már jött is a Többsincs-füzettel. - Nálam is dolgozhatnánk - mondta. - Most már maradjunk itt. Majd legközelebb - felelte Gyuszi. Beengedte Borit az előszobaajtón. - Szerintem először vázlatot kell készítenünk - ajánlotta Gyuszi. - Mint egy dolgozathoz? - érdeklődött csalódottan Ildikó. - Te nem is csináltál vázlatot? - kérdezte Gyuszitól Bori. - Nem én. Baj ? Te csináltál, amikor a Többsincset kezd- ted? - Megpróbáltam - vallotta be Bori -, de az sokkal nehezebb, mint csak úgy elkezdeni. - Először együk meg a vajas kenyeret és az almát - javasolta Gyuszi. - Addig gondolkodunk. Bori persze csak almát evett, vajas kenyeret nem. De azt is nagyon lassan, elgondolkodva. Megrágott és lenyelt egy-egy falatot, és a szünetekben bölcselkedett: - A vázlat azért nehéz, mert az ember az elején még nem tudja, hova fog kilyukadni. Vagyis le kell írni egy regénynek a tartalmát, amit még nem is írt meg az ember. - Igaz - szólalt meg végre Ildikó is. - Még olyan regény-tartalmát se könnyű leírni, amit már olvasott az ember. - És amit egy író már megírt - tette hozzá Gyuszi. - De okos vagy! - szólt rá Ildikó. - Olvasni csak olyat lehet, amit már megírtak. - Épp azt mondom - védekezett Gyuszi. - Ne veszekedjetek mindjárt az elején - csillapította őket Bori. - Először csak jegyzeteket fogunk készíteni. Odaülhetek az asztalodhoz? - Parancsolj - mondta Gyuszi. - Ott a golyóstollam a fiókban. * Bori elővette a tollat, próbálgatta a Többsincs-füzet legutolsó oldalán. - Egészen jó, csak egy kicsit vastagon fog. Töltetted ? - Nem, még elég új. - És mi lesz a címe ? - kérdezte Ildikó. - A címével még ráérünk - vélte Bori. - Először azt kell eldöntenünk, ki lesz a főhőse. - Hát nem az egész osztályról írjuk? - csodálkozott Ildikó. - Akkor is kell főhős - magyarázta Gyuszi. *" - Erre már én is rájöttem - fűzte hozzá Bori. - Amikor a Többsincset elkezdtem, azt gondoltam, mindenkiről egyformán írok három vagy négy oldalt. Ki is számítottam, hogy az harmincötször, mondjuk, három, több mint száz oldal. Ezért is nem csináltam vázlatot, mert ehhez nem kell, legföljebb felírom az osztály névsorát, - És? - kérdezte Ildikó, - Ebből soha nem lett volna ragény. Nincs benne cselekmény és bonyodalom. - Az enyémben volt - tett vallomást Gyuszi is. - És ki volt a főhősöd? - kérdezte Bori ravasz ártatlansággal, mert úgyis tudta, hogy Gyuszi biztosan a szerelmét választotta főhősnek. Pedig Ő még azokat a megmaradt fél sorokat sem olvasta, amelyeket a tűz megkímélt. - Ez nem fontos - visszakozott Gyuszi gyorsan. - Különben úgyse lehetett volna ráismerni senkire, mert túl sok volt benne a kitalálás. - Tudjátok mit? - kezdte Bori, és valósággal fönnakadt a szeme a nagy gondolkodástól. - Azt mondom, legyen a fŐhó's Keserű Mandula. - Miért épp ő? - lázadt fel rögtön Ildikó. - Mondjál te jobbat! - felelte Bori. - Én nem tudok, de ha az osztályfőnök lesz a főhős, akkor egy nagy hízelgés, egy nagy dicshimnusz lesz az egészből. Akkor nem a Többsincs osztályról, hanem Többsincs osztályfőnökről szól. És ha egy osztályról akarunk írni, amelyikbe gyerekek járnak, akkor nem lehet egy felnőtt a hőse! - Ezt meg kell fontolni - vélekedett Gyuszi. - Én nem bánom - mondta Bari. - Ha nem, hát nem! - Akkor úgyis csak az lesz, hogy ő mindenkinél okosabb - folytatta Ildikó. - Mindent ő old meg! így van ez a legtöbb ifjúsági regényben, ezért nem is bírom Őket. - Nem mindegyikben - válaszolt Bori megfontoltan. - Olvastam már olyat, amelyikben éppen megfordítva volt. Hogy a gyerekek az okosak, a felnőttek meg buták és rosz-szak. És még a felnőttek problémáit is a gyerekek oldják meg. Például hogy a gyerek békíti ki a szüleit, vagy éppen feleséget szerez az apjának. 329 I - Én még nem olvastam ilyet - bizalmatlankodott Ildikó. - Majd kölcsönadom - ígérte Bori. - Tartsd meg. Nem vagyok rá kíváncsi - duzzogott Ildikó. - Az is hülyeség, hogy a gyerekek okosabbak legyenek a felnó'tteknél. Azt se hiszem el. Gyuszi már majdnem megszólalt. Azt akarta mondani, hogy az ő szülei kibékültek Fülöp Öcsin. De ez úgyse jó példa, mert Fülöp Öcsi csak annyiban segített bele ebbe a kibékülésbe, hogy a világon van. Hiszen valószínűleg amúgy is ki akartak békülni. De nem akarta kibeszélni a szüleit. - Tudjátok, hogy ez egészen érdekes téma ? - mondta B^ori lágyan. - Ezen érdemes elgondolkodni! Ha nekem egyszer gyerekem lesz - folytatta ábrándozva --, én nem bánom, ha okosabb lesz, mint én vagyok, sőt épp azt szeretném. - Ezt most mondod! - válaszolt az éles csó'rű Ildikó. -De ha nem fogad szót, akkor oda leszel éppúgy, mint a többi szülő! - Most nem értem - folytatta Bori egyre lágyabban és ravaszabbul. - Itt vagy például te! - és Ildikóra nézett. -Okosabb vagy a szüléidnél, vagy nem? - Tudom, mit akarsz mondani - tört ki hevesen Ildikó, még fel is ugrott ültéből. - Nem vagyok olyan bolond, hogy okosabbnak tartsam magam. Érted? De éppen, mert ők százszor is okosabbak... Édesapám mindig azon sóhaj-tozik, bárcsak elmehetne egyszerű tanárnak egy akármilyen gimnáziumba! Mennyivel boldogabb lenne, mint a minisztériumban! Édesanyám pedig azért veszekszik vele,hogy miért nem szerez neki édesapám valamilyen más állást, akármilyet, ő nem bánja, de már nem bírja a robotot az 330 iskolában. Merthogy az nem hár-ömgyerekes anyának való, nem bír helytállni, mert a pedagógusnak se éjjele, se nappala, ha rendesen akar dolgozni. Miért akarjak én is okos lenni, ha ez őnekik se jó? Egy kis csend támadt, mint illik is, ha kiderül egy titok. Egy igazi, valóságos titok. Ha rá nem szánták volna magukat erre a közös regényírásra, talán sohasem derült volna ki, miért akart Ildikó a varróiskolába menni. Azért, hogy buta legyen, mint Till Kati, aki meg van elégedve a sorsával, és ne legyen okos, mint a szülei, mert azok nincsenek megelégedve. Ki lehet találni olyat, hogy valaki ne akarjon okos lenni? Annál kevésbé, mert ilyen egy igazi butának soha, de soha nem juthat eszébe. Bori óvatosan, mert Ildikóval csínján kell bánni, csak annyit mondott: - Szerintem nincsen okod az elkeseredésre, mert azok sem okosodnak meg mind, akik gimnáziumba járnak. És ha a varróiskolába kerültél volna, akkor is megokosodhatnál, ahogy én téged ismerlek! - Hány óra van? Nekem már mennem kell - mondta Ildikó. - Még fel kell forralnom a tejet. - És most miben maradunk? - kérdezte Gyuszi. - Kiről szóljon a regény? - Nem olyan sürgős. Nem lehet azt felfújni - mondta Bori. - Holnap délután nálunk folytatjuk. De Ildikó azt mondta, szombaton ő nem jöhet, mert olyankor sok otthon a munka. Vasárnap sem jó, mert Boriék vidékre mennek rokonlátogatóba. Hétfő? Hétfőn Ildikónak egyesületi edzése van kosárlabdából, Borinak meg zongoraórája. 331 Végül megállapodtak a kedd délutánban. Addig legalább mindenki gondolkodik. Hát igen! Ha másra nem, arra biztosan jó ez a közös regényírás, hogy meggondolkodtatja az embert. Szombaton estefelé Szűcs Istvánné azt mondta a fiának: - Volna kedved ahhoz, hogy holnap kimenjünk Budakeszire ? Ez meglepő' kérdés volt még akkor is, ha már nem titoK többé, hogy a szülők kibékültek. Gyuszi mielőtt regényírásra szánta volna el magát, talán meglepetésében gyorsarí visszakérdez. Talán csak azt: hogyhogy? Vagy pedig: együtt ? így azonban egy pillanatig gondolkodott, aztán azt mondta: ¦- Az jó lesz! Mert miért kérdezzen olyat a mamától, amire nagyon nehéz volna felelnie ? És fölösleges is. Minek beszélni arról, ami úgyis kiderül? És csakugyan! Reggel, amikor készülődtek, a mama magától mondta: - Holnap, ha este idejönnek Etelkáék, nem tehetjük ki apádat annak, hogy tőlük tudja meg. Mármint azt, hogy baj van a fia továbbtanulásával. A mamának, úgy látszik, nem sikerült a terve, hogy az idős szerkesztő néni segítségével gyorsan elintézi a fia felvételét. Gyuszi ezt előre tudta, de nem azért, mert okosabb volna a mamánál. A mama is tudta, mégis megkísérelte, mert félt attól, hogy apa újra megharagszik. - Csak azt nem tudom, hogyan mondjam meg neki - tanakodott Szűcs Istvánné. Gyuszi felpillantott. Nagyon is megértette anyját, Re- 332 gényírás közben is észrevette, hogy milyen fontosak a párbeszédek. Hogyha valaki valamit mond, akkor a másik mit felel rá? Nem felelhet akármit, ami az írónak eszébe jut, mert akkor abból csak zűrzavar és zagyvaság lesz, sőt olyan is előfordul, hogy megakad az egész, mert még a regénybeli elképzelt alakok sem tudnak mindenre felelni, hiába kérdik őket. És akkor ki kell húzni a kérdést, amire nem lehet vá-iaszolni, és keresni kell egy másikat, amire lehet. - Ha akarod, majd én megmondom apának - mondta, ,iedig ezt nem is gondolta meg. Csakis lovagiasságból ajánlotta fel. - Igazán megtennéd ? - nézett rá anya hálásan. - De okosnak kell lenned, kisfiam! Persze, könnyű ezt mondani - tette hozzá. - Az lett volna a legjobb, ha mindjárt neki mondtad volna meg, és én nem is tudnék róla... Gyuszi elmosolyodott, és a fejét csóválta. - Mert akkor nem haragudhat meg rád? - kérdezte. De ezt már nem kellett volna megkérdeznie. Anya egy kicsit megbántódott. - Én nem magamat féltem - mondta. - Nagyon jól tudod. - Bízd csak rám - próbálta Gyuszi jóvátenni a dolgot. Pedig akkor még nem tudta, mi lesz ebből. Igaza lehetett Borinak, amikor azt mondta, hogy regényvázlatot csinálni, az talán még nehezebb, mint belefogni csak úgy. Ugyanolyan nehéz az embernek előre eltervezni egy fontos beszélgetést. Reggel Szűcs István az autóbuszmegállónál várta a feleségét meg a fiát. Tehát tudott arról, hogy együtt jönnek! De még mást is tudott. Azt mondta Gyuszinak: - Legalább este segítesz hazacipelni azt a sok holmit, amit apránként kihoztál. 333 - De a sífelszerelést nem visszük haza! - kérdezte Gyuszi kijelentő módban. - Persze hogy nem! - mondta Szűcs István. - Majd a télen megint kijárunk. Szűcs nagyapának azóta sikerült túladnia a kutyaszaporulaton. Már csak egyetlen kölyökkutya maradt, Ildikó és Gyuszi közös kiskutyája. Jól megnó'tt, már akkora, mint az anyja, és a Csöpi névre hallgat. Ezt a nevet a nagymama adta neki, mert hiszen a tervezett névadó ünnepség közbejött okok miatt elmaradt. - Csak nem vesztél össze azzal a kislánnyal ? - kérdezte Szűcs István évó'dve, miközben az udvaron sétálgattak. - Nem - mondta Gyuszi. A - Hát akkor miért nem jön ki soha ? - Neki is sok baja van mostanában. A továbbtanulás miatt. - Neki is? - kérdezte Szűcs István. - Hát még kinek? - Majdnem mindenkinek - felelte Gyuszi. - Nem volna kedved egy kis erdei sétára ? - Elmehetünk - mondta Szűcs István. - Valamit szeretnék elmondani neked, de nem akarom, hogy anya hallja. A fiatal Szűcsné, csak úgy, mint régen, anyósának segédkezett a konyhában. Meglehet, ma is rétest sütnek. Vannak dolgok, amelyek változnak, és más dolgok, amelyek nem. Amíg a falun végigmentek, nem lehetett beszélgetni. Szűcs Istvánt mindenki ismeri, ő is mindenkit ismer. Kö-szöngetni kell, még szót is váltani egyik-másik közelebbi ismerőssel. Még az erdei úton sem lehetett mindjárt elkezdeni, sok volt a kiránduló, az utak mentén autók parkoltak, 334 befurakodtak még a fák közé is. beterített pokrócokon napoztak a kirándulók, még az öreg nénik is levetették a harisnyájukat. Szűcs István nem sürgette a fiát. Megértette, hogy komoly dologról lesz szó. Már jó mélyen bent jártak az erdőben, sokáig hallgatva mentek egymás mellett. Végre az apa azt mondta: -Nos? - Nem vettek fel a gimnáziumba - mondta Gyuszi. - Nem vettek fel ? - ismételte hitetlenül Szűcs István, és megállt. - Rosszul sikerült a felvételim - mondta Gyuszi. Szűcs István akkor kiabálni kezdett a májusi erdőben: - És ez az, amit anyádnak nem szabad hallani ?! Ő nem tudja?! Erre a kiabáló kérdésre igazán könnyű lett volna úgy válaszolni, hogy nem tudja. Ahogy anya szerette volna. De Gyuszi azt felelte: - Tudja. De nem meri neked megmondani. - Nem meri ? - kérdezte szokatlanul halkan Szűcs István. - Miért nem meri? Hát mi vagyok én? Gyuszi hallgatott, nem tudta, mit mondjon. Fiúi és regényírói képzelete egyaránt cserbenhagyta e nehéz pillanatokban. Hiába minden, Szűcs István most megint feleségére haragszik, és ennek megint ő az oka, Ő rontotta el. Mégis azt kellett volna mondani, amit anya szeretett volna, még akkor is, ha ezzel félrevezeti apját, magyarán: hazudik neki, ha nem is nagyon súlyosan. - És ez mikor derült ki? - kérdezte Szűcs István. - Még szerdán... Gyuszi körülnézett, mint aki segítséget keres, de a májusi 335 !l erdő nem segített. Ki segíthet azon, amit az ember maga ront el? Ő rontott el mindent, igenis ő, megint ő! - Most nem jössz haza? Nem akarsz hazajönni? - kérdezte kiáltva, és remegni kezdett a szája. - Én nem bánom, ha nem is vettek föl. Az is lehet, hogy még fölvesznek, mert Keserű Mandula elintézi, még Ildikó apja is segíthet. De az borzasztó, az rettenetes, hogy emiatt te ne gyere haza! Hogy ti megint összevesszetek! Elfordult, mert egészen hatalmába kerítette a zokogás. Leült az útszélre, a jó szagú erdei fűbe. Egy virágos bokorág, ami kihajlott az út felé, tüskéivel végigkarmolta a nyakát, észre se vette. Apja csak állt fölötte, és nézte. Elhallgattatta a fia sírása. Kagy sokára szólalt meg mély hangon: - Ki mondta, hogy nem megyek haza? Hazamegyek! De még mennyire hazamegyek. Úgyis az a baj! Vérzik a nyakad meg a kezed, te szamár! Kelj föl! Ne sírj! Hagyd abba! Mondom, hogy hazamegyek! Gyuszi először a tüskés ágat hajlította félre, aztán megnézte a kezét. Érezte, hogy ég a karmolás. Fölkelt, és nem mert az apjára nézni. Szűcs István elővette a tiszta zsebkendőjét, és elkezdte törölgetni a kicsi vércseppeket a fia nyakáról, kezéről. - Nyugodj már meg! - dörmögte. Gyuszi felpillantott. - Hát ennyire hiányoztam neked? - kérdezte apja szégyenlősen. Gyuszi csak bólintott. Továbbindultak, egy ideig hallgattak. - És mit kérdeztek azon a fölvételin, amire nem tudtál felelni? - kérdezte egy idő múlva Szűcs István. Mert ha 336 Gyuszinak csak az a fontos, hogy apja igenis hazajöjjön, apjának az Ő továbbtanulása is fontos. - Tudtam én, bár ne tudtam volna - vallotta Gyuszi. -Nem tantárgyból vagy ilyesmiből kérdeztek. Csak hogy mi akarok lenni. Én meg elkövettem azt a butaságot, és a végén azt mondtam, író. - És az miért butaság? - Ilyet nem szokás mondani - felelte Gyuszi. - Azért, mert valaki az iskolában ír egy darabot, még nem lesz belőle író. Vannak jó rajzolók, akik szép dekorációkat készítenek, de azért azokból sem lesz rajzolóművész. Vagy itt van például Ildikó - folytatta kissé nekibátorodva. - Ő játszotta a főszerepet, de azért sohase mondaná, hogy színésznő szeretne lenni. Inkább le is tagadja. Egy gyereket ilyesmiért kinevetnek. 22 Gergely 337 - Téged is kinevetett az a tanár ? - Dehogyis. Csak mondta, náluk, a gimnáziumban is sokan írnak. Verseket. Saját újságjuk is van. Hogy vegyem észre magam. Egy kis csend, aztán Szűcs István: - De akkor miért mondta az osztályfőnököd, amikor itt járt, hogy igenis lehet belőled író? - Lehetni lehet - felelte Gyuszi tűnődve. - Akárkiből! - Akárkiből ? - kérdezte apja kissé megbotránkozva. - Nagyon nehéz mesterség - próbálta Gyuszi magyarázni. - Ezt Keserű Mandula is mondta. Emlékszel? Az ember eleinte azt gondolja, könnyű. Csak épp le kell írni, ami történik. De amikor leírja, egészen más jön ki belőle. A - Hát az biztos, én még levelet se szeretek írni - mondta Szűcs István. - Mondok egy példát - folytatta Gyuszi. - Ha énnekem le kellene írni egy regényben azt, amikor én a gimnáziumban Magos tanárral beszélgettem, nagy bajban lennék. Pedig emlékszem minden szóra. De ha valaki azt kérdezné, miért mondtam olyanokat, amiket nem is akartam, arra nem tudnék felelni. - És ezért nem vettek föl? - Inkább talán azért, mert úgy tettem, mintha nekem nem is lenne fontos. Az biztos, hogy én szúrtam el. - Ezen most már ne rágódj - vigasztalta a fiát Szűcs István. - Én is sokszor mondok olyat, amit aztán megbánok. Ezt a hibát tőlem örökölted. Az embernek utóvégre önérzete is van. No lám csak, önérzet! Gyuszi hálás pillantást vetett apjára. Kimondott valamit, kitalált valamit, amit sem a mama, sem Keserű Mandula nem értett. 338 - Majd én holnap bemegyek abba az iskolába - ígérte Szűcs István fenyegetően. - Megmagyarázom annak a tanárnak, hogy az én fiam becsületes gyerek, az nem ért az alakoskodáshoz. Az nem játssza meg magát! Nincs joguk ahhoz, hogy visszautasítsák, csak azért, mert őszintén megmondta, hogy író akar lenni. Ne félj, fiam, elintézem én! Fülöp Öcsit ki helyezte el? Anyád hiába szaladgált, amíg én bele nem nyúltam. - Keserű Mandula holnap este eljön hozzánk - mondta Gyuszi. - Még Ildikó apjának is szólt, mert az a minisztériumban van magas állásban. Ő is eljön. - Hát csak jöjjenek - mondta Szűcs István. - Mire Ők fölébrednek és megmozdulnak, addigra én elintézem. Be sem megyek reggel az üzembe, majd betelefonálok. Anyádnak pedig egy szót se! Értetted ? Másnap, amikor Gyuszi délben hazaért az iskolából, a vajassütemény illata töltötte be a szűk belvárosi udvart, és ez Szűcsék konyhájából áradt. Este vendégek jönnek, Gyuszi osztályfőnöke és egyik osztálytársának édesapja, aki nagyon tekintélyes és befolyásos ember. Az ünnepi hangulat legfőbb, igazi oka azonban az, hogy Szűcs István végre hazatért. Berakta ingeit újra a sublótfiókba. Igaz, a nagymama kiszedte az ingeket, és mindegyiket átvasalta, mert úgy találta, hogy a budakeszi nagymama ráncokat hagyott bennük. Szeiler nagypapa két üveg bort hozott, Hárslevelűt, később úgy gondolta, ez nem is lesz elég, és még egy üveggel vásárolt. Szűcs Istvánné pedig, amikor hazaért a munkából, nekiállt és szendvicseket készített. Mert vacsora után jönnek ugyan, de ha bor van, akkor okvetlenül szükséges valami harapnivaló is. Maga az ünnepelt, Szűcs István kora reggel elment hazul- 339 ról, és csak késő délután tért haza. Mindenki azt hitte, a munkahelyén volt, csak Gyuszi tudta, hogy ma szabadnapot vett ki. De hogy mit intézett, azt Gyuszival sem közölte. Amikor a fia megkérdezte tőle, azt válaszolta nyersen és jókedvűen: - Várj a sorodra, majd megtudod idejében! Te létszámfölötti! Amiből Gyuszi arra következtetett, hogy apja igenis jó hírt, meglepetést tartogat estére, és azt nem akarja idő előtt elsütni. Szűcs István ^egyáltalán nem regényíró, sem színdarabíró, saját bevallása szerint még egy levél megírása is nehezére esik, hanem azért ő is kedvét találja a csattanóban. Korán megvacsoráztak, aztán várták a vendégeket. A kávéfőző, mint valami kis üteg, csak a tűzparancsra várt a konyhában. Szűcs Istvánné még tejszínhabot is vert föl. Egyszer, néhány perccel nyolc óra előtt, megkérdezte a férjétől: - Tulajdonképpen... mit mondunk nekik? Még meg se beszéltük! - Bízd rám! - felelte mély és erélyes hangján Szűcs István. A mama akkor a fiához fordult: - Remélem, most már te is határoztál végre, hogy mit akarsz? - Apára bízom - felelte Gyuszi, ő tudta, miért. Szerencsére csöngettek. Szabó Ildikó apja jött elsőnek, magas, nagyon sovány, szőke fiatalember, akiből ki sem nézné az ember, hogy háromlányos családapa. Szűcs István mindjárt azzal fogadta: - Örülök, hogy megismerhetlek! Remélem, tudod, hogy a fiam a te lányodnak udvarol, tehát nászuram vagy. 340 A sápadt, fiatal családapa err^ így válaszolt jókedvű mosollyal: ., - Erről nem tudtam, és ez elég nagy baj. Hogyan járjak közbe a fiad érdekében, ha a saját vömről van szó? Ez az állásomba kerülhet! A most következő negyedórában Tóth Etelkáról beszélgettek Ildikó apja hozta szóba azzal, hogy igen nagyra becsüli elsőszülött leánya osztályfőnökét, leginkább azért a kezdeményezésért, hogy segítségül hívta, aktivizálta, ösz-szehozta egymással a szülőket. Ez nem csupán az olyan szülők számára hasznos, akik kevésbé értenek a neveléshez! Ebből mindannyian hasznot húzhatunk! Ildikó édesapja nagyon választékosán és gördülékenyen - mert hiszen ő biztosan előadásokat is szokott tartani - azt fejtegette: senki jiem nevelheti jól a saját gyermekét, ha a máséval nem törő-kük, nem foglalkozik. ! p, i„a7 ,- ismerte el Szűcs István, aki igazán elemeben volt ezen az estén. - Minket is az hozott össze a felesegemmel hogy Keserű Mandula ránk bízta Fülöp öcsit! -Vagyis - mondta Szabó - Keserű Mandula egy kicsit mindannyiunkat beíratott a nyolcadik bébe! Gyuszi csak ült, hallgatott, figyelt. Holnap, azaz kedden délután Borinál folytatják a regényírást, illetve csak a regény tervezését. Volt idő, amikor a nyolcadik bé még a saját osztályfőnökét is kitagadta, most meg a szülők azt vallják, még ők is a Többsincs osztályhoz tartoznak? Biztosan azért nem beszélnek még Gyuszi ügyéről, mert meg akarják várni vele az osztályfőnököt, akit még a szülők is Keserű Ivíandula néven emlegetnek. De amikor Keserű Mandula megérkezett, egy ideig megint csak másról volt szó. Etelka azzal mentegette magát a kis 341 késésért, hogy Hegedűs Jutkáéknál járt. Jutkát szerencsésen felvették kereskedelmi tanulónak, de most meg a szülei azt találták ki, hogy menjen inkább a vendéglátóiparba, mert ott hamarabb és többet keres. Borzasztóan nehéz tanácsot adni, még állást foglalni is; hiszen a vendéglátóipar sem rossz, de Jutka sír, összeveszett a szüleivel, és azt mondja, ő nem bírja a bor és a pálinka szagát. Osztályfőnökét hívta segítségül a szülői erőszak ellen. A szülők pedig haragusz-nak, hiszen Jutka mégiscsak az ő leányuk, nem az osztályfőnök nevelte, etette. Minek avatkozik bele ? Ha ezt nem is mondták ki ilyen nyíltan, nem örültek a látogatásának. Ennek ellenére ez a hívatlan látogató, mármint az osztályfőnök, még most is ott ülne Hegedűséknél, ha meg nem ígérte volna, hogy Szűcsékhez jön el ma este. Szűcs Istvánná behozta a finom kávét, Etelka csészéjét megrakta púposán tejszínhabbal. - Túl sokat dolgozol te ezért az osztályért! - mondta. - Bizony - szólalt meg Szeiler nagypapa is. - Nincs is haladatlanabb munka ennél! Ki köszöni meg az elvtársno-nek, hogy ennyit fárad? - Most például én - szólalt meg dörgő baritonján a házigazda, maga Szűcs István. - Ma bent voltam a gimnáziumban, hogy kiverekedjem a fiam fölvételét, de nem is volt semmi ellenállás! Már maga az igazgató is tudott az én fiamról. Az az írójelölt? - azt kérdezte tőlem. És hogy az osztályfőnöke úgy földicsérte, úgy fölmagasztalta! Azt mondta róla, nincs annál őszintébb és becsületesebb gyerek a Zrínyi téren! - Azt nem mondhattam, hogy a legokosabb - felelte könnyedén Etelka -, mert ennek az ellenkezőiét maguk is tapasztalták. 342 - Itt a fölvételi cédulája - mondta Szűcs István, és kitett egy levélkét az asztalra. - Hát akkor mindnyájunk kedves egészségére! - De elsőnek Etelka felé emelte a poharát! Másnap, azaz kedden délután, amikor a három regényíró együtt ült Bori kicsi szobájában, Gyuszi ezt az egészet elmesélte a lányoknak. - Emlékszel, amikor kettest adott a dolgozatodra, mert azt mondta, nem vagy Őszinte? - kérdezte Bori. - Most aztán önkritikát gyakorolt! Én mondom, hogy mégiscsak róla kellene regényt írni. Már a címe is megvan: Keserű Mandula. Mindketten Ildikóra néztek, aki szokása szerint Bori he-verőjének sarkában kuporgott. De Ildikó nem szólt, nem is nézett rájuk. - Azon gondolkodom - folytatta Bori -, nem is megyek én abba a művészeti gimnáziumba, ha meg is nyílik Ősszel. Először is, mert mégiscsak szívesebben járnék együtt veletek. Hátha lesz megint egy Többsincs osztályunk? - És van az iskolának saját újságja is - kecsegtette barátnőjét Gyuszi. - Elsősöket úgyse engednek a szerkesztő bizottságba -vélte Bori. - Azért az furcsa, hogy most megint mi leszünk az elsősök, a legkisebbek! Nem? - Csak egy évig leszünk elsősök - bizakodott Gyuszi. - Már arra is gondoltam - folytatta Bori -, hogy mégis tanár leszek. És tudjátok, miért? Mert akkor egész életemben iskolába járhatok. Én tulajdonképpen imádok iskolába járni. Akkor hirtelen megéledt a heverő sarkában a szeszélyes tündér, és valósággal Borira támadt: - Te leszel tanár? Te? 343 - Miért? - csodálkozott Bori. - Azért, mert te utáltad ezt a pályát, én se mehetek tanárnak? Ildikó leugrott a heveró'ró'l, és szaggatottan, izgatottan, még a kezét is tördelte, úgy próbálta megmondani: - Tudod is te... Azt hiszed, az olyan könnyű ? Azért, mert te imádsz iskolába járni? Otthagynád egy év múlva... Egy hónap múlva! Te még a regényírást is abbahagytad, mert nem ment könnyen. Pedig ahhoz mi kell ? Csak papiros meg toll! Még ceruza is jó! Mit gondolsz te, élő, igazi gyerekekkel... könnyebb? Csak a vak nem látja,* a süket nem hallja, hogy Ildikóból a fájdalmas, szerelmes féltékenység beszél. Hát ezért mondogatta mindig, hogy ó' soha, de soha nem lenne pedagógus ? \ - No jól van - mondta Bori, mert ó' is észrevette ezt. -Ahogy én magamat ismerem, még beleszerethetek egypár hivatásba, amíg leérettségizünk. Nem lehet mindenki olyan állhatatos, mint Szabó Ildikó, aki óvodás korától egyfolytában gyűlöli a pedagógus pályát! - Van egy ötletem - szólalt meg Gyuszi. - írjuk meg úgy a regényt, mintha tíz év telt volna el mostantól fogva. Találkozik a Többsincs osztály egy vendégló'ben, mondjuk, május utolsó vasárnapján, és mindenki elmeséli, mi lett beló'le, mi történt vele. - Tíz év, az sok - mondta Ildikó. - Miért ne találkozhatnánk már egy év múlva? - Egy év, az nagyon kevés. Azalatt nem történik semmi -vélte Bori. - És különben sem mehetünk vendéglőbe, csak szülői felügyelettel. Vége