Howard Phillips Lovecraft
A Feh�r Haj�

A nevem Basil Elton; az �szaki-fok f�ny�nek �rz�je vagyok, mint az ap�m s el�tte nagyap�m. Messze a partt�l �ll a sz�rke vil�g�t�torony, ny�lk�s k�vekre �p�tve — ezeket ap�lykor ugyan l�tni, de a dag�ly eltakarja �ket. T�l e jelz�t�z�n h�t tenger fens�ges b�rk�i szelik a vizeket imm�r egy �vsz�zada. Nagyap�m idej�ben sokan voltak. Ap�m idej�ben m�r kevesebben, �s ma oly ritk�n j�rnak erre, hogy n�ha k�l�n�s mag�ny fog el, mintha az utols� ember lenn�k ezen a bolyg�n.
    Feh�r vitorl�j� keresked�haj�k j�ttek messzi partok fel�l, t�voli, keleti partokr�l, ahol melegen s�t a nap �s az egzotikus kertek, gazdagon d�sz�tett templomok �desen illatoznak. Gyakran mes�ltek ezekr�l a nagyap�mnak �reg kapit�nyok, s � ugyanazt elmondta ap�mnak, aki elbesz�lte nekem hossz�ra ny�l� �szi est�ken, mikor f�lelmetesen s�v�tett a keleti sz�l. �s olvastam is ezekr�l a dolgokr�l �s sok m�s dologr�l is a k�nyvekben, melyeket akkor kaptam az emberekt�l, mikor m�g fiatal voltam �s tele csod�lattal.
    De van valami, ami csod�latosabb, mint az �regek mes�i, csod�latosabb, mint a k�nyvek mes�i, �s ez: az �ce�n titkos t�rt�netei. K�k, z�ld, sz�rke, feh�r vagy fekete; sima, borzolt vagy tornyosul�; nem, az �ce�n nem n�ma. Eg�sz �letemben figyeltem, hallgattam �s j�l ismerem. Eleinte csak egyszer� kis mes�ket mondott, nyugodt partok �s k�zeli kik�t�k t�rt�net�t, de az �vek sor�n bar�ts�gosabb lett �s m�s dolgokr�l is besz�lt; k�l�n�sebb, t�volabbi �s r�gebbi dolgokr�l. Id�nk�nt, alkonyatkor a l�that�r sz�rke k�dje sz�tv�lt, hogy l�tni engedje a t�ls� utakat; n�ha, �jszak�nk�nt a tenger m�ly vize tiszta �s �ttetsz� lett, hogy l�tni engedje a m�lys�g �tjait. �s ez a l�tv�ny ugyan�gy mutatta a m�lt �s a lehets�ges j�vend� �tjait, mint a jelen �tjait, mivel az �ce�n �sibb, mint a hegyek, �s az Id� �lmait, eml�keit hordozza.
    A Feh�r Haj� d�lr�l j�tt mindig, mikor a telihold magasan j�rt az �gen. D�lr�l siklott a tengeren, sim�n, cs�ndesen. �s b�rmilyen viharos vagy nyugodt volt is a tenger, b�rmilyen er�s, b�rmilyen ir�ny� volt a sz�l, mindig sim�n, csendesen siklott, vitorl�ja messzir�l l�tszott, hossz�, furcsa evez�sorai �sszhangban mozogtak. Egyik �jjel egy szak�llas, hossz� k�penyes embert vettem �szre a fed�lzeten, �s �gy t�nt, intett nekem, hogy haj�zzak el vele messzi, ismeretlen vizekre. Sokszor l�ttam ezt�n teliholdkor, �s mindig mag�val h�vott.
    Nagyon f�nyes volt a hold az �jszak�n, mikor v�g�l feleltem a h�v�sra, �s holdsugarakb�l sz�tt h�don mentem �t a vizeken a Feh�r Haj�hoz. Az ember, aki h�vogatott, olyan nyelven �dv�z�lt, melyet mintha j�l ismertem volna, �s az evez�s�k l�gy �nek�vel teltek az �r�k, ahogy a titokzatos d�l fel� siklottunk; alakunkat bearanyozta a teltarc� hold.
    �s amikor �j, r�zs�s �s ragyog� nap virradt, messzi f�ldek z�ldell� partjait l�ttam, �l�nk, gy�ny�r� �s sz�momra ismeretlen partokat. A tengerb�l vir�gz�, f�kkal t�zdelt, kir�lyi fenns�kok emelkedtek ki, �s itt-ott k�l�n�s templomok f�nyl�, feh�r tet�i, oszlopsorai csillantak meg. Ahogy a z�ld partokhoz k�zeledt�nk, a szak�llas ember mes�lt err�l a f�ldr�l, Zar f�ldj�r�l, ahol azok a gondolatok, sz�p �lmok lakoznak, melyek valamikor megl�togatt�k az embereket, s melyeket azt�n elfeledtek. �s amikor ism�t feln�ztem, l�ttam, hogy igazat sz�lt, mert sok olyan dolgot pillantottam meg magam el�tt, melyeket a k�d�s l�that�ron t�l vagy az �ce�n foszforeszk�l� viz�ben l�ttam kor�bban. Voltak alakok, k�pzeletbeli k�pek, gy�ny�r�bbek, mint b�rmi, amit valaha is ismertem; ifj� k�lt�k l�tom�sai, akik n�lk�l�zve haltak meg, miel�tt a vil�g tudom�st szerzett volna �lmaikr�l. De nem l�pt�nk Zar z�ldell� f�ldj�re, mert �gy tartj�k, aki arra j�r, t�bb� nem t�rhet vissza otthon�ba.
    Ahogy a Feh�r Haj� csendesen maga m�g�tt hagyta Zar templomait, a t�voli horizonton �ri�si v�ros tornyait pillantottuk meg; �s a szak�llas ember azt mondta: — Ez Thalarion, Ezer Csoda V�rosa, ahol mindazok a rejtelmek �lnek, melyeket az emberek hi�ba igyekeztek felfogni. �s k�zelebbr�l ism�t megn�ztem a v�rost �s l�ttam, hogy minden, �ltalam eddig ismert vagy elk�pzelt v�rosn�l hatalmasabb. Templomainak tornyai az �gbe ny�ltak, hogy ember nem l�thatta cs�csuk; �s messze, a l�that�ron t�l h�z�dtak a sz�rke, komor falak, melyek f�l�tt csak kev�s tet� l�tszott, furcs�k �s ijeszt�ek, m�gis vonz�ak �s gazdagon d�sz�tettek. Er�sen v�gyakoztam, hogy bel�phessek e leny�g�z�, m�gis tasz�t� v�rosba, �s k�rleltem a szak�llas embert, hogy k�ss�nk ki Akariel �ri�s faragott kapuj�n�l; de � finoman visszautas�totta k�r�sem, mondv�n: — Sokan l�ptek m�r Thalarionba, Ezer Csoda V�ros�ba, de egy se t�rt vissza. Csak d�monok j�rnak ott �s �r�lt l�nyek, melyek m�r nem emberek, �s az utc�k temetetlen emberek csontjait�l feh�rlenek, akik l�tt�k Lathi-t, a s�t�t angyalt, mely a v�ros felett uralkodik. �gy a Feh�r Haj� elhagyta Thalarion falait, �s sok napig egy d�l fel� sz�ll� madarat k�vetett, melynek f�nyes tollai olyanok voltak, mint az �g, ahonnan al�sz�llt.
    S egy kellemes parthoz k�zeledt�nk, melynek vir�gai vid�man ny�ltak �s a sziv�rv�ny minden sz�n�ben pomp�ztak, �s amerre csak n�zt�nk, gy�ny�r� erd�k �s vil�gos ligetek z�ldelltek a delel� nap alatt. A messzi f�k k�z�l �neksz� �s dallam �sszhangja t�rt el�, �s j��z� kacag�st hallottam, �s t�relmetlens�gemben s�rgettem az evez�s�ket, hogy miel�bb a partra �rj�nk. �s a szak�llas ember nem sz�lt, csak figyelt, ahogy egyre k�zelebb �rt�nk a liliomokkal ben�tt parthoz. Hirtelen a sz�l oly illatot hozott a vir�gos ligetek fel�l, melybe beleborzongtam. A sz�l er�s�d�tt, �s a leveg� megtelt a pestis s�jtotta v�rosok �s fedetlen temet�k halott csont-szag�val. �s ahogy eszeveszetten tovasiklottunk ett�l az �tkozott partt�l, a szak�llas ember is megsz�lalt v�gre, mondv�n: — Ez Xura, a Meg Nem �zlelt �r�m�k F�ldje.
    �gy h�t a Feh�r Haj� ism�t az �gi mad�r nyom�ba szeg�d�tt, meleg, �ldott tengereken haj�zott, melyeket simogatott a f�szeres szell�. Nap nap ut�n, �jszaka �jszaka ut�n telt s m�g mindig haj�ztunk, �s teliholdkor az evez�s�k l�gy dal�t hallgattuk, mely ugyanolyan �des volt, mint azon a messzi �jen, mikor t�voli sz�l�haz�mat elhagytuk. �s v�g�l a hold f�ny�n�l horgonyoztunk le Sona-Nyl kik�t�j�ben, melyet kett�s, tengerbe ny�l�, �vben �sszehajl� krist�lyfok �riz. Ez a K�pzelet F�ldje, �s arany holdsugarakon l�pdelt�nk z�ldell� partjaira.
    Sona-Nyl F�ldj�n nincs id�, sem t�r, sem szenved�s vagy hal�l; �s v�gtelen �veket t�lt�ttem ott. Z�ldek Sona-Nyl ligetei �s r�tjei, f�nyl�k �s illatosak a vir�gai, k�kek �s zen�lnek a patakjai, tiszt�k �s h�v�sek a sz�k�k�tjai, hatalmasak �s tiszteletet parancsolnak templomai, kast�lyai �s v�rosai. Eme f�ldnek nincsenek hat�rai, mivel minden gy�ny�r�s�ges l�tv�nyon t�l egy m�g szebb ny�lik. A gazdag v�rosok k�z�tt �s minden vid�ken szabadon j�rhat a boldog n�p, amely mind hib�tlan sz�ps�g� �s zavartalan boldogs�ggal meg�ldott. A megsz�ml�lhatatlan �vek sor�n, melyeket ott t�lt�ttem, �dv�z�lten s�t�lgattam a kertekben, ahol k�l�n�s pagod�k b�jtak meg kellemes bokrok k�zt �s a feh�r s�t�nyokat t�r�keny szirm� vir�gok szeg�lyezt�k. L�gy dombokat m�sztam meg, melyek cs�csair�l len�zve var�zslatosan nagyszer� l�tv�ny t�rult el�m: z�ldell� v�lgyekben fekv� falvak tornyai �s �ri�si v�rosok csillog� arany kupol�i a v�gtelen�l t�voli l�that�ron. �s a hold f�ny�n�l szeml�ltem a vill�dz� tengert, a krist�lyfokokat �s a nyugodt kik�t�t, ahol a Feh�r Haj� horgonyzott.
    Telihold idej�n, Tharp r�g elfeledett �v�ben t�rt�nt, hogy megpillantottam a mennyei mad�r h�vogat� k�rvonalait �s meg�reztem a nyugtalans�g els� hull�mait. Majd besz�ltem a szak�llas emberrel �s elmondtam neki �j v�gyaimat: hogy elmenj�nk a t�voli Cathuri�ba, melyet ember m�g nem l�tott, de melyet mindenki a nyugati bazaltoszlopokon t�lra helyez k�pzelet�ben. A Rem�ny F�ldje az, �s mindennek, amit ismer�nk, ott lakozik a t�k�letes eszm�nyk�pe; legal�bbis ezt mondj�k. De a szak�llas ember azt mondta: — �vakodj ama veszedelmes tengerekt�l, ahol �ll�t�lag Cathuria fekszik. Sona-Nyl F�ldj�n nincs f�jdalom, sem hal�l, de ki tudhatja, mi van Nyugat bazaltoszlopain t�l? — Ennek ellen�re a k�vetkez� teliholdkor felsz�lltam a Feh�r Haj�ra, �s a vonakod� szak�llas emberrel elhagytam a boldog kik�t�t, hogy ismeretlen tengerre haj�zzak.
    �s rep�lt el�tt�nk az �gi mad�r, �s Nyugat bazaltoszlopai fel� vezetett, de ez�ttal az evez�s�k nem �nekeltek l�gy dalokat a telihold alatt. Magamban gyakran k�pzelegtem Cathuri�r�l, remek ligeteir�l �s palot�ir�l, �s k�v�ncsi voltam, vajon mif�le �j �r�m�k v�rnak ott r�m. — Cathuria — mondtam magamban — az istenek lakhelye, �s sz�mtalan arany v�ros f�ldje. �lo�— �s szant�lfa-erd�k vannak, mint Camorin illatoz� ligetei, �s a f�k k�z�tt vid�m, �desen dalol� madarak repkednek. Cathuria z�ld �s vir�gz� hegyein r�zs�s m�rv�nytemplomok �llnak, melyeket dics� tetteket �br�zol� festm�nyek, szobrok d�sz�tenek gazdagon, s melyek udvar�n h�s viz� sz�k�kutak vannak, amelyekben a barlangb�l ered� Narg illatos vize csobog elragad� zen�j�vel. �s Cathuria v�rosait aranyos fal �vezi, �s utc�i szint�n aranyb�l vannak. E v�rosok kertjeiben k�l�n�s orchide�k n�nek, �s illatosak a korall— �s borosty�nfenek� tavak. �jjelente az utc�kat �s a kerteket vid�m l�mp�sokkal vil�g�tj�k meg, melyeket h�romsz�n� tekn�sp�nc�lb�l form�ztak; �nek �s lant l�gy hangjait is hallani. �s Cathuria v�rosainak h�zai egyt�l-egyig palot�k, mindet j�illat� csatorn�ra �p�tett�k, melyben a szent Narg vizei folynak. M�rv�nyb�l �s porf�rb�l k�sz�ltek a h�zak, �s tetej�k csillog� arany, mely visszaveri a napsugarakat �s felnagy�tja a v�ros sz�ps�g�t �s az boldog istenek t�voli hegycs�csokr�l szeml�lik �ket. A legszebb pedig a hatalmas uralkod��, Dorieb-�, akit n�h�nyan f�listennek, m�sok istennek v�lnek. Magas Dorieb palot�ja, �s sok m�rv�nytorony van falain. Sz�les termeiben sokan gy�lnek �ssze, �s r�gi id�k tr�fe�i l�gnak ott. �s a tet�, melyet magas rubin �s az�roszlopok tartanak, sz�ntiszta arany, �s isteneket, h�s�ket �br�zol� farag�sokkal d�sz�tett, hogy aki feln�z, �gy �rzi, val�s�ggal az Ol�mposzt l�tja. �s a padl� �vegb�l k�sz�lt, alatta a Narg �gyesen kivil�g�tott vize folyik, cifra halakkal, melyeket nem imernek sz�p Cathuria hat�rain t�l.
    �gy besz�ltem magamban Cathuri�r�l, de a szak�llas ember egyre csak intett engem, hogy forduljunk vissza Sona-Nyl boldog partjaira, mert Sona-Nylt ismerik az emberek, m�g Cathuri�t m�g nem l�tta senki.
    �s m�r harmincegyedik napja k�vett�k a madarat, mikor megpillantottuk Nyugat bazaltoszlopait. K�dbe burkol�ztak, ember nem l�thatta, mi van m�g�tt�k, vagy hol a cs�csuk — n�h�nyan azt �ll�tott�k, az oszlopok az �gig is el�rnek. �s a szak�llas ember ism�t k�rlelt, hogy forduljunk vissza, de nem hallgattam r�, mert �gy �reztem, az oszlopok k�r�li k�db�l lant �s �nek hangjait hallom; �desebbek voltak ezek, mint Sona-Nyl legszebb dalai �s engem dics��tettek, engem, aki a teliholdt�l j�tt, messzi t�volb�l, �s a K�pzelet F�ldj�n �lt. �gy a dallam hangj�ra a Feh�r Haj� besiklott a k�dbe, Nyugat bazaltoszlopai k�z�. �s mikor a zene abbamaradt �s a k�d eloszlott, nem Cathuria F�ldj�t l�ttuk, hanem gyorsan hull�mz�, ellen�llhatatlan tengert, mely ismeretlen c�l fel� sodorta tehetetlen b�rk�nkat. Hamarosan zuhan� v�z mennyd�rg�se �t�tte meg f�l�nket, �s a messzi l�that�ron tit�ni zuhatag sz�rny� viz�t pillantottuk meg, mellyel a vil�g �ce�njai a m�lys�ges neml�tbe hullanak. Ekkor a szak�llas ember �gy sz�lt hozz�m k�nnyes arccal: — Elutas�tottuk Sona-Nyl gy�ny�r� F�ldj�t s nem l�thatjuk t�bb�. Az istenek az emberek f�l�tt �llnak, �s gy�ztek. �s �n behunytam a szemem a k�zelg� �tk�z�s el�tt, m�r nem l�ttam a mennyei madarat, mely g�nyosan csapkodott k�k sz�rnyaival a zuhatag sz�le felett.
    A robaj ut�n s�t�ts�g k�vetkezett �s emberi meg nem-emberi sikolyokat hallottam. Sz�lvihar kerekedett keletr�l �s fagyosan f�jt, ahogy az al�lam kiemelkedett nyirkos k�t�mbbe kapaszkodtam. Majd �jabb csattan�st hallottam �s ahogy kiny�lt a szemem, annak a vil�g�t�toronynak a talapzat�n tal�ltam magam, ahonnan �vezredekkel ezel�tt elhaj�ztam. A lenti s�t�tben egy hatalmas b�rka elmos�dott k�rvonalait l�ttam, mely a kegyetlen szikl�kra futott �s ahogy a pusztas�gon k�rben�ztem, l�ttam, hogy a nagyap�m ideje �ta el�sz�r hunyt ki a l�ng.
    �s a k�s�bbiekben, mikor felmentem a toronyba, a falon l�v� napt�ron l�ttam, hogy ugyanolyan maradt, mint mikor elhaj�ztam. A hajnal j�tt�vel lementem a partra �s a haj�t�r�s nyomait kerestem, de csak ezt tal�ltam: egy furcsa, halott madarat, kinek tollai, mint az az�r �gbolt, �s egyetlen sz�tforg�csol�dott �rbocot, feh�rebbet, mint a hull�mok tar�ja vagy a h� a hegyeken.
    �s ett�l fogva az �ce�n nem mes�lt a titkair�l; �s b�r az�ta sokszor vil�g�tott a telihold magasan az egekben, nem j�tt, t�bb� soha nem j�tt d�lr�l a Feh�r Haj�.