Howard Phillips Lovecraft
Polaris

A Sarkcsillag h�tborzongat� f�nnyel ragyogott be szob�m �szaki ablak�n �t. Ott s�t�tt v�gig a s�t�ts�g hossz� �r�in kereszt�l. �s az id� �szre fordult�val, amikor az �szaki szelek tomboltak �s jajongtak, s a mocs�r v�r�slevel� f�i csak �k tudj�k, mir�l pusmogtak egym�s k�z�tt, a kora reggeli �r�kban a sarl�v� fogyatkozott hold alatt �n az ablakn�l �ltem, �s figyeltem a csillagokat. A szikr�z� Cassiopeia csavarjait�l lejjebb, amint az �r�k m�l�ban voltak, mialatt a G�nc�lszek�r felkapaszkodott a p�ra�ztatta mocs�ri f�k m�g�l, amelyek hajladoztak az �jszakai sz�lben. Pirkadat el�tt az Arcturus hunyor�tott v�r�sen a temet� f�l�l az alacsony dombocsk�n, �s a Coma Berenices csill�mlott k�l�n�sk�pp messzi a misztikus keleten; de am�g a Sarkcsillag le nem bukott mindig ugyanarr�l a helyr�l a fekete �gbolton, visszatasz�t�an hunyorgott; mint egy �r�lt figyel� szeme, mely sz�mos furcsa �zenetet igyekszik k�zvet�teni, de nem eml�keztet m�sra, mint hogy valaha k�pes volt k�zvet�teni egy �zenetet. N�ha, amikor felh�s volt az �g, tudtam aludni.
    J�l eml�kszem a nagy Aurora �jszak�j�ra, amikor a mocs�r f�l�tt a d�moni f�ny szipork�i j�tszottak sokkol�n. A sug�r ut�n felh�k j�ttek, �s ekkor alaludtam.
    �s a sarl�v� fogyatkozott hold alatt t�rt�nt, hogy el�sz�r l�ttam meg a v�rost. Cs�ndesen �s �lmatagon hevert egy k�l�n�s fenns�kon, k�l�n�s hegyek k�z�tti �regben. K�s�rteties m�rv�nyb�l voltak falai �s tornyai, oszlopai, kupol�i �s j�rd�i. A m�rv�nyutc�kon m�rv�ny t�mpill�rek �lltak a fels�bb r�szeken, s ezekbe szak�llas f�rfiak voltak faragva. A leveg� meleg volt, �s nem kavargott. �s homlokegyenest, mind�ssze t�z fokra a zenitt�l a izzott a figyel� Sarkcsillag. Hossz� ideig b�multam a v�rost, de a nappal nem j�tt el. Amikor a v�r�s Aldebaran, mely csillag alacsonyan hunyorog a �gen, �mde sosem nyugszik, egy negyedet k�szott az �tj�n a horizont k�r�l, f�nyt �s mozg�st l�ttam a h�zakban �s az utc�kon. K�nt�s�k furcsa alak� volt, de egyszerre nemes �s otthonos, s�t�ltak sz�lt�ben-hossz�ban a sarl�v� fogyott hold alatt, a f�rfiak b�lcsen sz�ltak egy nyelven, amelyet meg�rtettem, b�r el�t�tt minden m�s nyelvt�l, amelyet valaha is hallottam. �s amikor a v�r�s Aldebaran tovak�szott �tj�nak fel�n a horizont k�r�l, �jra s�t�ts�g �s cs�nd honolt.
    Amikor fel�bredtem, m�r nem az voltam, aki voltam azel�tt. Eml�kezetembe beiv�dott a v�ros v�zi�ja �s lelkemben m�s �s bizonytalan eml�kek �bredtek, melyek term�szet�ben nem voltam biztos. Att�l kezdve a felh�s �jszak�kon, amikor aludni tudtam, gyakran l�ttam meg a v�rost; n�ha egy olyan nap meleg, s�rga sugarai alatt, amely nem nyugodott le, de alacsonyan ker�lt egyet a horizonton. �s a tiszta, felh�tlen �jszak�kon a Sarkcsillag b�mult rosszindulat�an, mint m�g soha annakel�tte.
    Fokozatosan azon kezdtem t�prengeni, mi lehet az �n helyem abban a v�rosban, a k�l�n�s fenns�kon a furcsa cs�csok k�z�tt. El�sz�r kiel�g�tett a kil�t�s, a mindentl�t�, testetlen jelenl�t �lm�nye — most arra v�gytam, hogy tiszt�zzam a kapcsolataimat, �s hogy megsz�laltathassam elm�met az �nnep�lyes emberek k�z�tt, akik mindennap besz�lgettek a k�ztereken. Azt mondtam magamban: „Ez nem �lom, ami nemjelenti-e azt, hogy pr�b�ra tehetem a magasabb realit�st azzal a m�sik �lettel ott a k�- �s t�glah�zban, d�lre a balj�slat� mocs�rt�l meg att�l a temet�t�l az alacsony dombocsk�n, ahol a Sarkcsillag minden �jszaka bekandik�l az �szaki ablakomon?”
    Egy �jszaka, amint a t�rsalg�st hallgattam a sz�mos szobrot mag�ba foglal� nagy t�ren, v�ltoz�st �reztem; �s felfogtam, hogy v�g�l val�s�gos form�t �lt�ttem. Idegen sem voltam Olathoe utc�in, mely Sarkia fenns�kj�n fekszik, a Noton �s a Kadiphonek cs�cs k�z�tt. A bar�tom volt az , aki besz�lt, Alos, �s az � besz�de olyan volt, hogy az �r�met okozott a lelkemnek, mert az egy igaz ember �s hazafi besz�de volt. Azon az �jszak�n �rkeztek a h�rek Daikos buk�s�r�l �s az inutosok el�ret�r�s�r�l; z�m�k, pokoli, s�rga �rd�g�k, akik �t �vvel ezel�tt jelentek meg az ismeretlen nyugatr�l, hogy feld�lj�k a mi kir�lys�gunk hat�rait �s megsarcolj�k sz�mos v�rosunkat. Hogy a hegyek l�b�n�l meger�s�tett helyekre visszavonultunk, �tjuk most nyitva �ll a fenns�khoz, hacsak nem �ll ellent minden lakos t�z f�rfi erej�vel. Mert a z�m�k kreat�r�k felett�bb j�rtasak voltak a h�bor� m�v�szeteiben, �s nem ismertek olyan agg�lyokat a becs�let ter�n, amelyek a mi magas, sz�rkeszem� lomari f�rfiainkat visszatartott�k a k�ny�rtelen h�d�t�sokt�l.
    Alos, a bar�tom a fenns�k minden er�inek parancsnoka volt, benne fek�dt orsz�gunk utols� rem�nye. Ez alkalommal � besz�lt a vesz�lyekr�l, amelyekkel szembe kell majd n�zni, �s buzd�totta az olathoei embereket, a lomariak legb�trabbjait, hogy tartsanak ki �seik hagyom�nyai mellett, akik amikor d�lre k�nyszer�ltek k�lt�zni Zobn�b�l, miel�tt a nagy j�gtakar� fejl�d�tt (amint valamikor lesz�rmazottainknak kellett menek�lni sz�mos napn �t Lomar f�ldj�r�l) vit�z�l �s gy�zedelmesen s�p�rt�k f�lre a sz�r�s, hossz�kar�, kannib�l gnophkeheket, akik utunkban �lltak. Alos ki�llt mellettem a harcosok egy p�rtj�nak elln�ben, merthogy gy�nge voltam, s k�l�n�s eszm�letveszt�sekre hajlamos, mikor n�lk�l�zn�m kellett, �s megterheltem magam. De az �n szemeim t�kr�zt�k a legnagyobb lelkesed�st a v�rosban, ellen�re annak, hogy minden nap hossz� �r�kat szenteltem a Pnakotikus K�ziratok tanulm�nyoz�s�nak �s a Zobnai Aty�k b�lcsess�g�nek; �gy a bar�tom nem csal�dv�n bennem nem �t�lt el t�tlens�gem�rt, s megjutalmazott engem azzal a k�teless�ggel, amely a m�sodik legkev�sb� fontos dolog volt. Taphnen �rtorny�ba k�ld�tt engem ott szolg�lni mint �rszem hadsereg�nket. Az inutosiak megpr�b�lhatt�k volna el�rni a citadell�t egy keskeny szoroson a Noton hegyok m�g�tt �s ez�ltal meglepni a hely�rs�get, �s �n voltam hivatott leadni a t�zjelet, amely riasztan� a v�rakoz� zsoldosokat, �s megmenten� a v�rost az azonnali pusztul�st�l.
    Egyed�l �lltam �rt a toronyban minden izmos test� f�rfi�rt, akikre a lenti szorosban volt sz�ks�g. Agyam f�j�n k�bult az izgatotts�gt�l �s f�radts�gt�l, mert napok �ta nem aludtam; m�g hat�rozott c�lom volt, mert szerettem az �n lomari sz�l�f�ldemet �s a m�rv�nyv�rost, Olatho�t, mely a Noton �s a Kadiphonek cs�csok k�z�ben fek�dt.
    De amint a torony legfels� kamr�csk�j�ban �lltam, a p�r�n �t, amely a messzi Balof-v�lgy f�l�tt lebegett, megpillantottam a v�r�s �s balj�slat�, sarl�v� fogyatkozott holdat remeg�n. �s a tet� egy ny�l�s�n �t szikr�z�n f�nylett a Sarkcsillag, remegve, mintha �lne. �s figyelve, mint valami �rd�g vagy egy cs�b�t�. �gy r�mlett, lelke gonosz tan�csokat suttogott, �rul� �lmoss�gba ringatva k�rhozatos, ritmikus �g�rettel, mely �jra meg �jra ism�tl�d�tt:

Aluszva les�k �lm�t
Hat- s h�szezer �ven �t
Keringve t�rtem �n
Oda, hol eny�m a f�ny.
M�s csillagok kelnek
T�st�nt a tengelynek,
Csit�t� csillagok,
�des feled�st ad�k:
Mikor �tam v�get �r,
A m�ltnak �rnya k�l.

Hi�baval�an k�zd�ttem a r�m t�r� �lmoss�ggal keresv�n a kapcsolatot ezekkel a furcsa szavakkal, megannyi tan�val az egeknek, amelyekkel a Pnakotikus K�ziratokban ismerkedtem meg. Fejem s�lyos volt �s sz�d�lt, lehanyatlott a mellkasomra, �s amikor legk�zelebb felpillantottam, egy �lmomban j�rtam, a Sarkcsillag vigyorgott le r�m az ablakomon �t, egy �lommocs�r hajladoz� f�i f�l�l. �s �n m�g mindig �lmodtam.
    Megsz�gyen�lten �s k�ts�gbeesetten �v�lt�ttem, n�ha �rj�ngve, k�ny�r�gve a k�r�l�ttem l�v� �lomteremtm�nyeknek, hogy �bresszenk fel, miel�tt az inutosiak fellop�dznak az �sv�nyen a Noton cs�csa m�g�tt, �s a meglepet�s erej�t kihaszn�lva elfoglalj�k a citadell�t; de ezek a teremtm�nyek d�monok voltak, mert nevettek rajtam,�s elmondt�k nekem, hogy nem �lmodom. L�v� tettek engem, mialatt aludtam, �s ami alatt a z�m�k, s�rga ellens�g felk�szhatott hozz�nk cs�ndesen. Kudarcot vallottam megb�zat�somban, �s cserben hagytam Olathoe m�rv�ny v�ros�t, Alosnak, bar�tomnak, parancsnokomnak pr�b�ja rosszul v�gz�d�tt. De m�g �lmomnak azok az �rnyai is kig�nyoltak engem. �k elmondt�k, hogy ez nem lomari f�ld, csak �jjeli k�pzel�d�sem; hogy ezekben a birodalmakban, ahol a Sarkcsillag magasan ragyog, �s a v�r�s Aldebaran alacsonyan k�szik k�rbe a horizonton, smmi sem volt, csak j�g �s h� �vezredek �ta, �s soha egy ember, csup�n z�m�k, s�rga teremtm�nyek, elfagyasztva a hidegt�l, akiket �k „Esquimaux”-nak h�vnak.
    �s amint gy�tr�dtem b�n�s ag�ni�mban, �rj�ngve, hogy megmentsem a v�rost, amelynek vesz�lye minden pillanatban n�tt, �s hi�baval�an t�rekedtem ler�zni a k�- �s t�glah�znak eme term�szetellenes �lm�t, d�lre a balj�s mocs�rt�l �s a temet�t�l az alacsony dombocsk�n a Sarkcsillag, gonosz �s sz�rny�s�ges, lepillantott a fekete �gboltr�l, visszatasz�t�an hunyorogva, mint egy elmebeteg szeme, amely �zeneteket pr�b�l k�zvet�teni, semmire sem eml�keztetve, csak hogy valaha tudott �zeneteket k�zvet�teni.