CSATHÓ
 
KÁLMÁN
Te csak pipálj,Ladányi Földiekkel játszó égi tünemény Most kél a nap
Három regény 
SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ BUDAPEST
 
CSATHÓ KÁLMÁN
MOST KÉL A NAP
 
ELS FEJEZET,
Ő
melyben egy fiatalembert, aki azért ült a gyorsvonatra, hogy végleg szakítson a világgal, abelénevelt udvariasság újabb ismeretségbe sodor.
A kocsi a Nyugati pályaudvar eltt állott meg, a hordár szolgálatkészen nyúlt a poggyász
ő
 után:
 – 
Hová tetszik?
 – 
Kolozsvár felé. Gyors, els osztály...
ő
 – 
Kett tizenötkor indul...
ő
Mindennapos dolog volt, megszokott és érdektelen. Nem is volna érdemes róla beszélni,ha maga az utas nem gondolta volna, hogy fordulópontjához ért az életének, csakhogy ez,persze, nem látszott meg rajta, amint kiszállt a kocsiból, és belépett az elcsarnokba.
ő
Magas, nyúlánk fiatalember volt, nagyon jó szabású, barna utazóruhában; atavaszikabátja a karján lógott, a zsebébl egy csomó újság kandikált ki, a kezében pedig
ő
 egy Tauchnitz-regényt tartott.
 – 
Ha van közvetlen kocsi Olt-Szerdahelyre, tegye abba... – szólt, visszafordulva ahordárhoz. – A váróteremben leszek...Megindult, de amint az elcsarnokban keresztültörte magát a tömegen, a saját neve
ő
 ütötte meg a fülét:
 – 
Bontha András...A hang irányába tekintve, két vidéki embert látott. Az egyik, egy köpcös, fekete szakállasöreg nagyon ismersnek tnt fel eltte, de csak akkor jött rá, hogy kiese mikor az, mélyen
ő ű ő
 megemelve a kalapját, köszöntötte.
 – 
Alázatos szolgája vagyok!Káringécz Tódor volt, az olt-szerdahelyi örmény trafikos. Mosolygós ábrázattal közeledetta fiatalemberhez aki csak most vette észre, hogy az öreg a fváros tiszteletére milyen
ő
 szépen kicsípte magát. Fekete szalonkabát volt rajta, és vakító fehér inggallér, olyan szk
ű
 és oly magas, hogy alig bírta benne a nyakát forgatni. Vastag aranylánc csillogott amellényén, és kesztyje is volt, szürke cérnakesztyje. Fekete puhakalapja azonban hajlott
ű ű
 egy kissé a zöldes felé, túl nagy is volt, mélyen beesett a füléig, aminek valószínleg az
ű
 volt az oka, hogy Káringécz Tódor megnyiratkozott a budapesti utazás örömére, kalapjátellenben a nagy hajhoz mérte annak idején.
 – 
Hazafelé? Hazafelé? – kérdezte derülten, szíves nyájaskodással közeledve afiatalemberhez.
 – 
Igen... utazom... – felelte Bontha hvösen.
ű
 – 
Hosszú idre? Vagy csak egy kicsi leruccanás? Látogatóba... a méltóságos papa
ő
 úrhoz?...
 – 
.. .Még nem tudom, meddig maradok...
 – 
Én is utazom haza. A leányomat viszem, tetszik tudni, instálom, a Vilmuskát...Kis szünetet tartott, mintha a hatást lesne, minthogy azonban a fiatalember arcán enneknyoma sem mutatkozott, folytatta:
 – 
Ezentúl nálam lesz. Otthon... Az intézetet már kijárta, egészen.. . Már nagy leány. ..Bizony... a kicsi Vilmuska!...Boldogan mosolygott, és ragyogó arcáról az a meggyzdés sugárzott, hogy ezt a fontos
ő ő
 és világraszóló eseményt mindenki éppen olyan mértékben átérzi, mint . Bontha
ő
 kényszeredett udvariassággal felelte:
 – 
Persze, persze! Hogyne! – És már sietve búcsúzott is, megbillentve a kalapját. – Aviszontlátásra, Káringécz úr!A trafikos födetlen fvel, mélyen meghajolt, Bontha pedig bement a váróterembe.
ő
 Útközben eszébe jutott, hogy talán mégis kezet kellett volna fogni az öreggel, de valamisokat nem tépeldött a dolgon. Elégedetten állapította meg, hogy rajta kívül csak
ő
 egyetlenegy els osztályú utas van! Egy szürke ruhás fiatal leány ült az ablak mellett
ő
 egyedül. Az arca nem látszott jól, mert háttal ült a világosságnak, és le volt fátyolozva.
Search
Search History:
Searching...
Result 00 of 00
00 results for result for
  • p.

    • Leave a Comment

    You must be to leave a comment.
    Submit
    Characters: ...
    You must be to leave a comment.
    Submit
    Characters: ...