Ernest Hemingway: Ma péntek van Éjjel tizenegy óra, római katonák egy kocsmában. A fal mentén hordók, a fasöntés mögött héber kocsmáros. A három római katona kissé beszopott. ELSŐ KATONA A vöröset már próbáltad? MÁSODIK KATONA Azt még nem. ELSŐ KATONA Megpróbálhatnád. MÁSODIK KATONA Jól van, Gyuri, iszunk a vörösből. KOCSMÁROS Itt vagyok, uraim. Nem fogják megbánni. (Cserépkorsót tesz eléjük, melyet az egyik hordóból megtöltött) Jó kis borocska ez. ELSŐ KATONA Tölts magadnak is egy pohárral. (A harmadik római katonához fordul, aki egy hordónak támaszkodik) Neked meg mi a bajod? HARMADIK KATONA Fáj a hasam. MÁSODIK KATONA Mert vizet ittál. ELSŐ KATONA Igyál ebből a vörösből! HARMADIK KATONA Nem bírom én ezt a lőrét, belesavanyodik a hasamba. ELSŐ KATONA Az a baj, hogy már régen vagy itt. HARMADIK KATONA Kinek mondod, a kutyamindenit! ELSŐ KATONA Mondd csak, Gyuri, nem adhatnál valamit ennek az úrnak, hogy rendbe tedd a gyomrát? KOCSMÁROS Már adom is. (A harmadik katona megízleli az italt, amelyet a kocsmáros kevert neki) HARMADIK KATONA Hé, mit tettél ebbe... teveszart? KOCSMÁROS Tessék csak meginni, hadnagy úr, ettől rendbe jön. HARMADIK KATONA Hát rosszabbul már nemigen lehetek. ELSŐ KATONA Próbáld ki! A múltkoriban Gyuri tökéletesen rendbe hozott. KOCSMÁROS Gyenge formában volt, hadnagy úr, de hát én tudom, hogy mi kell az elrontott gyomornak. (A harmadik katona lehajtja az orvosságot) HARMADIK KATONA Jézus Krisztus! (Fintorog) MÁSODIK KATONA Vaklárma! ELSŐ KATONA Nem is tudom. Nagyon rendesen viselkedett. MÁSODIK KATONA Miért nem jött le a keresztről? ELSŐ KATONA Mert nem akart lejönni. Nem az a szerepe. MÁSODIK KATONA Olyan alakot én nem ismerek, aki ne akarna lejönni. ELSŐ KATONA Ehhez te nem értesz. Kérdezd meg Gyurit! Gyuri, le akart jönni, vagy nem akat lejönni? KOCSMÁROS Hát én csak azt mondhatom, hogy én nem voltam ott. Engem nem érdekel ez a dolog. MÁSODIK KATONA Ide figyelj, én már láttam jó egynéhányat közülük... itt is, meg másutt is. Azt mondom, hogyha mutatsz nekem egyet, amelyik nem akar lejönni, mikor komolyra fordul a dolog. már amikor egészen komolyra fordult... ha ilyet mutatsz, akkor én mászok fel a helyére. ELSŐ KATONA Szó, ami szó, ez ma nagyon rendesen viselkedett. HARMADIK KATONA Kifogástalanul. MÁSODIK KATONA Nem arról van szó. Nem arról beszélek, hogy jól viselkedett-e vagy nem. Arról van szó, hogyha komolyra fordul a dolog. Hogyha nekilátnak, és beléjük verik a szögeket, hogy akkor nincs egy se, aki le ne fogná a kezüket, ha tehetné. ELSŐ KATONA Érted te ezt, Gyuri? KOCSMÁROS Nem érdekel az engem, hadnagy úr. ELSŐ KATONA Engem meglepett, hogy milyen szépen viselkedett. HARMADIK KATONA A szögeket azt nem szeretem, amikor beléjük verik. Az nagyon megviseli az embert. MÁSODIK KATONA Az még nem is olyan rossz, mint amikor felhúzzák őket. (Két tenyerét összetéve emelő mozdulatot tesz) Amikor a testsúlyuk lehúzza őket, akkor kezd nehézzé válni a dolguk. HARMADIK KATONA Az nagyon előveszi őket. ELSŐ KATONA Tudom én azt, láttam már én is eleget közülük. Mondom nektek, ez ma nagyon rendesen viselkedett. (A második katona rámosolyog a héber kocsmárosra) MÁSODIK KATONA Te is keresztény vagy, papa? ELSŐ KATONA Jól van, csak ugrasd. De most ide figyelj! Ez a mai, ez nagyon rendesen viselkedett. MÁSODIK KATONA Nem innánk még egy kis bort? (A kocsmáros várakozón nézi őket. A harmadik katona lehajtja a fejét. Látszik rajta, hogy rosszul van) HARMADIK KATONA Én nem iszom. MÁSODIK KATONA Hát akkor két személynek, Gyuri! (A kocsmáros kisebb kancsót tesz eléjük. A söntésre támaszkodva figyel) ELSŐ KATONA Láttad a nőjét? MÁSODIK KATONA Hisz mellette álltam. ELSŐ KATONA Csini baba. MÁSODIK KATONA Régről ismerem. még őelőtte. (A kocsmárosra hunyorít) ELSŐ KATONA Sokat találkoztam vele a városban. MÁSODIK KATONA Azelőtt jól ment a dolga. De ez nem hozott neki szerencsét. ELSŐ KATONA Szó se róla, nem szerencsés ember. De azt nem lehet tagadni, hogy rendesen viselkedett. MÁSODIK KATONA Hát a galerijével mi lett? ELSŐ KATONA Meglógtak. Csak a nők tartottak ki mellette. MÁSODIK KATONA Gyáva alakok. Amikor látták, hogy komolyra fordul a dolog, megléptek. ELSŐ KATONA De a nők rendesen kitartottak mellette. MÁSODIK KATONA Azok igen. ELSŐ KATONA Láttad, amikor az oldalába vágtam a lándzsát? MÁSODIK KATONA Majd egyszer megjárod, ha ilyeneket csinálsz. ELSŐ KATONA Ennyit meg kellett érte tennem. Mondom neked, hogy nagyon rendesen viselkedett. KOCSMÁROS Záróra, urak. ELSŐ KATONA Egy korsóval még megihatunk. MÁSODIK KATONA Minek? Ettől se leszel okosabb. Gyere, menjünk. ELSŐ KATONA Még egy korsóval! HARMADIK KATONA (feláll a hordóról) Nem kell. Gyerünk. Pokolian érzem magam. ELSŐ KATONA No, még eggyel! MÁSODIK KATONA Nem kell, gyerünk. Indíts. Jó éjszakát, Gyuri. Írd fel a kontóra! KOCSMÁROS Jó éjszakát, uraim. (Gondterheltnek látszik) Egy kis előleget nem kaphatnék, hadnagy úr? MÁSODIK KATONA Hogy a fenébe! Csak szerdán van fizetés. KOCSMÁROS Rendben van, hadnagy úr. Jó éjszakát, uraim. (A három katona az ajtón át kimegy az utcára. Az utcán) MÁSODIK KATONA Ez is csak olyan biboldó, akár a többi. ELSŐ KATONA Jó gyerek ez a Gyuri. MÁSODIK KATONA Neked ma mindenki jó gyerek, meg rendes gyerek. HARMADIK KATONA Gyerünk a barakkokba. Pokoli rosszul érzem magam. MÁSODIK KATONA Az a baj, hogy már régen vagy itt a kocsmában. HARMADIK KATONA Nemcsak arról van szó. Pokolian érzem magam. MÁSODIK KATONA Mondom, hogy már régen vagy itt, csak erről van szó. (Függöny)