Gyújtson rá, kedvesem,
s mondja el csendesen,
mért nem járt nálam rég,
és a szíve fáj-e még?
Van talán panasza?
Én leszek orvosa.
Kezdje el, csak nem fél,
szóljon hát a kedvemért!
Nem jó élni egyedül,
ez lesz a baj csupán,
és ilyenkor menekül
az orvosság után.
Gyújtsunk rá, kedvesem,
s mondjuk el csendesen,
ez a szó szerelem
nem múlik el sohasem.

Négyszemközt óhajtott beszélni.
Tessék, meghívtam magát.
Nem zavar bennünket senki sem,
hát igyunk egy csésze teát!

Gyújtson rá, kedvesem,… stb.

Idegenben keserűbb a sírás,
Idegenben másképp fúj a szél
Nincsen annál fájdalmasabb, fojtó érzés,
Ha az ember messze földön él.

Néha felsír benned, ami emlék
Szívedben egy magyar nóta szól.
Hol van az a poros kicsi görbe utca,
Ahol boldog gyermekkorod volt.

Nincsen, ami csillapítja hazavágyó lelked szomját
Duruzsol egy hang belül és csábítóan azt mondja honvágy… honvágy…

Idegenben keserűbb a sírás, 
Idegenben másképp fúj a szél
Nem tudsz menekülni már a kínzó sorstól 
hiába mégy felejteni mindig haza gondolsz 
És valld be azt, hogy nagyon árván élsz.

Hiába való az útravaló, ha elfogy egyszer
a hazai jó ennivaló
Soha nem fogy el, soha nem megy el
a lelkedből a fájdalom, ha rá emlékezel.

​Ezt a kis dalt neked írtam,
benne dalol a szívem.
Minden vágyam belesírtam,
s most elküldöm szép kedvesem.

Ne félj, ne félj, én már a tied vagyok,
beszélj, beszélj, s neked adom, amit adhatok.
Csak hívj, csak szólj, s tied minden éjszakám,
ha rám tekintsz, már úgy perzsel a szám.
Ne félj, ne félj, nem hagylak el már sosem,
remélj, remélj, együtt fogunk élni szép csöndesen.
Sötét az ég, mikor nálad nem vagyok,
egy szó elég, és érted meghalok.

Százszor szebb a páros élet, mint a páratlan, 
árva szív a boldogságban mindig járatlan.
Párod mellett szebb a nyár és kékebb tán az ég,
két karjában boldogság van, s az egész világ tiéd.
Százszor szebb a páros élet, mindenki tudja rég.

Ádám apánk is, ugye, megmondta már,
szívünknek kell a szerelem.
Árván a szív oly üres és oly sivár,
s minden oly reménytelen. Mert

Százszor szebb a páros élet, mint a páratlan, 
árva szív a boldogságban mindig járatlan.
Párod mellett szebb a nyár és kékebb tán az ég,
két karjában boldogság van, s az egész világ tiéd.
Százszor szebb a páros élet, mindenki tudja rég.

Tegnap az élet célja egy volt csupán, a szép.
Máma legázol mindent, romokba dönt a gép.

Hisz miatta sablon az életünk,
és miatta szépen nem élhetünk.
Szebb holnapot nem is remélhetünk.
***
Szereted-e még a kék ibolyát, az én virágomat?
Megérted-e még az álmaimat, s az én világomat?

Hisz ez a modern világ ma csupa motor.
Nem divat a szív, a csók, a virágcsokor.

Szereted-e még a kék ibolyát, az én virágomat?
Megérted-e még a vágyaimat, s az én világomat?

​Gyűlölöd-e úgy mint én a mai kor gépszívű népét?
Az ibolyát szereted-e még?
S az ibolyát szereted-e még?

Lidérces titokzatos éjjel,
Találkoztam a kék reménnyel.
Rejtelmes és csodás,
Tündéri látomás.

Egyszer láttam a tengert,
De csak álmomban láttam én,
Hogy a szél zúgó vizeken át,
Egy halászbárkát hoz felém.
Narancsszín vitorláján
Ott a jel ez az én hajóm!
Csak egy szív van a fedélzeten,
S e dobogó szív az enyém!
De borul az ég...Most a víz tarajos,
Haragos, vág a szél.
S a halászhajón ropogás, recsegés
És a szív nagyon fél...
Olyan csalfa a tenger,
Mint a süppedő ingovány,
Azt hinnéd, hamar elérheted
A szerelmedet, de vigyázz,
Mert a szerelem sok szenvedést
És hajótörést mér rád!
Figyeld jól, hol a zátony,
S kikötőd a boldogság!

Egy édes, húszéves, szeszélyes és mindenre képes
szerelmes kislányt imádok én.
Se pénze, se telke, de szíve és a csöpp kis lelke
kizárólag már egész enyém.

Ha rátekintek jobban
a szívem már megdobban
s az ajka csókra lobban
mert úgy szeret, mint senki más.

Egy édes, húszéves, szeszélyes és mindenre képes
szerelmes kislányt imádok én.

Egy édes, húszéves, szeszélyes és mindenre képes
szerelmes kislányt imádok én.
Se pénze, se telke, de szíve és a csöpp kis lelke
kizárólag már egész enyém.

Ha rátekintek jobban
a szívem már megdobban
s az ajka csókra lobban
mert úgy szeret, mint senki más.

Egy édes, húszéves, szeszélyes és mindenre képes
szerelmes kislányt imádok én.

Peches ember ne menjen a jégre,
peches ember ne legyen egy hős!
Peches ember nem jut fel az égbe,
dacára, hogy szegény feje nős.
Peches ember ne menjen a bálba,
peches ember örüljön, hogy él,
addig takarózzék, míg a lába,
s ameddig a takarója ér!
Ha korcsolyát vesz,
évekig nem lesz se jég, se hó,
ha hintalóra ül,
azonnal megvadul a ló.
Peches ember jobb, ha sose nősül,
s lehetőleg ne vegyen el lányt!
Peches ember úgyis hamar őszül,
s úgyse kapja meg a hozományt.

Cím: Egy szédült pillanat
a "Halálos csók" című filmből
Szerző: de Fries Károly - Kovách Kálmán
Műfaj: angol keringő