Elindult India legfényűzőbb turistavonata
(2010. március 22.)
Szombaton indult első útjára az úgynevezett „Maharajas Express”, amelyen az egykori maharadzsáknak járó kényelemben utazhatják végig Indiát a turisták.
A 23 luxuskocsiban 88 utast befogadó vonat
első útján 6 nap és 7 éjszaka alatt szállítja el az utasokat a híres nevezetességekhez, történelmi városokhoz, sőt, az őserdőbe, ahol tigrislesre is alkalom nyílik számukra.
A DVD lejátszóval, internettel, környezetkímélő mosdókkal felszerelt hálókupék
4 típusban foglalhatók.
Ár: éjszakánként minimum 800 dollár. A 150 ezer forintos árért cserébe luxuskörülmények: a guruló légkondicionált lakosztályokhoz saját fürdőszoba és egy plazmatévé tartozik, vonaton két étterem található - egy indiai, egy pedig nyugati konyhával -, továbbá bár, kártyaasztal és pihenőterem is van.
A Maharajas Express legdrágább lakosztálya 2500 dollárba, vagyis közel félmillió forintba kerül egy éjszakára, két duplaágyas kabin és külön mellékhelység is tartozik.
Zömében az Egyesült Államokból, Angliából, Oroszországból és Kínából érkező utasok veszik igénybe.
A Kolkata (a korábbi Kalkutta) és Új-Delhi között közlekedő vonat amúgy egy hét alatt teszi meg az utat és természetesen számos indiai nevezetességet, így a Taj Mahalt is útba ejti.
| |
|