​Minden sikerét az úri osztály fölött aratott diadalnak érzi, minden vereségét megaláztatásnak.

Szimbolikus motívumok: sokszor elemzett jelenet Julien első feltűnése a magasban, amint éppen olvas. A visszatérő létra pedig hódításainak tárgyiasult szimbóluma: 
gyanakvását és félelmeit legyőzve egy szintre kerülhet a társadalmilag felette álló nőkkel. 
---
Mindkét szín a végzetet sejteti; 'a vörös' a végig kísértő, baljós (elő)jel, viszont a fekete öltözéket Julien gyakran kékre cseréli (l. katonai egyenruhája; új öltözete a márkinál).
---
Stendhal stílusa legendásan száraz, dísztelen, előadásmódja szinte rögtönzésszerű; 
néha közvetlenül az olvasóhoz fordul: Megvalljuk, szeretjük Mathilde-ot. Az olvasó elnézését kérjük, hogy Julien életének erről a szakaszáról csak kevés világos és pontos részletet mondunk el. 
---
De hiába szeretné elhitetni, hogy a valóságot úgy adja vissza, mint a tükör 
- és maguk erkölcstelenséggel vádolják azt az embert, aki a tükröt viszi? 
a tükör pocsolyát mutat, és maguk a tükröt vádolják! 

Julien Sorel lélekrajza kivételesen árnyalt. Bonapartista és jakobinus eszmények lelkesítik, machiavellisztikus jelszavakat hangoztat. 
Majdnem mindennap vihar tombol benne; félénk és gőgös, komplikált és paradox jellem.

Becsvágyó és érzékeny, gyöngéd természet, aki, mert nyíltan már nem elégítheti ki becsvágyát, 
a képmutatásba és a legbonyolultabb cselszövésekbe veti magát. 
---
Sértődötten szenved kisebbségi érzéseitől, a lenézés ellen fellázad" (de la Mole); örökösen színlel", visszafojtja érzéseit; valódi énjét leplezi. 

Ebben az állandó szerepkényszerben - Makacsul ragaszkodott Don Juan szerepéhez.
Az önfeledtségre képtelen; bizalmatlan és betegesen gyanakvó (Mathilde levelének másolatát a biztonság kedvéért elküldi Fouquénak, stb.). 
---
Megvetette azokat az embereket, akik között élt, életének döntő lépéseit mindig okosan kiszámította, de sohasem vigyázott a részletekre. 

Céltudatosságát, taktikázását, tetteinek megtervezettségét a katonai élet kifejezéseinek sokasága jelzi: feladatot teljesített, hősi feladatot", részletes haditervet dolgozott ki", megnyertem egy csatát", fegyverre!", naplót kell vezetnem az ostromról" stb. 
---
Más perspektívában gondolkodik, mint verriÁres-i környezete; elutasítja a kompromisszumokat (Elisát is, Fouqué ajánlatát is), keresi a kiélezett szituációkat, a kockázatot (l. párbaj, létra). 

Keretként ismétlődő jelenet jelzi, hogy apjához fűződő viszonya nem változhat, ellentétük kibékíthetetlen;
meg is tetszik neki törvénytelen származásának 
(de Beauvoisis lovagtól származó, de a de la Mole-ok által is felvetett) ötlete.

Mindhárom pártfogója (apahelyettese") tudja, hogy különleges, tehetséges, de félelmetes alak: 
Chélan plébános Julien jellemében sötét erőt lát, szerinte a fiú nem ismeri a mérsékletet; 

Pirard abbé úgy fogalmaz, hogy van benne valami, ami sérti a közönségeseket; 
de la Mole márki szerint különlegesen tehetséges fiatalember, vakmerő, sőt már-már zseniális,
de lappang benne valami, ami ijesztő! 
---
Minden elképzelést túlteljesíthetne felmerülő érvényesülési lehetőségeivel: 
Korasoff herceg felajánlja unokatestvérének, egy gazdag moszkvai örökösnőnek a kezét (II.24), 

de Fervaques-né püspöki helynökséget szán neki (II.29.); 

a márki (kényszerhelyzetében) viszont nemessé (de la Vernaye) és huszárhadnaggyá teszi, 
és beleegyezik a mésalliance-ba (így de Croisenois márki helyett a parasztfiú vehetné feleségül 
a gőgös Mathilde-ot, II.33.).
---
Mivel Stendhal Julien gondolatainak mindig két oldalát láttatja (a képmutatás mellett őszinte vívódását), állandóan számot ad arról, ami lejátszódik benne, így nem teljesen váratlan a fordulat: Julien szabad akar maradni; emberi méltóságát a szinte önként vállalt halállal szerzi vissza; 
az öngyilkosság valamiféle változatát választja" (Frilair abbé, II.44.); 

- Chélan jóslatával ellentétben (a hatalmasoknak fogsz udvarolni") - szinte közönyösen lemond fényesnek ígérkező karrierjéről. 

A bíróság előtt vádbeszédet mond a romlott társadalomról, így azért ítélik halálra, mert ő senki; politikai vádbeszéde a zendülő vallomása. 

A kirekesztettség érzése végre nyugalmat hoz: a börtöncellában Julien tisztázza magában kapcsolatait. 

Mathilde már terhére van, idegesíti; ismerősei között összesen két embert talál, aki őt magát szerette: Fouquét és de RÉnalnét - az elmúlás és a halálközelség tudatosítja benne a valódi értékeket: az igazi szerelmet, a visszahozhatatlan vergy-i , verriÁres-i napokat. 

Rájön, hogy de RÉnalné mindennél fontosabb számára; 
Mathilde-nak pedig csak saját álmai és szeszélyei megvalósulását jelentette. 
---
Stendhal csodálja az erős egyéniségeket; az önmegvalósítás vágya és az erkölcsi szenvedélyesség hajtja őt magát és figuráit is. 

Kalandos lelkű, romantikus jellemeit valós körülmények között szembesíti a realitással; kedvét leli abban, hogy folyvást ütköztesse hőseit, mint ahogyan két kovakövet üt össze egymással valaki, hogy lássa, milyen szikrák csapnak ki belőlük.
---
Számára az aprólékos, részletes jellemzés fontosabb a mozgalmas cselekménynél; 
Stendhal egyike a lélekelemzés legfinomabb és legérettebb mestereinek; 
zseniális élve-boncnok, olyan hideg és olyan kegyetlen is, amilyennek ehhez a szakmához lennie kell.
---
A fontos szereplők elemzik saját cselekedeteiket, reakcióikat, (keményen, gúnyosan) bírálják magukat - a stendhali lélektani regényforma egyik meghatározó közlésformája ezért a belső monológ.

A mellékszereplők látszólag alkalomszerűen, epizodikusan bukkannak elő. 
Julien egyetlen barátja, Fouqué, a segítőkész fakereskedő a zárlatra szinte hőssé emelkedik. 

A Valenod-de RÉnal vetélkedés nemcsak a látszatoknak élő, kisszerű vidéki féltékenykedés 
és a sznobéria, az úrhatnámság példázata, de a szegényház-igazgató felfelé ívelő pályája azt is mutatja, hová juthatott volna Julien a kisvárosi körülmények között.
---
Szerelmi kapcsolataiban Julien célja a kezdetben fennálló hierarchikus viszony megszüntetése. 

A megjelenő két típus közül az egyszerű, tiszta lélek,
​de RÉnalné, nem volt képmutató. 
A szelíd, érzékeny, a szerelemtől leleményessé váló asszony (l. a névtelen levél) befolyásolható 
és vakbuzgó lesz (l. a gyóntatója sugalmazására írt, Julien elleni levél); de őszintén, önmagáért szereti a fiút. 
---
Mathilde féktelen, szenvedélyes - büszkeségének állandóan szüksége volt közönségre" - energikus, érzelmeiben következetlen jellem. 

Egymás iránti érdeklődésük alapja éppen lázadó hajlamuk. Rettegnek a visszautasítástól, dacosak, gyűlölik magukat is, mert vonzódnak a másikhoz. 

Találkozásaik összecsapások; nem szerelmet,
inkább diadalt éreznek. 
A legizzóbb pillanatokban is csak saját magukra képesek gondolni, 
imádatuk leghevesebb pillanataiban sem gondolnak arra, mit érez a másik. 
---
Mathilde teljes meghódítása, azaz legyőzése" is csak a féltékennyé-tevés klasszikus módszerével 
(a de Fervaques marsallnénak másolt levelek segítségével) történhet meg.

A történet röviden:
Julien szegény, paraszti származású fiú; a plébános latinra tanítja, házitanító lesz egy Franche-Comté-i nemesnél, de RÉnalnál, és elcsábítja ennek feleségét. 
Amikor kitudódik a dolog, elhagyja a házat, és papnövendéknek megy. 
---
Az igazgató titkári állást szerez neki de la Mole márkinál Párizsban. 
Hamarosan nagyvilági emberré válik és szeretőjévé teszi de la Mole kisasszonyt, 
aki feleségül akar menni hozzá. 

De RÉnalnénak egy levele cselszövő hipokritának festi le. 
Julien dühében kétszer rálő pisztolyával; halálra ítélik és kivégzik. 
***
Julien életútja, választásainak sora alakítja a cselekményt. Karriert akar, felismeri a felemelkedés egyetlen útját: Papnak kell lennem és képmutatóskodnom kell!

Sikerek és veszélyhelyzetek, mélypontok és tetőpontok váltakoznak sorsában; 
lépten-nyomon döntenie kell.

Pártfogói ajánlásokkal még kudarchelyzeteiből is egyre feljebb jut: 
Elisa árulása után, amikor el kell tűnnie, Chélan abbé Pirard-hoz ajánlja; 
a besanŹoni összeütközésekből pedig éppen Pirard menekíti de la Mole titkárának. 
---
A papi szeminárium lenne a felemelkedés, a valós karrier útja; de a papi pályát nem tudja összeegyeztetni sem a napóleoni mítosszal, sem magánéleti vágyaival. 

Mégis beteljesülhetne karrier-története;
​de de RÉnalné leleplező levele után már hagyja, 
hogy valódi személyisége nyilatkozzék meg; ekkor egészen felgyorsul a mű tempója, majd újra lelassul a ritmus a börtönben. 

​A halál árnyékában becsületesebb lett, mint bármikor életében; mert nem zavarja többé a nagyravágyás. 
Már nyugodtan gondolkodhat: nem kell állandó készenlétben döntenie, cselekednie. 

Majdnem négy fejezet az összeesküvés története; Julien tehetségével nyerte el de la Mole bizalmát.
Ezután de Fervaques marsallné megkísértése, Mathilde terhessége, a házasság kitűzése, a börtön, a tárgyalás, a kivégzés gyors egymásutániságban következik.
---
Julien szándékosan Tartuffe-ként lép színre (önbüntetésül két hónapig felkötött karral jár, 
irtózattal beszél Napóleonról is, ha kell, még egyetlen barátjának is hazudik papi elhivatottságáról); de Stendhal két Orgont is ad mellé: de RÉnalt és de la Mole-t. 

VerriÁres-ben még öntudatlan, akit társadalmi helyzete kényszerít szerepére (de RÉnal eszén azért könnyen túljár); 

később tudatos harcot folytat a társadalom ellen, a de la Mole családba már így kerül be (sátáni vigyorral biztatta magát: okosabb vagyok, mint ők).
---
De RÉnalné levele után Julien, utolsó képmutató példaképként, még Jágót idézi Mathilde-nak, 
azután ítélkezik saját maga felett. Stendhal eléri, hogy az olvasó Julien pártjára álljon, mert nemes jellem, büntetése túlzott és igazságtalan, és valójában nem ő, hanem a társadalom lepleződik le.

​Stendhal témája a nagyravágyás. Nála jelenik meg először az ifjú törtető mindig érdekes alakja, 
aki elindul meghódítani a világot. Bizonyos, hogy Balzac Rastignacjának Julien Sorel az őse. 

Ez a sápadt és nagyralátó kispap, aki okos számítással választotta ki az egyetlen pályát, 
mely az ő osztályabeli sarjnak magas polcokat ígérhet. 
Az ő szemináriumának falai közül indul útjára az új regény is.
---
Stendhal remekművének, a Vörös és feketének ötletét több újsághírből meríti; egy falusi nevelő bosszútörténetét, magyarázatot ad a gyilkossági kísérlet elkövetésére. 

A forradalom utáni első nemzedék fiataljait Napóleon alakja, szerencséje kápráztatta el; 
bukása után az alulról felemelkedni szándékozó, becsvágyó fiatalemberek - vagyon és összeköttetések híján - reményeiket, illúzióikat vesztik. 

A katonai érvényesülés lehetősége odalett, csak a papi pálya, az egyházi karrier útja maradt. 
---
A Napóleon-mítosz nemcsak a karrierista fiatalokra hatott - maga Stendhal is egyetlen embert tart tiszteletben: Napóleont. 

A polgári világban, a hősiességre vágyó hősök kiábrándulnak,
a fényes karrier helyett csak intrikát és gáláns kalandokat kínáló korszakból.
Az érvényesüléshez a hazugság, a színlelés elsajátítása éppúgy szükséges, mint a jó modoré, 
a divatos öltözködésé. 

​A mű, miközben mindenekelőtt egy szegény jurai ács" fiának története, 
aki miután nem lehetett tábornok a csatamezőkön, kénytelen a század öltözékét, a feketét magára ölteni.

Az író úgy fest tipikus rajzot az ifjúság életéről, hogy bemutatja az arisztokrácia-egyház-polgárság köreinek lezüllését (az igazságszolgáltatás gépezetét, a kinevezések menetét, a főrendi társaság tagjainak szalonéletét, a szeminaristák képmutatását, a vidéki polgárság nagyzási mániáját). 
---
Julien végső ítélete szerint Valenod, aki elítélte, nála százszor ártalmasabb a társadalomra. 
"Ha nem téveszt meg annyira a külső ragyogás, észrevehettem volna, hogy Párizs szalonjaiban 
vagy olyan becsületes emberek mozognak, mint az apám, 
vagy olyan ügyes gazemberek, amilyenek ezek a fegyencek.

Ha esküdtek, gőgösen elítélik a tolvajt, aki lopott, mert már-már összeroskadt az éhségtől. 
De ha valami nagy dologról van szó, egy miniszteri tárca megszerzéséről vagy elvesztéséről, 
a szalonok becsületes lovagjai rögtön ugyanazokra a bűnökre vetemednek, mint amiket 
ez a két fegyenc az ebédért követett el."
---
Julien Sorel franciaországi körútja során jut ezekre a végkövetkeztetésekre, 
miután végigjárja a társadalom különböző rétegeit. 

A képzeletbeli költött" kisvárosból, VerriÁres-ből BesanŹonba, majd Párizsba kerül, aztán életútját szülővárosában fejezi be; fiatalkori búvóhelye lesz végső nyughelye. 

A regényben Stendhal végig 1830-ról beszél, az események majdnem öt évet fognak át Julien Sorel életéből. Amikor de RÉnalékhoz szegődik, még nincs 19 éves; 14 hónapot tölt a besanŹoni szemináriumban; a dühöngő márkinak odaveti, hogy még csak 22 éves; a mű végén 23 évesen hal meg. 

Huszonkilencedik fejezet - Az első előléptetés

Jó munkájáért Pirard előléptette,
ezután ő kérdezhette ki társait bibliaismeretből.
Ettől fogva, legnagyobb meglepetésére, bizonyos tisztelet vette körül.

Nemsokára elérkezett a vizsgák ideje. Julien kitűnően felelt, de a de Frilair vezette bizottság egy aljas húzással (világi irodalmi ismereteiről kérdezték, s kiderült, jártas ebben a lázító művészetben) visszaminősítette 198.-nak.

Pirard kedves tanítványa megalázásába egészen belebetegedett.

Tudni kell, de La Mole márki és de Frilair perben álltak, s Pirard az igazság és a márki oldalára állt. 
Ezért mindenki igyekezett ártani neki, 
s eltávolítani pozíciójából.

Végül az igazgató megtört. Saját kezűleg írt lemondását az egyik éjszaka folyamán Juliennal juttatta el a püspökhöz.
---
Harmincadik fejezet - Egy becsvágyó ember

Pirard Párizsba utazott, ahol de La Mole biztosított neki egy jól jövedelmező külvárosi plébániát.

Az abbé jól tudta, hogy a márkinak szüksége lenne egy megbízható titkárra, s Julient ajánlotta erre a feladatra.
Julien még aznap levelet kapott, melyben azt kérték, hogy haladéktalanul utazzon Párizsba.

Útközben Chélan abbénál szállt meg,
de annak határozott kérésére nem tudta megállni,
hogy ne keresse fel de R?nalnét.

Regényes módon lopódzott be a házba,
s egy teljes szenvedélyes napot töltöttek együtt,
de de R?nal nemsokára gyanút fogott,
​s Juliennak menekülnie kellett tovább, Párizs felé.

Huszonötödik fejezet - A szeminárium

Végül szorongó szívvel elindult a szeminárium épülete felé.
A kapusnak elmondta jöttének okát, s az szó nélkül felvezette az igazgató, Pirard abbé szobájába.

A komor, vészjósló terem és az abbé látszólagos szigorúsága annyira megrémítette, hogy elájult.

Mikor magához tért, Pirard a tudása felől érdeklődött.
A vizsgáztatáson kiderült, hogy ismeretei alaposak, noha a teológia némely területeiről még csak nem is hallott.

Julien Chélan ajánlásának köszönhetően saját cellát kapott, ahova az őr el is vezette nemsokára.
---
Huszonhatodik fejezet - Amit a gazdagok nem ismernek

Julien szorgalmasan tanult,
tudásával az intézmény büszkesége lehetett volna,
de tapasztalatlan volt, és nem számolt sok dologgal.

Mindenben a legjobb akart lenni, ami itt bűnös hivalkodásnak számít.

Ezenkívül nem volt elég képmutató, lerítt róla, hogy önállóan gondolkodik, ez pedig egy szemináriumban, ahol a vakon engedelmeskedés a legfőbb szabály, nagy hiba.

Nem csoda, hogy társai kiközösítették, s Castan?de abbé, az aligazgató, aki gyűlölte a janzenista Pirard-t, mindenben megpróbált keresztbe tenni neki.
---
Huszonhetedik fejezet - Az első élettapasztalat

Julien hiába igyekezett, nem tudott olyanná válni, mint társai. 
Azok a parasztfiúk, akik az otthoni éhezést hagyták el a jómóddal kecsegtető papi pályáért cserébe, soha nem értették meg, hogy őt nem egyedül a pénz irányítja.

Egy idő után Luther Mártonnak kezdték csúfolni,
s néha már-már majdnem megverték.

Huszonnyolcadik fejezet - A körmenet

A tanárok közül is csak egy, a jóságos Chas-Bernard abbé kedvelte Julient.

Úrnapja közeledtével az abbé, aki a helyi székesegyház szertartásvezetője volt, megkérte a fiút, hogy jöjjön el feldíszíteni a templomot. Julien boldogan segített barátjának.

Amikor a körmenet megindult a templom felé,
még csak néhányan tartózkodtak az épületben.
Julien feladata volt, hogy a rendet felügyelje.

Egy térdelő nőhöz lépett, és hirtelen felismerte de R?nalnét. Az asszony elájult, mire a közelben tartózkodó Derville-né elküldte Julient.
A fiú távozott, de már ő is alig állt a lábán.

Huszadik fejezet - Névtelen levelek

Aznap éjjel a szerelmesek nem találkoztak.
Julien másnap levelet kapott de R?nalnétól,
melyben az asszony azt kérte tőle, hogy kapcsolatuk megmentése érdekében írjon egy a férjééhez hasonló névtelen levelet neki is, 
ő majd bemutatja azt urának, s így elhitetheti vele,
hogy megpróbálták megrágalmazni őket.
---
Huszonegyedik fejezet - Beszélgetés egy férjjel

Julien követte az utasításokat, s egy könyv kivágott szavait ragasztotta fel a kapott papírra.

De R?nalné úgy tett, mintha épp most érkezne Verri?res-ből, s felháborodva nyújtotta át férjének az aljas rágalmakat tartalmazó levelet.

A beszélgetés közben elárulta, hogy Valenod valaha udvarolt neki, mire de R?nal látni kívánta a tőle kapott leveleit. Meglepődve látta, hogy a levélpapírok megegyeznek, tehát a névtelen üzenet Valenod műve.

De R?nalné terve sikerült. Mindenesetre Julient a botrányokat megelőzendő, ideiglenesen 15 napra elküldték.
---
Huszonkettedik fejezet - Így éltek 1830-ban

Rövid verri?res-i tartózkodása alatt Julien de R?nalék házában lakott.

Egy nap de Maugiron érkezett hozzá látogatóba, s udvariasan arra kérte, hogy fogadja el a Valenod által felajánlott nevelői állást. A fiú azonban kitért a válasz alól.

Valenod ezzel még nem adta fel: meghívta Julient ebédre, s a legelőkelőbb vendégei közé ültette. Persze a fiúnak esze ágában sem volt elhagyni de R?nalékat.

Két hét múlva, mikor már az egész város Julienról beszélt, megérkeztek a polgármesterék.

Huszonharmadik fejezet - Egy hivatalnok bánata

Telt-múlt az idő Verri?res-ben. Az eseményeket egy,
a polgármester birtokában lévő ház elárverezése
és egy olasz származású operaénekes érkezése jelentette de R?nalék otthonában.

Valenod elintézte, hogy Elisa elhagyhassa a polgármesteréket, a lány pedig távozásakor mindent elmondott Chélan abbénak.

Mikor az idős pap megtudta a fiúnak de R?nalnéval folytatott kapcsolatát, 
azonnal utasította, hogy hagyja el a várost, utazzon Besançonba, s iratkozzon be az ottani szemináriumba.

Julien engedelmeskedett, mert félő volt, ha marad,
de R?nal, aki újabb levelet kapott, párbajra hívja ki Valenod-t.
---
Huszonnegyedik fejezet - Egy nagyváros

Julien megérkezett Besançonba, de nem akart rögtön a szemináriumba menni, ezért előbb betért egy kávéházba, ahol megismerkedett egy csinos felszolgálólánnyal, Amandával, aki felajánlotta segítségét a félénk, vidéki fiúnak.

Idilljüket a lány szeretőjének érkezése zavarta meg,
mire Juliennak távoznia kellett.

Ezután egy fogadóba ment, ahol olcsón megebédelt,
​és átöltözött.

Tizennegyedik fejezet - Az angol olló

Julien pontos haditervet dolgozott ki az asszony meghódítására.

Aznap vendég érkezett, de Maugiron alprefektus.
A beszélgetésnél Julien túlzottan vakmerően próbált közeledni de R?nalnéhoz, amiért az asszony később rendre utasította. Ez elkedvetlenítette, s hazautazott Verri?res-be.
---
Tizenötödik fejezet - Kakaskukorékolás

Másnap újult erővel tért vissza, s minden óvatosság nélkül közölte de R?nalnéval, hogy hajnali kettőkor átmegy a szobájába.

"Gyalázat", válaszolta az asszony, de ezzel a fiú mit sem törődött, s később elmondása szerint cselekedett,
és talán őmaga lepődött meg a legjobban, hogy végre sikerült megszereznie magának ezt az erkölcsös asszonyt.
---
Tizenhatodik fejezet - Másnap

Ettől fogva rendszeressé vált, hogy Julien éjszakánként felkereste de R?nalnét.

Az asszony a közöttük lévő tízéves korkülönbség miatt aggódott, de Julien meggyőzte arról, hogy szereti.
Derville-né megpróbálta figyelmeztetni barátnőjét,
hogy kapcsolatuk nem vezet jóra,
de de R?nalné ezzel nem törődött,
ezért unokahúga nemsokára elhagyta Vergyt.

Tizenhetedik fejezet: A polgármesterhelyettes

Az elkövetkezendő napokban Julien feltárta de R?nalné előtt valódi politikai érzelmeit, de úgy, mintha mindezt csak egy barátjától hallotta volna.

Az asszony, akit környezete a másik táborhoz kötött, megismertette őt azok gondolatmenetével.

Ezenkívül megtudta, hogy a városi választásokon a polgármester-helyettesi címre egy gazdag és befolyásos úr, de Moirod pályázik.
---
Tizennyolcadik fejezet - A király Verri?res-ben

Szeptemberben Verri?res nagy eseményre készült: a király Bray-le-Haut-ba utazott, hogy leboruljon Szent Kelemen földi maradványai előtt, s átutazóban érintette a várost is.

De R?nalék hazautaztak, s elkészítették a fogadást.

Nem kis felháborodást keltett a helyiek körében, hogy paraszti származása ellenére Julien a válogatott díszőrség tagja lett,
sőt még az a megtiszteltetés is érte, hogy Chélan abbé,
az agde-i püspök és 23 plébános társaságában
elkísérhette a királyt egészen Bray-le-Haut-ig.
---
Tizenkilencedik fejezet - Gondolkodni gyötrelem

Hazatérve váratlan esemény fogadta. A legkisebb fiú, Stanislas-Xavier megbetegedett.
Állapota egyre rosszabbra fordult, de R?nalné magát okolta ezért, s elhatározta, hogy mindent bevall férjének.

Juliennak csak nagy nehezen sikerült lebeszélnie arról, hogy tönkretegye mindannyiuk életét.
Felajánlotta, mindenben engedelmeskedik neki,
​hiszen ő is bűnös, s az asszony beleegyezett.

Elisa, mikor rájött, hogy szerelmét tulajdon úrnője csábította el, elhatározta, hogy bosszút áll,
s Valenod-val névtelen levelet küldött de R?nalnak.

Nyolcadik fejezet - Kis események

A napokban Elisa, de R?nalné cselédje tekintélyes örökséghez jutott, s kijelentette, Julien felesége szeretne lenni.
Mindenki - még Chélan abbé is - igyekezett rábeszélni a fiút a házasságra,
ő azonban jövőbeli fényes terveire gondolt,
s visszautasította a lányt.

De R?nalék közben vidéki birtokukra, Vergybe utaztak, ahova Julient is magukkal vitték,
majd megérkezett Derville-né, a polgármesterné unokahúga is.

De R?nalnak nemsokára vissza kellett mennie, s Julien egyedül maradt a két asszonnyal és a gyerekekkel. Érzelmei ellenére azonban de R?nalné igyekezett tartózkodóan viselkedni Juliennal.
---
Kilencedik fejezet - Falusi este

Ez a túlzott visszafogottság viszont felkeltette a fiú figyelmét, s elhatározta, hogy valamiképp megtöri az asszony ellenállását, s a vacsora után szorosan megfogta annak kezét.
Nem érzett szerelmet, de boldogsággal töltötte el ez a siker.

Másnap a cselédek a házban található szalmazsákokat tömték. Mikor ezt Julien meghallotta, megrémült, s de R?nalnét kellett megkérnie, hogy szerezze meg rejtett titkát, mielőtt megtalálják.

Az ominózus tárgy egy fénykép volt, mely Napóleont ábrázolta, s ha napvilágra kerül, elárulta volna Julien valódi politikai érzelmeit, s igencsak rossz fényt vetett volna rá.
---
Tizedik fejezet - Bátorság és némi szerencse

De R?nal úr a nap folyamán már többször kritizálta munkáját, de Julien most szerencsés megmenekülésén felbuzdulva bátran előállt, s megfenyegette, hogy felmond.

A polgármester megijedt, hogy vetélytársához, Valenod-hoz szegődik, ezért azonnal felemelte fizetését 600 frankra, és adott neki három nap szabadságot.

Tizenegyedik fejezet - Egy másik este

Ennek ellenére Julien még mindig dühös volt de R?nalra, s miután leszállt az éj, szemérmetlenül csókolgatni kezdte felesége karját.

De R?nalné életében először érzett szerelmet,
de a házasságtörés szörnyűsége visszariasztotta,
ezért elhatározta, hogy hidegen fog bánni a fiúval,
noha ebbe egészen belebetegedett.
---
Tizenkettedik fejezet - A látogatás

Másnap Julien, kihasználva szabadságát, elutazott.
Nem törődött vele, hogy a váratlan búcsú mekkora fájdalmat okoz de R?nalnénak.

Útközben egy kis hegyi barlangban pihent meg,
majd Fouquéhoz, vidéki fakereskedő barátjához ment.

Az felajánlotta neki, hogy társuljon vele évi 4000 frankért, de ő elutasította, megint elhivatottságára és nagy terveire hivatkozva.
---
Tizenharmadik fejezet - Áttört harisnya

De R?nalné a három nap alatt új ruhákat varrt és hozatott. Ez már Derville-nének is feltűnt, s rájött, hogy unokahúga szerelmes.

Julien eközben elhatározta, hogy szeretőjévé teszi az asszonyt, de csak azért, ha majdan szemére vetik egykori nevelői állását, legyen mivel megmagyaráznia azt.

Ezen gondolatmenetet követően hevesen szerelmet vallott de R?nalnénak.