Nem, kérem, nem regényünk hőseiről van szó! A „Micsoda kölykök” egy néninek a neve, aki így kiált fel, valahányszor a regény hőseit meglátja.
Vagyis hát mégiscsak e regény hőseiről van szó – bűbájos kis ebadtákról, amolyan rosszcsontokról, akiknek azonban van két olyan tulajdonságuk, ami enyhíti csínyjeiket. Az egyik: nagyon szeretik és tisztelik a szüleiket. A másik: mindig igazat mondanak.
x
Micsodakölykök néni nem mutatkozott, s mi félni kezdtünk, nehogy valaki más fedezze fel a nyögések forrását, ugyanis Jumpó egy pillanatig sem maradt csöndben.
És aztán: végre! Még mélyebbre bújtunk a bokorba, amikor ellenségünk elmasírozott előttünk. Belépett az üdülő ajtaján, és… Visszatartott lélegzettel vártunk. Olyan csend volt, hogy szinte a kulcs zörgését, a zár nyikordulását is hallottuk.
Hirtelen átfutott agyamon a gondolat, hogy Micsodakölykök néni a nagy Íjedségtől szívrohamot is kaphat, de akkor már késő volt. Szívet tépő sikoltozás verte fel az üdülő csendjét. Az üdülő lakói rémülten rohantak fel az épületbe.
Nagy kavarodás támadt, kiáltások harsantak. A nyitott ajtón keresztül kirontott a fehér rém, és harsány csaholással eltűnt a bokrok között.
Orvost! Orvost! Gyorsan orvost! – hallatszott odabentről.
A fiúkra pillantottam: halálsápadtak voltak.
| lach_ewa-micsoda_kolykok.pdf |
RSS Feed
