Category: Tesco Mesek - ROLAND CARSON

Nevető lexikon 19

23/1/2014

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

TESCO FASHION
Nyilvánvalóan teljesen őrültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a Tescóban vásároljon ruhaneműt, ugyanis a minőséget tekintve ennél lejjebb már csak a testfestés van.
Az utolsó józsefvárosi piacon is frankóbb cuccokat vásárol be az ember, ráadásul töredék áron. A ruhaosztály a Tesco kudarca. Tökéletes csőd.

Amikor azon kezdtek agyalni, hány ember viselne olyan inget, amelynek zsebébe az van hímezve, hogy TESCO, szomorú eredményre kellett, hogy jussanak. Ekkor vetődött fel, hogy az összes szart, amit bevisznek az áruházba, vegyék egy kalap alá és nevezzék el ITEMS-nek. Ez ugyancsak a gagyi hulladék, ami eddig volt, csak már neve is van.

Ez valami olyasmi, hogy egy nyúlszájú, fogatlan, kampósorrú bandzsa, kopasz kislányt hiába nevezik Florentinának, attól még nem lesz szebb. Mindegy, lett az ITEMS.

De ez sem oldotta meg a helyzetet. Az állattakarmány-árusító cégek területi képviselői és kényszerbéték minimálbérre bejelentett ügyvezetői ugyan naponta izzadták szét ITEMS nylonruháikban a kisteherautókat és a pinceirodákat, de a ruhaosztály megmentésére új javaslatot kellett kidolgozni. Ez pedig az volt, hogy nevezzük át újra a márkát, és legyen Cherokee.

A GAZDASÁGOS TERMÉKEK
A gazdaságos termékek attól tudnak ennyibe kerülni, hogy nagyon szarok.
A gazdaságos termékek úgy kerülnek a polcra, hogy jön valaki, aki mondjuk nápolyit gyárt és nem tudja azt eladni. Na, belőle lesz a gazdaságos termék. Név nélkül, design nélkül, minden nélkül. Kap egy csíkos zacsit, mint a csávók a sitten, és már mehet is a polcra.

Őrizkedjenek ezektől a termékektől, hacsak nem valami tényleg nagyon olcsót akarnak venni, tekintet nélkül arra, hogy mi van a csomagolásban.
xxx
A Tesco sohasem volt arról híres, hogy a vásárlók a drága, minőségi árut keresték volna.
az osztályvezetők, akik főleg arra használták a hozzáférési kódjaikat, hogy százkilencvenezres számítógépet tizenötért vigyenek haza.

az ennél magasabb beosztású fönökök Amit ki akartak lopni, azt egyszerűen kiszedték a rendszerből, berakták a selejtek közé, kapott egy lila címkét is a termék, ami azt jelezte, hogy már soha sehol nem lesz felhasználható.

A kiemelt embereknek, akik különös bánásmódot élvezhettek saját maguk, vagy főnökeik jóvoltából a Tesco maga volt a paradicsom. Nyugodtan dolgozhattak, senki nem baszogathatta őket, nem kellett bajlódniuk olyan szükséges rosszal, mint mondjuk a vásárlók vagy beszállítók, sokat kerestek, és bőven esett mellékes is.

Amíg mi tolvajokat üldöztünk és összevissza szurkáltattuk magunkat a roma bandákkal, vagy drogos figurákat mostunk fel a parkolóban ők csinálták a nagy bulikat az irodáikban.

És mindezeken felül még egy minősítési rendszeren keresztül különböző kategóriákba is besoroltak minket attól függően, hogy milyen színvonalon végeztük a munkánkat. Ez volt az úgynevezett motivációs eljárás.

Volt egy teszt, illetve egy kérdőív, amelyet mindenkinek ki kellett töltenie. Saját magának, saját magáról. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy mindenki maga értékelte a maga teljesítményét, amire egy beszélgetés után az osztályvezetők adtak jegyeket A-tól E-ig.

Persze kikötés volt, hogy A-t és B-t senki nem kaphat, a legjobb esetben is csak harmadosztályúnak lőhetik be a dolgozókat. Ha valaki valaha is késett egy percet a B már elérhetetlen magasságokba került. így lett gyakorlatilag mindenki C kategóriás, mint egy jogsi. A baj csak az volt, hogy a motivációs besorolás alapján emeltek fizetést és intézték az előléptetéseket.

A legviccesebb az volt, hogy a rendszer kiagyalói nem gondolták végig, hogy ezt a kérdőívet áruházanként 4-500 ember foga kitölteni és nem mindegyikük igazgató.

Így olyan kérdéseket kellett megválaszolni a kasszásoknak, hogy mit tettél meg fejlődésed érdekében, és min kellene változtatnod, hogy munkádat hatékonyabban végezd. Na most egy pénztáros, akinek az a dolga, hogy egy vonalkód-leolvasó előtt elhúzzon egy vonalkódot, erősen meg volt fejelve ezzel a dologgal.
Csakúgy, mint az üvegvisszaváltós kolléga. Vagy a kocsigyűjtő.

Ha nem tetted le a nagyesküt, hogy ezentúl egy órával korábban érkezel, hogy minél több üveget tudj visszaváltani, illetve nem tetted a nyakad arra, hogy szigorúságod nem fog határokat ismerni a ki nem mosott sörösüvegek visszaváltásának tekintetében, kaptad a D-t. Ami ugye, jó szar.

A kiértékelést a Next Step rendszer követte. Mindenki kapott egy listát, amire rávezették, hogy mit kell csinálnia a fejlődése érdekében. Olyanok voltak rajta, hogy nem járunk vasalatlan pólóban, korábban jövünk és később megyünk, hogy többet dolgozhassunk a közcél érdekében, ilyesmik.

Ez azért kellett, mert állatira hülyének néztek mindenkit, és azt gondolták, ha leírják, hogy mit kell csinálni, azt majd meg is csináljuk. A Next Step listát lobogtatták mindenkinek a szeme előtt, mint a véres rongyot, ha valamilyen melléfogáson, vagy lazaságon kapták.

Nevető lexikon 18

23/1/2014

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

MEGÁLL AZ IDŐ
A Tescóban nem úgy telik az idő, mint máshol. Kétfajta egységet használnak az idő mérésére. Az egyik a műszak, a másik a túlóra.A ledolgozott túlórák valahogy úgy tűnnek el, mint Dávid Copperfield a Kínai Nagyfalban.A Tescóban nyolcórás egy műszak. Az érvényben lévő szabályok szerint ez alatt ki kell adni a munkáltatónak egy félórás ebédszünetet és egy tízperces egyéb szünetet, amit csak a nemdohányzók védelmében nem nevezek cigiszünetnek. A szüneteket ledolgoztatták velünk a munkaidő után. így egy Tesco műszak nyolc óra és negyven percen át tartott.

Túlórák ugyanis voltak. Mindig, mindenkinél, szinte minden nap, A baj csak az volt, hogy nem létezett olyan egységes be- és kiléptetőrendszer az áruházban, amely a személyenként eldolgozott munkaidőt helyesen és hitelesen regisztrálta volna.

Volt szerencsém az Auchanban is lehúzni két évet, ott teljesen frankó a szisztéma. Gyakorlatilag blokkolni kell. Ha bemegy az ember, elhúzza a kártyáját az olvasó előtt, ha kijön, dettó. Így lehet elszámolni a túlórákat. Nálunk ilyen nem volt. A hat órás munkakezdés azt jelentette, hogy háromnegyed hatkor meg kellett jelenni a készletirodán, ahol a vezetők létszámellenőrzést tartottak.

Aki nem volt ott, azt lenyomozták, felhívták, megpróbálták elérni. Hatkor kezdődött a darálás és tartott egészen háromnegyed háromig. Onnan jött a váltás, de sokszor megtörtént, hogy az előző műszak még nem fejezte be a teendőit, így maradniuk kellett. Ez volt a túlóra, de mivel nem volt regisztrációs rendszer, ezt soha senki nem jegyezte fel.
xxx
HOGYAN LOP MAGUKTÓL A TESCO
Maguk bemennek az egyik áruházba, hogy jeges fuvallat típusú WC illatosítót vegyenek. Hátha befagy a seggük.

A tennék ára jól látható a polccímkén. 389 forint. Oké. Leveszik és odafáradnak a kasszához, ahol fizetnek 429 forintot. Ez ugye negyven forinttal több, mint amennyit a jeges fuvallatra szántak.

A maguk agyában felmegy a pumpa, (hej, de sokszor láttam ilyet) és tök jogosan teszik fel a kérdést, miért próbálnak meg engemet átbaszni, he?!? A következő magyarázatot fogják kapni. Sajnáljuk, a helyzet az, hogy a termék egészen a mai napig akciós volt. Ma akcióváltás történt, felvitték a termék árát, de a polccímkéket még nem sikerült kicserélni. Ezért dolgoznak árellenőreink fokozott tempóban, hogy az ilyen sajnálatos tévedéseket kiküszöböljék. Kérem, fáradjon a vevőszolgálathoz, ott visszakapja az árkülönbözetet, vagy levásárolhatja a negyven forintot. Innen maguk döntenek, hogy sorban állnak egy órát a sorstársaikkal, vagy hagyják a francba az egészet. Általában hagyják a francba az egészet...

Az árufeltöltőkkel és egyéb dolgozókkal szemben a kasszások tényleg robotok. Mintha ott se lennének. Nem tudnak árat változtatni, nem úgy megy az, hogy „Átütöd anyukám kurva gyorsan, vagy én ütlek át!" Közük nincs a rendszerhez. Az igazságot csak a vevőszolgálaton lehet érvényesíteni.

VEVŐSZOLGÁLAT
a Fogarasin kocsigyűjtőből lettem asszisztens, majd kasszás és árellenőr, ekkor váltottam a Pesti útra, mint árellenőr csoportvezető, innen kerültem egy kis időre a vevőszolgálati pultba, ami mindig is az álmom volt.

A vevőszolgálat volt az egyik legjobb hely, ahol az áruházon belül sikerült kikötnöm. Mintha nekem találták volna ki. Emberekkel kellett foglalkoznom, problémákat kellett megoldanom, nem volt keccsölés, raklaphúzogatás, szopatás. Agresszív majmok, azok igen. Beszólás rengeteg.

Nevető lexikon 17

23/11/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

El kell mondanom, hogy a Tescóban dolgozó biztonsági őröknek soha nem volt és nem is lesz fegyverük. Hála istennek, mert nem egy eset volt, amikor biztosan használták volna.

De mivel a Fogarasi volt az egyik legkeményebb hely az áruházak között, ide válogatták össze a legfrankóbb csávókat. Főleg Borsodból, a legtöbben Ózdról jöttek.

Nem nagyon kellett nekik megmutatni, hogy mit kell csinálni, ha gáz van. Ha úgy hozta a helyzet, egy gépírónőt is meghazudtoló percenkénti leütésszámmal lehetet náluk kalkulálni. És higgyék el, sokszor volt rá szükség.

Karácsony. Elvileg a szeretett ünnepe.Azt hiszem 22.-ről 23.-ra virradó hajnalban voltunk. Közeleg az éjfél és egyre csak gyűlnek a vásárlók. Ez nem ritka dolog karácsony előtt, mert valahogy mindig mindenki mindent az utolsó pillanatra hagy.

Nem volt ritka a kurvaanyázva vásárló figura, aki másnap biztosan elérzékenyülve adta át a gyerekének azt a műanyag játék laptopot, amelyet előző nap még a „mi a faszom kerül ezen a szaron ezerötbe, baszod?" szövegkörnyezetbe próbált beilleszteni.

Kiemelkedő akcióink közé tartozott valamelyik Harry Potter megjelenése. A könyvek hozzám (tudják, a számtech-hez...) tartoztak, így már délután négy óta hűtöttem a vevőket azzal, hogy várjanak, mert egy központi rendelet miatt csak éjfélkor lehet megkezdeni az árusítást. Erre persze mindenki berágott, mondván milyen egy barom vagyok, hogy nem akarom őket kiszolgálni.

A várakozás előrehaladtával és a tömeg létszámának folyamatos és gyors növekedésével nőtt a kétely egyesekben, miszerint lehet, hogy nekik nem fog jutni. Megkezdődött hát a helyezkedés és előre nyomulás.

Két kollégámmal ekkor úgy döntöttünk, hogy mielőtt meglincselnek minket egy sebtében felkapott robotgéppel, behúzódunk a raktár biztonságos félhomályába, oda, ahol a könyvek várták raklapszám, hogy előhozzuk őket, amint az óra elüti az éjfélt. Kint a tömeg, mi meg szép csendben bent és vártuk, hogy a mutató a tizenkettesre érjen.

Amikor ez megtörtént, vertünk egy nagy levegőt és kihúztunk egy egész raklap könyvet az eladótérbe. Arra nem volt szükség, hogy a fóliát levegyük a csomagról. A tömeg ugyanis megindult és mindent széttéptek. Ahogy jöttek, úgy mentek, mindenki a maga zsákmányával. Nyomukban a pusztítás. Mindenütt szétszaggatott borítók, széttépett könyvek, a fólia szanaszét. Egy percet sem vett igénybe az akció, és az eladótér úgy nézett ki, mintha valami komolyabb csata után lettünk volna.
xxx
Mégis osztályvezető lettem, azt az igazgatómnak köszönhettem, akinél normálisabb emberrel soha nem találkoztam a Tescóban. Gyakorlatilag a terület, amit kaptam, egy nem létező osztály volt, ami persze nem vont le számomra semmit a dolog jelentőségéből. A számítástechnika, mint külön részleg eleddig nem szerepelt a területek közt.Még sikerélményem is lett, mivel egy ötvenhat éves karbantartót sikerült lenyomnom, akinek szintén erre a székre fájt a foga.

Ez volt az az időszak, amikor még erősen motivált voltam. Oda kerültem, ahova akartam, olyan pozícióba, ami igazán nekem való volt. Lehetett szervezni, nyomulni, megoldani, kitalálni, megvalósítani.

Sajnos azonban a Tesco rendszere nem kedvez azoknak az embereknek, akikben túlteng a motiváció, hogy azokról, akik azért dolgoznak itt, mert nem találtak mást, már ne is beszéljek. Egyszerűen olybá tűnik, mintha az áruházat egyáltalán nem érdekelné, hogy milyen a dolgozók hangulata, morálja és az ebből fakadó eredményessége, őket csak az érdekli, hogy a hajó menjen előre.

Nevető lexikon 16

23/11/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

A romákkal állandó bajunk volt. Már említettem a késes cigányokat, de ők a jobbik fajtából valók voltak, mert ők árulták a kést, nem pedig használták.

A romák rendszeres vendégeink voltak, habár azt soha nem tudtuk eldönteni, hogy a népes kompániában érkező családok gazdaságos terméket, vagy gazdaságos bunyót kerestek. Érdekes módon többnyire az utóbbiba futottak bele.

Említettem, hogy a pékek vicces figurák voltak, de akik a Tesco igazi erejét adták a biztonságiak mellett, azok a hentesek voltak. A hentes egy különös fajta. Jó fej csávó volt mindegyik. Nagy böszme gyerekek vidékről. És ami a nagy előnyt jelentett, hogy mindegyiküknek saját kése volt, amire úgy vigyázott, mint a szeme fényére.

Ezeket folyamatosan vitték magukkal, nehogy lenyúlásnak essenek áldozatul. Egyszóval kemény, tökös gyerekek voltak a hentesek, nemegyszer siettek a biztonságiak segítségére egy-egy izgalmasabb helyzetben.

Történt egyik nap, hogy egy nagyobb roma kompánia tette tiszteletét a Fogarasi úti Tescóban. Ahogy kell, pörgekalap, bőrmellény, lajbi, rokolyák. Egyikőjük, egy asszony, odament a zöldségosztály árufeltöltőjéhez és foghegyről kérdezett valamit.

A gyerek ugyanúgy válaszolt, mire se szó, se beszéd egy akkora kurva nagy maflást kevert le neki a családfő, hogy a srác seggel zuhant a raklapok közé. Még földet sem ért, amikor a cigók körbevették, hogy rávessék magukat és végleg a földdel tegyék egyenlővé, maguk sem tudva miért.

Abban a pillanatban a két monitoros - akik állandóan a cigányokat figyelték, ha azok az áruház területére léptek - megerősítve három darab ózdi illetőségű biztonsági keménymaggal a helyszínre siettek. Itt már állt a bál, különféle nyelveken ment az ordítozás, jajgatás, visongás és szitkozódás. Az ózdiak felsorakoztak a romákkal szemben, de még így is szembetűnő volt a „jófiúk" számbeli hátránya, még a két monitorossal az oldalukon is. Ekkor jött a felmentő sereg a pult mögül, amire a cigánycsalád is megjuhászodott. Egy csapat hentes érkezett ugyanis véres köpenyekben, hosszú késeket és meglehetősen rövid bárdokat lóbálva.

Pár héttel később ugyanez a banda jött vissza, de már a parkolóban előkerültek a kések. Öröm az ürömben, hogy most nem a Tescóval, mint a globalizáció eszméjének egyik megtestesítőjével volt elszámolnivalójuk, hanem egymással.

Egyikőjük, egy nőnek látszó ember, csecsemővel a karján egy hatalmas késsel tartotta távol magától az isten tudja mit akaró, vele isten tudja milyen relációban lévő férfit.

Itt is a biztonságiak léptek közbe - a hentesek nem jöhettek ki az eladótérből -, egyik haveromnak a zakóját át is szúrták, még szerencse, hogy lobogott, mert különben a srácnak is annyi. Itt már a biztonságiak is osztottak és valami olyasmi alakult ki, mint amikor Asterix a falubeli haverjaival nekiront a környező helyőrségekből kivezényelt római légiósoknak.

Nevető lexikon 15

23/11/2013

(másnéven Tesco mesék)Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek
A vásárlók többsége olyan, mint a Tesco. Ezért van az, hogy ha különféle netes fórumokon beírásokat olvasgatok a Tesco élményekkel kapcsolatban, főleg olyanokkal találkozom, amelyek a kiszolgálás minőségét kérik számon az áruházon.

Na most! Kérem szépen! Itten mi ugyebár egy önkiszolgáló áruházról beszélünk. Egy normálisabban kinéző és rendszerezett árukészlettel rendelkező raktárról, ahova maguk bemennek egy gondosan szerkesztett bevásárlólistával és annak a hatszorosát pakolják össze hirtelen felindulásukban.

Az első tévhit az, hogy az áruház dolgozói Magukért, a Vásárlókért vannak ott. Nem igaz. A Tescóban ugyanis nincsenek eladók. Eladók csak a műszaki vagy a számtech osztályon vannak, meg lehet őket ismerni vasalt ingükről és arról, hogy egy pult mögött állnak és eladnak.

Az összes többi dolgozó, akiket maguk látnak, és akiket E. bá előszeretettel titulált droidoknak, illetve ha jobb kedvében volt, rabszolgáknak, nos, ők az árufeltöltők. Az ő munkájuk és feladatuk, hogy a maguk által üresre rámolt polcokat friss áruval töltsék fel. Egyikőjük sem azért van, hogy félórát csevegjen az áru minőségéről,Ha ezt mégis megteszi, még le is fogják kúrni.

A Tescóban azért kerül minden annyiba, mint amennyibe kerül, mert önkiszolgáló a rendszer. Naponta több panasszal találkoztunk, mind olyan embertől jött, akik a kiszolgálás minőségét kérték számon rajtunk. Ez már eleve hülyeség, ugyanis a Tescóban nincsen kiszolgálás.
xxx
Néha az volt az érzésünk, hogy minden bunkó hozzánk jár. Méghozzá olyanok, akik elvárták, hogy körbe legyen nyalva a seggük a pénzükért. Egy fokozottan diszkont jelleggel működő áruházban amit a pénzükért kaphattak, az ki volt rakva a polcra. Ennyi.

A legidegesítőbb az állandó bontogatás volt. Kiraktak a kollegák egy raklap tejet, vagy ásványvizet és egy óra múlva minden egységcsomag ki volt bontva. A víz esetében ez azt jelentette, hogy a hat üvegből csak egyet vagy kettőt vettek meg, de azt minden esetben egy bontatlan csomagból szedték ki.

Ennek okát soha nem fogom megfejteni. Vagy idegenkedtek a már „használt" árutól és úgy gondolták, hogy nekik jár a bontatlan is, így kibontották. Ennek az lett az eredménye, hogy aki a nap végén egy hatos zsugorfóliát haza akart vinni, az nem tehette meg, mert egyesével kellett a palackokat összeszedegetnie. De ez érvényes kutyakajára, WC papírra, sörre, üdítőre, mindenre, ami fóliában van.

Nevető lexikon 14

21/9/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

RENDSZERES ELLENŐRZÉSEK
Szóval a Tesco az egy angol cég. Ennek értelmében a nagyfőnökség Londonban van, csak néha jönnek ellenőrizni. Akkor is általában azok a légiósok, akik a legfelsőbb szintet képviselik, de Magyarországon élnek.

Martin Coulam. Így hívták a régiós igazgatót. Itt élt Magyarországon a lehető legnagyobb fényűzésben és néha alászállt a sameszai kíséretében, hogy megtekintsen egyet a több tucat áruházból. Ilyenkor - természetesen előre bejelentett látogatásokról volt szó - beindult a vikszolás.
Szart mindenki a vásárlóra, a lényeg az volt, hogy szépek legyenek a kihelyezések, polctetők kicsipkézve áruval, jó sok gazdaságos fos felhalmozva, ragyogjon a padló, volt amikor falakat is festettek a hírre, hogy jön a főnök.

És jött is, általában népes udvartartással. A dolgozók meg tornasorba állítva, mint valami régi Kabos filmben a vidéki kastély személyzete. Fekete Audi A8 begördül, fószer kiszáll, mi meg fel kellett, hogy toljuk a frissen lopott Polaroid napszemüvegeinket, mert többeknek begyulladt a szeme a csávó gyémántokkal kirakott arany Rolexétől.

Szóval maga Martin Coulam jött. Előtte glédába kellett vágni az áruházat, a parkolót, a gazdasági területeket, de még a raktárt is. A raktárban pedig volt mit tenni, mert iszonyatos mennyiségű áru állt hegyekben.

És ez volt a mumus. A túlkészlet. A befagyasztott pénz. Erre rágott be mindenki azonnal. Szépen ki kellett hát találni, hogyan lehet eltüntetni a túlkészletet hajnalig, amikor is majd megérkezik a kutyafalka.

Hegyekben állt a termék. Raklapszám. Ruha volt a legtöbb, de műszaki cuccok tömkelege, szórakoztató elektronikai cikkek. Számítógép konfigurációk is hevertek szanaszét tonnaszám, nem véletlen, hiszen karácsony előtt voltunk. Mi a fenét lehet csinálni? Polcok? Tele. Polcok teteje? Tele. Hátsó helyek? Dugig. Oké.

Egyetlen megoldás volt, hozzunk be két üres kamiont a teherkapun keresztül, nyomjuk fel rá az árut, állítsuk ki a parkolóba, majd reggel, amikor az angolok elmentek, behúzzuk. Zsír!

Az akciót persze titokban kellett tartani, nem is volt beavatva más, mint az éjszakai ügyeletes igazgató, a biztonsági igazgató meg a monitoros, aki egyébként is árgus szemekkel figyelt mindent.

Két kamion bejön, a raktárosok pedig elkezdtek ezerrel pakolni. Iszonyatosan gyorsan kellett dolgozni, így egy sor leltár, vagy bármilyen más nyilvántartás nem készült arról, hogy valójában mi is ment fel a kocsikra.

Plazmatévék, nyomtatók, hűtőgépek, mosógépek, minden, ami nagy volt és foglalta a helyet. Persze felesleges lett volna mindenféle iratokat készíteni, mert egyrészt maga a művelet szabálytalan volt, másrészt meg nem mentek azok a kocsik sehova, csak a Tesco parkolójának szélére, ahol szem előtt vannak.

Mindenki egy pár órára szóló áthidaló megoldásról gondolkodott. Lényeg a lényeg, csurig nyomták a két kamiont, egyikre mentek a ruhák, a másikra minden más, kábé százmillió értékben. Amikor megteltek, lezárták a rakteret és a két teherautó szépen kigurult. Mindenki lepihent, mint aki jól végezte dolgát, hiszen erről volt szó.

Jól végezték a dolgukat. Reggel jönnek az angolok, nagy vigyorgás, hellózás. Szépen vagyunk, rendben vagyunk, működik minden, zsíros az üzlet, megy a bolt, akkor hát, viszlát! Angolok lepattantak, rögvest jött az ukáz, hogy jöhet vissza a két kamion. Kis szünet, majd pattan vissza a kérdés, milyen két kamion? Hogy-hogy milyen két kamion? A tegnap esti két kamion. Aha... Csakhogy az a baj, hogy az a két kamion csak egy kamion. Hűha! Az egyik verdát az éj leple alatt szépen megpattintották, mint egy karikás ostort. Úgy ahogy volt, szőröstül-bőröstül, vagy mondhatnám inkább plazmástul, téeftéstül. Naná, hogy nem a ruhás kamiont vitték el.

A szép az volt az egészben,hogy senki nem tudta, hogy pontosan mi is volt a kamionon, mivel leltár nélkül, sebtiben pakolták fel a cuccot. Csak azt tudtuk, hogy kábé százmillió volt a hiány a következő leltárnál.

Nevető lexikon 13

21/9/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

CSÖBÖRBŐL VÖDÖRBE
A árellenőr csoportvezetőként kerültem át a Fogarasiról a Pesti útra, amikor már nem bírtam a kiképzést a Hóbagoly rendszerében. Ez egy induló áruház volt, kellettek a tapasztalt emberek és én, magam mögött a kocsigyujtői, kasszás, asszisztensi és árellenőri tapasztalatokkal annak számítottam.

Mindig is a vevőszolgálaton akartam dolgozni, az volt az álmom, de oda tényleg nehezebb volt bekerülni, mint az űrturisták sorába.

Kihalálos rendszerben működtek, alig vettek fel valakit maguk közé. Külön szektát képeztek, nem nagyon érintkeztek senkivel, de a munkaidőn kívül is összejártak bulizni meg kajálgatni. Szóval összetartó egy társaság volt és esélyem nem volt bekerülni.

Gondoltam, hogy egy új áruház indulásakor, ha már egészen az elején közel vagyok a tűzhöz, ez valahogy sikerülhet, de csalódnom kellett. Árellenőr csoportvezetőt csináltak belőlem, ami azt jelentette, hogy ugyanazt csináltam, mint a Fogarasin, csak nagyobban, de ugyanannyi pénzért és még emberek is voltak alám osztva.

Végül közölték velem a személyzeti osztályon, hogy sok választásom nincsen, vagy kell, vagy nem. Persze elcsattant pár ígéret, hogy ha lesz üresedés valamelyik osztályvezetői pozícióban, én leszek az első, akit megtalálnak. Hogyne.

Mindenesetre elkezdtem a melót, mint csoportvezető. Az előléptetésre hónapokig vártam, és amikor már az összes kasszás meg asszisztens haverom felsőbb pozícióba került, megkérdeztem a vevőszolgálati igazgatót, hogy mi a francért parkoltatnak engem egy olyan pozícióban, ahol árakat kell összehasonlítanom a polcos címkén szereplő adatokkal, s mindezt egy olyan elavult eszközzel, amelyet már az első Star Wars epizódban sem tudtak volna kellékként használni.

A válasz az volt, hogy engem akkor sem javasolnának előléptetésre, ha egy vákuumbomba hatására hirtelen az összes dolgozó eltűnne az áruházból, mert egyszerűen nem tudom befogni a számat. Nekem mindig okosnak kell lennem, mindenhez megjegyzést kell fűznöm, mindenbe bele kell szólnom. Na, ez mondjuk igaz volt.

Szóval nem léptettek elő, nem helyeztek át jó hosszú ideig. De akkor már olyan emberekből is osztályvezetők lettek, akik előtte az italosztályon voltak árufeltöltők. Azt is két hétig.
Kérdeztem, hogy miért tesz valakit alkalmassá egy felelős beosztásra az a tény, hogy baromi gyorsan tud Viking vodkás üvegeket kipakolni a zsugorfóliából és sorba állítani a polcokon. Egy elnéző mosoly volt a válasz, csakúgy, mint abban az esetben, amikor egy pénztáros srác a vevőszolgálati igazgató asszisztense lett, majd rögvest utána osztályvezető.
X
Sokakra került rá a kék póló, mert jó időben jó helyen voltak, vagy jó helyen dugtak. Kék pólóhoz annyi magyarázat tartozik, hogy a Tesco dolgozók hierarchiájában alacsonyabb szinten elhelyezkedő alkalmazottak viseltek piros pólót, E. szerint ők voltak a droidok, vagy rabszolgák - ahogy tetszik. A kék póló már komolyabb megtiszteltetést jelentett hiszen az általában osztályvezetőt takart, onnan felfelé az igazgatók és egyéb főnökök már civilben jártak...
X
E.-től megszabadultam ugyan, de egy másik idegbeteg majmot kaptunk a nyakunkba, aki szép lassan tönkretette az életünket a Pesti úti áruházban. Tamás nem volt normális, bogyókon élt és megkeserítette a dolgozók mindennapjait.

Többször előfordult, hogy megjelent reggel hatkor az áruházban és végigment a fősoron, hogy megnézze, hogyan rakodták át az árut a feltöltők az akcióváltás miatt. Ha nem tetszett neki, nem sokat vacillált. Benyúlt a cuccok mögé a karjával és mindent letolt a földre egy mozdulattal, mint egy idegbeteg dózer. Akkor aztán lehetett felszedni a földről az árut és a feltöltők kezdhették elölről a munkát.

Emlékezetes volt az eset, amikor bement a szárazáru osztályra az éjszaka közepén, hogy közölje velük, nem tetszik, amit kipakoltak másnap reggelre, és amíg nem csinálják meg újra, senki nem megy haza, ha vége van a műszakuknak, ha nincs.
X
Mondom, hogy nem volt ki mind a négy a figurának, mert nem kell nagy agynak lenni ahhoz, hogy észrevegye, nem kellene szórakozni az éjszakás árufeltöltőkkel. A napnyugta utáni raklaphúzogatás ugyanis nem feltétlenül a nyugállományú egyetemi docenseket vonzza a Tescóba, hanem a két általánossal rendelkező elemeket, akiknek a bőrén annyi szabad terület sincs a tetoválások közt, amin egy csikket el lehetne nyomni. Szóval ezeknek a raklapvámpíroknak szólt be, hogy akkor most maradni kéne hajnalhasadtáig.

A választ nem vágta zsebre, az összes ősét felemlegették egészen addig, aki akciós hirdetéseket rajzolt a barlangja falára. A srácból valami agybogyó beszélhetett, mert közölte a fickókkal, hogy akkor most ő bezárja az áruházat és addig se ki, se be, amíg mindenki meg nem csinálja, amit kért.

Hívta is a biztonsági őrök főnökét, hogy zárja be a bejáratokat. Az ügyeletes őr nem evett meszet, drágább volt neki a tyúkszaros élete annál, hogy szembeszegüljön az éjszakások hordájával, úgyhogy kerek perec visszautasította a felkérést, és az igazgató kezébe nyomta a kulcsot, hogy zárj be te, ha akarsz.

Tamás barátunk rá is fordította a kulcsot az ajtókra. Na, ezt még megvárta a sereg, majd kivált közülük az egyik, aki még rajzfilmfigurának is durva lett volna, megfogta az áruház-igazgatót, felemelte és berakta két torony raklap közé, hogy akkor mostan lehet kicsit gondolkodni. Majd mindenki békében hazament.
X
Az volt a mániája, hogy egy darab punnyadt zöldség se legyen a zöldségespultban. Ez lehetetlen volt abban a helyzetben, amikor a narancsok hetven százaléka úgy érkezett meg, mintha különféle járműveken körbeutazta volna a világot nyolcvan nap alatt, mint Phileas Fogg.

De ő nem tágított, de nem ám. Kiszúrta magának a paradicsomos rekeszeket és elkezdte kihajigálni a nyomott, repedt, rohadt darabokat. A földre. Kérdezi a zöldségpultos, hogy mit tetszik csinálni? Mondja a diri, hogy ő éppen a zöldséges munkáját végzi, mert az ő feladata leválogatni a hibás árut.

A zöldséges gyerek, aki egész nap a pultban volt és méregette a mindenféle zöldséget örült, ha tizenöt percre ki tudott jönni hugyozni, nemhogy még válogasson is. De az igazgató megtette helyette, elkezdte hajigálni a parit mindenfelé. Ezt a kétes haszonnal járó tevékenységet mindaddig zavartalanul folytathatta, amíg képen nem nyomott egy vásárlót, aki a kritikus pillanatban sétált a háta mögött.

A hölgy jogosan háborodott fel, és kérte, hogy hívják ide neki az áruház-igazgatót. Arra semmi szükség, - válaszolta Tamás - ugyanis ő maga az áruház-igazgató. A hölgy erre csak annyit mondott, hogy akkor már minden ért. Nem véletlenül néz ki így ez a hely. A figurát hamar más beosztásba helyezték, mert a vezetőségnek is feltűnt, hogy képtelen bármilyen helyzettel megbirkózni.

Nevető lexikon 12

21/9/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

E., A HÓBAGOLY
Életem legrettenetesebb élményei közé tartoznak azok a hónapok, amiket egy légtérben kellett töltenem a világ egyik leggázosabb főnökével. M. E. az egyik legprofibb áruház-igazgató, akit a Tesco rendszer magáénak mondhat, de senkinek nem kívánom, hogy együtt kelljen dolgoznia vele.

Tudni kell, hogy az egyik legnagyobb, legkorruptabb és legkeményebb vásárlókörrel megáldott áruházat, a Fogarasi úti Tescót vette át a nyámnyila angol figurától, a többször említett háromszázmilliós hiánnyal. Ez rögtön a vezetőváltáskor kiderült, mert ilyenkor mindig nullázzák a számlálót és tiszta lappal kezdenek.

Az angolt mindenki szerette, sajnáltuk, hogy megy, de nagy véleménye senkinek nem volt róla. Az a legenda járta, hogy kocsigyűjtőből küzdötte fel magát idáig, de angol mértékkel lehet, hogy inkább lefele mutat az irány.
Mindegy, az biztos, hogy volt benne szakmai alázat. Én magam többször láttam, ahogy a szanaszét heverő raklapokat húzza vissza a raktárba. Azt már szerintem ő sem tudta, hogy a raklapról nem a vásárlók vitték el a terméket, hanem az alkalmazottai...

De ez mindegy is, lényeg, hogy jött E. és rögvest kirúgott tizenhat embert a leltárhiány miatt, amiben ilyen magas szinten csak ketten voltak érintettek. Majdnem mindegyikük beperelte az áruházat, de az igazgató le se szarta őket.

A legfurább E.-ben az alaphangerő volt, amelyen kommunikált. Normális ember ezt üvöltésnek nevezné, ennél lejjebb soha nem adta. És nemcsak a hangerővel volt gond, hanem a fogalmazással is. Káromkodott, durva volt, alpári módon beszélt mindenkivel.

Kiskirály volt a maga szemétdombján és senkit nem vett emberszámba, senki nem jöhetett szóba, mint partner bármilyen probléma megoldásában. Annyira tudtuk hogy milyen, hogy ha valakit sírni láttunk a személyzeti folyosón, szinte teljesen biztosak voltunk benne, hogy az E.-től jön.
X
De E. mellett legyen mondva, meglehetősen következetes volt. Nemcsak a dolgozókat és a beosztottjait alázta meg, hanem a magas polcon ülő igazgatókat is, méghozzá nyilvánosan, a vásárlók előtt.

Egy döntés kapcsán különbözött össze a hölggyel és a következő szöveggel adta ki a mérgét a frissáru osztályon jó néhány békés vásárló füle hallatára: Ide figyelj, büdös kurva, ez az én áruházam, itt az van, amit én mondok, és ha nem tetszik, takarodhatsz el a büdös kurva anyádba. Mikor a vevők megkérdezték a zokogó nőt, hogy ki ez az ember, szembesülniük kellett azzal, hogy magát az áruház-igazgatót látták megnyilvánulni a szokott keretek közt.
X
Én akkoriban asszisztensként működtem, ami azt jelentette - de szerintem ezt már említettem - hogy egy telefonnal a kezemben rohangáltam a sorok között és a kasszások kérésére kerestem bizonyos termékeket, amiket a vevő odavitt kifizetni, de nem volt rajta vonalkód.

A kommunikációs hendikeppel létező pénztárosok körülírásaiból kellett megállapítanom, hogy a puha zöld, meg ilyen színes izé zörgős nylonban az mosogatószivacs. Szóval ezzel töltöttem az időmet, de mivel már régen csináltam és iszonyatos áruismeretem volt, két ember helyett, két telefonnal, szimultán.
X
A dolgozók és a beszállítók mellett néha a vásárlók is kaptak. És itt szeretnék megosztani Önökkel egy hangulatos karácsonyi történetet, ami az emberségről és a szeretetről szól.

Decembert írtunk, annak is a 23. napját. Közelgett az év legszebb ünnepe, már kövér pelyhekben hullott a hó, a várost belengte a mézeskalács illata, mindenki készült a szeretet ünnepére, csak nálunk volt kurva sok ember, aki halat akart venni. A hal az egy érdekes jószág. Magyar ember kétféle helyzetben, kétféle fajtát fogyaszt. Az egyik a hekk a Balcsin, a másik a ponty karácsonykor.

A Tesco hamar felismerte, hogy a halak természetes közege a víz. Innen már csak egy lépés volt eljutni oda, hogy ha élő halat akarnak árulni, víz is kell hozzá. A vizet meg a legjobb akváriumban tartani, mert ugyebár a hal abban él. El is készült az akvárium a Fogarasi úton. Uniós szabályok szerint 500 pontyot volt képes befogadni.

Ha nagyon akartuk, akár hétszázat is bele lehetett gyömöszölni, de a Tesco nemcsak nagyon, hanem nagyon-nagyon akart, és lám, az akarat csodákat teremt, 1200 rémült pontyot sikerült összezsúfolnunk az ötszázas helyen.

A halpultos csávó még meg is jegyezte, hogy bassza meg a kurva élet a kibaszott pontyokat, hogy nem bírnak kocka alakúak lenni, mert akkor kevesebb víz kellene közéjük.

Hát ez volt a helyzet karácsonykor. Ekkor született meg az ominózus tábla, amely azóta többször körbejárta az internetet, miszerint vigyázni kell, mert a hal kiugrik. És valóban, számos esetben kellett a padlón vergődő halakat kerülgetni a vásárlóknak, ami nem kedvezett a halvásárlás karácsonyi hangulatának és így nem gyakorolt jótékony hatást a brutális mennyiségű ponty fogyására.
X
Ekkor történt az, hogy jött egy jobb érzésű hölgy, aki számon kérte a halpultoson az embertelen, illetve jelen esetben haltalan körülményeket. A csávó csak annyit tudott felelni, hogy sajnálja, de nem tehet semmit. (Ő találta fel a kocka alakú pontyot.)

Dehogynem - mondta a nő. - Például hívhatja az áruház-igazgatót. Na, ez a néni nem tudta mit kért. Megjelent E., aki aznap annyira agresszív volt, hogy szerintem üvöltve álmodott. Lendületből lebaszta a nőt, mondván, ne tessék dumálni, akkor kellene megnézni a halakat, amikor a maradékot majd holnap élve bedobják a tömörítő gépbe. Ez volt ugyanis az a masina, amivel a hulladékot préseltük össze. A nő majdnem elájult és sietve távozott az áruházból. Halat nem vett.

Nevető lexikon 11

21/9/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

A RÉGI ÁR SZISZTÉMA
Ez azt jelentette, hogy ha egy terméket ki akartak pörgetni, értsd a készletet le akarták nullázni, valami brutális leértékelést kellett hozni.

A Gold a globális áru nyilvántartó rendszer. Ez figyeli az árukészletet, regisztrálja az egyes termékek fogyását, intézi a rendeléseket, gyakorlatilag arra ügyel, hogy mindig mindenből legyen elég.

A poszver mint kasszaszoftver regisztrálja, hogy egy keddi napon kettőszázkilencven darab Kutyafüle ment ki a Fogarasi úti áruházból. Hajnali kettőkor ezt az adatot felküldi a Gold-ra. (Mindig ekkor frissül a rendszer). Így a Goldon megjelenik kettőszázötven egységnyi hiány a Fogarasi Kutyafüle készletéből és már jöhet is az utánpótlás.

Közben, ugyanebben az időpontban a Gold letölti a poszverre az új árakat. Tehát ha közben központilag úgy döntöttek, hogy a Kutyafüle már nem hatvankilenc, hanem nyolcvannégy forint, akkor a kassza az új ár szerint fog számlázni. Tehát a kasszásnak soha nem kell tudnia mi mennyibe kerül, mert tudja azt a poszver, aki meg a Gold-tól kapja az utasítást.

Az a szép az egészben, hogy míg a Gold egy szigorúan őrzött dolog, a poszverbe áruházi szinten bele tudnak nyúlni az igazgatók is, hiszen nagyon fontos, hogy az áruházi akciókat, leértékeléseket azonnal bevigyék a rendszerbe, mert addig a kassza nem fogja tudni az új értéket. Ezért alkalmaznak árellenőröket, mert ha a rendszerben valaminek felvitték az árát, de a polccímkén kinyomtatva még a régi van, de a kasszánál már az újat kell fizetni, na akkor szokott a maguk agya bedurranni, megjegyzem, jogosan.

a lényeg, hogy ha már egy osztályvezető is bele tud buherálni a poszverbe, akkor úgy lehet leértékelni dolgokat, hogy annak nyoma sem marad!

a poszver hajnali kettőkor tölti fel a fogyási adatokat a Gold-ra és ekkor kapja az új árakat. Azaz hajnali kettőkor minden olyan adatváltozás, ami addig történt egyszerűen törlődik.És itt jött az okosság.

A biztonsági rendszer ugyanis gyenge lábakon állt, már amennyiben egy kockás füzetben vezetett árváltozási nyilvántartást lábnak lehet nevezni. Ebbe a füzetbe kellett ugyanis az igazgatóknak beírni, hogy minek az árát vitték fel vagy le a poszverben, mert innentől ő volt a felelős a fogyásért. Ha drága volt és nem ment, vagy ha olcsó volt és veszteséget termelt.

A dolog megint ott kezdődött, hogy valaki szeretett volna valamit és nem akart bajlódni azzal, hogy ellopja. Egészen pontosan az egyik igazgatónak kellett egy erősítő, ami kifutó darab volt, már csak az utolsó példány árválkodott a polcon. Kérte a főnökömet, hogy értékeljék le neki, mert szeretné hazavinni, de a főnök megmakacsolta magát, mondván, szarul mennek a dolgok, még kiállítási darab esetében sem tud lemenni veszteségbe.

Különben is, az egy elég jól menő termék volt, tuti, hogy eredeti áron el fogják vinni. A pasas belenyugodott, de csak addig, amíg az igazgatóm másnap el nem ment szabadságra. Már reggel lekapta az erősítőt a polcról, majd felment a készletirodába, ahol a poszver gép is volt, beütötte a hozzáférési kódot (igen, tudta), lepattintotta az erősítőt tízezer forintra és már ment is vele a kasszához.

Kasszásnak egy szava sem lehetett, az ár a poszver-ről jött le neki a gépébe, az meg maga a szentírás. Így kiment a cucc hetedáron. A szépsége az egésznek az volt, hogy a rendszer hajnali kettőkor törölte a módosításokat, tehát még a nyomok is eltűntek. Nem mondom, hogy ezt gyakran használtuk, de azért nekem is van egy hatfejes Sony videóm kemény ötezerért.

Ez az egyik legbiztosabb rendszer, de csak igazgatói szinten. Egy eset volt, amiről tudom, hogy a biztonsági igazgató csinálta, és az elég meredek volt. Készleten maradt valahogy egy csomó Sony televízió, aminek darabját 150.000 forintért árultuk. Igaz, hibásak voltak, de csak annyira, amekkora hibát egy készülékben négy darab csavar hiánya okozni tud.

Az történt ugyanis, hogy szállításkor meglazult és elveszett pár kapocs-szerű alkatrész, amelyek a képcsövet tartották a helyén. Meglehetősen szörnyen néztek ki a televíziók billegő képernyővel, de aki vette a fáradtságot, hogy belenézzen a dobozba rájött, hogy egy olyan hiányossággal van dolga, amit egy szakszerviz ötezer forintért helyrehoz. A készülékek egyébként tökéletesen működtek.

A biztonsági igazgatónk elérte, hogy ezeket selejtezzék le, és a poszveren átütötte az árakat darabonként ötezer forintra. Nem tudom pontosan mennyi tévét vitt el, de a teherkapun tolatott be egy platós kocsi. Ha csak azt vesszük, hogy javítással együtt tízezerbe volt neki legalább húsz darab százötvenezres tévéje, akkor az már egy jó biznyák!

Nevető lexikon 10

21/9/2013

(másnéven Tesco mesék)
Forrás: Tesco titkok 1 című könyvből részletek

CSENDES BOMBARIADÓK
valaki telefonált a Rendőrségre, hogy bomba van az áruházban. A rendőrök azonnal szóltak az áruház-igazgatónak, aki értesítette az osztályvezetőket, és a hangosbemondón keresztül közölték a vásárlókkal, hogy bombariadó van. Tíz perc alatt kellett megtisztítani az áruházat az anyázó, szentségelő emberektől, mert jöttek a rendőrök, a tűzszerészék és a szimatkutyák, akik átvizsgálták az egész területet.
Ez a parkoló lezárásával is járt, így maga a rutineljárás legalább másfél órát tartott. Ez alatt az emberek szétszéledtek és hazamentek, vagy átsomfordáltak egy másik hipermarketbe.

A legszebb az volt az egészben, hogy a dolgozókat csak teljes ruházatátvizsgálás után engedték ki az épületből, nehogy lopjanak valamit. Megjegyzem a félelmüknek minden alapja megvolt, de azért az mégis csak hülyén nézett volna ki, hogy egy esetleges bomba robbanásának pillanatában ott állunk a személyzeti osztályon bokáig tolt gatyával.
x
Kezdetben ez így volt. Később a vezetőség is ráunt a napi rutinra és azokat a hívásokat, amelyek bombariadóval fenyegettek, méghozzá egyenesen minket, nos, azokat diszkréten kezelték. Ez azt jelentette, hogy nem szerettek volna bekalkulálni egy közel kétórás procedúrát és isten tudja mekkora bevételkiesést, így nem szóltak a vásárlóknak.

A hívójel csak annyi volt, hogy a hangosbemondón keresztül a recepcióra hívták az igazgatókat és az osztályvezetőket. Itt közölték velünk, hogy megint bombariadó van és leszünk szívesek átvizsgálni az áruházat a lehető legdiszkrétebb módon. Oké!

Ez így biztosan nagyon frankó elképzelésnek bizonyult, de mi csak akkor vettünk volna észre egy pokolgépet, ha hozzá van erősítve egy sistergő, szikrázó gyújtózsinór, vagy egy nagy vekkerórára csavaroztak volna TNT feliratú vörös rudakat. Mint a Tom és Jerry rajzfilmekben.

Lekopogom hála istennek eddig egyik fenyegetés sem bizonyult komolynak, de ha az egyik az lesz, akkor rimánkodjanak, hogy ne az osztályvezetők és igazgatók tűzszerészeti ismeretén múljon az életük.
x
Az előbb említettem bombariadóknak volt egy számunkra - kocsigyűjtőkről beszélek - kedvező és egy kedvezőtlen hatása. A jó dolog az volt, hogy nekünk kellett összeszedni az áruházban széthagyott bevásárló kocsikat, így a mi markunkat ütötte az a baromi sok százas, amit a vásárlók a kocsikba gyömöszöltek, hogy ki lehessen azokat hozni a kocsigyűjtő helyekről. Mivel mi toltuk őket vissza, mienk volt a lé.

Azaz lett volna, ha az igazgatóság nem követeli, hogy minden egyes százast adjunk le a vevőszolgálaton, hátha a tulajdonosa jelentkezik érte. Itt meg kell jegyeznem, hogy 400 kocsi esetében (ez negyvenezer forintot tesz ki) mindössze egy tucatnyian várták meg a bombariadó végét, hogy visszakapják a pénzüket.

Ezért ügyeltünk arra, hogy a zsákmányból egy marékkal a vevőszolira is jusson, nehogy szó érje a ház elejét. A többit elrejtettük a polcok alatt és később civilben kivittük.

A kellemetlenség pedig a meló volt, amit a sok kocsiban lévő áru egyenként visszapakolása jelentette. De mivel elég komoly volt akkoriban az áruismeretünk, a kocsigyűjtők az asszisztensekkel együtt fél óra alatt nullára rakták a boltot. Tudtuk, hogy minek hol a helye, így nem sok időt pazaroltunk.