Az Elorzott igazságban bemutatott több mint ötven ügy ismételten azt bizonyítja, hogy az egymásnak ellentmondó ítéletek, a törvénytelenségek özöne és a néha nyíltan rasszista, antiszemita ítélkezési gyakorlat a magyar bíróságok jellemzőjévé, napi rutinjává vált.
VAN AZ A PÉNZ
Bodor Jenő története, akit négy hónapig tartottak előzetes letartóztatásban, majd hét éve még nem jutottak el az elsőfokú ítéletig – olyan csalás vádjával, amelynek három konjunktív feltétele közül egyik sem áll fenn.
VÁLÁS ELŐTT, VÁLÁS UTÁN
Névtelen, de sokak által ismert történet egy ügyvédről, aki válásáig minden perét megnyerte, azóta viszont mindet elveszíti.
EZT SEM SIKERÜLT MEGÉRTENI
Lakáshasználati díjon folyó perben öt bíró nem érti meg a jogszabályt, és mind törvénytelen ítéletet hoz, amely jogerőre is emelkedik.
AHHOZ KÉPEST IGAZÁN MÉLTÁNYOS
A vádlottat sem vádlott-társai, sem a tanúk nem ismerik – de elítélik.
MÓRI FIASKÓ
A móri ügy nyomozásáról, ügyészségi kezeléséről, hogyan másították meg a szemtanúk vallomásait,
miként minősítették „lényegében vaknak” egyiküket,
hogyan vettek semmibe döntő érveket és adatokat, s miképp adott Varga Zoltán bíró úr olyan tényeket a fegyverszakértő szájába, amelyek soha nem hangzottak el.
MI MARAD TITOKBAN ÉS MI TÖRTÉNIK, HA MÉGSEM?
A bírók elleni támadásokról, valamint a Komárom megyei elnökasszony és Fleck Zoltánék vitájáról.
SZÉKELY ZOLTÁN KONCEPCIÓS PERE
Az egykor kisgazda parlamenti képviselő perének részletes elemzése arról, hogy Varga Zoltán ugyanazokat a hibákat követte el ebben az ügyben is, mint a móri eljárásban, s ez vezetett ahhoz, hogy Székelyt olyan korrupcióért ítélték el, amelyet nem ő követett el.
EGY KUKKOT SEM ÉRTEK OROSZUL
Mulatságos kis történet arról, hogy rendre rosszul kér tolmácsot a bíró.
22 ÉV ALATT NEM SIKERÜLT ELINTÉZNI
Egy pimf tulajdonjogi perben a tulajdonos 22 éve nem jut hozzá jussához.
A BÍRÓSÁG A KÉRELMET ELUTASÍTJA
Miközben folyik a per egy lakóház tulajdonáról, a házat elárverezik annak ellenére, hogy tulajdonosa többször kéri a végrehajtás felfüggesztését; végül remek ítélet születik arról, ami már rég nincs meg.
PERPATVAR A BUSA-CSEPPEKÉRT – 14 ÉVEN ÁT
Egy ingatlan-per, mely 14 éve folyik.
SZEGEDEN ÉS PESTEN EGYIDŐBEN
Az ügyészség elveszíti a büntető ügy egyik kötetét, majd ezt letagadja.
A KIFOSZTÁS TÖRVÉNYESEN TÖRTÉNT – A BÍRÓSÁGOK SZERINT
Hat per egyikében sem döntöttek arról a bíróságok, ami a keresetben állt, viszont produkáltak két elsőfokú eljárást, valamint olyan döntéseket hoztak, amiket jogász el sem hisz.
ÉS MÉG AZNAP VISSZAVONTA
Az ügyvédnőt megfenyegeti a bíróság elnöke, ha nem vonja vissza a bíróval szembeni panaszát.
SZŐNYEG ALATT CSÚSZVA, ESDEKLŐEN
Egy ügyvéd nem hajlandó eltűrni, hogy a bíróságok egyszer sem tartják be a kötelező határidőket, válaszul a bírók elérik, hogy fegyelmit adjon neki az ügyvédi kamara.
NÉVJEGYKÁRTYA
A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének asztalán külön rendőrségi és katonai telefonkészülék működik.
AMI NYILVÁNOS, AZ NÉHA NEM NYILVÁNOS
A Fővárosi Ítélőtábla nyilvánossággal kapcsolatos gyakorlata.
A MAGYAR KOLHAAS MIHÁLY
A temérdek peréről elhíresült Minda Zoltán ügyének összefoglalása, bírósági hamisításokkal, törvénytelenségekkel és szabálytalanságokkal.
A JOGÁLLAM TÚSZAKÉNT – MAGÁNYOSAN
Büntetőperben az ügyvéd a bíróságok sorozatos törvénytelenségeibe botlik.
JANUÁRI IDÉZÉS – OKTÓBERRE
A bírósági tárgyalást a kötelező négy hónap helyett az egyik konkrétan megnevezett esetben tíz, a másikban kilenc hónappal későbbi időpontra tűzik ki, a kifogást az eljárás elhúzódása miatt pedig mindkétszer elutasítják.
SZIKINGER
Az ismert ügyvédet nyilvánvalóan ártatlanul ítélték el mind első-, mind másodfokon, az ítéletek és a háttér elemzése ezt bizonyítja.
POSTABANK-PER: TÍZ ÉV ÉS SEHOL A VÉGE
A nagy felháborodást keltett Postabank-perről.
SÁGVÁRI ÉS PINTÉR MARIANN: „RUHATÁROSOK ÉS ELVBARÁTAIK”
Kristóf László háborús bűnös csendőr felülvizsgálatban felmentése miatt a szerző és Ádám György vitte Pintér Mariann perét a Legfelsőbb Bíróság alperessel szemben.
AMIRŐL A BÍRÓSÁGNAK NINCS TUDOMÁSA
A bíróság szakvéleményt kér arról, hogy tényleg volt olyan, hogy embereket a Dunába lőttek.
A ZSIDÓTÖRVÉNYEK MA IS HATÁLYOSAK?
Az 1944-ben elkobzott zsidó vagyonokról ma a Legfelsőbb Bíróságon és alsóbb bíróságokon hihetetlen ítéletek születnek.
KIADTÁK AZ UKÁZT
Bírók nem hajlandók elővenni a Corpus Jurist, viszont bevallják, hogy utasítást kaptak.
KÓNYA ISTVÁN ÉS A HÁBORÚS BŰNÖSÖK
Háborús és népellenes bűnösök százait menti föl a Legfelsőbb Bíróság.
kp_elorzott_igazsag.pdf |