E könyv – mintegy a Gőgös Gúnár Gedeon című olvasó mesekönyv folytatásaként – a kisiskolások nyelvtanulását, illetve helyesírásuk fejlesztését segíti.
A mesék elég rövidek ahhoz, hogy az olvasással épphogy barátkozó gyerekek örömüket leljék bennük, és a fokozott figyelmet követelő betűzgetés mellett követni tudják a történetek fordulatait is.
Egy-egy mesén belül a pirossal kiemelt betűk vagy szavak mindig egy-egy helyesírási szabályt rejtenek, ezzel is segítik a megértést, a gyakorlást.
A könyvet forgathatják már az első osztályosok is, hiszen a helyesírás elsajátítása gyakran éveket vesz igénybe.
A tartalomjegyzékben feltüntetésre került, hogy az egyes mesék milyen helyesírási szabály gyakorlására szolgálnak.
A tanítás mellett Varga Katalin természetesen szórakoztat is rövid, tréfás történeteivel.
Az F. Győrffy Anna eredeti színes rajzaival megjelenő kötet igazi iskolai segédkönyv, már nemzedékek nőttek fel rajta.
moso_masa_1resz.zip |
moso_masa_2resz.zip |