Róma az örök város, Csendes Don meg az örök regény!
Csodálatos 11 napot jelentett életemben, mikor most ismét kézbe vettem – hosszú évek után, ugyanúgy hatalmába kerített, ugyanúgy hatott rám, mint régen.
Igazi nagyregény, s nemcsak 1700 oldalas terjedelmét tekintve. Solohov méltán nyerte el vele 1965-ben az Irodalmi Nobel-díjat.
Az eredetiségét firtatták korábban, megkérdőjelezve, hogy egy 4 elemit végző ember hogyan is képes ilyen remekművet alkotni. és talán még azt is, hogyan képes egyáltalán regényt írni…
1999-ben, mikor előkerült a Csendes Don eredeti kézirata, minden kétség, kérdés tisztázódott, Solohov az alkotó.
---
Csendes Don 1926 és 1940 között íródott, és méltán nevezik a XX. századi orosz irodalom legnagyobb alkotásának. Egy igazi gyöngyszem a klasszikus szépirodalom, világirodalom palettáján, Solohov csodálatos stílusának, ábrázolásmódjának, tájleírásainak köszönhetően.
---
A cselekmény mintegy 8 évet ölel fel; a Melehov család életén, sorsán keresztül nyújt betekintést a kozák paraszti lét mindennapjaiba;
ők is földet műveltek és állatokat tartottak,
élték mindennapi életüket a hagyományok,
a paraszti világ törvényei szerint, mint a falu valamennyi lakója, mindaddig, amíg közbe nem szólt a történelem.
Az I. világháború, majd az oroszországi polgárháború söpört végig a doni vidéken is, súlyos emberi, vagyoni veszteséget hagyva maguk után. Már semmi sem volt és lehetett többé, mint azelőtt.
Jó szomszédok, barátok, rokonok egymás ellenségeivé váltak, kibékíthetetlen politikai, világnézeti ellentét vágta ketté az egykori kapcsolatokat, szült véres bosszút.
---
Melehov család minden tagja belopta magát szívembe, mélyen megrázó volt látni veszteségeiket, csalódásaikat, fájdalmukat, melyeket az idő és az események, harcok pakoltak vállukra.
A családfő Pantyelej Prokofjevics és felesége Iljinyicsna két legkedvesebb szereplő volt számomra, a főszereplő, a fiuk, Grigorij, Grísa mellett.
Őszinte baráti kapcsolatuk sógorukhoz, Miron Grigorjevicshez, valamint ahogy menyüket, Nataljat, Grigorij feleségét szerették, befogadták és az utolsó percig támogatták, mellette álltak, különösen megérintett.
Ahogy a sok veszteség is, amit a falu elszenvedett a harcok során. Porig égett egykori szép porták, elkötött állatok, kifosztott házak, fásult emberek.
Elegük lett a háborúból, az örökös távollétből, mindegyik vágyott haza, hogy ismét földet művelhessen és élhesse korábbi, egyszerű paraszti életét.
Grisa igazi kemény kozákként harcolta végig szinte egész életét, szert tett György-keresztre, előléptetéssel jutalmazták, mindeközben folyamatos megpróbáltatások és veszteségek követték egymást életében.
Testileg-lelkileg megtörten, de túlélte és végre hazatért szülőfalujába, Tatarszkba, az egykori Melehov-házba.
Zsuzsi Márta ajánlója
|
| |||||||||
RSS Feed
